"...soha nem érdemes holnapig várni, mert a bal- meg jobbsorsunk a saját kezünkben van. Senki nem állít fel a díványról és senki sem álmodik helyettünk. Álmok nélkül pedig csak droidok vagyunk." (K.B.)

2012. augusztus 20., hétfő

Megint HOKA

Május 30-án, 360 grammal született.
Az első 48-as cipőm.

Már júniusban elkészítettem a fotókat, de mivel mostanában kezdtem el használni, ezért ily késve adok róla hírt.
Majd 100 grammal kevesebb mint egy Wings!
Még a HOKA-k között is könnyű. Bazi könnyű. Tényleg!
És szép.
Ez tényleg szép.

Végre egy cipő, aminek a fűzője és a fűzése is pont olyan, mint ahogy azt én elképzelem. Mivel alapvetően aszfaltos cipő ezért túl sok redő nincs a talpán. Ez persze sárban nagy gáz, de egyelőre itt június elején esett utoljára, így ezzel nincs sok gond...
Egy kicsit vacilláltam, hogy ebben menjek Lavaredo-ra de aztán mégsem mertem. Nem akartam rögtön első bevetésén atomjaira szaggatni a sziklákon. Nagyon kíváncsi vagyok a tartósságára - mármint talpilag.
Egyelőre a környéken felfedezett ösvények elég barátságosak, így szinte aszfaltos igénybevételnek van kitéve.
Nagyon jól szellőző, de ennek ellenére erősnek tűnő felső része van. Kicsit alacsonyabb építésű, mint a Mafate és mondom, annyira könnyű, hogy nemisigaz.
Baromi nagy, kicsit féltem is rendeléskor, de abban maradtunk a bolttal, hogyha túl ladiknak érzem, nem kell megvennem. Nagynak éreztem, de bevállaltam és egyelőre nem bántam meg.
Monnyuk sok anyag van benne az igaz, de az arányok akkor is mulatságosan néznek ki:

Hivatalosan 45,5-es a lábam :)...
Sok kezdő kérdezi, hogy mekkora cipőt is válasszon. Elrettentésül megmutatnám nekik :)))...

Színében is elég hasonlatos az új Mafatémmel - amiről majd szintén írok - pedig csak találomra rendeltük, örültünk, hogy egyáltalán van...
Az ilyen:





Mondom, szisztem az van, már csak futni kéne...







Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése