Most fejeztem be egy nagyon jó könyvet. Zsezse vette le a könyvtárban szabad polcról és jól belenyúlt...
Tara Bahrampour: Visszatérés Iránba
Egyrészt az általam alig ismert Irán, másrészt a szülőföldet elhagyók érzései miatt érdekes. Kis áthallással és megfelelő arányítással saját érzéseimet is felfedezni véltem. Bár nem váltottam országot, de azért ötször költöztem és meglehetősen eltérő környezetbe kerültem. A gyerekkor megidézése, a régen minden szebb, jobb volt érzései...
A másik könyvet ugyan most kezdtem, de máris nagyon tetszik.
Szvetlana Alekszijevics: Nők a tűzvonalban
Az író a regényszületés körülményeivel indít. Már ez nagyon tetszik. Számomra olyan, mint valami életfilozófiai értekezés. Mintha pont azokat a gondolatokat olvasnám, amik engem is foglalkoztatnak a futással kapcsolatban. Pont nem azok a kérdések érdekelnek, amiket mindenki feltesz. Pont nem azok az aspektusok, amik kézenfekvőek lennének. Ennek fényében pontosan értem mit hiányoltam a mostanában hájpolt Ultra c. filmből. Szvetlana a nők szemszögéből ír a háborúról.
Ezmiez?
Semmi macsó fíling?! Hát ez az! A futás ezen része nevetségesen érdektelen számomra. A kis szöszölések és finom rezdülések az érdekesek. A szürke hétköznapok. Nem a verseny befutója, hanem a tucat kilométer történései.
Egész pazar, hogy az UB pont tíz éves jubileuma lesz annak, hogy 2007-ben, fergeteges 3x9km-es felkészülést követően elindultam életem első hosszabb távján, a Kinizsi Száz-on. Szinte napra pontosan.
Az az érzésem, hogy ezt a kört is inkább vmi gyorsabb TT-nek kell felfogni.
8 perces ezrek...
Az esélytelenek nyugalma és az ismeretlen iránt érzett túlfűtött kíváncsiság. Valami ilyesmi volt a hajtóerő.
Most?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése