...mindennapi suhanásunk add meg nekönk ma...

2017. szeptember 4., hétfő

Egy és fél

Most már csak ennyi kell, hogy valóban nagyon rosszul érezzem magam.
Múlt héten egyetlen közös, családi, nyári programként leugrottunk Mariborba. Közel van, kb. mint Eger és jó hely, még hegyek is vannak. Majdnem négy órás az autóút szép lájtosan.
No, ezt teljesen betette a kaput a csípőmnek/derekamnak/mittudoménmimnek. Ott is sétálgattam egyedül egy kicsit a hegyesebb részeken, de már akkor sem ment. Azóta meg egyre rosszabb. Hazafelé plusz négy óra vezetés...
Azóta ha lehet, akkor Emő vezet, mert egy helyben ülni szenvedés.
Szerdára van két időpontom is remélem csinálnak velem vmi értelmeset, mert ez így nagyon gáz.
Mert ugye megint a szokásos.
A fosmelegben kínlódtam és nyüstöltem magam, most, hogy ideálisak lennének a viszonyok csak nézek ki az arcomból. Még jó, hogy ismerős a szitu, bár inkább tél-tavasz viszonylatban szoktam eljátszani.
Tornázom, jógázom, erősítek és még egy gyümölcs-zöldség kúrát is megszavaztam magamnak, csak, hogy megtegyem, amit megkíván a haza.
Pofám leszakad, ha a Vadlán sem jön össze, de eléggé haladok e felé.
Közben persze UTMB közvetítés és egyéb gerjesztő dolgok, csak, hogy minél nagyobbat szóljon a töketlenkedésem.
Eddig szépen vezettem, hogy melyik cipőmmel hány kilit teszek meg. Csak a rend kedvéért, vagy mi. Mostantól vezetni fogom a teljesen fájdalommentes távokat is.
Asszem idén nem volt sok.
Kimenni futni, izzadni, lihegni, elfáradni, eléhezni, feltámadni, begörcsölni...
Eddig kéne eljutni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése