49. hét

1. Nagyon jó hét volt, mert élveztem a futást és magamhoz képest ment is.

2. Szar hét volt, mert egyre jobban fáj a jobb combhajlítóm, ezért megszenvedtem a futásaim végét.

Akkor most milyen is volt?
Ilyen...

Hideg, havas és gyönyörű, meleg, saras, csúszkálós és szörnyű, aztán megint hideg és havas és jeges és még szörnyűbb!

Jó ez a terepfutás...

- Pihentessem a lábam, vagy óvatosan terheljem?
- Élvezem a mozgást, hiányzik, miért ne tegyem?
- Inkább pihenni kéne, pihentetni, hogy ne legyen nagyobb baj.
- Ha most leállok, biztos elkap vmi nyavalya, mert körülöttem sok a náthás, köhögős.
- Inkább rövidebbeket kéne futni, max. 1ó-t és utána még többet nyújtani.
- Kenni kéne, masszírozni.
- Inkább a gerinctornára kéne figyelni és naponta csinálni.
- Vagy talán kis átmozgatás után futni és nyújtani?
- Edzőterembe kéne menni és megpróbálni futópadon nyomulni.
- Nem kéne erőltetni a kinti futást, mert nagyon igénybe veszi az izületeket. Boka, térd brrr... meg gerinc, porckorong, csípő brrrr....
- Olyan jó a szabadban kocorászni, beszívni a tiszta, hideg levegőt. Az első pár perc kicsit nyűgös, de aztán olyan jó érzés, nem beszélve utána a forró zuhanyról ...
- Nem kéne ellőni az utolsó patronokat, hosszú még a tél. Kell az erő fizikálisan és mentálisan is.

...ezek mennek folyamatosan.

Szombaton a Börzsönyben voltam.
Ez volt életem első teljesített TT-je 2006-ban.
Sötétben indultunk és sötétben érkeztünk.
Ilyen volt.
Olyan távolinak tűnik, mintha legalább tíz éve történt volna.
Idén kicsit havasabb, szelesebb, jegesebb és hidegebb volt.
Közös futásnak indult, de végül egyedül mentem. Egyszerűen a hideg nem engedte, hogy lassabban menjek, mert odafagytam volna Holló-kő szikláihoz.
A lefeléket nagyon megszenvedtem, mert a friss hó sok helyen tükörjeget takart. Én ugyan nem zakóztam, de sokan igen. Viszont annyira beállt a derekam a sok egyensúlyozástól, hogy a végén lefelé!!! menet gyalogolnom kellett és a derekamat masszírozgattam.

Érdekes megfigyelést tettem.

A pulzuskontroll miatt a felfeléket, csak nagyon óvatosan, szinte minibálban kocogtam meg. Aztán később, mikor már a derekam és ezzel együtt a combhajlítóm is beállt a síkokon is csak módjával haladtam. Ennek ellenére több sporit is gyorsan beértem. Pedig szemmel láthatóan kocogtak ők is. Egyszerűen nem hittem el, hogy lehet az én tempómnál is lassabban 'futni'. Pedig ezek szerint lehet. Próbáltam lassítani és figyelni arra, hogy a leglassabb fokozatban maradjak, de ennek ellenére egyre közelebb kerültek. Nem mondom, hogy nem esett jól.
Mármint a hó...

Hazafelé viszont a csillagokat láttam, annyira fájt a combom. Ráadásul csak gyökkettővel lehetett haladni a csúszós utakon, több mint két órán keresztül araszoltam. Nem volt kellemes.
Vasárnapra viszont megint alig éreztem, csak az a baj, hogy az az 'alig' még mára is megmaradt.

Asszem irány a polifoam...