"...soha nem érdemes holnapig várni, mert a bal- meg jobbsorsunk a saját kezünkben van. Senki nem állít fel a díványról és senki sem álmodik helyettünk. Álmok nélkül pedig csak droidok vagyunk." (K.B.)

2010. december 31., péntek

Woody Allen

'Stig Björkman: A Játszd újra, Sam! témája az álmodozás, ami tekintélyes részét lefoglalja az életünknek. Milyen szerep jut ebben a filmeknek? A darab és a film főhőse megpróbál úgy élni, ahogy a filmekben látta.

Woody Allen: Azt mondják, ha van jelentős motívum a filmjeimben, az a valóság és a fantáziavilág közötti különbséggel áll kapcsolatban. Ez a téma gyakorta felbukkan nálam. Ami szerintem röviden összefoglalva annyit tesz, hogy utálom a valóságot. Még akkor is, ha pechemre, ez az egyedüli hely, ahol ehetünk egy jó marhasültet. Azt gondolom, ez a gyermekkoromra vezethető vissza, amikor állandóan a moziba menekültem. Befolyásolható gyerek voltam, és abban a korban nőttem fel, amit a mozi aranykorának szokás nevezni, amikor azok a csodálatos filmek egymás után jelentek meg a vásznon. Emlékszem amikor a Casablancá-t és a Yankee Doodle Dandy-t bemutatták - a nagy amerikai filmeket - Preston Sturges, Capra filmjeit... Azokba a filmekbe menekültem. Magad mögött hagytad a szegényes házadat, minden iskolai, családi problémádat, mindent, és elmentél a moziba, ahol tetőtéri lakásokat láttál, fehér telefonokat, a nők kedvesek voltak, a férfiak mindig bölcseket mondtak, a dolgok viccesek voltak és jól végződtek, a hősök igazi hősök voltak, egyszerűen minden nagyszerű volt. A mozi rontott meg engem, nagyon komoly befolyást gyakorolt rám. Ismerek sok olyan korombelit, aki sosem heverte ki a hatását, akinek valódi gondot okozott az életében, mert idősebb korukban, ötven-hatvan körül sem értik, hogy miért nem úgy működnek a dolgok, ahogy a vásznon, miért van az, hogy amin felnőttek, amire vágytak, amit éreztek és amit valóságnak gondoltak, nem igaz, hogy a valóság sokkal nyersebb és rondább. Amikor a moziban ültél, azt gondoltad, az a valóság. Nem az jutott eszedbe, hogy mindez csak a vásznon létezik. Azt gondoltad: hát, én nem így élek. Én Brooklynban lakom lakom egy szegény környéken, de sok embernek a világban ilyen otthona van, lovagol, szép nőkkel találkozik, esténként koktélokat iszogat. Ez egy másik élet. Amit az is alátámasztott, hogy olvastad az újságokat, ahol olyan embereket láttál akiknek más és boldog az életük, olyan, mint a filmekben. Ez elég nyomasztó, nem is tudtam soha felülemelkedni rajta. Sok embert ismerek, akik szintén nem. És ez mindig ott van a munkáimban. Annak az érzete, hogy uralom a valóságot, hogy képes vagyok forgatókönyvet írni róla és úgy alakítom a dolgokat, ahogy én akarom. Végül is ez az, amit az író és a rendező csinál - olyan valóságot teremt amelyben élni szeretne. Kedveled azokat az embereket akiket megalkotsz. Szereted ahogy öltözködnek, ahogy élnek, ahogy beszélnek, és hónapokon keresztül lehetőséged nyílik arra, hogy ebben a világban lehess. És ezek az emberek szép zenékre mozognak, és te ott lehetsz közöttük. Ezért érzem úgy, hogy a valóság kellemetlenségével szemben, a filmjeimben mindig egy idealizált élet vagy fantáziavilág nagyszerűségének mindent átfogó érzése uralkodik...'

Woody Allenről
Beszélgetések Stig Björkmannal
(részlet)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése