...mindennapi suhanásunk add meg nekönk ma...

2014. március 24., hétfő

0:2

Tegnap sikerült futni egy jót, csak épp a hivatalos teljesítésem maradt el.
Megint.
Nemmegyez.

Vasárnap volt a Papod50 nevezetű TT.
Közelben, részben ismerős, de részben hiánypótló újútmegeismerős helyeken.
Kelleznekem pont hu.

Az időjárásguruk előrejelzésétől eltérően baromi jó időben indultam neki. Esőkabát azért volt nálam, de csak amolyan wodoo bábunak hajtogatva
Az indulási időszak legvégén startoltam, mert tartottam attól, hogy nem lesz esetleg nyitva 1-2 pont. Mer én nagyongyorsvagyok. Vagy mi.
Az útvonal elejére rögtön kíváncsi voltam, mert Zirc-Nagyesztergár-Olaszfalu-Eplény viszonylatában nincs hivatalos turistaút. Most már nagyjából értem is hogy miért. Mert nincs is ott semmi különös. Jó, ez nem teljesen igaz, de Zirc és Olaszfalu között tényleg csak a szántóföldek közötti murváson, kövesen haladtunk. Olaszfalu-Eplény között tökönbabonát, de itt legalább szép helyeken.
A tájékozódást korrekt szalagozás segítette, az eltévedés lehetősége nagyjából fel sem merült. Vmi ilyesmi lehetett az első etap.
(A szombati bicajozást azért igencsak éreztem még a combjaimban. Olyan szélben abszolváltam a Veszprém-Hidegkút-Veszprém menetet, hogy lefelé is komolyan tolni kellett, mert különben visszafújt a szembeszellő...)
Azért, hogy rögtön ellentmondásba keveredjek magammal, persze az első ellenőrző pont előtt kicsit túlfutottam egy jobbos letérőn és kis tökölés és túratárs GPS-nézegetéssel egybekötött útkereséssel töltögettem, egyébként baromi drága időmet. A sportpályánál aztán visszafutva észrevettem a már egyszer megelőzött kutyás csapatot, tehát nem vesztettem sok időt/távot/szintet.
A csekpontnak kinevezett vendéglátóipari egységben pecsét-tea-rétes édes hármasa várt. Volna. Ha nem egy lassított felvétel kellős közepén találtam volna magam. A pontra úgy tízen érkeztünk, de a csapos csiga lassúsággal, és kettesével szedegette elő a bögréket. Kettő elő, kettő tölt, kettő elő, kettő tölt... A rétes meg szép volt, de nekemerrenincsidőm...
Egy rossz szavam nem volt, hisz TT vagy mi. Aki siet, az siessen.
Vizet sem vételezve tovább is indultam.
Itt hátba csapott egy futótárs, aki a rövidebb távon indult. Innen aztán jó darabon együtt haladtunk.
Előzetesen abban reménykedtem, hogy az Eplény-Hárskút szakaszon végre megismerem majd a Psáv elég hektikusan jelzett szakaszát de tévedtem. Mivel a szervezők tájfutók, ezért itt is bevetettek apait-anyait. Szalagozás mentén futottunk át mindenen ami anyaföld és biotóp.
Nem volt egy különösebben attraktív rész így kora tavaszi szürkeségében, de legalább csak a folyamatos emelkedő leküzdésével terheltem magam.
Vmi harci kétéltű nyomaiban mentünk toronyiránt a csúcsra, néhol egész komoly lejtőszögben, ráadásul az általa letaposott szúrós aljnövényzet épp rajtunk akart bosszút állni elnyomatása miatt. A 60 foknál enyhébb részeken próbáltam volna belekocogni, de reménytelen volt az ellenséges vegetáció folyamatos akadályozása miatt.
A futótárs jóvoltából azért egy szösszenettel saját tempó felett mentem, de tényleg csak egy hajszálnyival.
Közben éreztem, hogy a gondos előrelátással összerakott frissítést is el kellene kezdenem fogyasztani, mert lassan két órája startoltam. Még nem volt gondom, de féltem, hogy ha lesz, az nagy lesz...
A víz-datolya kombó jól csúszott és még levegőhöz is jutottam közben.
A futótárs standard 50-100 m-el előttem haladt.
A csúcstól már ismerős rész végre kicsit nyugtatta az idegeimet és normális, járható ösvényeken vezetett.
Nagyontudományosan Ca/K/só háztartásomat is rendeztem, mert tudtam, hogy most egy jó adag futható rész következik. És lőn.
A 24km-nél lévő hárskúti pontra 2:16-al érkeztem - még hivatalos pontnyitás előtt. Kis szöszölés mellett azért kaptam pecsétet és egy saját gyártású sós kenyérszelettel is gazdagabb lettem. Nomeg a vízkészleteimet is fullra töltöttem.
Innen darálás volt, enyhe le és enyhe fel jellegű terepen.
A Hajagot kellett betámadni eddig ismeretlen keleti lankái felől. A januári karikámnál épp az ellenkező oldalát vizitáltam. Felhagyott majorok, hajdan volt, mára benőtt legelők és sunyi emelkedők...
A Rák-tanya már újra ismerősként köszöntött rám 29 kilinél.
Az eddig kb. 10km/h tempóra nyitást hirtelen visszavették a szervezők, így több mint fél órával előbb érkeztem. Nem volt probléma, a pontérintést igazoló szignóhoz való toll felkutatásáig ettem egy kis medvehagymás pogácsát, majd tovább is libbentem. Az itiner szerint a hiányosan jelzett Ssávot kellet követni. Ez nem okozott gondot, hisz januárban eléggé beleástam magam ennek a résznek a felderítésébe. Idegeneknek erősen korhatárosan ajánlott, hardcore részek vannak benne...
Töredelmesen be kell valljam, hogy a Szent-kút felé menet már baromi melegem volt, nagyon sütött a nap és én is kezdtem nagyon szomjas lenni. Kicsit untam...
Itt újabb időeltolódás miatt már több mint egy órával voltam a pontnyitás előtt.
Persze no point...
Kicsit tébláboltam, majd nekiveselkedtem a P+ kaptatójának. Egy félreolvasás miatt abban a hiszemben mentem, hogy 42,1 kilinél tartok 3:23-as menetidővel.
A magyar kiliandzsornet.
Nagyon büszkevagyok ám énrám.
Bakker, de erős vagyok.
Ilyeneken gondolkodtam, ami kicsit feldobott, mert amúgy ezen a szakaszok megint csak fejvesztés terhe mellett lehet futni a kiálló kis ágdarabkák miatt.
Aztán mire elkezdett lejteni a Zsáv, addigra én is lekászálódtam a rögvalóba, így rájöttem, hogy a 3:23 igaz ugyan, de csak 36 kili tartozik hozzá...
Próbáltam egy kicsit tolni neki, mert tudtam, hogy egy Pénzesgyőr-Bakonybél túrán vesz részt a legkisebbik lányom és reménykedtem, hátha szembetalálkozunk. Aztán a Kertes-kői-szurdokhoz érve messziről még láttam egy csoport végét, amelyik a jelzésről letérve kiegyenesíti az utat és éreztem, hogy lekéstem a találkozót.
A kövek között valami zergeprodukciót próbálgattam, de aztán rájöttem, hogy öreg vagyok én már ehhez... Sikerült száraz lábbal átvergődnöm a túlpartra és a hullámzó terepen a sok kidőlt fát kerülgetve próbáltam magam a tízes átlag bűvöletébe tartani.
Ez gyönyörű rész volt egyébként.
Dús aljnövényzet, keltikék, kankalinok, gyöngyikék minden felé. A kövek és fák mohásak, tisztára hobbitország.
Pénzesgyőr határához közeledve aztán jött egy olyan rét amilyennel még nem találkoztam.
Egy dagonyás, vizes rétre kiterelhettek egy szürke marha csordát ami elhagyta a tetthelyet, és a tavaszi szárazság kőbe dermesztette a zsombékokat.
Imádtam!
Pénzesgyőrben ismét pont várt és mivel a vizem teljesen elfogyott, nagyon reméltem, hogy nyitva lesz a Büfé jellegűnek nevezett műintézmény.
Előtte még volt egy aszfaltos kereszteződés. Eddig vagy szalag, vagy jelzés, vagy a terepismeret kisegített, de itt persze egyik sem. A fáradtságból is adódó anyázások közepette levettem a zsákom és előkutattam a vész esetére magammal hozott térképet.
Jobbos.
Visszapakol, visszavesz, elindul.
Nagy szerencsémre épp a kocsmát nyitó nénivel egy időben érkeztem, így megmenekültem a szomjhaláltól. Pecsét, víz és uzsgyí.
A falu határában szerencsére kikötött fenevadak fogadtak - hírhedt ez a rész az ebekről - de a látvány nem volt megnyugtató...
Innen hullámzó felfelé, ami nehezemre esett. Jó, hogy jó vagyok, de nem ennyire :)...
Már nagyon nincs messze, már nagyon közel van, no még egy bucka, megint egy kis hullám, stb, stb...
És akkor elkezdett esni. Először kicsit. De csak kicsit esett kicsit. Inkább már eléggé, majd egyreinkább és végül nagyon.
Ez így eléggé tavaszi lett.
Szeretem az esőt, nem volt gond, csak a táv nem fogyott valahogy.
Becsatlakoztam a Bakonyi Barangolásról már ismert részre és örültem, hogy most nem fogok elkavarni úgy mint ősszel.
Apró örömök...
Itt már valami 4:5x-et mutatott az órám és elkenődtem, mert megint valami mászás jött és én egyre távolodtam a kis tízes átlagomtól.
Mire visszaértem a Bagolyvárhoz épp túlfutottam az 5 órán.
Ráadásul a rendezők sem voltak már/még ott, pedig kellett volna nekik.

Szépen megmosakodtam, átöltöztem és különösen nem izgattam magam.
A felszolgálók mondták, hogy mivel még sok a vendég, a célba érkezőknek járó levest esetleg a teraszon tudnák nekem felszolgálni.
Azt hittem vicc.
Kint zuhogott.
Ki kellett volna ülnöm az esőbe és tényleg kérni kellett volna, hogy hozzák ki...

2600 HUF-ért ettem egy szelet kenyeret, ittam 1,5 dl teát és kaptam egy A4-es itinert. Volt szalagozás és ehettem volna egy levest az esőben.

Várom, hogy mikor hív fel a szervező, hogy bocsánatot kérjem amiért nem volt senki a célban a megadott időben.

Lehet, hogy naiv vagyok?

Papod50 - 50km/1085m - 5:01:31

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése