Az a szép ebben a játékban, hogy egy bizonyos táv felett - nemtom mennyi az a bizonyos, de a VUT már felette van az ziher - egy nagy és titokzatos mátrix bűvöletébe kerül a vállalkozó delikvens.
A mátrix elemei szinte végeláthatatlan sorakoznak, és egymástól - és persze a terepfutástól - látszólag baromi függetlenek.
Van bennük teljesen profán és egyértelmű elem is, mint edzettség, erőnlét, akarat, motiváltság, de van olyan is aminek sokan nem tulajdonítanak nagy fontosságot, pedig!
Pedig, de!
Számomra ebbe a százkilis córeszban az volt nagyon biztató és vidító, hogy a lehetőségekhez képest a talán legjobban mátrixoltam.
Hiába eddzük halálra magunkat, ha közben általánosan lefáradunk, motiválatlanná válunk, vagy lesérülünk, vagy...
Jó azért nem mondanám, hogy az edzés a gyengék fegyvere, de az biztos, hogy a mátrix leggyengébb eleme lesz a meghatározó.
Szóval Igen, jól döntöttem, hogy az utóbbi 2-3 hétben alig futottam, viszont sokat tornáztam és erősítettem. Odafigyeltem a gyomromra, jókat kajáltam és fejben is el tudtam fogadni, hogy nem ez lesz életem leggyorsabb százasa. Ezt baromi egyszerű így leírni. Utólag. Csak épp a felkészülés során hajlamos az ember csak a matériára gondolni.
Nyomni kell! Sokat! Gyorsan! Oszt csókolom...
Az, hogy az elején mindenki elfut, mintha akciós jégkrémet hirdettek volna a sarki Aldiban, azt már megszoktam, ez nem igazán tud már felvillanyozni. Most sem volt másként. Mivel nagy reményeim nem voltak előzetesen ezért sok apró szakaszra bontottam az egész távot fejben. Voltak emlékeim a nyári bejárásról is és ezekhez viszonyítva próbáltam folyamatosan napirenden tartani a 'milyen faszán megyek és nem fáj még semmi' mantrám.
Már itt vagyok? - ezt kétszáztízszer elmondtam magamnak.
Ráadásul a laza tempó miatt volt időm a frissítésre is. Előre elhatároztam hol veszek be bogyókát, Quamatelt, sőt most végre a koffeintabletta is játszott és talán ennek köszönhető, hogy vagy nyolcszor pisiltem és sokat. Én! Akiből egy csepp sem távozik egy ultrán...
Jól voltak elosztva a pontok, frankón küldtem előre saját izót és nem hagytam a zsákban, hanem magammal vittem és meg is ittam. Rengeteget. Nem voltam rosszul tőle ez is új élmény. A pontokon rendszerint kértem egész banánt és azt menet közben ettem meg. Vagy ötöt letoltam. Saját, szilárd ellátmányból egy fél zacsi gumicukor fogyott. Semmi szezámki, meg semmi szelet. Fura de egyáltalán nem hiányzott. Emőtől kaptam menet közben egy nagyon pici kis szendvicset amit leszenvedtem, de szilárdból tényleg nem fogyasztottam többet.
Volt egy kis baki a privát frissítésben, mert a sztúpánál elkerültük egymást. Én Juhász Peti 13:40-es idejének itinerét adtam a családnak, mondván, hogy annál biztosan lassabb leszek... Ehhez képest a megyehatárnál már annyi előnyöm volt, hogy épp csak találkoztunk...
Szóval előzetesen megbeszéltük, hogy a sztúpa alatt találkozunk. Én tudtam, hogy a bazaltutcából nem érnek a sztúpa elé ezért nem is izgultam amikor nem voltak ott. Aztán a bucka másik oldalán, Zalaszántón nem is vettem magamhoz semmit a ponton, mondván a faluban várnak. Ezzel szemben ők a sztúpa előtti ponton vártak rám kényelmesen, pedig addigra én már rég elhagytam ezt a részt. Kifutottam a pontról és konstatáltam, hogy a faluban sincsenek. Volt 1dl vizem és nem volt nálam lámpa... Ha sietek, hogy világosban beérjek, akkor elszomjazom, ha sétálok, akkor meg rám sötétedik. Kb. ennyi volt a dráma, de azért nem pánikoltam :))...
Ami új volt, hogy Várvölgytől már előjött az edzetlenség és nagyon fincsi részeket is gyalogoltam. Aztán úgy 70 kilitől eddig még ismeretlen fájdalommal találkoztam. Mindkét combom beállt és annyira fájt, hogy sikítani tudtam volna. Síkon zéró futás, mert azt éreztem szétrobbannak a combjaim, ellenben enyhe emelkedőkön és lefeléken tudtam még kocorászni. Próbáltam mindent közben. Sok víz, kevés víz, só, koffein, Ca, Mg, K, BCAA és ezek különböző kombinációi, de semmi nem használt. Síkon gyaloglás. E miatt rengeteg a pályában maradt. Egy kicsivel ideálisabb felkészüléssel -1,5ó-t simán hozhatónak érzek.
A jelölések nagyrészt jók voltak de a nagyobb utakról kisebbekre való kanyarodás 4-5 helyen nehezen volt érzékelhető. Többször szerencsém volt. Megesett, hogy eltévedt csapat jött szembe és e miatt vettem észre az elágazást, volt, hogy helyi erő figyelmeztetett.
Az oda-vissza szakaszokkal sem volt minden értelmezhető számomra. A Bél Mátyás-kilátónál már javába toltuk lefelé egy sporival, amikor szerencsére a GPS-én észlelte, hogy nem jó az irányunk. A másik kicsit gázosabb volt:
95 kili környékén a Rezi-várnál volt egy életmentő plusz pont. (Ez volt az a szakasz után, ahol nem volt frissítőm.) Két néni volt a ponton, gyorsszervíz után kérdem merre? A vár felé. - jött a válasz. Lefutottam a várig, aminek a kapuján egy nagy szalag volt kifeszítve. Gondoltam be kell menni és valahol a vár másik végén lehet majd kimenni. Bemegyek de ott nem volt semmi ami útba igazított volna. Voltak páran a várban, de azok sem tudták merre kéne mennem. Elkezdtem visszamenni a pont felé és kérdeztem turistákat, hogy nem láttak e jeleket. Aztán amikor megmutatták a nagy sorompót és a dózert, akkor már világos volt, hogy ez itt egy oda-vissza szakasz...
Ráadásul a mögöttem futó srác itt ért be.
Nem vagyok egy versenyző alkat és tényleg nem, de ott azt mondtam, hogy egy nagy fütyi vagyok ha eddig negyedik voltam és a cél előtt simán lehagynak.
Ezt a fajta versenyszellemet sem éreztem eddig, de kellett hogy az utolsó 10 kilben még 5p-nél gyorsabb tempót is produkálni tudjak.
Lámpa épp nem kellett, de ezért a cserszegtomaji közvilágítást kell dicsérni, nem engem.
Szóval fejben és frissítésben ennél összeszedettebb versenyem soha nem volt.
Nulla megingás!
Tényleg!
Más kérdés, hogy fostalicska volt a felkészülésem, de a hozott anyagból, ennyire futotta.
Jövőre nagyon visszamennék.
Fix októberi program, csak ne legyen közelebb a Piroshoz, mert ez a három hét még pont vállalható. Nagyon kíváncsi vagyok mit tudok átmenteni a következő hétvégére...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése