...mindennapi suhanásunk add meg nekönk ma...

2013. március 24., vasárnap

Bakony(ban)50

Huhh de jó volt!
Nagy szerencsénk volt ezzel a fagyos, téli idővel. A saras, mocsaras részek egész járhatók maradtak, csak néhol kellett a dágvánnyal küzdeni.

Így volt:

Reggel lecsorogtam Városlődre és vonattal szépen visszajöttem a célba, Veszprémbe.
Nem sokat tökölődtem, 7:10-kor el is indultam a rajtnak helyet adó vasúti váróteremből.
Tiszta, száraz idő volt, a nap is kisütött, de a -6 fok nem éppen tavaszt idéző. Mozognom kellett, kicsit jobban is mint szerettem volna, mert fáztam. A városi szakaszt, a pár napja megejtett bejárásnak köszönhetően simán vettem.
Egy óra sem kellett és végre a Csatár-hegyhez érkeztem (2. EP). Ez volt az első bucka, innen ismeretlen rész következett. Lefelé a sok kidőlt fatörzs és a mély, száraz(?!?) avar miatt nem tudtam úgy haladni, ahogy szerettem volna. Ezen a környéken látszott, hogy normál esetben rengeteg hóvirág nyílik itt, csak mostanában vagy épp már elfagyott, vagy még nem bújt ki egy részük. Lecsorogtam a Séd partján vezető ösvényre és a fagyott keréknyomok között igyekeztem nem kitörni a bokámat. Közben próbáltam emlékezetből felidézni, hogy melyik oldalon is fogunk tovább haladni, de nem kellett sokat töprengenem, mert a Márkói hídhoz érve meg is kaptam a választ.
Egy lájtos EP (a 3.) után átkeltünk a Séden, majd a másik parton folytattuk utunkat. A patakparton végig fakitermelés nyomai látszottak, viszont jelzések nem. Mivel januári, bándi kirándulásunk óta tudom, hogy a piros sáv a túlparton halad, egy idő után próbáltam az átkelési lehetőséget keresni. Mindhiába. Aztán néha feltűnt vmi pirosas anyagdarab a fákon.
Talán szalagozáskezdemény?
Más támpont híján próbáltam követni. Ezen a részen a patakmeder szélén egy szántóföldön vezetett az 'út'. Nagy szerencse volt, hogy még bőven fagyott, mert különben rettentő nagy sártengerben kellett volna előreevickélni.
Azt nem is mondtam, hogy a Bondi-ban futottam, számítva arra, hogy sok aszfaltos rész lesz, és reménykedve, hogy sár viszont kevés...
Szóval meg-meg állva töketlenkedtem előre. Mivel az anyagdarabok egyre sűrűsödtek, így teljesen ezekre hagyatkoztam. Már felismertem a túlsó parton vezető piros jelzés dózerútját, de egy megduzzadt patak és a vadkerítés eltántorított a megközelítésétől.
Egyszer aztán a patakot elhagyva éles jobbost vett a 'szalagozás'. No, itt megálltam egy kicsit, hogy most hogy is a hogy is? Végül úgy döntöttem, hogy ha eddig megbíztam a piros posztódarabban, akkor ezután is így kell tennem, már csak a következetesség miatt is. Kis emelkedő után be is vitt a bándi faluszélre. Innen már be tudtam tájolni magam és nagy kutyacsaholások közepette befutottam a faluba.
No, innen aztán aszfalt. Nem volt szívderítő, de ezt már olvastam a beszámolókból, így lelkileg készültem rá.
'Az elején sok az aszfalt...'
Bánd után a 8-ast is kereszteztem, majd bazi kellemetlen ellenszélben, nyílt terepen át értem be Herendre. Brrrr...
Itt feltűnt előttem egy kocorászó emberke is, így legalább az elágazásoknál nem nekem kellett az amúgy nem sűrű jelzéseket keresnem. A vasútállomáson volt a következő EP.
A pontokról általánosságban elmondható, hogy egy kivételével komótos nyugdíjasok üzemeltették. Akkurátusan beírtak, lepecsételtek, megnéztek, ellenőriztek mindent. Néha kicsit idegtépő volt, de egyébiránt nagyon aranyosak voltak.
Az állomásról nem akartak továbbengedni a nénik, mert látták, hogy a levetett hátizsákom alatt át van izzadva a kabátom :)))!
'Ilyen időben ne menjen így sehova!', 'Kész tüdőgyulladás!'
Aranyosak voltak, no!
Kérdeztem, hogy merre kell továbbmenni, mondták, hogy csak a jelzésen tovább.
El is indultam a tömeget követve (Innen indult a rövidebb, asszem 25-ös táv is). Aztán pár száz méter után láttam, hogy mindenki jobbra tér, a jelzést elhagyva. No, akkor ennyit a jelzéskövetésről...
Arra emlékeztem a beszámolókból, hogy a sárga sáv helyett vmi hosszú aszfaltra kell letérni. Ez volt az. Bazi hosszú, egyenes, jól belátható és hullámzóan emelkedő aszfalt következett. Brrrr...
Több száz méterre be lehetett látni.
És emelkedett rendesen.
Azért végig megfutottam becsülettel és vártam, hogy mikor tévesztem el a balos letérést. Persze ahogy távolodtam Herendtől és ahogy közeledtem az elágazáshoz, úgy fogytak a turisták is - ez az én formám.... Reméltem, hogy nem futok túl.
De nem, egész rendesen fel volt festve a sárga sáv. Innen aztán szapora gyaloglás és evés-ivás.

Volt még valami flik-flakk a sárgában, meg egy sárga-piros-fehér sávos különös jelzés. Egy kicsit meg is kavarodtam, de amint láttam magam felett egy kisebb csoportot a susnyáson át valahogy rávergődtem a jelzett ösvényre.
Innen hullámzó hegymenet volt, amit szintén sikerült nagyrészt futva abszolválni. Megint feltűnt pár futó előttem. Már-már utolértem őket, amikor egy elágazásnál dobtak egy jobbost.
Hátezmi?
Elővettem az itinert de nem tudtam kihámozni belőle, hogy miért is kellene nekem itt jobbra fordulnom, elhagyva a jelzett szakaszt. Elindultam jobbra a jelzésen, aztán mégis inkább utánuk futottam. Szerencsére, mert 100m után már látszott a következő, immár 5. EP.
A S+ a valóságban nem létezik.. Mármint felfestve nem...
Szóltam is a ponton e miatt, de azt mondták, hogy eddig senki nem tette szóvá.
Hja, aki elmegy balra a jelzett úton, az nem is fogja itt soha a büdös életben...
Ezen a 'nagy' ponton volt tea és víz, így feltöltöttem a kulacsokat, mert innen a célig nem lesz vízvételi lehetőség. 26,6 km-nél jártunk és 2:35-ek csekkolam. A remélt 5ó-t még tarthatónak éreztem, így rögtön indultam is.
Az előbb már említett futók itt megint dobtak egy balost az aszfalton, de ezt nem vettem be, itt jól látszott a S+.
Gondolom túl hosszú volt nekik az 50-es...
Az enyhe lejtőn jól lehetett végre haladni. Egyre nagyobb hófoltokon kellett átkelni, majd összefüggő hómező fogadott a P sávot elérve. Innen a tempós ereszkedés hatására, vagy nem ezért, de egy komoly technika félreállást iktattam a programba... Hiába, a természet lágy ölén...
Itt aztán baromi jól haladtam, mert a keményre fagyott hó jól tompította a lefelé futást. Egyszer mondjuk majdnem megjártam, de egy szépen kivitelezett piruett megmentett a taknyolástól. A hófoltok ritkultak, majd egy balos kanyar után egy szétjárt sáros útra kellett térni, aminek a felső 2-3cm-re már felengedett a fátyolos napsütés hatására, de alatta még fagyos maradt a talaj. Na, ez nem volt piskóta. Nem volt vészesen hosszú, de azért ízelítőt adott abból, amiért nem szeretek ilyenkor erdőbe járni...
A Fodor-tanya utáni szakasz csodálatos bakonyi táj. Gondozott legelők, tisztások, eldugott épületek, idős facsoportok. Gyönyörű rész. A Gella-patak átkelése jól ment, az Öreghálást pedig sikerült megfutni, csak a csudaszép, kúria szerű épület melletti dagonyát kellett négykézláb megmászni...
Az EP-n (6.) kérdeztem, hogy mikor következik majd az, a célban már előre jelzett rész, ahol le kell térni a piros sávról. Fingjuk nem volt. Aztán ideadták a rövidebb táv térképét, majd mikor szóltam, hogy ezzel nem sokra megyek, akkor odaadták az 50-eshez tartozót, de fordítva tartották... Képben voltak na!

Azért megnyugtatásképp baromi bizonytalanul mondták, hogy merre menjek tovább :)))!!!
Végül a Fekete-séd átkelésnél megtaláltam ugyan a kiegyenesítendő hurkot, de a beígért pallók nem voltak a helyükön. Vki trükkösen áthúzta őket a túlpartra... Just for fun!
Azért némi keresgélés után találtam egy korhadt, tetején fagyott mohával borított tuti rönk átkelőhelyet. Túléltem.

A túlparton rögtön bevillant, hogy én itt már jártam egyszer. És igen! Nyáron a piroson jöttünk Pápavár felől a családdal és betértünk a Tiszta-víz-forráshoz. Most térden felül ért a sár. 'Bakker, ezen nem tudok átjutni!' - gondoltam. Némi keresgélés után találtam egy helyet, ahol a fagyott keréknyomok tetején átugráltam a békés 'túlpartra'. Huhhh, ezt megúsztam megugrottam!
A nyáron még rendezett környék mára kissé átalakult a fakitermelés hatására...
A felfelé vezető út egyébként gyönyörű és változatos. Néha lombos, néha tűlevelű az erdő.
És emelkedik...
Próbáltam némi kajálással alibit szerezni egyes részek nemmegfutásához, de a zömét azért kocogtam.
Az aszfalt megváltás volt, és balra fordulva a lejtő már egy kissé ütött is. Kanyargott és én nagyon vártam már a következő, 7. EP-t, ami jött is.
35,7km 3:36.
És innen zömében lejt!!! Meglesz az :))!!! - gondoltam.
Innen azért úgy lejt, hogy inkább hullámzik.
Hááát, azért nem volt őszinte a mosolyom...
Az is elkezdett a fejemben járni, hogy eddig összesen 1-1,5 zacskó gumimacit ettem, ami azért nem sok. Úgy számoltam - tudományosfantasztikusan 1 zacsi/óra az a dózis, ami kellene. Volt nálam más is persze, de nem nagyon kívántam egyebet. Ittam talán egy kicsivel többet mint 1 l? Ez sem sok... Szóval próbálta tömni magam, mert nem szerettem volna egy kalapácsossal való viaskodás miatt lelassulni. Annyira ezekre figyeltem, hogy gyanús lett, hogy nincs jelzés. Lejtett. Erősen. Én itt vissza nem fordulok az tuti... De nem is kellett. Egy széles dózerra érkeztem és éreztem, hogy jobbra térve a ponthoz érek. Így is volt. Még száz métert sem kellett visszamennem és megtaláltam a jager-réti EP-t.
Kicsit furcsállták, hogy honnan is jövök, de nem nagyon izgatták magukat. Viszont akkor pakoltak ki a kocsiból és vagy két percig bénáztak. Aztán azért nem adták oda az igazólófüzetem, mert nem tudták ráírni az időt!! Mondtam nekik, hogy annyiradenemérdekelengem... Adják már ide! Megkérdeztem, hogy hogy is a tovább?
'Itt a völgyben jó hosszan egyenesen előre, aztán lesz egy levágás balra...'
Na ezzel megint kint leszek a vízből...
Itt, a völgy alján egész meleg volt, vagy csak annak éreztem, de ki kellett gombolkozzak rendesen. Itt kellett volna jól megnyomni, de nem ment úgy, ahogy kellett volna. Fárdtam, ezt kár lenne szépíteni.
Elfutottam egy vadászház mellett és egy négyes elágazáshoz értem. Jelzés nyista. Bakker, merre?!
Vissza? Nem.
Kicsit vissza, fel? Nem.
Előre, balra, fel? Talán.
Előre, jobbra le? Talán.

Utóbbi mellett döntöttem, aztán visszafordultam, aztán megint nekiindultam. Közben a tőlem balra, egyre emelkedő utat és a jobbra, alattam lévő patakpartot is vizslattam, hátha egy nyomorult jelet látok. Mégis az országos kéken vagyok, vagy mi?
Aztán láttam, hogy az én utam élesen visszakanyarodik. Bazzz, ez biztos nem jó!
De nini! A kanyarban egy kék sáv! Persze, lent jött a patakparton, most meg keresztezi az aszfaltot! Huhh, ezt megúsztam...
Itt aztán dzsindzsás patakfutás következett. Kis futás, kis átkelés, kis futás, nagy átkelés... Ösvény nincs, jelzés ritkán... Aki x-edszer jön annak nem gond, de nekem azért nem volt egyértelmű...
Aztán egy nagyobb kereszteződés után már javult a helyzet és egy régi vasúti töltésen vezetett az ösvény. Aztán már nem is ösvény, hanem széles dózer.

Én meg egyre fogytam.
No, ez még nagy hiányosság. 4ó környékén már nem megy igazán. Jó, futok, de nem pörög már úgy, ahogy kéne...
Ezért kell a több hosszú futás, ez így nem lesz jó...
Szóval lankadtam, na...!
A balos levágás is a fülemben volt még a pont óta, de hogy az mekkora és jelzett-e? Szóval azért sasoltam balra és ösztökéltem magam...
Végre, már messziről látszott a sárga/fehér bólya!
Én meg levágtam balra, azannyátneki! Ezzel nyertem 8,5m-t! Legalább...
Pecsét után még rákérdeztem, hogy van-e valami nehezen azonosítható az útvonalban, de azt mondták, hogy nincs.
Ajjaj, ettől féltem....!
Alighogy elhagytam a pontot, egy patakmederben folytatódott az út.
Ösvény.
Nyom.
Nyomse...
Vadcsapás...
Eltévedtem...
Nemhiszemel!
Itt a vége, és én most kavarok el...
Még egy kicsit forszíroztam, de nem ment.
Egy szűk patakvölgy, kacskaringózó, megáradt patakkal, rengeteg kidőlt fával. No, itt merre?
Visszafordultam, hogy megkeressem az utolsó, még tuti jelzést. Persze gyökkettővel, kidőlt fák, alatt, felett...

Meglett a drágám. Próbáltam nagyon belelátni a susnyásba, hogy itt hogyan is kéne tovább menni, de nem jöttem rá.
Viszont!
Fent a túlparti domboldalban jelzést pillantottam meg!
Hja, így már más.
Ezek szerint az a pár összetorlódott korhadt rönk egy átkelő akar lenni, csak nincs ráírva... Legközelebb menni fog.
Most maradt a káromkodás és a tempós gyaloglás a kaptatón. Kiértem egy rét szélére, ahol ugyan nem volt már jelzés, de látszott a falu. Innen aztán árkonbokronáltal...
Volt még egy kis totyogós, olvadtsaras rész, de legalább megint találkoztam pár jelzéssel. Kiérve az aszfaltra nem is tudtam, hogy örüljek, vagy sem. Leginkább már elegem volt, de azért becsületből bekocorásztam a célba.
51km/950m 4:57ó
Huhhh, végre tízes átlag...
A második felében jól látszik a sok töketlenkedés és patakátkelés...

Gyenge vagyok még ehhez.
De legalább látom a célt :)))!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése