Tortúra

Évek óta tervezem.
Pontosabban évek óta nyaggat Fridi, hogy menjek vele. Aztán vmi miatt eddig nem jött össze. Nehéz a logisztika, vagy mi... Pedig tavaly már nagyon közel voltunk hozzá, de végül nem sikerült. Idén is az utolsó pillanatban mondta vissza a sofőr, de hála a miskolci mászó ismerősöknek megoldódott minden.
Robinál aludtam péntek este, így nem kellett túl korán kelni.
Fridivel a rajtban találkoztam és együtt s indultunk. A cél egyértelműen a hét órás időn belüli teljesítés volt.
Fagyos, de tiszta, száraz idő volt. Az időjárásra és a pálya talajára egy szavunk nem lehet, Fridi szerint is az általa ismert 13 évnyi időszak egyik legjobbjaként emlegette.
Nekiindultunk és én rögtön éreztem, hogy ez nem az én napom. Nehéz, merev végtagokkal mozogtam, olyan érezésem volt, mint egy olajozásra szoruló gépet kéne folyamatos mozgásban tartanom. Talán a családon végigvonuló, de engem eddig elkerülő takonykór keringett bennem? Nemtom, de nem volt jó érzés.
Az elejét a nyári futkorászások alkalmával már ismertem és tudtam, hogy jó adag tempós séta vár rám. Persze Fridi el-el tűnt a távolban, de ez nem zavart, szép komótosan haladtam. Pulzusom jó tízzel több volt átlagban, ezt is a betegség előjeleként értékeltem.
Bükkszent kereszten a pontnál adtam át a kulcsot a leendő sofőrünknek, ezzel 2-3 percet ráhúztunk, de nem is ez, inkább az izzadt cuccokba való kihűlés esett nagyon rosszul. Innen én mentem elől és kicsit próbáltam húzni Fridit.
Mentünk, de nem volt meg az a laza élvezetes futás, amit vártam tőle. Folyamatos munka volt.
Bánkút után megint elvesztegettünk pár percet, mivel Fridi egy kis könnyítésre szorult. Aztán a Török-úton már inkább ő ment elől. Kivéve amikor én... Szóval frankó húztuk egymást. Egész régen járt helyekre ismertem rá, de az emlékek sem tudták feledtetni, hogy az eddig csak egyszerűen nem ideális állapotom inkább szenvedéssé változott. Az utolsó pont után derült ki, hogy végül van esélyünk a hatossal kezdődő időre, így mindent bevettettünk, ami tőlünk telt.
Végül 6:52:24-re telt. Végül is hatossal kezdődik.

Nem esett jól, de meg kellett oldani, megoldottam. Próbáltam jónak látni és próbáltam a későbbi hasonlókra való felkészítésként megélni.
Csak izóval frissítettem és a pontokon kapott teával. Kétszer ettem üres, sós kenyeret. Ez így teljesen tökéletes volt.
Szóval feladat pipa, de az élvezeti értéket, majd később meglelem...

Kilátás Tar-kőről (Zserzseli képe)