...mindennapi suhanásunk add meg nekönk ma...

2017. október 30., hétfő

Tudom, hogy tudtam, hogy tudni fogom...

Kicsit majd talán kivesézem jobban ezt a P85 betlit, de jó apropónak bizonyul, hogy Csermanek idei UB-járól szóló, az ultrázás lényegének kvitesszenciáját érintő bejegyzés részletét ide kopizzam:

" Füreden pacsi Jucikámmal (megdumcsiztuk, hogy az első negyvenest letolom magam, hogy tudjon tovább aludni), és aztán felfordulás a Balaton-felvidékre. A nap 9-kor már égetett, igaz, erős szél is fújt. Vászoly mellett olyan szépen hullámzott a tengeri, hogy elhatároztam, hogy ezt bele fogom írni a beszámolómba. Szóval mentem, mendegéltem, tartottam a tempót, a pulzust, vigyáztam az emelkedőkön, a lejtőkön. Gondoltam is arra, hogy tavaly itt kezdtem fejben szétesni, és hogy milyen jó, hogy most nem. Merthogy az tök gáz lenne, ha megint itt, az első harmadban szenvednék egy nagyot. Merthogy ennyi felkészüléssel már ugye nem szenved az ember. Na, de akkor most miért is érzem egy kicsit nehéznek itt ezt a dörgicsei kitett lejtőt? Hát, végül is, nincs is baj, csak nem élvezem most ezt. De ha nem élvezem, akkor ugyan miért mennék végig, hát még rengeteg van hátra… na, nem ragozom a teljes gondolatfolyamot, de kb. 20-25 perc alatt teljesen észrevétlenül megkészültem. Nem egyik pillanatról a másikra, hanem egyszer csak azt konstatáltam, hogy romon vagyok. Jucika lelkesen frissített, folyamatosan biztatott, én meg elkezdtem neki adagolni a problémákat (nem megy, nehéz, meleg van, nincs kedvem, szar minden). Indulás előtt írtam neki egy hosszabb listát, hogy milyen kifogásaim lesznek, és hogy ezekre mit válaszoljon. Komoly energiát fektettem a holtpontom közben, hogy találjak új érveket a kiszállás mellett, hogy elkerüljük az előre betervezett polémiákat – kevés sikerrel. Aztán eszembe jutott, hogy ha kiszállok, akkor nagyon szomorú lesz, hogy biztosan nem csinált valamit jól a frissítéssel, vagy hogy nem volt velem erélyes, és nem akartam, hogy ezt érezze. Valójában ez a gondolat vett rá arra, hogy keressem a megoldást, a kiutat. Innentől minden 20 percben lelocsoltattam magam, minden artézi kút alatt hosszan mosdottam, Köveskálon leültem, meleg levest kértem, megettem nyugodtan, felpakoltam a lábaimat. Néztem, ahogy sorra mennek el az egyéni versenyzők, de mondogattam magamnak, hogy egy ultrán mindenre van idő. Kicsit visszavettem a tempóból, 6:30 körül mentem tovább. "

Nemtom mire volt jó az előző, P85-ös összefoglaló posztom, de arra biztosan, hogy futás közben folyamatosan azon agyaljak, hogy akkor most épp kurvára nem futom el és milyen okos vagyok, hogy nem tolom és 2:49 Dömös és laza vagyok és jólfrissítek...
Az egész 85 kiliből annyi adatot voltam képes megjegyezni, hogy 2:49... az meg idén 2:48 lett. Kb. ezzel el is mondtam minden sikereset erről a futásról...
Na, erről majd később.

Visszatérve Csermanekra, meg a beszámolójára.
Szombaton tényleg annyi történt, hogy éreztem és átéltem valamit, amiről tudtam már előre hogy át fogom élni. A helyet is jól belőttem: Hosszú-árok - Nagy-Szénás környéke.
De mivel tudtam, ezért magam előtt ciki volt, hogy tudom, hogy tudtam. Há' hogy lehet ennyire fütyi?

Szóval ezek aranyos kis önjátékok egy többszörös teljesítésnél.

Ha nekem ez az első teljesítésem, simán végigmegyek.

Ha.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése