...mindennapi suhanásunk add meg nekönk ma...

2012. október 4., csütörtök

Reumatúra

Garantáltan nem leszek reumás.
A mai adag csaláncsípés egy életre védelmet nyújt az biztos.

Kicsit esett, de tényleg csak kicsit, viszont egyáltalán nem volt sár a Bakonyban, ami azért is meglepő, mert évek óta először futottam kamásli nélkül és biztosra vettem ,hogy az éjjeli zuhé miatt persze most fogok tökig sárban dagonyázni. De nem, tényleg nem volt gáz. Vagy murvás, vagy aszfaltos volt az út, esetleg fűvel benőtt, ha ez sem, akkor meg a száraz föld miatt teljesen rendben lévő földes pálya.

Speciális bakonyi mulatság, hogy csak az elágazásokban nincs jelzés. De tényleg! Az az igazság, hogy rá kell érezni a környék jelzésfestési szokásaira és akkor menni fog a dolog. Egyelőre más nyelvet beszélünk, így még Bakonybélből is nehezen jutottam ki. Aztán meg fokozódott a helyzet. Érdekes lenne GPS-en követni a mai útvonalam. Elég tanulságos lenne...

Ezt a két résznyi útvonalat terveztem befutni, de végül a Gerence-pihenő után a Z+-on maradtam és visszatértem az autómhoz. Mire észrevettem, hogy fel kellett volna menni a barlanghoz, addigra már nagyon messze jártam. Mindegy, a sors így hozta...
A 11. pont előtti P- viszont maga a gyötrelem. Ugyan felette megy egy széles dózerút, de hát én ugye követem a jelet vagy mi. A kezem magasba kellett emeljem, így csak a mellkasomat csípte a csalán a pólón keresztül. Az eső miatt behajlottak az ágak, tehát az ösvényt sem lehetett látni, csak ezt a csípős genyát. No sebaj, szokjuk... A lábam még most is bizsereg pedig már nyolc órája hazajöttem.



(Ezt vmiért nem tette ki idejében?! Még kedden megírtam...)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése