"...soha nem érdemes holnapig várni, mert a bal- meg jobbsorsunk a saját kezünkben van. Senki nem állít fel a díványról és senki sem álmodik helyettünk. Álmok nélkül pedig csak droidok vagyunk." (K.B.)

2017. augusztus 4., péntek

Próbálkozom, tehát vagyok.

Kell azért 2-300 kili ahhoz, hogy egyáltalán elérjem azt a szintet amit már saját magam is futásnak nevezek.
Ez nem sebesség/gyorsaság kérdése.
Mozgás, figyelem, élvezet, fájdalom faktor... ezeknek kell összeérnie úgy, hogy még elérjem a magam minimumát.
Ez pont annyira idő független (kis mértékben függő), mint egy-egy verseny magamnak mért értékelése.
Asszem, most esett le, hogy én miért írtam magam ki teljesen az Oli féle világból. 'Normálisan' az idő és helyezés számít.  Ezt lehet mérni, ezt lehet posztolni tehát icclájf. No, azt nem mondom, hogy ezek engem nem érdekelnek, de csak apró adalékok. Monnyuk az idő, mert a helyezést aztán végkép teljesen hidegen hagy (persze könnyen beszél egy futottak még kategória). (A legjobban az lohaszt le, amikor olyat olvasok, hogy pl. korosztályomban/kategóriámban a 16. lettem. Ez kész...)
Szigorú vagyok vagy mi...
Kicsit nyögve nyelősen megy ez a 'Légy hű magadhoz' olvasása, de már ezért a részért megérte. Talán vmi ilyesmire gondolok én is, csak ez szebb és pontosabb:

' "Ez a hencegő oldala az amerikai természetnek" - gondolta Prentiss. És éppen ez az, amit egy angol olyan nehezen tud megérteni. Az amerikaiak folyton túlzásba viszik azt, hogy emlékeztessék önmagukat, kik és mik ők, míg egy angol inkább arra hajlamos, hogy kevesebbnek érezze magát, mint ami valóban, nehogy elkövesse a súlyos hibát, és bárkinek is eszébe juttassa, amit feltehetően úgyis mindenki tud: hogy ki ő.
És itt van a mindig többnek és nagyobbnak kultusza, mint valami örökös figyelmeztetés. Egy ember hat telefont rak az íróasztalára, csak hogy szüntelenül emlékeztesse önmagát, micsoda elfoglalt személyiség ő. És mindig nagyobb és tökéletesebb felhőkarcolókat építenek, hogy arra emlékeztessék önmagukat, hogy ők most már egy nagyobb és tökéletesebb nemzet lettek, és nem esznek mást, csak tiszta marhahúst, hogy mindig emlékeztessék önmagukat, hogy ők a világnak szarvasmarhában egyik leggazdagabb földjén vannak. A gazdagok képtelen és otrombán nagyszabású dolgokat csinálnak folyton, hogy emlékeztessék önmagukat - ők már igazán nem szegények.
De mintha e dolgok mögött valami félelem lappangott volna. Túl sok félelem volt Amerikában. Senki nem tekintett semmit biztosnak. Attól féltek, hátha egyszer kiderül, hogy mégsem igaz az egész.
Még ennek a mindig nagyobbnak és jobbnak a kultusza is félelmen alapult. Az ország minden reklámját is mintha valami félelemre alapozták volna. Ha nem használod ezt és ezt a fogkrémet, megfeketedik a fogad, rossz lesz a közérzeted, deformálódik a csípőd és elveszíted az állásodat. Ha nem kötsz életbiztosítást, hirtelen majd baleset ér, és ott marad csinos, de minden támaszától megfosztott feleséged a négy gyerekkel és a hitelezőkkel, akik alig várják, hogy elvegyék az otthonodat. Ha nem használod ezt, ha nem eszed azt, és nem veszed amazt, akkor elveszíted a társadalom megbecsülését, az egészségedet, a szépségedet, az életedet - soha nem leszel karcsú, vagy szép, vagy házas, vagy népszerű.
Ez volt a tömegfélelem. A gazdagok félelme pedig az volt, hogy a gazdagság nem is igaz. Persze az ország keleti részén, ahol a gazdag családok régebbiek voltak, ott volt már valami kiegyensúlyozottság ebben a tekintetben. Itt, Nyugaton azonban úgy tűnt, mintha a gazdagok szünet nélkül emlékeztetni akarnák önmagukat a túlméretezett és lobogó gesztusaikkal, hogy csakugyan gazdagok. Még nem szoktak hozzá, hogy biztosnak tekintsék.
Persze, abban is van valami veszély, ha az ember biztosnak hiszi a dolgokat. Láttuk ezt Angliában. És végül is - az ember legyen igazságos. Van ebben az életben valami faragatlan, nyers, egészségtől duzzadó becsületesség... Valami, talán Erzsébet korabeli frissesség... Igen ez az, Erzsébet korabeli.
Amikor Erzsébet királynő idejében az első nagy vagyonok kezdtek özönleni a spanyol tengerekről Angliába, kétség kívül ott is létrejött az életnek ugyanez a bolond, túlméretezett és lobogó színezete. Túl sok evés, csak hogy megmutathassák, hogy van elég ennivalójuk, és túl sok ivás, csak hogy megmutathassák, mennyire bírják. Hangos, pazarló bőkezűség jellemezte akkor Angliát is.
De féltek-e az emberek, mint ezek itt Amerikában?
Itt minden mögött, amit csak kiejtettek a szájukon, ott rejtőzött a félelem. Féltek a néptől és saját kormányuktól. És az a heves gyűlölet, amivel azt mondták, hogy - azok az átkozott vörösök! És az a mélységesen mély ellenszenv, amellyel saját kormányzati rendszerüket szemlélték. De politikai viták mégsem voltak, s Prentiss úgy látta, hogy igen jelentős különbség Anglia és Amerika között. Ha odahaza csak belépett egy kocsmába, rögtön tanúja lehetett, hogy a munkások milyen értelmes és magvas érvekkel vitatkoznak politikai kérdésekről. Itt csak az üres frázisok kórusa pufogott. És az önérzetükön keresztül itt nem lehetett hatni az emberekre. Csak az előítéleteiken keresztül.'

Ez a pár év futkosás tényleg lassan ráébreszt a korlátaimra. Meg talán a fontossági sorrendre...
Hiába futottam tegnap hajnalban egy tényleg biztató 1,5ó-t, ma nem láttam értelmét elmenni reggel, pedig fenn voltam időben. A tegnapi futás után 14:30-ig a tűző napon dolgoztam, aztán haza szédelegtem, hogy 2ó pihenés után este nyolckor zárja a napot. Nem panasz, én választottam, csak épp fárasztó. Ezt vagy belátom, vagy falnak rohanok.

Meleg tűrésben idén nagyot fejlődtem :) !
Az UB-ra készültem és eszembe jutott, hogy bár nem a szokott nyári hőségben lesz, de nekem már a májusi meleg is sok szokott lenni. Szóval az a taktika, hogy egyszerűen nem engedem, hogy rossz körülményként befészkelje magát a tudatomba a meleg. Azt szoktam mondani, hogy fájdalom nincs is, a fájdalom a fejben van. Az meg kontrollálható. No, a meleggel is ez a helyzet. Nyilván izzadok, de nem hagyom, hogy eluralkodjon rajtam maga az érzet. Kizárom. A meleg nincs is, csak kis fodrozódás a tudat szélén, nehogy má' befolyásoljon. És működik. Nem lettem nagy melegkedvelő, de kicsit mintha jobban bírnám. Pl.: tegnap délben egy sziklakertben vágtam vissza a levendulát. Volt benne póver...

Kell a futás, jó a futás, de elsődlegesen jól szeretném érezni magam a bőrömben. Szívem szerint ez heti 100+ kilit jelentene, de eccerűen nem megy. Megy. Pár hétig, aztán úgyis jön a kaszás.
Ha a szeptembert nem egy offolt augusztussal tudnám nyitni és nem megint a nulláról kéne kezdenem, akkor már nagyon boldog lennék. Nincsenek nagy igényeim.

Nincsenek nagy igényeim?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése