"...soha nem érdemes holnapig várni, mert a bal- meg jobbsorsunk a saját kezünkben van. Senki nem állít fel a díványról és senki sem álmodik helyettünk. Álmok nélkül pedig csak droidok vagyunk." (K.B.)

2013. május 20., hétfő

Savanyú Jóska meg a többiek

Végre hosszú idő után sikerült futós/kirándulós napra összeszedni a családot.

Sebi jött velem bicajjal a Kab-hegy bejáratától, a többiek meg a Csinger-völgyben kerestek vmi jó kis főzőhelyet, aztán kirándultak egyet.
Közben össze is akadtunk a rengetegben. 2ó után épp egymásba botlottunk. Sebi a lányokkal tartott vissza a táborhelyre én meg kerültem még egy órát.
Így lett egy  3ó-s karikám, a többiek is mozogtak, bicajoztak és mire visszaértem már a tűz is égett. Lepényt sütöttünk, házi sonkát, tejfölt, hagymát toltunk mellé és málna szörppel oltottuk szomjunkat. Pazar volt no!

Közben találtunk táborhelyet, fedett kiülőkkel, bő forrással, tóval, nyírt focipályával az erdő közepén.
Érdekesebbnél érdekesebb ízű forrásokat.
Felhagyott és természet által visszahódított bányákat.
Tökéletes minőségű, 20 km-es erdei aszfalt körpályát, amiről a bicajosok csak álmodhatnak.


És persze gyönyörű erdőket, mezőket.
Különös volt Magyarországon ritkán látott nyíres ligetet találni.

A bakonyi jelzések lazaságát kezdem megszokni.
Elindul egy kék kereszt, ami teljes természetességgel vált, fekete tölgyfalevélbe (igen, ez a jel), majd vissza. Vagy vadi új sárga jelzés szűnik meg pillanatok alatt, hogy 3-4 kili múlva újra feléledjen Csipkerózsika álmából. Sárga sáv a dzsindzsában, de mellette a piros tölgyfalevél frissen felújítva, persze semmilyen térképen nem szerepel, de azt kell követni...
De nincs gond. Süt a nap, néha kicsit esik, aztán megint kisüt, enyhe szellő hűsít, hogy pár perc múlva a nap égessen... Nem lehet ilyenkor nem kint lenni az erdőben!!!!

Évek óta nincs benne részem mert ilyenkor általában vmi nyavalyámat kezelem.
Végre!
Végre!
Végre!



2 megjegyzés:

  1. nahát ezért a sárga irígység emészt. :) ez annyira jól hangzik, hogy nem is igaz.. eccer megmutathanád ezeket..

    VálaszTörlés
  2. Szólj mikor érkezel/érkeztek! Várunk szeretettel!

    VálaszTörlés