Végre tél

Nem mondanám, hogy minden változatát szeretem, de alapjába véve a szélcsendes fajtából szinte bármelyik jöhet.
Most épp a ködös, alig hideg van terítéken.

Egyébként a múlt hét elég lájtosra sikeredett.
Hétfő és kedd a Bakonyi Miki kipihenésére ment el, majd szerdán és csütörtökön volt ugyan két jó kis futásom, de aztán a hét végi úszóverseny elvitte a szép futóreményeket.

A csütörtöki futás amúgy nagyon szép kör lett.
Van Almádiban egy kert, amit fenntartok. Emővel ketten lementünk, majd egy kis kurflival én hazafutottam. Bár fáradt voltam és sokat nézelődtem is, épp csak egy picit lett hosszabb mint két óra.

A hétvégi úszóverseny meg zseniális volt. Mint mindig. Mondjuk napi 8-10 órát egy lelátón ülni nem egyszerű, de amit produkálnak a kölkök az nem semmi. A végén szoktak lenni a csapatváltók, amin aztán mindenki kiordíthatja magát. Volt izgalom is, meg hepiend is...

Tegnap aztán már annyira ki voltam éhezve a futásra, hogy egy nagyon szép kis karikát sikerült abszolválni. Köd volt ugyan, de szélcsend. Olyan harapni valóan tiszta volt a levegő. Huhhh, ezt nagyon szeretem.

Ma a sok fehér fa láttán aztán felkaptam a gépemet is és fotóztam, filmeztem út közben. Bár nem szokásom, de most vittem MP3-at és sikerült olyan hangerővel hallgatni, hogy a lépteimet és a zenét is hallottam. Ilyenkor általában nagyon szeretem a csendes, szinte néma erdőt, de valahogy a hétvégi zsivajnak kellett egy kis levezetés.

Nagyon pöpec volt.

A fotózást úgy látszik, hogy megérezte a Bondi-m, mert azóta roham léptekben hullik szét. A talpán akkora lyukat vágott egy kő, hogy egy 10-es érme lazán eltűnik benne...
Egy kicsit készülve a havasabb napokra ma felvettem az évek óta nem használt Montrail Masochist-om, hátha össze tudunk végre szokni. Pár éve nagyon nem sikerült, pár hetes kihagyás lett a móka vége, remélem most, egy óvatosabb hozzászoktatással talán nem lesz ilyen drámai az eredmény.

Nem kéne, de megint, vagy századszor leírom:

...csendes hétköznapok...