Kicsit izgatott, hogy mennyi ideig megyek frissítés nélkül ilyen ideális futóidőben. Mivel a Bakonyi Mikin már jártam kétszer, ezért teljesen ideális terepnek ígérkezett egy kis önszívatásra.
A tájékozódással nem kell időt töltsek, a pontok helyét és kínálatát ismerem. Mivel TT, így ha elhullanék legalább lesz aki eltemet, tehát nincs mitől félni, menni kell.
Ez volt az elgondolás.
A szép tervet tett követte.
Most vasárnap.
Az eddigiekhez képest elég kevesen voltak, talán a vasárnap kavarhatott be sokaknak.
Szóval fogtam egy kulacs házi meggyszörpöt, egy zacsi gumicukrot és nekivágtam.
Sajnos a hét eleji fagynak már nyoma sem volt, így cuppogós, vendégmarasztaló sár volt végig. Néhol több, néhol mégtöbb...
Az elején, Csesznekről kifelé a Kő-árokban már belekóstoltam a terepviszonyokba. Nagyon jó kedvvel és egyenletes kocorászással kezdtem. Gézaházánál nem hagytam magam elcsábítani és nem ettem, sem csokimikulást, sem szaloncukrot.
Merén keményvagyok!
Innen már helyenként furfangos gyalogoskerülgetésekre kényszerültem, de alapjába véve nem mondhatnám, hogy feltartottak volna. No, az Ördög-árok viszont horror volt. Totyogtak alul, fölül, csúsztak seggen és hason... Sebaj, jól kipihentem magam.
Az egyik kerülésnél aztán majdnem térdig merültem a jeges vízbe.
Mértem, pont négy percig éreztem a hideget, onnantól teljesen komfortosra melegítettem a Stinsonban még bennmaradt kevéske kis vizet.
A második Gézaháza érintésnél aztán teljesen elfelejtkeztem magamról és bekaptam egy szem szaloncukrot.
Bakker, mi lesz a kísérlettel?!
Innen a Cuha-völgyéig tartó szakaszt még soha nem élveztem. Most sem. Sőt!
A Harmadik-árokban olyan kellemes avar alatti sár fogadott, hogy öröm volt nézni. 45 fokban oldalra fordultam és úgy 'futottam' lefelé. Tehát srégen mozogtam, de lefelé haladtam. Hogy én ezt mennyire úúútálom!
A Cuha mentén Zircig csak egyszerűen nem volt jó. A folyamatos csúszkálás, csavarás és forgolódás baromira fárasztott már ekkorra. Próbáltam még a tízes átlagot tartani, de az Ördög-árok béli ácsorgás és szüttyögés miatt láttam, hogy ez nem fog menni. Meg különben is, nem a gyorsaság, csak egy sima meghalás miatt jöttem, vagy mi.
Zircen aztán jól nem ettem meg a frissítésként kapott negyed pizzát.
Nekiindultam a kéken Borzavárnak. A Bakonyi barangoláson még megcsodált őszi bükkösnek már csak a nyomai voltak. Korrekt tarvágás és frissen dózerolt, sima földút fogadott.
Mondom sima.
Mondom főd.
Oldalra lejtő, részben még fagyott, de kellemesen lágy, krémes tetejű, humuszos erdei főd...
No, itt 2:50-nél kezdtem érezni, hogy lassan bajok lesznek.
Bekaptam pár gumicukrot és ittam rá egy keveset.
A kisebb emelkedőket már gyalogolnom kellett és a derekamon már kezdtem érezni, hogy nem tetszik neki ez a csavarmenet.
Lehuppantam a borzavári pontra, majd az elviekben lejtő Csárdás-völgyben próbáltam haladni ismét a Cuha irányába. Becsülettel végigfutottam, de azért nem adnék a koordinációra ötöst...
A völgyben aztán már nagyon vártam a Porva-Csesznek feliratú vasútállomást, de nagyon nem akart közeledni. Kicsit kótyagos volt a fejem és a lábaim kezdtek beállni. Gondolom muníció nélkül nem volt sok kedvük dolgozni... Nagyon jól jött, hogy a patakátkelésekkor nem kellett futnom, ezt töredelmesen be kell vallanom.
A ponton két pohár meleg teát löttyintettem magamba és próbáltam még emberi módom tartani a futórenomém.
A S- elágazását felfelé sétáltam de a Shszögön becsületesen, bár már kissé hörögve futottam, ez talán tényleg a KO határát súrolta. A Zörög-tetőre a Varga-úton sétáltam, mert ugye ki az az őrült aki itt fut, és éreztem, hogy kb. ennyi volt nekem mára az ATP teszt...
De mire szép csendben elszenderedhettem volna a puha levélszőnyegen, elkezdett lejteni...
Brutál volt.
Annyira rossz volt lefelé, hogy azt elmondani nem tudom. Nulla energiával a combjaim semmit nem tartottak, fájt nagyon, pedig azért nem olyan vészes az a kis lejtő.
A faluban már alig hajlott a lábam, szerencse, hogy nem kellett még 1-2 kilit menjek, mert nem tudom mi lett volna velem.
42 kili/950m - 4:38ó
1db szaloncukor,
8 szem gumicukor,
4dl folyadék
2:50-ig bírtam. Addig 152 AVG-vel és 165max pulzussal, tehát nem hajtósan, de azért nem átlagos edzés tempóban. A bakonyi félmarcsi, és a Pilistrél még pont belefért, ezt jól éreztem akkor is, de most már látom, hogy kb. egy harmincas a vége, HA!!! nem gáz a terep, nincs meleg, vagy valamilyen nehezítő tényező.
Viszont teljes lemerülés után olyan 20 perccel már kezdtem érezni, hogy jön vissza valami erő. A baj csak az volt, hogy nem pótoltam folyamatosan utána. Ezt mondjuk már párszor megtapasztaltam. Ha ilyenkor jön egy kis kenyér-kóla, vagy parmezán-kóla mix, akkor ki lehet ebből az energetikai szakadékból jönni, de ahhoz kell a folyamatos visszapótlás. Ez az, ami a Trans D'Havet-en még sikerült, az UTMB-n viszont nem. Ha azt nézem, hogy ott az uccsó 6-6,5 órában nem ettem/ittam szinte semmit, akkor egy szavam sem lehet...
Utána viszont...
Volt már pár eléhezős edzésem is, így tapasztalatból mondhatom, hogy olyan izomláz jön az ilyen alkalmak után, amihez kevés fogható akad. Ilyenkor annyira kizsigerelem magam, hogy az izmaim 1-2 napig használhatatlanok.
1-2 nap?
Hú bakker, akkor holnap futás...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése