Egyszerre szurkoltam az Alpok és Pireneusok bércein nyomulóknak és közben némi lelkiismeret furdalással filmet is néztem. (Örök klasszikus, gyerekkor kedvence...)
Ők meg csak nyomták.
Ez a T100 óta letelt időszak a jövőben elég könnyen űberelhető lesz asszem.
Magyarázzam?
Péntek volt az első nap, amikor már javult is az állapotom, addig csak a fülem, arcüregem, torkom környékén keringtek a bajok.
Csütörtökön hagyományos, lájtos gyógyszerezésbe is kezdtem, ami egy fütyiség, de megrettentem a szorító időtől. Pénteken jobban, szombaton meg egész jól éreztem magam. Arra gondoltam, hogy egy vasárnap reggeli tollpihe fajsúlyú futással bepróbálkozom. Kilenc nap kihagyás azért nem ideális 120 kili előtt...
Volt már jobb.
15-20-al magasabb a pulzusom :)!
Én komolyan elhittem, hogy egy laza tél utáni, óvatos tavaszt követően végre vállalható versenyek jönnek.
Badarság.
Megint csak a túlélés marad.
Ha nem lenne befizetve a családi nyaralásként is elsütött szállás, akkor nem mennék ki.
De azért nem veszem ezt olyan vérkomolyan. Áhhh...! Tényleg csak röhögök már rajta.
Ez pont olyan mint itt, Abszurdisztánban élni.
Annyira valószínűtlen, hogy az ember már marad és folyamatosan nemhiszaszemének, nemhiszafülének.
Az bennük a cselendzs, hogy mikor már azt hiszi a polgár, hogy felkészült mindenre, amikor minden emberi eshetőséggel számolt, no, akkor is meglepetések érik.
Folyamatosak a kihívások és a felfedező örömével lehet megélni a mindennapokat.
Csak röhögni kell tudni :))))!!!!
Szóval futásszakmailag egyelőre 1 ó-t tudok kis belesétálással futni, 130-140-es pulzus helyett 150 körül, zihálva.
Végre kihívás!
Meg kell oldani, ez van.
Erre azt szoktam mondani, hogy azért szarul lenni, padlót fogni is mennyivel jobb egy traile-n, mint mondjuk egy szénbánya mélyén.
Nézelődöm és jól fogom érezni magam.
Nem tudom már ki volt az a híres futó aki e tárgyban elmondta azt, amit egyáltalán el lehet mondani: A 'jól van-e?' - kérdésre a szemmel láthatóan haldokló futónak az volt a válasza, hogy 'Jól akarom érezni magam.'
Ez ellen a hozzáállás ellen gyakorlatilag nincs fegyver.
Nincs az a vírus, nincs az a bacilus, ami ezt kikezdheti, nincs az a fájdalom, nincs az a rosszullét, ami ezen kifoghat.
Épp meghalok, épp elájulok, de jól AKAROM magam érezni.
Ez a fegyverem.
Dac?
Lehet, de azért ez több.
Ez a legyőzhetetlen optimizmus.
Itt tartok.
Kedden kiviharzunk.
A kölkök már túráztatják magukat.
Az összes videjót át kellett nézni Mike Wolf, Mike Foot, Jaz Bragg, Iker Karrera Aranburu viszonylatban. Készítik a pólókat, sapkákat a dedikáláshoz.
Beszarás.
Jobban készülnek mint én.
Az, hogy a tavalyi állapotok helyett most komoly hóval is találkozhatunk külön unikum nekik. Ehhez képest egy tengerparti nyaralás tényleg dög unalomnak tűnik fel előttük.
Monnyuk megértem őket...
Ja! Ez volt a -10. hét!
Itt az ideje... itt az ideje... itt az ideje...
... minekis?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése