És lőn.

Megvolt a heti szaunában futás. Kétszer este, kétszer hajnalban, közben jajjgatás, mert nagyon nem ízlett az ízületeimnek az aszfalt.

Futottam egy oda-vissza húszast az UB egyik etapján. Az általunk vitt frissítőpont előtt és után. Kora hajnalban. Piszkosul lehet aszfalton haladni, de piszkos ára is van szóval az egyenleg nem meggyőző. Egy-egy hét kis gyorsításként még belefér az életemben, de több semmiképp.

Sikerült km-et gyűjtenem a héten, sőt a mai napra egy tavaly már teljesített TT néztem ki. A Balatonnál elszenvedett hőguták után kifejezetten jól jött az eső, szél és viszonylagos hideg. Ez az én világom!

A rajtban rögtön kellemes hír fogadott, miszerint a túra elmarad! Aranyos. A pontőrök az éjjeli csapadék miatt nem tudtak kijutni a pontokra. Ez a felettébb érdekes adalék, rögtön sokkal érdekesebbé tettel a dolgot, hisz nagy szívás néz ki! Gyors átöltözés után neki is indultunk futótársammal.

(Tavaly szaggattunk rendesen vhol 165 táján, néha magasabb frekivel, így 3:32-t toltunk, a pályacsúcs 3:22 lett). Most szigorú instrukciók alapján 160 környékén kellett maradjak max. 165-ös 'kilengésekkel'.

Rögtön az élre álltam és bár combjaim voltak már lazábbak és könnyedebbek, de azért bőven az előírt pulzusértékeken belül haladtam. Nagyon ízlett a eső és a hűvös szél. A kék jelzést egy patakmeder mellé terelték tavaly óta, így rögtön 3-4 átkelést lehetett abszolválni. Már az elsőnél láttam, hogy ez pipiskedve nem fog menni, így mentem torony iránt, néha sípcsont középig gázolva a vízben. Az erdő varázslatos volt, néha olyan szürkeség volt, hogy akár a fejlámpa is elkélt volna. Bár megfogadtam, hogy részidőkkel nem hergelem magam, azért néha rápillantottam az órámra és láttam, hogy kis lemaradásban vagyunk 2009-es időnkhöz képest.

Nagybörzsöny-Magosfa  2009(1:37/166max/163avg.) 2010(1:42/165max/157avg.)

Érzésre nagyon vegyes volt a kép. Néhol nagyon könnyedén ment, néhol - főleg a meredekebb részeken - viszont nehézkesnek, lassúnak éreztem magam. Társam közben látótávolságon kívülre lemaradt tőlem. Ettem, ittam és nagyon figyeltem a vekker csipogására.

Megtettem a Magosfához vezető kitérőt, majd a Csóvi és NHH felé indultam. A meredekebb lejtőkön nagyon óvatosan haladtam, hisz az átázott talaj nagy zakózások lehetőségét rejtette magában. Ebben a régióban varázslatos köd fogadott. Majdnem öt éve (is) voltunk hasonló hangulatban, fényekkel ezeken a részeken csak akkor ősz volt. 

(Nagyon élvezem, hogy ilyesfajta memóriám szinte végtelen és több évre visszamenőleg vissza tudom hívni a képeket, eseményeket, hozzájuk kötődő sztorikat. Így lesz számomra személyes és meghitt egy-egy hely, egy-egy túra és persze a hozzájuk köthető emberek. Pl: a kék hszög, ahol életem első TT-jén majd meghaltam. Azóta is tisztelem, becsülöm. Vagy idén a téli BÉT-en lefelé ugyanitt térdig érő porhóban...)

Kicsit lassúnak éreztem a haladásom, de megint csak azzal nyugtattam magam, hogy majd talán a végén visszakapom az itt bennhagyott perceket. (Pedig nem a pulzuskontroll miatt nem mentem gyorsabban...) Menet közben annyira elgémberedtek az ujjaim, hogy csak nagy szenvedések árán tudtam letépni a gélem tetejét, és így is alig tudtam kiszipkázni  a tartalmát. (Erre figyelnem kell majd, mert egy CCC-n ezzel nem pötsölhetek!)

Magosfa-NHH 2009(0:31/167max/159avg)  2010(0:35/161max/150avg.)

A turistaházban feltöltöttem a vízkészleteimet, betuszkoltam a 2. gélem és indultam is tovább. A mostani tudásom alapján már mondhatom, hogy itt tavaly levágtunk egy kanyart, most vezető nélkül szépen megcsináltam a kék sáv kurfliját. Innen aztán a vízcseppek miatt a keskeny ösvényre teljesen behajló csalánoson keresztül vezetett az út. Úgy 100m után már zsibbadt a lábam és mivel nem járt előttem senki így ebből megkaptam a legjavát. Mivel nem volt itinerem a tavalyi emlékeimre hagyatkozva mentem. Zömében lefelé és lehetőleg óvatosan. A fakitermelések miatti keréknyomok most esővízzel teltek meg. Gondolkodás nélkül mentem át rajtuk, bár volt egy majd térdig érő dágvány, ahol majdnem bennragadt a cipőm. A kék kereszt letérésénél bizonytalankodtam, egy kicsit túlfutottam a négyzeten, de gyanús volt az emelkedő. A kereszt keskeny, néhol meredeken letörő ösvénye már ismerős volt és tudtam, hogy egy benőtt részen kell majd balra letérni vmi más jelzésre. Közben volt időm gyönyörködni a ködös, párás sejtelmes bükkösben. Megint pár csalános, úgy hónaljig, sűrűsödő bozótos és meg is lett a balos letérés.

NHH-Hegyes-hegyi-rakodó 2009 (0:27/168max/155avg) 2010(0:27/158max/146avg)

Innen kapaszkodás, de érzésre könnyedebben, lazábban, mint egy éve! Kajapia és tempós gyaloglás, ahol lehet belekocogás. A sárga kör letérése egy kicsit ugyan elbizonytalanított, de aztán meggyőztem magam, hogy tovább felfelé. Helyesen. Egy kisebb tisztáson keresnem kellett az utat, mert az elfekvő magas fűben nem volt meg az ösvény. Mivel a túra a soron következő sárga hszög járhatatlansága miatt maradt el kicsit aggódtam a soron következő szakaszon bemutatandó produkcióm miatt. Teljesen feleslegesen. Szinte észre sem lehetett venni, hogy sár van. Egyszerűen nem is értem mit rinyáltak a szervezők. Röhejes!

H-hegyi-rakodó-Kisirtáspuszta 2009 (0:19/167max/155avg) 2010 (0:17/162max/155avg)

Itt most nem kellett a pontot keresgetnem, mint ahogy azt egy éve tettük, rögtön a szalagozott ösvényen nekiiramodtam az utolsó kaptatónak. Ment. Az aszfaltos pár száz méter is, tavaly pedig itt már eléggé kilógott a belem... Fel a Tolmács-hegyig még mászás, de nem halálos gyötrelem. Éjjjen májuselseje, megint bejött a lassabb kezdés, bíííírom! Ez felvidított.

Kisirtáspuszta-Tolmács-hegy 2009 (0:12/167max/161avg) 2010 (0:11/161max/158avg)

Ezen a helyen egy éve azt mondták, hogy már csak 5 kili lefelé. Aha... Az a 60m szint bizony gyilkos tud lenni annak, aki langymeleg lejtőre számít. De most nem ver át senki. Tudtam mi vár rám és meg is futottam már végig. Volt még egy-két irtásos, fabedőlős, kerülgetős, dágványos rész, de nem számított. Nem futottam az életemért, de azért e lehetőségekhez képest mentem. A falu szélén egy piszkos meredek agyag fal, a végén fiatal akácossal, de az már csak akkor tudatosult bennem, amikor az ágakba szerettem volna kapaszkodni. Az utolsó pillanatban gondoltam meg magam :))... Egy kis aszfaltos levezetés. Vége.

Tolmács-hegy-Nagybörzsöny 2009 (0:26/178max/165avg) 2010 (0:26/164max/157avg)

2009 (3:32/178max/160avg) 2010 (3:38/165max/154avg)

Vagyis NEM ÉRDEMES ROHANNI!!!!!!

Ez egyébként elég paradox helyzet: 'Jobb akarok lenni, gyorsabban szeretnék célba érni, tehát lassabban kell menjek.'

Pedig így van. Persze nem 100 m-en, de a táv növekedésével bőven megtérül a dolog.

Összességében nem is igazán tudom, hogy hova tegyem a mai műsort. A számok szépek ugyan, de ez emelkedők nem mennek igazán. Kicsit izzadság szagú és erőlködős az egész. Hiába, kevés a szint a lábamban és a balatoni km-ek sem növelik a szinteket, pedig a jövő héten is lemegyek a családhoz, az fix.

Más. 

A héten próbáltam Spíró György: Feleségverseny c. könyvét elolvasni, de annyira szar, hogy nem ment. Viszont van benne egy sírfelirat, ami gondolatok sorát szülte bennem. Íme:

'lehettem volna, ha akartam volna'

Asszem így is hosszú voltam. No comment...