...mindennapi suhanásunk add meg nekönk ma...

2014. február 3., hétfő

Január

Valahogy ezek a januárok nem akarnak összejönni nekem.
Tavaly is egész gyatra lett ez a hónapom és most sem lett másként.
Az utóbbi két hétben összesen kétszer bírtam elmenni futni és ezzel együtt is alig haladtam meg ebben  hónapban a száz kilit...
Ennek ellenére eléggé lefárasztottam magam, szóval nagy pihi azért nem volt.
De legalább a költözködés első felvonása lezajlott és ugyan még van mit pakolni, de legalább már átlátható a káosz.
Pár napot belesűrítettem három percbe, de csak az íze kedvéért.

Nagyon azért nem bánkódom, bár ebben az ajándék időjárásban azért kicsit több lehetőség rejtezett, de legalább jól kipihentem magam. Mármint a futásban igénybe vett részeim. Talán majd jól jön ez az év későbbi időszakában.

Viszont nagy eredményként éltem meg, hogy a cipekedést derékfájás és nagy behalás nélkül vészeltem át. Ez nekem nagy mumusom, szóval ha másnak nem, de ennek igazán tudok örülni.

Ezt a hetet viszont már nem engedem, hogy elrabolja tőlem a cipekedés, villanyszerelés, zárjavítás, takarítás, festés és egyéb halaszthatatlannak ítélt munkák hada.
A tegnap beköszöntő tükörjég ellenére végre reggel elmentem futni.
Nem lett túl nagy a tempó, de nem is estem és a csúszkálást is egész jól megúsztam.
Az úttestek már szárazak voltak a sétányokat meg kihagytam, inkább mellettük futottam. Kint az erdőben meg törtem a kérges szűz havat. Csendes suhanás persze nem volt, inkább végigdübörögtem a Tekeres-völgy szélén.
Szikrázott a nap és a sima, fehér felszín úgy vakított, hogy a szemem majd kiégett.
Ennek ellenére annyira élveztem, hogy elmondani nem tudom.

Tényleg kell egy kis kihagyás ahhoz, hogy az ember értékelni tudja milyen jó is a napi futás öröme.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése