...mindennapi suhanásunk add meg nekönk ma...

2016. december 27., kedd

Év vége m?

Már a Tortúra sem volt egy fáklyásmenet, de azóta sem találok magamra.
Már ott gyanús volt a fáradtság, enerváltság. Utána még kétszer nekiduráltam magam Karácsony előtt, de egyikben sem volt köszönet, épp hogy csak nem kellett belesétáljak...
Két napig kint álltam a fagyban ajándékgyártás címén és meg is voltam győződve, hogy jól megfáztam. Estére alig tudtam felmelegedni a kályha mellett. Nem volt erőm a futáshoz. Fejben sem. Meggyőzetem magam, hogy egy kis pihenés majd jól helyrerántja a dolgokat, de persze nem így lett. Nem is tudom mikor volt, hogy hat napinyi pihenőm volt egyhuzamban?!
Nem volt jó.
Sem közben, sem most, utána.
Egyszerűen nem működöm rendesen futás nélkül, ezt nem tudom mikor fogom már végre megtanulni. Eccerűen kell nekem! Kész. Ez olyan mint a levegővétel. Lehet, visszatartani, de akkor meg csak nagy légszomj marad utána...
Szóval most légszomj helyett megint ólomlábak, rozsdás ízületek, erőtlenség és magas pulzus volt a részem. Nem épp egy örömfutás ismérvei.
Ráadásul a télies, zúzmarás gyönyörű természet helyett, egy olvadó, kissé saras és szeles szürkeség fogadott (ne legyek igazságtalan, a nap sütött!).
Pedig a kalória és tápanyag bevitellel nem lehetett gond mostanában, arra különösen ügyeltem...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése