Ha azt írtam legutóbb, hogy soha rosszabb évet, akkor most azt kell, hogy soha rosszabb hónapot! 300 kili felett se nagyon szoktam futni, a 400-hoz közel meg egyáltalán, de most 433 kili lett. Ami magában nem is mond semmit, mert én régebben és most is azt vallom, hogy én szeretnék futni többet, de a testem nem hagy. Most végre hagyott.
A legkisebb ellenkezés nélkül és tényleg igazán flow-ban telt ez a hónap. Volt fagyos, jeges, szűzhavas, csúszkálós tél és langymeleg tavaszias futás is. Nem voltam semmilyen rendezvényen, de nem is hiányzott.
Sajnos egyre szaporodnak a részemről kizáró oknak számító kritériumok egy-egy versennyel szemben, így magamra maradok, de egyáltalán nem bánom.
Próbáltam én a hosszú futással töltött órák alatt elemezni, hogy vajon most miért tehetem, régebben meg miért nem tehettem meg, hogy ennyit edzek?
Abban maradtam magammal, hogy végre nyugi van körülöttem és talán bennem is. Nincs házeladás/költözködés, munkastressz, zaj/forgalom/állandó zsizsgés. Sikerült a sok zavaró tényező java részét kikapcsolni, az erre fordított energiáimat más csatornába terelni.
Nincs edzésterv, nincs kötelező penzum. Ha kell pihenek, ha épp olyan az idő, akkor hosszút futok. A téli időszakban egyetlen kötelező csütörtöki munkanapomra is próbálok futást szervezni, de ez egyelőre nem nagyon sült el jól, mindig fáradtan indultam neki. De ez sem zavar, kell ilyen is.
Célként lebeg előttem, hogy jó lenne áprilisban kimenni az Isztriára a 100 kilis versenyre, de ez sem véresen komoly, van még időm nevezni, majd eldől. Ha esetleg nem sikerül, majd lesz más. Vagy nem. Ez a versenyzés asszem nem vonz annyira, hogy bármit ennek rendelnék alá.
Egyszerűen élvezem, hogy kimegyek és megyek, monnyuk egy húszast, vagy huszonötöt, vagy ötvenet.
Megteszem, mert megtehetem.
Kedvem van hozzá: megteheteszem.
Ez csodás érzés.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése