...mindennapi suhanásunk add meg nekönk ma...

2017. augusztus 19., szombat

Vad lányok likai

Végre egy vállalható augusztus...
Ez persze köszönhető annak is, hogy egy gyenge pillanatomban beneveztem a VUT-ra. Mivel október eleje nincs messze így azért egy 'szokásos' majd' nullás augusztussal ezért elég bátor dolognak tűnt volna egy ilyen mutatvány.
Ahogy írtam is, július közepétől egész rendesen (rendszeresen) - és szép fokozatosan - kezdtem futkorászni.
Nem volt semmi extra, kis Gulya-dombos kavargás, kis Tekeres felé kanyarodás, lassú kilik, lassú halálok. Talán 1-2 hete kezdtem érezni, hogy kezd összeállni a rendszer és már volt olyan is, hogy nem fájt semmim.
Komolyan.
Na!!!
Aztán adódott egy, meg még egy bejárás a VUT útvonalán, amit nem lett volna érdemes kihagyni. Egyrészt végre volt valami, ami miatt végre a húszasaimnál hosszabbat is futhattam, másrészt a számomra teljesen ismeretlen tájegységgel is megismerkedhettem. Meg új futótársakkal.
Az első bejárás múlt szombaton volt, kicsit népesebb csapattal.
Szerencsére egy épp beköszönő hidegfront másnapján, így legalább a meleggel nem kellett küzdenem. Magammal annál inkább. Nem hiába, hogy általában egyedül futok. Sok-sok ok mellett az is az egyik indok, hogy baromira lefáraszt a sajátomtól eltérő tempó. Ezen az elsőn olyan bevásárlós volt. Kis kocogás, kis állás, kis tötyögés, megállás, kis futás. A 10. kilitől úgy éreztem, hogy nem fogom bírni az eltervezett 50-et, mert 20 környékén ki kell majd szállnom. Baromira elkezdett fájni jobb oldalon a horpaszizmom, kedvenc kis saját bejáratú szadistám. (Az UB-ra készülve még Zsuzsa rendbe tette májusban, kb. ezzel a módszerrel, csak nem ilyen kíméletesen... Az meg rég volt, ideje lenne egy generál. Addig is próbálom nyújtani.) Ez nem nagy ügy hisz minden lépésnél érzi az ember... A maradék 45 kilinél ez nem több mint 50-60ezer késszúrás, így végre volt kihívás.
Viszont nem volt meleg. Viszont jó volt a társaság és szép a táj így azért lehetett kompenzálni.
Maga az útvonal baromira figyelős, rengeteg kanyarral, elágazással, susnyázással, kis szemét felfelékkel és kellemetlen lejtőkkel. Track, vagy vezetés nélkül esélytelen a bejárás, mert sok jelzetlen ösvényen (ösvény?!?) halad. Olyan huszonvalahány kilitől aztán kettesben mentünk tovább. Az addigra leamortizált állapotomat most meg a kicsivel komfort feletti tempó tette próbára. Szerencsére a frissítés egész jól megoldódott a sok vízvételi hellyel, így energetikai gondom nem volt, de azért az ismeretlen terep váratlan ajándékainak ízlelgetésével szépen el voltam...
Nagyon örülök, hogy elmentem, mert ez egy elég gyilkos 50-es. Külön-külön nincs benne semmi szokatlanul gyilkos, de így egyben elég genya. Igazán klasszikus, nagyfás erdei fíling is kevés van ezen a szakaszon, de szerencsére október elején már nem lesz kánikula, ami ellen itt nincs sok védelem. Inkább a Kopárokhoz hasonlítanám, markáns szintjeivel, fenyőfáival és murvás, köves talajával.
Ezek után tegnap következett a második felvonás.
Az állatorvosi ló.
Amikor az ember nem követ el nagy hibát, de sok, apró kis bakiból aztán összejön a méretes nyakleves.
Még jó, hogy nemrég írtam micsoda faszántosan kezelem a meleget. Ja. Vagy nem. Az az igazság, hogy én már lelkileg elengedtem ezt a dolgot, az előző front óta elkönyveltem magamban, hogy az augusztusi oroszlánt sikerült kinyírni. Nem. Tegnap még mart egyet...
Ráadásul rögtön a legmelegebb időszakban rajtoltunk, hogy esélyünk se legyen. Az előzetesen bevizezett felső, már induláskor megszáradt rajtam...
Nem vittem normális frissítést, csak pár gyümölcspépet. Próbára. Háááát, próbának nem volt rossz, de azért nem erőltetném újból... Két szezámki sem volt túl sok, még szerencsém, hogy a sok út menti szeder mostanában érik.
Megint nem saját tempó...
Fejben voltam türelmetlen. A Tátikára való feljutás is tekergős és figyelős, de a kis, sztúpa körüli karikán aztán a hiszti határt súroltam. Nem ismerem az uccsó húszast de szerintem ez lesz a nagy lélekvesztő rész. Kis kitérő... Susnya, rengeteg apró kanyar, mint egy ringlispíl, alattomos emelkedők és sohanemérünkoda fíling. A bazalt utca szép, de ami előtte és utána van, az halál. 70-80 kilit  követően ez olyan lélekölő, hogy itt egész érdekes dolgok fognak majd történni emberekkel, azt garantálom. Nagy szerencse, hogy erre majd tudok készülni. De most nem készültem és ez fel is tette a koronát a délutáni csetlés-botlásra. A jobb lábamat már emelni sem bírtam és épp hánynom kellett és eléheztem és szarul voltam és elegem volt.
Betli lett és mentést kértünk Zalánnal. Befejezés után még órákig szarul voltam és majdnem éjfél lett mire egyáltalán olyan állapotba kerültem, hogy el tudjak menni aludni...
Összegezve ez egy egész különleges trail lesz. Olyan ez a pálya, mint egy rövid, pörgős versenyé, csak épp 108 kili hosszan. Szinte kínálja magát az elfutásra. Alig van benne hosszú, egyenletes, nyugis szakasz, olyan mint egy izgága kamasz. Részleteiben nem nehéz, de így együtt... Ráadásul októberben, amikor lehet meleg száraz, de nedves hideg is.
Az biztos, hogy nem lesz tömegrendezvény, mert itt nem adják ingyen a befutószelfit, de a szervezők lelkesedését látva egy pöpec kis verseny válhat belőle.
Ettől függetlenül tegnap nekem elég volt 1/3-ad távot megtennem, egy jókora pofonért.
Erről Pali bá' örökérvényű mondatai jutnak eszembe a gyilkos meleg 2012-es T100 kapcsán.

'Amikor elindultam, reggel kivettem a szekrényből az XXL-es melényt, de harmincnál egy olyan zakót kaptam...'

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése