...mindennapi suhanásunk add meg nekönk ma...

2016. szeptember 18., vasárnap

Kamu

Dehogy lett itt évszakváltás.
Szombat reggeli kis esőzés ígéretes volt, de aztán feladta a harcot. Addig-addig vártam a családra, hogy betámadunk vmi közeli hegyet amíg nem lett belőle semmi, aztán a napnak is vége lett. Igen ez jó párszor megtörtént már: Nem megyek, mert hátha jön velem vki az erdőbe, hogy addig is kis séta, meg ilyenek és csak hitegetnek, én meg várok hátha és nem lesz persze mozgás... Mint most is.
Ez ma majdnem megismétlődött, de aztán nagy nehezen nekiindultunk.
Bakonybélből támadtunk. Lányok a szedres felé, hátha szüretelnek még valamit, én meg egy kisebb kanyarral utánuk.
Megint kettő körül indultam ami nem jó ómen. Tele volt a gyomrom a késői reggelivel - jó késői... - viszont indulás előtt még tele is ittam magam... Szóval Kőris-hegynek menet majd meghaltam, aztán meg nem voltam jól és mire rendbe jöttem volna, addigra eléheztem vagy mi.
Szörnyű milyen potrohos, tunya, kövér disznó vagyok. Tényleg rosszullét fog el az állapotomtól. Remélem ez már az alja...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése