Hangulatjelentés egy kór-teremből

Tegnap odavettem a gépet az ölembe.
Egyszerre szurkoltam az Alpok és Pireneusok bércein nyomulóknak és közben némi lelkiismeret furdalással filmet is néztem. (Örök klasszikus, gyerekkor kedvence...)
Ők meg csak nyomták.

Kicsit persze sírhatnékom volt, de ez nem igazán újság...
Ez a T100 óta letelt időszak a jövőben elég könnyen űberelhető lesz asszem.

A kékes színek jelzik a futásokat...
Magyarázzam?

Péntek volt az első nap, amikor már javult is az állapotom, addig csak a fülem, arcüregem, torkom környékén keringtek a bajok.
Csütörtökön hagyományos, lájtos gyógyszerezésbe is kezdtem, ami egy fütyiség, de megrettentem a szorító időtől. Pénteken jobban, szombaton meg egész jól éreztem magam. Arra gondoltam, hogy egy vasárnap reggeli tollpihe fajsúlyú futással bepróbálkozom. Kilenc nap kihagyás azért nem ideális 120 kili előtt...
Volt már jobb.
15-20-al magasabb a pulzusom :)!

Én komolyan elhittem, hogy egy laza tél utáni, óvatos tavaszt követően végre vállalható versenyek jönnek.
Badarság.
Megint csak a túlélés marad.
Ha nem lenne befizetve a családi nyaralásként is elsütött szállás, akkor nem mennék ki.

De azért nem veszem ezt olyan vérkomolyan. Áhhh...! Tényleg csak röhögök már rajta.
Ez pont olyan mint itt, Abszurdisztánban élni.
Annyira valószínűtlen, hogy az ember már marad és folyamatosan nemhiszaszemének, nemhiszafülének.
Az bennük a cselendzs, hogy mikor már azt hiszi a polgár, hogy felkészült mindenre, amikor minden emberi eshetőséggel számolt, no, akkor is meglepetések érik.
Folyamatosak a kihívások és a felfedező örömével lehet megélni a mindennapokat.
Csak röhögni kell tudni :))))!!!!

Szóval futásszakmailag egyelőre 1 ó-t tudok kis belesétálással futni, 130-140-es pulzus helyett 150 körül, zihálva.
Végre kihívás!
Meg kell oldani, ez van.
Erre azt szoktam mondani, hogy azért szarul lenni, padlót fogni is mennyivel jobb egy traile-n, mint mondjuk egy szénbánya mélyén.
Nézelődöm és jól fogom érezni magam.
Nem tudom már ki volt az a híres futó aki e tárgyban elmondta azt, amit egyáltalán el lehet mondani: A 'jól van-e?' - kérdésre a szemmel láthatóan haldokló futónak az volt a válasza, hogy 'Jól akarom érezni magam.'
Ez ellen a hozzáállás ellen gyakorlatilag nincs fegyver.
Nincs az a vírus, nincs az a bacilus, ami ezt kikezdheti, nincs az a fájdalom, nincs az a rosszullét, ami ezen kifoghat.
Épp meghalok, épp elájulok, de jól AKAROM  magam érezni.
Ez a fegyverem.
Dac?
Lehet, de azért ez több.
Ez a legyőzhetetlen optimizmus.

Itt tartok.

Kedden kiviharzunk.
A kölkök már túráztatják magukat.
Az összes videjót át kellett nézni Mike Wolf, Mike Foot, Jaz Bragg, Iker Karrera Aranburu viszonylatban. Készítik a pólókat, sapkákat a dedikáláshoz.
Beszarás.
Jobban készülnek mint én.
Az, hogy a tavalyi állapotok helyett most komoly hóval is találkozhatunk külön unikum nekik. Ehhez képest egy tengerparti nyaralás tényleg dög unalomnak tűnik fel előttük.
Monnyuk megértem őket...

Ja! Ez volt a -10. hét!
Itt az ideje... itt az ideje... itt az ideje...
... minekis?

Napi rutin

Egy tasak tartalma a vízbe - zutty...
Kaja.
Másik tasak tartalma a vízbe - zutty...
Fogmosás.
Orrspray, majd orrfújás.
Gargarizálás.
Derék és farpofa krémezés.
Kézmosás.
Lefekvés.
Infralámpa jobbról - 12 perc.
Infralámpa balró - 12 perc.
Infralámpa szemből - 12 perc.
Pihenés.
Nyögés.
Forgolódás.
Orrfújás.

Ez a feladatsor.
Ezt kell napi háromszor.

Nem, ez nem betegség, ez készülés egy nemzetközi terepfutó versenyre.

Csalóka első látásra, de ez a valóság...

Csepü lapu gongyola

Két döglött patkány máját kell felfőzni békanyálas vízben. Holdtöltekor, éjfélkor vemhes macska bajuszát kell bal kézzel a jobb váll fölött átdobni és közben a sűrű főzettel gargarizálni.
Másnap másik kézzel uez...

Lassan már itt tartunk. Tartok.

A múlt hét csütörtökig faintos volt. Futottam volna többet mint ami le volt írva, de azt hiszem futottam is, mert kicsit elszámítottam a köröket.

A legnagyobb hibát akkor követtem el, amikor futó szerkóba mentem bodzavirágot gyűjteni. 16-17 fokban, erős szélben ez kevésnek bizonyult, fáztam mint a fene. Után a mozgás jó volt, meg a szörp se lett kutya, csak hát később ugye...

...később ugye másnap lett.
Mentem volna egy terheléses mérésre, de már reggel éreztem a fejem-torkom-fülem-mindenem. Ezer fok, légkondi óvatosan, de ment. Kocsiból ki és be vagy ezerszer. Délutánra mosotttakony lettem. Lemondtam a randit.
Este vacsimeghívásos baráti hátbaveregetés, éjjel haza.
Szombatra KO.

Azóta küzdünk.
A nátha meg én.
Egyelőre kicsit vezetek...

Közben persze a derekam is új frontot nyitott. T100 óta próbál basztatni. Több kevesebb sikerrel. A futásban igazán nem zavar, de azért a mindennapi életben néha érzem.
A masszőrnek sem tetszik a helyzetem ezért ma
megköpölyözött.

Mire észbekaptam már így néztem ki:

Ahol sötétebb, ott állítólag gyulladás van.
Khhmm...

Tehát csapataink harcban állnak!
Be vagyok gyulladva, ez tuti.

Lassan már Lavaredo-tól is...

Kabát

Megint szisztem...

A kollekciót számos Ronhill termékkel bővítettem.
Ezekről hamarosan írok.
Egy bibi volt csak: a kabát.
Az UTMB-n elfogadott kapucnis, vízhatlan felső 150-200 EUR körül szerezhető be.

Van/volt egy kedvencem amit ráadásul az eBay-n megszerezhettem volna. Tavaly Chamonix-ban egy utolsó darabot már majdnem megvettem, de meggyőztem magam, hogy 170EUR-ért nem kell ez nekem, pedig de.
Most pár órát gondolkodtam a megvételén és persze hoppon maradtam, pedig paramétereit tekintve ez verhetetlen és ennyiért ajándék lett volna.

Spongya rá! - ahogy Virág elvtárs mondaná.

Saját jószántamból és saját szórakoztatásomra csinálgatom ez a futóbeszámolós oldalt. Nem látványos, de nem is haladós a dolog. Eddig 22500 hozzászólást bogarásztam át. Néha egész érdekes dolgokra akadok.
Pl.: erre is.
No, gondoltam megnézem milyen a kínálat.
Aztán azt hittem rosszul látok - egy utolsó darab:

Ezt a kabátot próbáltam a magyar Ronhill forgalmazónál. Pont M-es a méretem, ezt tudtam már, de a 170 EUR-s ár kicsit elgondolkodtatott.
Így viszont szállítással együtt 74 GBP-ért (kb. 87 EUR) az enyém lehet!

Ma jött meg, és tényleg már az enyém!!!

Végre nem kell kölcsön kérnem, bármikor használhatom, nem tör a  frász, hogy elszakítom, elhagyom...

Jöhetne már egy kis rossz idő, hó, vagy valami ilyesmi, hogy kipróbálhassam!

Sűrű napok

Baromira elmaradtam az írással.
Ez persze megint akkor történik meg velem amikor sűrű napok jönnek.
Jöttek.

Rögtön június 1-én az UB.
Fájt, hogy nem mehetek, de gyorsan túl tettem magam a dolgon. Ezekben a lemondásokban már elég profi vagyok...
Aszófőn bakterkodtam a vasúti átjárónál. Pont elég volt.
Kicsit jelzést festettem, javítottam, kicsit pontot állítottam, kicsit álldogáltam, meg-meg áztam, aztán hazafelé még szalagszedéssel koronáztam meg a rövid napot.
Idén sokkal jobb benyomást tett rám ez a verseny mint eddig.
Sokkal több mosolyt, baráti gesztust véltem felfedezni. Kevesebb morcos fogcsikorgatást. Meg is erősítette indulási szándékomat.

Ezen felbuzdulva másnap rögtön bele is csaptam a lecsóba!
Már rég kinéztem magamnak egy közelben lévő rendezvényt, de mivel korábban azt gondoltam, hogy az UB közelsége miatt kihagyom, most megnyílt az alkalom a részvétel felé.
Sajnos a részvételi feltételeket böngészve megint csak a futók lehúzását láttam, így a vele egy időben rendezett TT-n való indulást fontolgattam.
Ha jól megnézi az ember, akkor azon kívül, hogy fél órával előbb indul a futó mezőny, semmi érdemi különbség nincs a két rendezvény között. Hja....  az érem a végén... nekem ennyit nem ér meg a különbség.
Szóval egy kis bejárásra gondoltam és nem is tettem rosszul.
Csak átruccantam Tótvázsonyba és a Hajagos-völgyben tettem le az autót, mert itt a kék sáv keresztezi a műutat. Eddig ismerem a jelzést, de innen nem.
Katasztrófa volt.
Már a Kis-Gellára vezető úton eltévedtem és attól kezdve kb. minden kanyarban.  A Nagy-Gella is horror volt, majd utána a régi térképemnek köszönhetően még egy magán lovardába is befutottam. Dzsungelharc és idétlen jelzések. 1óra alatt 6 kilit tettem meg és vérzett mind a két lábszáram, hemzsegtek rajtam a kullancsok és tökömkivolt.

Nagy-Gellan után a jelenlegi...

...és az általam követett régi jelzés...

Nem keseredtem el, hisz ezt újrakezdő kocogásnak könyveltem el. A nagyobb zuhét is megúsztam, épp hazaértemkor szakadt le az ég.
Délutáni családi szieszta gyanánt pedig visszamentünk és járhatóvá tettük a Nagy-Gella ösvényeit. Bozótvágó, fűrész, metszőolló, meg persze gumicsizma, ezek voltak a barátaink.

Ilyen volt egy 'ösvény'...

Hétfőtől meg elkezdtem szépen kocorászni.
Visszanéztem a futónaplóm és majd lehidaltam.
2 éve, azaz két éve nem volt olyan hetem amikor 6 napot futottam volna!
5 napos futóhét is alig akadt.
Nem hittem volna, de a tények ott figyelnek a gépen, nincs mese.
Ha megkérdeznek, biztos sokkal több alkalomra emlékeztem volna.

Nekiálltam, hogy kiköszörüljem a csorbát.
Kértem edzéstervet is, biztos ami biztos alapon...
Voltam ezen a már említett csoda Ampli-fitnesszen is. Baromira lemerített és olyan fáradt lettem egy-egy alkalom után mintha terhestornáztam volna. Izomlázam talán nem volt, de baromira leszedált. A szép emelkedő napok után aztán pénteken egy teljes KO-ba futottam bele.
Reggel még rázattam magam, aztán nem ettem eleget és volt dolgom nap közben is elég. Délben ettem egy keveset, de ez délutánra már lement és öt perc futás után már a minimum pulzusértékért küzdöttem. A Király-völgyben, a csodálatos patak mentén, a délutáni beszűrődő napsugarak között bénáztam, majd bele kellett sétáljak az 1%-os emelkedőbe. Csak mákos tésztára tudtam gondolni. Olyan éhes voltam, hogy az nem is igaz. Csak a zabálás járt a fejemben, semmi másra nem tudtam koncentrálni. Ilyen még nem történt velem. Nem voltam rosszul, csak nem volt erőm és megvesztem az éhségtől. Haza is telefonáltam, hogy hátha így nem kell majd annyit várnom az életmentő szélesmetéltre...

Persze megmenekültem.

Szombaton aztán hajnalban elmentem, hogy kiköszörüljem a csorbát.
Reggel 5-kor indultam. Csodálatos reggel volt. Friss, tiszta, napsütéses. A Király-kúthoz érve nagyot ittam, mosakodtam, majd még egy hurkot is beletettem, hogy megcsodálhassam a tihanyi-félszigetet kora reggeli fényben. A második Király-kút érintésnél három idősebb sporttárssal is összetalálkoztam. Épp tornáztak és invitáltak, de én inkább hazafelé vettem az irányt. Jó két óra volt, nagyon kellett testnek, léleknek egyaránt.

Délután aztán már a Komjádiban ültem, mint ahogy vasárnap reggel is. A kölköknek volt versenye megint, nem lehetett kihagyni, pazar élmény volt.

Viszont a kemény lelátó nem igazán ízlett a hátsómnak.
A héten a lányokon végigvonuló betegség is bepróbálkozott nálam, ezt is éreztem. Ez így együtt megint helyre tette a derekam. Érzem a bal forgóm, mint a T100-on, csak most nem kellett hozzá 80 kili...

A mai Ampli-fitnessz már szörnyen szenvedős volt. 20 percig tartott, de egy örökkévalóságnak tűnt. Mintha sokkolóval rángatták volna az izmaimat. Szörnyű emlék marad...
Délután a masszőr megkínzott és forró tűkkel böködött...
Mondjam még...
Megint szarul áll a bal felem.

Én ezt leginkább ennek a nyomorult betegségnek tudom be, ami ugyan nem nyitott frontális támadást, de azért bennem bujkál és próbál aknamunkát végezni.

A héten aztán beütött a rég várt - frászt várt - ménkű.
Valami fészbúk oldalra linkelték a blogot.
Majd frászt kaptam, amikor azt láttam, hogy mennyi a látogatottság!
Gyorsan letiltottam a publikus hozzáférést...
... és próbáltam magamnak megfogalmazni, hogy miért is nem akarom, hogy többen olvassák ezt a blogot. Aztán hosszas indokkeresés és sok-sok érv felvonultatása után arra jutottam, hogy CSAK. Nem kell megindokoljam, és nem is tudnám tömören összefoglalni.
Viszont az én kis fészkem, az én kis koszom, az én kis nyűglődésem.
Az enyém.
Az enyimééé!

És azért nem akarom, mert CSAK.

Mert nem akarom, hogy bárkinek is bármivel is tartozzam, hogy bárkik, bármit tőlem elvárjanak, hogy bennem, tőlem reméljenek valamit...

Épp elég, ha saját elvárásaimnak nem tudok megfelelni...

Még hogy nem lehet

ugyanabba a folyóba többször belelépni?
Badarság.
Nekem sikerül(t).

Megint rossz helyen keresgéltem a baj okát, noha megszokhattam volna már, hogy mi is a kiindulópont.
Derék.
Persze.

A T100 előtt elmozdult a medencém - most már tudom.
Bal oldal kissé lefelé. Ezért látták a csobánkai ponton, hogy 'lelóg' a bal lábam és ezért volt nagyon megterhelő és fájdalmas a balról jobbra lejtő Bölcső-hegy és társai.
A célban aztán helyrepofozták a bal oldalam, de a medencém még mindig úgy maradt, ahogy...
Ez aztán időzített bombaként ketyegett és még szerencse, hogy most és elég kis detonációval robbant.

Tegnap ezt állapította meg a masszőr/csontkovács/akupunktőr vagy mittomén ki.
Szimpatikus figura egyébként. A combommal csak fél óra után kezdett el foglalkozni, addig csak csavart, nyúzott, rángatott, még izzó tűkkel is böködött.
De nincs harag...
Hétfőn visszavár a drágám, remélem kíméletesebb lesz.
A szeánsz után viszont majd elrepültem.
Furcsa, hogy az abnormális helyzetet nem éreztem különösebben rossznak, de most, hogy eredeti helyükön vannak az alkatrészeim egész más, mondhatom, hogy tisztább, szárazabb érzés.

Erre még rájött egy lapáttal, hogy ma reggel Ampli-fitness-eltem is.
Beszarás.
Ez után már csak a fodrászhoz és műkörmöshöz kell majd leugorjak.
Tököm kivan a sok futkosással, leugrom amplizni oszt mehetünk Olaszba a versenyre...

Komolyra fordítva.
Mivel szülőtársé a helyi egység, így ingyé megrángathattam magam.
Érdekes volt.
Egy nedves ruhát kellett felvenni, ehhez csatlakoztak a drótok. Ezeken keresztül külön lehet stimulálni a kar, mell, has, hát, fenék, láb izmait.
35-ös szinttől eljutottunk a végére olyan 48-50-ig. Állítólag pár alkalom után 100-ig lehet fokozni az izgalmakat, de ezt egyelőre el sem tudom képzelni, bár a kezdők 20-30-ig szokták bírni elsőre tehát megint kijött milyenűbekeményvagyok.

Izomlázam nincs, de olyan általános fáradtságérzetem azért akad.
Ide is visszanézek hétfőn.

Gyorsan szert tettem egy masszőr/csontkovács/akupunktőr-re és egy kedves személyi edző ismerősre. A gyógyuláson kívül ennyi hozadéka már biztos van ennek a nyavalyának.

Cserébe viszont megint a másik oldalra kerülök az UB-n...

Még hogy nem lehet ugyanabba a folyóba többször belelépni?

UB avagy uborkaszezon?

Miután megírtam a könyves posztot futottam egy olyan jót, hogy, hogy.... hogy, na!

Lementem a Nosztori-pihenőhöz, egész pontosan a dózerút bejáratához. Letámasztottam a gépet a sorompóhoz, majd szépen felkocorásztam a kilátóhoz.
Ha van élményfutás kategória - van - akkor ez a prototípusa lehetne.
A kilátó küröl még tettem egy karikát, majd kicsit fokozóra véve a figurát visszamásztam az autóhoz.
Jó volt, szép volt, nyugodalmas, csendes, tavaszi tüdőtágító élményorgia.
15,1 km/250m 1:23:30ó

Szombat reggelre viszont mindenleromlott...

A bal combomba olyan fájdalom költözött, hogy megemelni is nehezemre esett.
Mifasz?
Húzódás?
Mitől? Éjjel?
Nemtom.
Kenegetés, jelgelés, kenegetés, nyújtás, masszírozás...
Aligjavul...
Szombat, vasárnap pihenés, mantragyár...

Hétfőn arra jutottam, hogy mivel nem javul egy kicsit bejáratom.

Épp adódott egy korrekt szellemi munka.
Hidegkúton kellett volna valakiknek bozótot írtani.
Olyan 150m-t.
Két embernek három nap.
Pihenésképp és mozgatandó a sérült részt egyedül majdnem megcsináltam hétfőn.
Kicsit elfáradtam...
Kedden még visszamentem egy kicsit, hogy lássák, hogy mégis hosszú, nehéz munka ez.
Kedden még kertészkedtem, szerdán létráztam, betont kevertem és bicajoztam egy kicsit, tehát úgy érzem minden lehetőséget kimerítettem a gyógyulás érdekében.

Mára egész jó, de nem tökéletes.
Estére kaptam időpontot egy helyi masszőrhöz, remélem, hogy ért hozzá és tud segíteni rajtam. Vagy legalább mond használhatót, hogy mi is lehet(ett) ez? Telefonon riadóztattam mindenkit, akit csak tudtam, de ezt éterileg elég nehéz orvosolni ugye.

Nem is én lennék, ha ez nem így lenne.

Azt már csak mellékzönge, hogy az ominózus szombat reggelre a bal talpamon is nőtt egy dudor, amire mezítláb nem kellemes rálépni. Mondhatnám azt is, hogy fáj, de nem teszem. A HOKA-nak vastag a talpa, ott elfér...

Annyira nem hatna meg a történt, ha nem lenne egy futópárom is, akinek nem kis logisztikai bravúr összehozni egy-egy szabadnapot.
Amit ugye velem töltene.
Frászt velem, futással.
De hogy mivel is tölti szegény?!?

Itt tartok ma, csütörtök délelőtt.
Elég fárasztó eddigi heti munkával, kis comb és talpfájással, közeli UB-vel, empátiával megáldott futópartnerrel, langyos, gyönyörű májusi esővel...

Olyan sima ügy lett volna...

Könyvek

Idén már többször is eldöntöttem, hogy írok az olvasmányaimról, mert baromi jók kerültek a kezembe. Meg egy számomra olvashatatlan is...

Aztán persze elmaradt. Mármint az írás.

Most végül az vitt rá, hogy egyszerre kaptam négyet szülinapra és annyira jók és annyira mások, hogy ez átütötte a tétlenségi küszöböt.

Révai Gábor beszélget Ranschburg Jenővel/Vekerdy Tamással, valamint Csányi Vilmossal/Lukács Bélával.
Baromi jó két könyv, szinte letehetetlenek. Ezek kellenek az értelemnek. Olyan nyilvánvalónak tűnő dolgokról esik szó tudós szemszögből, hogy folyamatos volt a rácsodálkozás élménye.

Most olvasom Ulickaja Médea és gyermekei c. könyvét.
No, ez meg a léleknek kell.
Nem igazán történik semmi, vagy semmi nagy dolog.
Nekem az orosz irodalom amúgy is szívem csücske. Ha valakinek a Nyikita Mihalkov Csalóka napfény-e mond/jelent valamit, akit magával tud ragadni az az atmoszféra és LÉT, akkor Ulickaja könyvét el kell olvasnia. Erről nem tudnék írni többet, mert ennek az olvasása egy olyan másállapot, amit nem igazán tudnék pontosan kifejezni. Ezt érezni kell. Már látom, hogy nagyon szomorú leszek amikor véget ér. Mintha elfogyna a szer...

Ilyet éreztem az alábbiak olvasása után is.
Az idei best of (nem sorrendben, csak hogy eszembe jut, a fentieken túl):

Irwin Shaw - Oroszlánkölkök
Remarque - A diadalív árnyékában
Remarque - Nyugaton a helyzet változatlan
Ken Kesey - Száll a kakukk fészkére
Gárdonyi Géza - Isten rabjai

Savanyú Jóska meg a többiek

Végre hosszú idő után sikerült futós/kirándulós napra összeszedni a családot.

Sebi jött velem bicajjal a Kab-hegy bejáratától, a többiek meg a Csinger-völgyben kerestek vmi jó kis főzőhelyet, aztán kirándultak egyet.
Közben össze is akadtunk a rengetegben. 2ó után épp egymásba botlottunk. Sebi a lányokkal tartott vissza a táborhelyre én meg kerültem még egy órát.
Így lett egy  3ó-s karikám, a többiek is mozogtak, bicajoztak és mire visszaértem már a tűz is égett. Lepényt sütöttünk, házi sonkát, tejfölt, hagymát toltunk mellé és málna szörppel oltottuk szomjunkat. Pazar volt no!

Közben találtunk táborhelyet, fedett kiülőkkel, bő forrással, tóval, nyírt focipályával az erdő közepén.
Érdekesebbnél érdekesebb ízű forrásokat.
Felhagyott és természet által visszahódított bányákat.
Tökéletes minőségű, 20 km-es erdei aszfalt körpályát, amiről a bicajosok csak álmodhatnak.

És persze gyönyörű erdőket, mezőket.
Különös volt Magyarországon ritkán látott nyíres ligetet találni.

A bakonyi jelzések lazaságát kezdem megszokni.
Elindul egy kék kereszt, ami teljes természetességgel vált, fekete tölgyfalevélbe (igen, ez a jel), majd vissza. Vagy vadi új sárga jelzés szűnik meg pillanatok alatt, hogy 3-4 kili múlva újra feléledjen Csipkerózsika álmából. Sárga sáv a dzsindzsában, de mellette a piros tölgyfalevél frissen felújítva, persze semmilyen térképen nem szerepel, de azt kell követni...
De nincs gond. Süt a nap, néha kicsit esik, aztán megint kisüt, enyhe szellő hűsít, hogy pár perc múlva a nap égessen... Nem lehet ilyenkor nem kint lenni az erdőben!!!!

Évek óta nincs benne részem mert ilyenkor általában vmi nyavalyámat kezelem.
Végre!
Végre!
Végre!

Nyugis rehab

Rengeteg posztnyi eszmefuttatás szaladt keresztül rajtam T100 után, de egyszerűen olyan jó az idő, olyan nyugis mostanában a lét, hogy sajnálom a gép előtt töltött időt.

Nagy károkozás nem történt a T100 által, de azért hazudnék, ha nem mondanám azt, hogy nem éreztem meg azt a pár kilit.

Kedden már kerékpároztam egy nyugis 45+45 percet, ez nagyon jót tett a virgácsoknak. Aztán egy kis rotálás a szántóföldön, meg hasonló praktikák...

Tegnap hirtelen felindulásból kitaláltam, hogy mivel én vagyok egyedül a három lánnyal itthon és 18-tól fizetős lesz a strand, nosza, ebédeljünk a friss Balaton parti gyöpön. Összekészítettem némi enni-inni valót és suli után, edzések előtt leheveredtünk a csopaki strandon.
Jól tettük.
Ugyan fújt a szél, de azért élveztük a napsütést és a még kulturált környezetet. A kacsák meg persze ránkstartoltak elég rámenősen.

Élvezzük ezt a 'megtesszük, mert megtehetjük' fílinget.
Utána fagyi, majd edzés.
Mármint a kölköknek, én csak olvasgattam közben.

Ma találkozóm volt a fűzfői kikötőnél. Még gondolkodtam, hogy esetlege utána fussak egyet, de aztán arra jutottam, hogy a 9-es találka előtt belefér egy rövidebb átmozgatás. Le is mentem, el is indultam.
Valahol Kenesén kaptam a telefont, hogy akivel találkoznék, nem tud csak 10-re jönni mert Pesten ül egy dugóban.
Ó szegény, én meg kénytelen vagyok a langyos májusi esőben kocorászni a Balaton partján...
Jó, akkor ráhúzok még egy órát.
Így is tettem.
A laza kocogásból így lett 2 ó-s élményfutás.
(Pesti dugó vs. kocogás a parton. Ilyenkor (is) érzem, hogy jól döntöttünk ezzel a leköltözéssel.)
Ha már eldöntöttem, hogy idén a M115 helyett az UB felé veszem az irányt, akkor legalább szoktatom magam a körülményekhez.

Hja, nem is írtam, de letettem a M115-ről.

A szívem persze menne, de 3 héttel T100 után nem látom értelmét.
Megcsinálnám - talán - de sportértéke nem lenne, csak egy pipa lenne, ha lenne. Utána megint 1-2 hétig nem edzenék normálisan és a Lavaredo ott vár júni végén.
E helyett az UB kettes váltóban sokkal beláthatóbb.
Idén amúgy is magamhoz mérten sokat futottam aszfalton. Kettes váltóban, 50-+60-as felosztásban (egyelőre ez a taktika) talán nagy megborulás nélkül bevállalható.
Itt van a szomszédban, utazni sem kell, szóval ez lesz.

A T100-on bejelzett bal forgóm azért óvatosságra int. Figyelek is rá és a derék, gerinc tornát újból napi rendszerességgel elő kell vegyem, nincs mese.