Levél

Ez a levél MacPherson Évának íródott, de mivel kb a múlt hónapok összefoglalása ide is befér - ha már más nem nagyon akaródzik...

2007-ben kezdtem el futni. 2008-tól rendszeresen és edző irányítása mellett sportolok. Mérnök ember lévén elég precízen betartottam a kapott edzésterveket, amiknek köszönhetően az első időkben látványos volt a fejlődésem. Hazai és külföldi versenyekre jártam, egyre nagyobb lelkesedéssel vetettem bele magam a terepfutásba. Aztán 2010-ben estem bele először egy durva, túledzettségnek tűnő, teljes kimerültséggel járó állapotba, ami aztán később, évről évre visszatért. Az első alkalommal két hónap telet el úgy, hogy nemhogy futni, de gyalogolni is alig tudtam. Ez az állapot nem csak a sportolást, de a mindennapi életemet is akadályozta. Lassan kikecmeregtem ebből a gödörből és óvatos, fokozatos terheléssel összeszedtem magam, hogy egy év múlva, megint tavasszal, ugyanabban az állapotban találjam magam. Aztán az évek során ezek a hullámzások folyamatosan kísértettek. A legváratlanabb időben törtek rám, különböző hosszúságúak voltak és 'mélységük' is minden racionális magyarázat nélkül változott. Közben pedig jártam az orvosokat akik a legkülönfélébb okokat állapították meg. Mindig volt valami, amire épp rá lehetett fogni, az aktuális teljesítményromlást. A vas, a szelén, a stressz, a kevés fehérje, a rossz regeneráció , a kevés D vitamin... Én pedig minden diagnózis után, évről évre reménykedtem, hogy na majd most, véget ér a kálváriám. De nem, nem így történt. Emlékszem, például a 2018-as Vadlán UT-re úgy mentem el októberben, hogy szeptemberben még csak 1,5 km-t tudtam sétálni! egyhuzamban. 

Aztán azzal is próbálkoztam, hogy télen teljesen leálltam pár hétre, csak pihentem. Nem segített. 

Közben a legtöbb versenyen a gyomrom, emésztésem miatt volt gondom. Kipróbáltam a saját készítésű frissítőkön át a legújabb géleket, izókat, de csak ritkán volt olyan szerencsém, hogy nem volt valamilyen problémám a frissítésemmel.

Tavaly, 2020-ban már olyan volt ez az energetikai hullámvasút, hogy egy héten belül is váltotta magát a teljesen kilátástalan erőtlenség és a kirobbanó forma. Egyik napról a másikra nem tudtam, hogy mi lesz velem. Megint leálltam. Két hónapig szinte semmit nem futottam, de nem lett jobb, a gyengeség megmaradt.

Ezen előzmények után találkoztam Évával, aki egy elég szigorú diéta és pár étrendkiegészítő segítségével gyökeres változást hozott az életembe. Egy új világ tárult fel számomra. Napról napra kaptam vissza az erőmet és az energetikai hullámzások is eltűntek egy csapásra. Ráadásul nem kellett semmilyen gyógyszert szedni, infúziót bekötni csak a saját szervezetemet kellett olyan helyzetbe hozzam, hogy a bevitt tápanyagokat hasznosítani tudja. 

Pár rossz szokásomon is változtattam. Nem futok éhgyomorra, futások után eszem rendesen és sokkal többször viszek magammal frissítést, már nem próbálok 3-4 órákat egy szendviccsel lenyomni :) !

Eddig csak nagyon ritkán tudtam úgy futni, hogy igazán élvezzem a mozgást, mostanában megfordult ez az arány mert szinte minden futásom energikus és jóleső érzéssel tölt el.

Ezzel együtt azért ez a 10 évnyi kínlódás sok mindenre megtanított, nem bántam meg, hogy kitartottam és csökönyösen ragaszkodtam ehhez a sporthoz, de ha újra lehetne játszani, akkor inkább kihagynám az életemből.

Nagykorúság

Érdekes, hogy amikor arról van szó, hogy dohányozzak, vagy alkoholizáljak, akkor a gondoskodó állam nagykorúnak tart, aki képes belátni cselekedeteinek súlyát. Bár mindkét szer évente sokszorosan több áldozatot szed mint eddig a mi koronáriánk, ennek ellenére nagyfijjúk és nagylányok lehetünk, akik saját hatáskörben élünk, vagy nem élünk ezekkel.
De, ha monnyuk most ki a karok menni a parkba, hogy fussak, vagy lézengjek, vagy bármit csináljak, kockáztatva ezzel, hogy megfertőznek, akkor már nem vagyok nagykorú, akkor már gyámság alá vonnak.
Ez a tiltósdi komoly betegségként söpör végig polgármestereinknél.
Végre tehetnek valami kézzel foghatót, végre IGAZÁN lehet hatalmuk! Lehet írni rendeletet, le lehet pecsételni, megmutathatják, hogy kint állnak a gáton :) .
Jujjjdejjjó nekik...!
Komolyan nevetséges és lehangoló. Ennyi telik, ezt látják a vezírtű, tehát egymásra licitálva tiltanak.

Sűrű, nagyon sűrű

Igazából az hökkent meg az egész karanténosdis, vírusosdiból, hogy kb. alig valami változott körülöttem.
Tulajdonképpen én folyamatos karanténban élek itt :) ...
Reggel elmegyek, egyedül vagyok a kertekben, egyedül dolgozom, egyedül eszem, néha elmegyek a kertészetbe, vagy vmi építőipari boltba. Ez most sem változik, talán annyit érzek, hogy kevesebben vannak az utakon, vagy hogy ma a kertészetben a kasszánál kicsit távolabb kellett állni egymástól.
Az általában csak nyáron tapasztalt bunkók az utakon már most is megjelentek, ezt kihagytam volna... Persze a leköltözők... Hihetetlen, hogy milyen éles a kontraszt ez ügyben. A helyiek nem sietnek, ráérnek, ők itt élnek és itt dolgoznak. A leköltöző vadparaszt meg siet, mert neki drága a (pihenő)ideje (is). Szegények.
Röhögök, mert mindenki kitalálta, hogy veteményezni kell. Komolyan. Az, akinek eddig egy 5m2-es veteményest csináltunk, de onnan sem volt ideje leszedni a paradicsomot, annak most építek 10m2 magas ágyást és csinálunk neki 100m2 veteményest. Hihetetlen, hogy mennyire nincs önismeretük. Mindegy, csak gyorsan meglegyen! Mondtam nekik, hogy nekem nincs időm művelni, de ez nem gond, majd a család beosztja... Ja, tavaly az eper ott rohadt, azt nem osztották be...

Olvasom a hírekben, hogy aggódnak a fogorvosok miatt!!! Komolyan!!! Igen, én is vért hányok az aggodalomtól, hogy mi lesz szegény, nehéz sorsú magán fogorvosainkkal. Már két hete nem dolgoznak, nem is tudom, talán gyűjteni kellene nekik...
Pofám leszakad!
Én inkább a szerencsétlen alkalmai munkából tengődő cigánysoron lakókért aggódnék. Monnyuk 10-en összezsúfolódva, munka nélkül... ja, az nem gáz... Biztos elér hozzájuk a távoktatás. meg a hómofisz...

Szombat óta megint OFF üzemmódban vagyok.
Elmentem a Tekeres-körre. Fáradtnak éreztem magam és végül sok is lett.
Pedig végre felmásztam a 200 éves tölgyek feletti sziklákra. Évek óta terveztem, de soha nem értem rá. Ez milyen már?! Mert mennem kellett, hajtott az edzés, a vekker... Szinte felfoghatatlan, hogy ennyi idő óta nem volt 'idő' felmászni oda. És hány ösvényen nem voltam, pedig szerettem volna, csak hát most fokozunk, vagy váltogatunk, vagy mérmegyeklassan...
Baromira fárasztók a napjaim pedig próbálom szervezni, de egyszerűen ez a tavaszi időszak nem tud nem ilyen lenni.
Eddig legalább heti négyszer tudtam futni és két napnál több nem maradt ki, de most geyszerűen kész vagyok. Pedig 8-10 órákat alszom, de ez sem elég.
Ez a fürdőszoba is lassan elkészül végre, legalább ez sem nyomaszt, de jön helyébe ezer más.
Mindig úgy alszom el, hogy holnap reggel már tuti kipihent leszek, holnap tuti lesz erőm... aztán mégsem...

Két részletben megnéztem a Macskajátékot. Egyben nem tudtam, mert belealudtam. Pedig nagyon jó!

12 nem egy tucat

12 nap alatt kb sarkaiból fordult ki a világ.
12 napja írtam, de az egy másik bolygón volt...

Én nem sokat érzékelek ebből a felfordulásból, inkább csak annyit, hogy kevesebb ember van az utakon.
Egyedül dolgozom egy üres kertben, tőlem a Marslakók is itt lehetnének...
Eddig olyan kétnaponta futottam.
Kb 1-1 órákat.
Van, hogy csak lötyögök, de van, hogy egész jóleső tempósat is.
Alapjába véve egyre jobban vagyok. Van, hogy nap végére sem dőlök ki!!! Persze egy-egy húzósabb időszak azért megvisel, de asszem kiegyeznék ennyivel.
Az idő hol tavaszi, kora nyári, de épp most hó szállingózik. Normális március nagyjából, talán kicsit szélesebb ingadozással. Semmi igazán extrém.
A kerti melók mellé még a fürdőszoba felújítás is bejött, így ha hazaérek, akkor irány az itthoni munka. De lassan az is elkészül. Malmaink lassan őrölnek, csapataink harcban állnak :) !
Maradhatna még a tél, talán utol is érném magam az elmaradt teendőkkel, de sztem nem lesz ekkora szerencsém.

Szóval pránanadi ide, vagy oda, óraletétel, vagy mittudoménmi, nem számít, a lényeg, hogy egyértelműen jobban vagyok.
Néha már hiányzik az óra :) , de azért nem esem kétségbe, ha nagyon nem bírom, visszaveszem. Miért ne?
Erre mondjuk nehéz lesz edzéstervet írni, de amíg nem megy a heti 4-5-6 futás, addig nem is erőltetném.

Azért ebből az egész vírusosdiból leginkább az egyes reakciók érdekesek. Nemhiába, eksön idején válik el ki milyen.

Nekem ez az egész felfordulás olyan, mint amilyen az én OPNI-s kalandom volt. Intő jel, amiből próbáltam tanulni, majd változtattam az életemen.
A emberiségnek ez (is) lehet(ne) egy ilyen jel, akár ennek ürügyén változtathatna is. Sajnos az a gyanúm, hogy nem fog. Pedig most szépen kiderül, hogy mi mennyire fontos, mik az elhagyható sallangok és mi extra luxus. Hogy mi működhetne, akár otthonról is, vagy csökkentett üzemmódban, mit lehet(ne) önellátó módon...
Nem szép dolog, de azt kell írjam, hogy remélem nem lesz egyszerű a kilábalás ebből a káoszból. Ha gyorsan megoldódik a gond, gyorsan feledésbe is fog merülni és a 'mieztistúléltük' fíling mentén csak olaj lesz a tűzre. Húsba vágó, éles fájdalomra és maradandó csonkolásra lenne szükség, hogy valami radikális és előremutató változás legyen.
Lesz?

Pilistrail mega többiek

Múlt hét második felében olyan 'feldöntöm a világot' típusú érzés volt rajtam, kicsit talán túlszaladt a jólét :) !

Ugyan nem igazán hallottam a dologról de voltam 4 pránanadi 'kezelésen'.
Komolyan nem tudtam róla semmit, csak azt, hogy Bodzának használt. Több éve küzdött vmi nyavalyával, amit kezeltek az orvosok, de hiába. Na, azóta nincs gondja vele... Az egyik szülőtárs végezte és mivel én metszem a fáikat így gyors barter üzlet lett belőle.
Énnnemtom, de utána jó volt.
Lehet, hogy csak a placebó, de azt sem bánnám, mert semmi szert nem kellett bevenni :) !

Szóval egész jó volt ez a Pilis trail!
Enikővel menetem, hogy ezt a páros futást gyakoroljuk és nem nagyon kellett lassan futnom :) ! Lefelé kellett kicsit vigyázni, hogy ne engedjem el magam, de egyébként tök jó volt. Ugyan a vége nem esett jól, de amennyit edzek mostanában, úgy nem is volt ez meglepetés számomra. Végre eljutottam oda, hogy legalább szenvedni tudtam. Ez is valami.

2-3 órával utána már futottam volna újra...

Aztán az e heti munkaadag megint kicsit visszavetett.
Hétfőn még jót futottam, de mára már elég nyögvenyelős lett. Az elején kifejezetten fáradtnak éreztem magam, de aztán még egy kis gyorsítás is belefért.

Próbálom valahogy kezelni ezt a nagyon gyorsan jött tavasz okozta nyomást, de nem eccerű. Mindenkinél legyek és MOST!

Estére olyan fáradt vagyok, hogy épp csak eszem és rögtön megyek aludni.

Egyelőre túlélés a terv.

Gesztus. Gesztus?

Koronavírus miatt maradnak el versenyek.
Koronavírus miatt maradhatnak majd el versenyek.

Kissé meglep a szervezők hozzáállása.
Vagy nem.

Ugyanis benyelik a teljes nevezési díjat.
Persze, nyilván ott van, ha mást nem apró betűvel ugye...
Csak valahogy erkölcsileg, meg hozzáállásilag sántít a dolog.

Igen, a szervezési munka nagy-nagy részét már elvégezték, esetleg lekötöttek/béreltek/legyártattak dolgokat. Ez rendben is van. Ha van, ha nincs verseny ez már költség.

De.

A gyorsan romló élelmiszereket gondolom nem szerezték be (pl. kenyér, sajt, gyümölcsök...) A kevésbé romlók elrakhatók a következő versenyekre (pl. víz, kóla, mazsola, kekszek...) Ezeket nem porciózták, szeletelték, szállították...
Gondolom a segítőknek az elmaradt versenyre nem fizetnek szállást, benzinpénzt, nem etetik, itatják őket.
Nem osztanak nyereményeket, érmeket (ha ügyesek, akkor eleve olyan érmeket, vagy egyéb befutóajándékot gyártatnak, ami később is felhasználható (mert ugye zöldek a versenyek? ugyeugye!! vagy ilyenkor kiderül, hogy mégsem...)).
Maga a verseny elmarad, egy sor prompt szervezési dolgot nem kell elvégezni.
Haszonból sem jár(na) az a rész, ami a verseny alatti munkáért járna.

Nem kéne nagy dolog, csak vmi gesztus, vagy következő évi kedvezményes nevezés, vagy hasonló. Csal vmi jel, hogy, hát 'veled vagyok' kedves nevező...
Mert amíg ígérni kell, addig mindig nagyon fontos a leendő résztvevő.

Ja, ja, megint bilibe lóg.

Fejleményhegyek!!!!

Múlt héten abszolváltuk a nyaralás helyett kölköknek beígért ciprusi telelést.
Jó volt.
Nagyon.
Pont olyan tavasz van ott februárban, amilyen nálunk sohasenincs. Napon meleg, nekivetkőzős, de árnyékban kell a pulcsi. Futni bármikor lehet, mert reggel pont jó a hő, de délben is bőven tűréshatáron belül van.
Cipruson 1993-ban voltunk Emővel egyetemistaként... nem ma volt...
Megtaláltuk Limassolban azt a mólót ahol pár napig csöveztünk. Fura érzés volt, majd 30 év után ott állni és nézni a kölköket, ahogy a 15 fokos tengerbe ugrálnak...

Reggelenként elmentünk futni.
Jó volt, élveztem, nem esett nehezemre és még egész tempós részeket is kerítettünk bele. Helyenként monnyuk bokáig ért a homok és alig lehetett lépni, de nem volt vészes. Utolsó nap volt gáz, amikor a dagály miatt csak a süppedős rész maradt, plusz olyan pofaszél volt, hogy azt hittem nem lesz vége sohasem.
Összefoglalva futószakmailag: elment. Ahhoz képest, hogy mennyire szörnyű volt a február nem lehet panaszom.

Hazaérkezés után aztán nyakig merültem/merülök a tavaszi munkákba.
Ma voltam ultrahangon, ahol megint kiderült, hogy mindenem ép és makk egészséges vagyok. Tudom. Tudom, hogy papíron ez így van :) !

Viszont.

Már régebben is motoszkált bennem, hogy ez az egész nyavalya nem is testi eredetű. (Persze a tünetek kézzel foghatóak és valódiak, csak az eredetük nem szervi.) Valahol inkább a szoftverben kellene keresni a bajt. Csak valahogy nem akartam ezt beismerni magamnak.
Hétfő hajnalban ötlött ez belém.
Megvilágosodtam :) ?!?
Arra a döntésre jutottam, hogy leteszem az órát.
Nem mérek semmit. Sem időt, sem távot és az ezekből következőket.
Nem mérem magam a régi énemhez. Ez valamikor jó, valamikor meg bosszantó. Miért nem megy, miért ilyen fos, miért nem fejlődöm, miért csak ennyi megy...?
Ne legyen 'mihez képest'!
Csak tisztán a futás öröme!
Mondani ezt olyan könnyű! És sokan meg is teszik, de igazán ki hiszi ezt el?
Igen, visszagondolva sokszor és sokat aggályoskodtam azon amit az óra mért. A jónak örültem, de gyorsan feledésbe merült a rosszabb eredmények viszont sokáig nyomták a lelkemet.
Pár hónapja már megadta magát az óra barométere, így szintet sem mér. Ez (is) jel volt, csak nem vettem észre?
Miért volt, hogy 7 terheléses vizsgálatra voltam eddig bejelentkezve, de csak 1-re tudtam elmenni? Mindig valami 'lebetegített' arra az 1-2 napra.
Januári Suki-trail. Vasárnap neveztem, hétfőn elutaltam a pénzt reggel, délutánra már be is állt a derekam, ami pont vasárnapig - a verseny napjáig - volt rossz és hétfőn újra tudtam futni...
Aztán a tavalyi két betli.
Úgy érzem, a legnagyobb hibát akkor követtem el, amikor úgy álltam mindkettőhöz, hogy azt éreztem, hogy nekem 'jár' egy jobb eredmény. Beletettem sok futást, sok időt/energiát és szerettem volna látni, hogy ebből 'visszakapok'.
Ez hiba volt.
Nem jár semmi, és nem predesztinál semmi, semmire.
Nem úgy futottam, ahogy szoktam.
Tanulságos...

Szombaton megyek a piliscsabai Pilis trailre. Enikővel beneveztünk, hogy a nyári dupla élmény (vagymijaneve) előtt legyen valami közös futásunk. Nagyon várom és nagyon nincs semmilyen várakozásom :) !
Full hajdani hazai pálya. Minden centiméterét kívülről fújom. Nosztalgia 25 kili lesz!!!

Tegnap óta, meg kifejezetten jól érzem magam, ezt az óranélküli dolgot kezdem emésztgetni és olyan, mintha valami nagy, mázsás súlytól sikerült volna megszabadulni. Már ötletelgetek, hogyan lehetne ezt Gabinak beadni, hogy azért valami edzésféle azért kikerekedjen belőle, de most egyelőre szeretnék első körben visszabillenni valamiféle egyensúlyi állapotba, mert az eddigi hetek nem estek túl jól.

NEM adom fel, ez alap.

Burnout

Emlékszem amikor majd 30 éve a doki ráírta a leletre, hogy Lyme. Olyan misztikus volt, főleg miután a patikus is kikerekedett szemmel adta oda a dupla adag antibiotikumot...
Ma voltam gasztroenterológián, ott mondta a doki, hogy ugyan belém fognak turkálni minden lehetséges nyílásomon keresztül- csak, hogy érezzem a törődést, de szerinte a panaszaim egyértelműen burnout-ra utalnak. Az összes leletem jó lesz...
Fasza.
Hazafelé nem voltam rózsás kedvemben és szerencse, hogy Százhalombattára kellett menjek, mert így volt idő rágódni.
A megfogalmazás a legnehezebb az egészben. Hogy érthetően elmondjam, megmagyarázzam valakinek, hogy mit is érzek.
Szinte bármit el lehet érni akarattal. Tényleg, szinte mindent. Beteg leszel, elveszted a lábad, vagy karod, megvakulsz... nem piskóta dolgok, de néha egész elképesztő dolgokat lát az ember olyan történetekről, amikor valaki ilyen vert helyzetből állt fel.
Nekem az a bajom, hogy pont ez az akarat romlik el.
Fáradt lehetsz, az ellen akarattal tudsz dolgozni, de ha pont ez az akaratmotor romlik el, akkor mihez kezdesz? Mivel fogod magad kiráncigálni a gödörből? Akarat nélkül semmi sincs.
A hited és a tartásod mindig maradjon meg - ugye.
Azt hiszem egyelőre ezzel a hittel kell megoldjam a dolgaimat...

Mára eljutottunk oda, hogy a család az asztalnál kezdi elpakolni a közelemből a kaját, mert gyakorlatilag folyamatosan ennék. Már dugig vagyok, de állandóan éhesnek érzem magam. Minden sejtem kajáért ordít! Még, még, még!
Szörnyű.
Közben nincs erőm mozogni, egyre rosszabb a derekam és egyre fáradtabb vagyok.

Huhhh... jó lenne elérni már a gödör alját, de csak reménykedni tudok.

Nyilván teljesen más kategóriákról szól ez a cikk, de az érzéseik nagyon ismerősek...
És ha már Anna-t emlegették, akkor ez ide való.

3 nap

Volt a hétfői Tihany. Az fain volt.
Aztán futottam kedden, az már annyira nem volt tökéletes.
A mai meg már csak vonaglás és becsületbeli ügy.
Kb. ennyit tartott a kraft.

Ma elmentem egy kicsit metszegetni, de elég zombi módban toltam. Pedig ettem, ittam nap közben, erre nem lehet fogni. Hazaértem, kis kaja, és utána OFF.
Hatkor már ágyban voltam és hidegrázás, majdmeghalás...
Egy óra pihi után forró tea, friss, langyos kalács, lekvárral és foghagymával... brrrr... mostanra meg már legalább ki tudok kelni az ágyból.

Van az a fejlődési ív, hogy:
Edzetlen - kövér
Lassan elkezd mozogni/fogyni
Egyre jobban élvezi, ami miatt egyre többet fut, egyre jobban fogy
Energiaszintje egyre nagyobb
Jobban alszik, van normális étvágya
Eléri az ideális súlyát
Kicsattan az erőtől, jókat edz...

Na, pont ezt az ívet járom be, csak visszafelé...

Vérfarkasos műanyagok

Ez, itt, most hirtelen felindulásból íródott!

Mer' a műanyag és főleg az egyszer használatos tehet mindenről. Tőle száradnak az erdők, tőle olvadnak a gleccserek, és maradnak el a szokásos, hideg telek... Képükben, végre megvan a szükséges bűnbak a savas esőkhöz, a tengerek kihalásához, a Golf-áramlat lassulásához..

És igen, mi, emberek persze megint csak elszenvedői vagyunk mindennek.

Az verete ki a biztosítékot, hogy véletlen elolvastam az alábbi cikket, pedig tényleg elég jól óvom magam attól, hogy elkerüljem az e féléket:

Jövőre betiltják Magyarországon az egyszer használatos műanyagokat

Palkovics László innovációs és technológiai miniszter szerdán a Klíma- és természetvédelmi akcióterv ismertetésekor egy sajtótájékoztatón számos konkrét lépést fogalmazott meg a környezettudatosabb Magyarország irányába  - írja az MTI.
A leginkább konkrét lépés, hogy már jövőre betiltják az egyszer használatos műanyagok forgalmazását, és minden szükséges intézkedést megtesznek azért, hogy a tömegesen előforduló, egyszer használatos termékeket más, könnyen újrahasználható, újrahasznosítható termékek váltsák fel.
Ezzel Magyarország teljesíti az Európai Unió általános ügyekkel foglalkozó tanácsának rendelkezését, amit még tavaly májusban hoztak meg.
Támogatják a vállalkozásokat az ilyen termékek fejlesztésére, gyártására. Lehetővé teszik az üveg- és műanyag palackok, valamint a fémdobozok visszaváltását, az újrafelhasználásra nem alkalmas hulladékot energiává alakítják át, hogy azt a magyar családok, magyar vállalkozások használhassák fel.

A hazai vizeket elárasztó szeméttel is igyekeznek foglalkozni. Palkovics szerint nem engedhető meg, hogy a külföldről származó, folyókon keresztül ide érkező, felelőtlen környezethasználatból származó hulladék tovább károsítsa a természeti, nemzeti értékeket, folyókat, vizeket és azok élővilágát. 2021-ig 150 ezer hektárnyi védett természeti területen gondoskodnak az élőhelyek helyreállításáról és a megőrzés feltételeinek megteremtéséről. Az erdős terület 2030-ra 27 százalékra nő.
Azt elmondta, hogy 2030-ra az országban előállított energia 90 százalékban szén-dioxid-mentes lesz. A magyar energiastratégia alapja, hogy az áramellátás jelentős hányadát elsősorban atomenergia és napenergia biztosítsa. A magyar háztartásokat segítik, hogy saját maguk dönthessenek az energiafogyasztásuk mértékéről és időzítéséről. 2030-ig legalább 1 millió okos fogyasztásmérőt telepítenek.

Az akcióterv kiterjed a közlekedésre is: megreformálják az elektromobilitás ösztönzési rendszerét, nagyobb támogatását. Megteremtik annak lehetőségét, hogy a kis és olcsó autók nagyobb támogatást kapjanak. A megfelelő szolgáltatások kiépítése érdekében minden új építésű társas-, és irodaházban lehetőség lesz az elektromos autók töltésére. Emellett támogatják az alacsony és nulla kibocsátású járművek beszerzését a közösségi közlekedésben. Elindítják a Zöld busz programot, és megkezdték a klímavédelmet szolgáló zöld kötvény kibocsátásának előkészítését.
Ezeken felül szó volt a Mátrai Erőműről is.

-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

'Lehetővé teszik az üveg- és műanyag palackok, valamint a fémdobozok visszaváltását...'

A visszaváltás nem jelent újrahasznosítást! Egyébként is csak az üvegnél elképzelhető, de a teljes életciklus egyáltalán nem környezetbarát: visszagyűjtés-fertőtlenítés-újratöltés...
A betétdíjas visszaváltást eléggé kétségesnek érzem. Pár fillérért nagyon keveseket ösztönöz - inkább csak azokat akik eddig is szelektíven gyűjtöttek - a nagyobb betétdíj bevezetéséhez pedig pont nem ennek a rohadó államnak lesz elég mersze.

'...az újrafelhasználásra nem alkalmas hulladékot energiává alakítják át, hogy azt a magyar családok, magyar vállalkozások használhassák fel.'

Hulladékégetés. Az jó. Azért remélem mindenki képben van, hogy a szelektíven begyűjtött hulladéknak mi az útja. Hogy a nagy része nem hasznosul újra, hanem megy az égetőbe. Az persze bijo. Kurvára. De gondolom senki nem szeretne ilyen bijoégetőt a szomszédjába...

'A hazai vizeket elárasztó szeméttel is igyekeznek foglalkozni. Palkovics szerint nem engedhető meg, hogy a külföldről származó, folyókon keresztül ide érkező, felelőtlen környezethasználatból származó hulladék tovább károsítsa a természeti, nemzeti értékeket, folyókat, vizeket és azok élővilágát.'

Persze, rohadt Trianon, ide is sikerült beletenni...
Magyarországon mennyi kezeletlen szennyvíz ömlik az élővizeinkbe? Hja, hogy azok mi vagyunk? Hja, hogy mi nem dobálunk el ilyeneket! Minemnemsoha, csak azok a szomszédok...

'2021-ig 150 ezer hektárnyi védett természeti területen gondoskodnak az élőhelyek helyreállításáról és a megőrzés feltételeinek megteremtéséről.'

Monnya ezt egy olyan párt/kormány tagja, akik legszívesebben a természet és környezetvédelem írmagját is felszámolnák. Ahol az természeti értékek védelme, az ami másokra kötelező érvényű, de rájuk nem vonatkozik. Balatoni nádasok? Gödi Samsung, vagy Audi győri bővítés? Dereng valami? Vagy a napokból a hír Gemencről?

'Az erdős terület 2030-ra 27 százalékra nő.'

Az megvan, hogy mi az 'erdős terület'? Ilyen nincs ugye, de van erdőterület. Az erdőterület az az, ami így van nyilvántartva. Félreértés ne essék, az erdőterület nem feltétlenül az a fás, bokros, szép zöld amibe jó futkosni - is. A tarra vágott, vagy épp derékig érő susnyás is az! Persze szép lózung a terület növelés, de aki rendszeresen jár 'erdős területen', az jó érzékeli a tendenciát. Megújuló energiaforrás gyanánt hőerőműveink gyomrában végzik az erdők, egyre gyorsuló ütemben. MerageciBrüsszel előírta a 'megújulót' és nekünk megint sikerült a leggyengébb ellenállás irányába menni és erdeinket felélni. De persze pl. a szélenergia hasznosítása gyakorlatilag leállt, tilos!!!

'Azt elmondta, hogy 2030-ra az országban előállított energia 90 százalékban szén-dioxid-mentes lesz. A magyar energiastratégia alapja, hogy az áramellátás jelentős hányadát elsősorban atomenergia és napenergia biztosítsa. A magyar háztartásokat segítik, hogy saját maguk dönthessenek az energiafogyasztásuk mértékéről és időzítéséről. 2030-ig legalább 1 millió okos fogyasztásmérőt telepítenek.'

Atom. Igen atomot nekik, hogy írmagjuk se maradjon...
Az ország eladását meg még mint plusz tételt hozzáírják... Nemhogy kussolnának Paksról, még nekik áll feljebb :)))) !
Baszod, nem az a cél, hogy az energiafogyasztást miből elégíted ki, hanem az lenne a cél, hogy minél kisebb legyen a fogyasztás! A nem létező fogyasztást ugyanis - minő felfedezés - NEM. KELL. KIELÉGÍTENI. Tehát ez a lehető legolcsóbb. Paks helyett monnyuk szigetelni kéne a házakat és egy sor energiahatékony tekknológiát hozzáférhetőbbé tenni - támogatással pölö... És NE dönthessenek szabadon, konzekvenciák nélkül saját energiafelhasználásukról az állampolgárok! NE! Sávosan egyre drágábban lehessen hozzájutni bármilyen energiahordozóhoz. Miért ne lehetne bevezetni, hogy fejenként X kJ energiával gazdálkodhat mindenki. Üzemanyag, áram, gáz... bármire be lehet váltani... havonta kvóta és utazhatsz, fűthetsz, internetezhetsz, szaunázhatsz vele, vagy amit akarsz. És sávosan drágul... Ennyi. Ha VALÓBAN meg akarjuk oldani a nagy fene energiaproblémát, nem csak folyton maszatolunk e témában (is).

'Az akcióterv kiterjed a közlekedésre is: megreformálják az elektromobilitás ösztönzési rendszerét, nagyobb támogatását. Megteremtik annak lehetőségét, hogy a kis és olcsó autók nagyobb támogatást kapjanak. A megfelelő szolgáltatások kiépítése érdekében minden új építésű társas-, és irodaházban lehetőség lesz az elektromos autók töltésére. Emellett támogatják az alacsony és nulla kibocsátású járművek beszerzését a közösségi közlekedésben.'

Már megint autóval akarja megoldani a problémát! Komolyan leszakad a pofám, hogy mikor fejezik már ezt be! A lehető legkörnyezetbarátabb autónak - már itt gáz van, mert ezen ugye nem a mostani villanyosautókat kell majd értsük (ugye?!) - is kell úttest, parkolófelület, egy sor kiszolgálólétesítmény, a gyártásához egy rahedli gyár, bánya...
Ezek helyett meg kellene oldani, hogy NE kelljen autóba ülni! Legyen profi tömegközlekedés, legyen túlélhető a kerékpározás hosszú távon. Pffffujjj, de népszerűtlen!!!!
Sztem az egyes emberek autóval való helyváltoztatása magában elavult technológia, ne annak fejlesztése legyen a prioritás. Kell, de NE az legyen a fő csapásirány.
Addig is az üzemanyag árak után bátran írjanak be egy nullát!
Hja, nem lesz 4000 Ft-os repjegy? Komolyan, ki gondolja, hogy ez normális? Ki gondolja, hogy Ausztráliába vagy Ázsiába kell menni Európából nyaralni? Ennek fényében viszont nem használunk szívószálat :)))) ! Nevetséges a lényegi prblémák kiröhögése és a leg cinikusabb hozzáállás!
Nem lesz occcó kínai cucc? Igen, nem lesz.
Olcsóbb lesz a helyi? Igen.
Nem lesz - ennyiért - télen banán, meg paradicsom? Igen, nem lesz...
LE. KELL. MONDANI. bizonyos nélkülözhetetlennek hitt dologról az életünkben!!! E nélkül nem lesz igazi változás. Csak ez nem népszerű dolog. Minél később lépjük meg, annál több dologról kell lemondani, legvégül meg már az életünkről is...
Mert NINCS, ismétlem NINCS fenntartható fejlődés. Ez egy faszság! Nincs olyan lufi, amit folyamatosan lehet fújni. Egyszer el fog durranni. Ennyi.

Az eddigi, témában foganatosított intézkedések annyit tesznek, mintha egy rákbeteg plasztikai műtétjének módjáról, mértékéről vitatkoznánk, miközben maga a rákbetegség gyógyítását el sem kezdtük volna. És a többségnek persze komoly műtétekről beszélnénk, ami önmagában igaz is ugye...

'Elindítják a Zöld busz programot, és megkezdték a klímavédelmet szolgáló zöld kötvény kibocsátásának előkészítését.'

Hja, és agggy pénzt! Most! Sokat!

Próba

Tihany.
Langy meleg tavasz, szélcsend,napsütés.
Asszem tökéletes próbaidő.
Fotózgatós, nézelődős, útkeresős volt.
Nem is tudom igazából, de ha nincs terv, akkor valahogy lazább a dolog. Jó, nagyon jó, de persze mégsem, fene tudja. Kell a keret, de jobban kéne tudni nem belegörcsölni.

Szóval ez igazán frenetikus lett.
Kell szokjam a vízparti futást, hogy egy hét múlva ne érjen váratlanul :) !!!

Derékgyógyász

Naggyon kikupálódtam tegnap derékgyógyászatilag!
Ma reggelre kicsit romlott a derekam állapota.
Nosza, megcsináltam a tegnap ellesett két gyakorlatot. Nagyot roppant megint vmi belül és azóta teljesen rendben van minden!!!
Tegnap reggel még alig tudtam beszállni az autóba, ma meg felhasogattam két hónapnyi tüzifát. Komolyan nem hiszem el, ha nem tapasztalom.
Holnap bepróbálkozom egy kis futással.

Ez most valami más

Annyira nyűglődős, annyira vonszolódós és reménytelenül ismétlődő kínkeserveket kellett volna írnom eddig, hogy nem tettem, mert nem volt kedvem még írásban is átélni.
Aztán ma annyira abszurdba csapott, hogy átütött vmi falat.

Előzmények.

Az előző poszt már előre vetíttette mi is várt rám Karácsony környékén. Igen a kalapácsos. Gyakorlatilag már egy sima családi séta is nehezemre esett. Ettem (zabáltam) és aludtam és cseppet sem éreztem, hogy javulna az állapotom.
Aztán újév környékén, mintha semmi sem történt volna elkezdtem bazi jókat futni. Az ddigi gyengeséget mintha elvágták volna, szinte átmenet nélkül 'meggyógyultam'. Még a 200-as dombozásoknak is örültem...
Ez egészen eltartott január 7-ig, amikor megint KO. Megint padlón.
Megpróbáltam magam azzal motiválni, hogy az utolsó lehetséges napon beneveztem a Suki trail-re. Rövid távra a fiamat, a hosszabb, 21 kilis távra magamat. Gondoltam, hogy ez a kis plusz motiváció talán használni fog. Ez volt 12-én vasárnap.
13-án elment a nevezés, 14-én pedig a derekam azt mondta, hogy akkor most ő jelentkezne be egy kis pihenésre... Megint egy hét pihi, de a vasárnapi versenyre már legalább fotózni el tudtam menni. (Sebi élete első versenyén, a 2-3. helyről a cél előtt 200 m-el tévedt el...)
Persze már a verseny utáni napon (január 20.), mintha semmi sem történt volna, rögtön nagyon jókat tudtam futni. Ez ment pár napig, amikor valami takonykór próbálkozott, de ilyen kaliberű dolgokon már azért ha lehet, átlépek. Jó nagyot kellett lépni, de legalább futni tudtam.
Ezt élveztem egész február 7-ig. Akkor újra beköszöntött a kalapácsos ember. Megint a szokásos vegetációs gyakorlat.
12-én délelőtt majdnem megírtam a heti beszámolót Gabinak. Mivel kezdett visszatérni az erőm gondoltam, hogy végre egy kis erősítés és torna jót fog tenni. Jó is volt. Gondoltam, hogy futni majd terv szerint fogok. Aha... Délutánra a derekam megint beállt, így gyorsan megoldódott a futás problémája...

Közben felkerestem egy gimnáziumi osztálytársnőmet, aki orvosként kézbe vette ezt a kalapácsos emberes történetet. Egy sor dokihoz kell mennem, kivizsgálások sora vár rám, hátha valami nyomra bukkanunk, mert ez így annyira nem frankó. Eddig tavasszal, vagy nyáron volt egy-egy ilyen periódusom, most meg 2 hetente vág taccsra valami.
A derekammal sem volt évekig gondom, most meg tavaly február óta ez a negyedik, vagy ötödik problémás időszak. Azt érzem, hogy ez más fajta fájdalom, nem annyira éles és nem jár teljes mozgásképtelenséggel mint a régebbi nyavalyám, de azért eléggé megvisel így is.

No és itt a poén amiért most mégis írok.

Ma egy neurológushoz mentem kivizsgálásra.
A vizsgálat után őszintén megmondta, hogy nem tud segíteni, mert semmi olyan tünetem nincs, ami neurológiai problémára utalna. Viszont csináltatott velem pár egyensúlyi feladatot és azt mondta, hogy mintha el lenne mozdulva a medencém környékén valami. Két egyszerű kis gyakorlat és hipp-hopp deréknyavalya úgy elszállt, mintha nem is lett volna!
Szóval ha fáj a derekad menj neurológushoz :) !
Beszarás, ezzel szenvedek egy éve és ennyi a megoldás...

Ezzel együtt mostantól kicsit naplószerűbben jövök ide, hogy később jobban vissza tudjam majd idézni ezt a testi és szellemi hullámvasutat...

28

Huszonhét volt, de mindig ez járt a fejembe, maradjon már így.
28...

Okok és kifogások :) .
Most a változatosság kedvéért a gyomrommal harcolunk. Harcolok. Fáj, nem fáj, működik, meg nem, hasmenés, szorulás, epegörcs és egyéb finomságok. Ennek függvényében az energiaszintem hol alacsony, hol meg lent van a béka micsodája alatt, ha a sima vegetálós szintet megüti, akkor már boldognak érzem magam.

Tegnap már reggel ki sem mentem a feladatos futásra, kicsit rápihentem. Bepróbálkoztam egy zöldség/gyümölcs nappal, ami ugyan segített, de energiát annyira nem adott, vagy nem éreztem. Kis időhúzás, kávézás, visszafekvés. Mindent elkövettem, de egyszer csak eljött az idő és színt kellett vallani.
3 kili - laza. Há' laza az nem volt, de mozogtam.
2 kili - kicsit megtoljuk. Ezt nehéz volt beállítani, mert azt éreztem, hogy ha még három fokozatot kell toljak rajta, akkor ebből tepsi lesz a végén.
2 kili - megtoljuk. Volt kis lejtő, meg kis emelkedő, egyik rosszabb volt mint a másik.
2 kili - jobban megtoljuk a megtoljukat. Ez csak egyszerű fókuszedzés. Próbáltam belefeküdni, de olyan érzésem volt, hogy tövig gáz mellett csak bazi füstöt sikerült csinálnom, gyorsabb nem lettem.
1 kili - éppnemhalunkmeg. Ez a nagyon akarás, aminek csak a nyögés lesz az eredménye. Elképesztő, hogy ezt a 4:30-as tartományt nem vagyok képes legyorsulni. Vmi beépített tempomat van bennem, ami egyszerűn nem enged tovább. Mintha egy traktorkereket akasztottak volna rám.
2 kili -lazahaza. Ez ment. Végre, siker...

Ez volt az előjáték. Mármint a mai aktus előtt. Valahogy sikerült megütnie az alaphangot, szóval szépen felvezette a mai élményeket.

5:30-kor keltem, magamhoz képest későn, de hétvége, meg előkarácsony, meg pihenjükki, szóval belefért. Tegnap még kinéztem a fincsi kis Bakonybéli szintes körömet, hogy jó lesz az meghalni, legalább a díszlet szép lesz, de miután a konyháig tartó út alatt is remegni kezdett a lábam, erről nagyvonalúan letettem.
Jó, akkor legyen egy kávé, abból baj nem lehet...
Szöszölés közben bepróbálkoztam egy 'halasszukholnapra' típusú túlélési rutinnal. Ezzel lezártnak vettem az ügyet. Gyomrom egész jó volt, de erőm nulla. Ma pihenek, meg eszem vmit - mit??? - aztán holnap naggggyonjólesz.
Kis kávézgatás közben/után viszont sikerült meggyőznöm magam, hogy jó lesz ez nekem ma. Nem megyek a Bakonyba, csak itthonról vmi egész lájtosat, az biztos megy.
Átöltözés, kulacs, gél, sótabi és gizionos kamásli, szóval én készültem...
Langymeleg, rövidgatyós idő, pazar.

Indulás után1580m-nél néztem először az órámra, hogy most akkor vissza kéne fordulni. Senki nincs még a parkban, szépen megfordulok és holnap rápróbálok megint. Gabi meg fogja érteni. Vagy nem. De én meg túlélem a mai napot és az is egy szempont.
Most két traktorkerék volt rajtam és alapjáraton kolbászoltam, érzésre tök üres tankkal.
Jó, menjünk még egy picit, akkor ez megint az az edzés lesz, ami érzésre 70-100 kili közötti szakaszt modellezi.
Fel a Gulyára van benne 30m szint, ez ment. Huuhhh, keményvagyok.
Az állatkerti parkolón átfutva vettem észre, hogy az új faültetésekhez égereket is ültettek. Ezen úgy felbasztam az agyam, hogy 10-et ugrott a pulzusom. Égert! Ki volt az az agyalágyult? Komolyan! Ki kellett volna nyitni vmi fás mesekönyvet és elolvasni. Találomra guglizva legyen ez. Patakvölgy és lápok... Több kérdésem nincs. Mindezt egy nyílt, murvás parkolóba, ahol nyáron 50 fok van. Anyádat, azt!
Aztán a Takácskertben csak nem állok meg az obligát járdára parkoló BMW-sek között. Onnan meg már a vámosi kerékpárúton is vagyok. Emelkedik egy picit, de ez most egy kivégzéssel ér fel. A 8-as alatti alagút lejtője megment, de túloldalt a rámpa megint leüt. Itt 100m-ek ről beszélek kb 5m-es szintekkel... A 77-esen sorra jönnek az autók, csak nem fogok sétálni nyilvánosan, tehát kocogok, de majd belehalok. Az átkeléskor remélem sok autó lesz és hosszasan kell majd várakozzak. Hát nem, egy-egy nyamvadt autót kell csak kivárjak, aztán futhatok tovább. Átkelek és pofán csap a déli szél. Ezmiez? Eddig szélcsend volt!
Magam elé figyelek, kimegyek az aszfaltcsík szélére és csak a felfestésre koncentrálok. Még véletlenül sem emelem fel a fejem, nem nézek messzire, csak pár métert látok, odáig meg csak eljutok valahogy. Megint emelkedik. Halál. A hatodik kili környékén járok iszom, a híg izó segíteni fog. Biztos. Akarom.
A disznótelepnél nyitva a kapu, konstatálom. Ha kijön az egyik kutya én nem fogok tudni elfutni. Megesznek engem ma. De jó, vége(m) lesz! Megúszom. Ennek örömére megállok, sótabi+ivás=baromijólleszek. Nem. El kell indulni, nincs mese és persze megint emelkedik. Megint pofaszél. Nem baj, mindjárt lejt, csak addig kell kibírni. Épp nem sétálok, de annyira lassan vonszolom magam, hogy aludhatnék is közben. A lejtő nem hoz nagy örömet, épp csak túlélek. (Utólag nézve 5:20 környéke, de ez hihetetlen.) A pataknál aztán vége az örömnek, innen megint emelkedik.
Jó, ha Katáéknál kint lesz valaki, akkor nem megyek tovább, beülök hozzájuk, iszom vmit és hazavitetem magam. Ez így öngyilkosság. - szokásos üzletelés magammal. Nem nyert. Nem értem miért nem bírnak előbb felkelni :) ! Kis falu végi felszökés - séta. 20m. Nem bírom kifutni. Kiérek a faluból, lejt, sima kerékpárút, szenvedek. Jó, legyen gél! De meg kell állni! Megállok, megeszem, iszom rá. Lejt. Na, akkor most majd a birkáknál esznek meg a kutyák. Ugye? Ugyenem? Nem. Lassan megvan az első 10, innen kéne 7 kili tempósabb. Lehetetlen. Ennyi gyors kili nincs is a világon. Most jön a 'nagy' emelkedő ez normálisan sima liba, most sétálom és meghalok (15m szint...). Innen óvatos kocogás és megint alkudozás, hogy ne kör legyen, csak egy oda-vissza. Aztán elvetem, mert ha kört megyek akkor közönség nélkül tudok csendben elszenderedni majd az erdei avaron. Mert meg fogok halni. Ez biztos.
Telefont taktikai megfontolásból nem hoztam, így a pusztából haza KELL futnom.
Közben feltöltöm a kulacsom a magammal hozott tartályból. Előbányászom a freebeltből, langymeleg... Megállok, nehogy kilötyögjön ugye... Ettem, ittam, feltöltöttem, nemettekmeg, nemhaltammeg... baszki futni kell... Intek a juhásznak, visszaint, jó, akkor ezek a kutyák sem kergetnek meg.
Lefordulok a susnyásba. Jajjjjjjjdejó, nem aszfalt. Mennyei érzés, még annak ellenére is, hogy félévente én használom csak ezt az ösvényt, így térdig érő kökényes a jutalmam. Nem baj, megérdemlem.
Kicsit ráfordulok a 77-es aszfaltjára aztán jön 2,5 kili, nyíl egyenes. Ez az igazi gyilok. És tolni kéne ugye, mert csak 2 kili telt el a tempósból. Eszembe jut egy Laáros videó, amiben az autóban mantrázik, meg 'Om mani padme hum'-ol, gondolom ez nekem is segíthet. Elsőre kicsit furcsa hallani a saját hangom, de aztán egész belejövök. Próbálom bizonyos időközönként, mindegy csak teljenek a másodpercek és csak a futásra ne kelljen figyelnem... (Utólag nézve 5:20 környéke, de ez hihetetlen.)
Lassan közeledik a kis fenyves, megváltás, innen jobbos és ha szerencsém lesz, akkor merő sár. És igen! Baromi nagy tócsák, faltól-falig. Kerülgetés, túlélés. Emelkedik. Jó, ebbe belefekszem és felfutok, mert ez kell nekem... Mi lett volna a Bakonyban?! De előtte ivás+sótabletta előkotrása=időhúzás. Röhögök magamon. Tudom, hogy tudom, hogy tudom, hogy miről is szól ez... Na, bicegjünk.
Majdnem felfutok a tetejére, de olyan érzésem van, mintha elsavasodtam volna, a lábam már alig mozog és nem is haladok, szakad rólam a víz, mindez gyökkettőnél és egy alig vmirevaló kis emelkedőnél. Bele kell sétáljak. Második gélt is betolom, mert, mert, mert idő, és majd 'fentről' már tényleg tolom majd.
Igen, kicsit hullámzik, de megy. Röhejesen lassan, de megy. Jó, ez komolytalan volt eddig ezért plusz egy kili tempósabbat szavazok meg. Kegyetlen vagyok, na :) ! Meg lejt is ugye... 4:30-ba! mondom 4:30-ba. Itt egy valamire való kavics is 4p-be gurul lefelé, de mindegy...
18. Vége, túléltem, innen már taknyonnyálonis.
Befordulok a Tekeres-völgybe, innen igazán hazai pálya. Nézem az órám, nem lesz meg a 27. Valahol kell majd még egy kicsit hozzátenni. 
Innen zombi mód. Ez jó, ezt 'szeretem'. Nincsenek érzések, nem fáj, nincs légzés, nincs erőlködés, csak vmi teljesen lezombult haladás. Olyan ez kb. mint amikor a megfagyás előtt már nem fázik a delikvens. Teljes apátia. Ezt figyelem magamon. Tényleg érdekes. Ebben a langyos, kissé homályos tudatállapotban haladok. Kezdem érezni az eléhezést, vagy mit. Kissé beszűkül a látótér és ha magam elé nézek, akkor olyan gyors amit látok, hogy már nem tudja az agyam feldolgozni, összemosódik a kép. (Nem futok gyorsan, nem az a gond :) !)
A völgy bejáratánál két nő, kutyával. Persze nem fogják meg, a kutya eltűnik. Egy perc múlva hátulról, visítós ugatással támad, - 'Az anyád picsája' szalad ki a számból, pedig nem szoktam ilyet, de annyira megijesztett, hogy majd beszartam. A gazdi arca is falfehér és mentegetőzik. Kapd be! A kutyatlajdonosok általános intoleranciáján még nyammogok egy ideig, ezzel el is telik egy kis idő. Kicsit visszafordulok, hogy meglegyen az előírt 27 kili, mert ha itt nem, akkor a városban biztos már nem fog menni.
Van itt egy kis kaptató, amin visszafelé szoktam tesztelni az állapotom. Persze séta... Ez nem állapot... A kis erdőben azért még teszek egy kis kitérőt, mert kell az a 27! Csak a 8-ast érjem el, onnan 3 kili hazáig. Persze nincs autó, így nincs megállás.
Innen pár futó is segít, hogy ne akarjak belesétálni, az agónia vége közeledik.
Már nem szenvedek, csak arra gondolok, hogy megvan, megcsináltam, beépül. Biztos jó lesz valamire. 
Gabimonta.
Szörnyű 27 kili volt.

Ide kell másoljam!

Mielőtt elhiszed, hogy a futás a valószerűtlen, inkább ugrásra emlékeztető repülőfázis fél méterrel a föld felett (ahogy az instán látod néha másoknál), gyönyörű, tiszta, márkás ruhákban, mosolyogva, háttérben a tengerrel és a naplementével, szeretném elmondani, hogy tévedsz.

A futás a verejték. A futás a sár. A futás az eső. A jeges szél, amit gyűlölsz. A grimasz az arcodon. A káromkodás. A sötét. A hajnal és az éjszaka. A pólódba, vagy csak úgy kifújt taknyod. A nyálad, amit kiköpsz, vagy ami épp habzik a szád szélén, de nincs erőd vagy épp időd letörölni onnan. Az elszíneződött körmeid a lábujjaidon, amikre fogadásokat kötsz magaddal, hogy maradnak-e veled, vagy sem (a pirosra még tehetsz zsetont, feketére már ne fogadj). Amikor azon agyalsz, odaérsz-e wc-re időben, vagy már elkerülhetetlen, hogy egyszerre engedd el szemérmed és a civilizációs korlátokat. 🤙🏼

Mielőtt elhiszed, hogy a futás a vidám csapatkép a barátaiddal, ahol egységben az erő, shiny happy people holding hands és we are the champions, szeretném elmondani, hogy tévedsz.

Még ha a legjobb közösségi futásokat is találod meg, ha a legjobb csapatot szervezitek is össze, ha a legjobb kísérőd is van, minden igazán kritikus pillanatban egyedül vagy és egyedül, szó szerint magadban, azaz belül kell megoldanod ezeket. Elfogysz, azt hiszed, nem tudsz tovább menni. Elfagytál, ráz a hideg és még valahogy haza is kell jutnod. Félálomban ülsz az ágyad szélén reggel 5-kor és a fejedben zajlik a küzdelem: elindulni, vagy visszafeküdni. Elindultál edzeni, de nem megy, nem esik jól, legszívesebben visszafordulnál. Lement a fontos verseny és csalódott vagy, mert nem úgy sikerült, ahogy szeretted volna, elveszíted kicsit a hited saját magadban. Elérted a nagy célt, kiégtél, nem találsz új motivációt. (Nyugi, mind meg tudod oldani egyedül is. És ettől leszel igazán erős.)  
Mielőtt elhiszed, hogy a futás a tökéletesre sikerült befutókép, ahol a fejed felett az eltervezett eredmény látszik a célkapun, mindenhol úgy áll rajtad a ruha, ahogy szeretnéd és legszebb mosolyoddal épp a kamerába sikerül nézned, szeretném elmondani, hogy tévedsz.

Van, hogy nem sikerül. Elmérted. Álmodoztál, de nem edzettél eleget. Túltoltad és fáradtan vágtál bele. Alul, vagy túlöltözted. Túl hideg, vagy épp túl meleg volt. Elbasztad a frissítést. Fejben nem voltál ott. Ott voltál egy darabig, de szétesett a koncentrációd. Lecsúsztál egy kicsit. Vagy nagyon. Van, hogy nem sikerül - de ez is része a játéknak. Ettől leszel okosabb, tudatosabb, motiváltabb. Ezért lesz legközelebb jobb, ez az út vezet a sikeredhez.

És persze olyan is van, hogy sikerült, de szarul nézel ki a képeken. 😂 A lényeg, hogy tedd oda magad és élvezd. 🤙🏼

 (Gusztos Péter)

Ha úgy érzed, nem klappolnak a dolgok...

https://youtu.be/D5zti8iBbRI

mitakar

Ez így nekem szegeződött és tényleg, kívülről ezt nehéz lehet megállapítani.
Mondjuk saját magnak is kellett egy kis idő, hogy kikristályosodjon.
Persze a jó- vagy rossz sorsom besegített, hisz egy hete megint a derekammal kínlódom. Nem teljes a KO. de olyan épp csak mozgós...
Öt hét takonykór és most ez. Gyakorlatilag az egész kedvenc évszakom trottyon telik, pedig ilyenkor szoktam begyűjteni azokat az élményeket amikből aztán télen erőt tudok meríteni. Most ez van.
Tehát a nagy alig mozgásban többször is feltettem magamnak ezt a kérdést és főleg azon részét, hogy kell-e és ha kell, akkor minek kell nekem ez az egész versenyzősdi.

Alapjába véve nem kell.
Abban az értelemben, hogy a verseny a versenyről szól.
Én bőven ellennék instant túrákkal, vagy saját köreim csiszolgatásával.
De.
Mivel semmilyen közösségbe nem járok és gyakorlatilag szinte az összes társas érintkezésem kimerül a futótársakkal való kontaktusban így azért néha igénylem. Nem mondom, hogy rettentően sokszor, de azért hazudnék, ha azt írnám, hogy jól meglennék nélkülük.
A magam módján ezt teljesen kielégítem azzal, hogy ott vagyok a tömegben, egyáltalán nem vágyom semmiféle kitüntetett szerepre, vagy ismeretségre. Ha zöm lehetek, akkor az nekem a legnagyobb öröm.
Sajnos az utóbbi időben elkövettem azt a hibát, hogy elkezdtem halogatni a részvételt. Mindig csak tologatom, hogy majd akkor, ha jól felkészülök, ha jó formában leszek, ha lesz időm, ha rá tudok pihenni, ha..., ha..., ha... Persze aztán mindig van vmi ok, amiért nem megyek. Egyszerűen el kell fogadjam, hogy az általam elképzelt ideális állapot (messze nem a maximális!!!!) nagyjából nem áll elő és ahogy érzékelem, egyre kevesebb rá az esély. Pedig ugye én messze nem maximalista, pusztán egy opportunista optimalista vagyok. Közben meg szépen elmegy mellettem az élet. Pik-pakk és ötven leszek. 50...
Szóval a fenti idézet szerint; ideje felállni a díványról és elkezdeni álmodni, mert helyettünk ezt más nem fogja megtenni.
Ha belegondolok nem tudok elég okos lenni. Vagy jön a tavaszi kalapácsos vagy nem. Márciusban, vagy áprilisban leszek megint KO? Vagy a derekam, vagy a sok munka? Lehet, de lehet, hogy nem, szóval ezeket el kell engedni.
Benevezek oda, ahova tényleg szeretnék és elmegyek úgy, ahogy épp vagyok. Élvezem, hogy ott lehetek és kihozom magamból az akkori maximumot.
Igyekszem jól kihasználni a telet és a kora tavaszt, de, hogy utána mi történik, az teljes lutri.

Szeretnék a végére járni a folyton visszatérő energetikai hullámvölgyeknek.
Szeretnék végre komolyan erősíteni.
A télen 1-2 alkalommal elmegyek 'nyaralni', ha már az nyáron elmarad.

Nem olyan sok ez, de mégis...

Most nincs nehéz dolgom, mert megint van honnan felállni :) !

Levél Gabinak

Ide írom, mert ha elküldöm, akkor egy idő után elvész és nem lesz dokumentálva ez a... ez a... ez a... hagyjuk...

Előzményeket ugornám, mert egy regény és a szokásos, beteg voltam, nem készültem, elvesztettem, fáj, nyom... :) (E nélkül nincs futós beszámoló ugye.)

Kicsit újfent meglepett ez a 12-13, de Te tudod, ugye... :)
Egész 30-ig nem is volt gond.
Aztán kezdtem érezni, hogy kezdenek beállni a combjaim. Mifene?!?! A bazaltutca kőrengetege amúgy sem nagyon futós, inkább csak ugrálós. Itt még mentek az 5p körüli ezrek lefele, de vmi szar volt a palacsintában.
Jó, gondoltam, majd Tátika felé hegymenetben szépen óvatosan tolom és a gyaloglással kicsit helyre jön. Betoltam két gélt, sótablettát, de nem változott.
Jött a mászás, majd az ereszkedés. Itt már szépen látszik, hogy a jó kis lejtők csak 5:20-ban mentek és nem estek jól.
Várvölgytől (46.km) aztán jött egy kis fejben is megborulás, hogy még csak az eleje és már szar és a gyomrom is kezd vacakolni. Próbáltam Tündére tapadni, mert tudtam, hogy tavaly is jót ment, de egyszerűen nem ment. Lefelé is csak cammogtam (6:00-6:20)... Vállushoz (54) egészen szar állapotba értem.
Innen jön a nagy mászás, ami teljesen jól ment. (A mászós felfelékkel végig nem volt gondom.) A lefelét csak éppenhogy nem visszafelé futva tettem meg. Itt jön egy szakasz, ami szerintem egy kulcs rész. Sunyin emelkedő, futni kéne rajta, de alig ment. 8:00-9:00-es kilik... Lementem a forráshoz is, töltöttem, ittam, sótabletta, koffeintabletta, fókusz, akarom, tudomhogykijövök... A combajaim itt már nagyon fájtak és mintha két betondarabot vonszoltam volna.
A ponton ettem egy levest, meg sós paradicsomot és nagyon jól akartam lenni, ami aztán lassan sikerült is. Ederics felé a hosszú egyenes ennek ellenére nem ment jól, de legalább futottam(?) (6:10-6:40)... A brutál lefelét letipegtem és a lejtő alján kezdtem érezni, hogy valami kezd megjavulni a rendszerben. A lábaim romlottak, de a gyomrom helyreállt. Ezen a részen megint végre 6p alatti kilik mentek (65-70.km). Csodabogyós mászás szinte jól is esett de a jó kis ereszkedés már csak nagyon döcögősen ment mert már üvölteni tudtam volna a combjaim miatt. A meredek lefelét már csak tipegtem, pedig az nagyon suhanós. Köves, de gyönyörű és viszi az embert. Már akit...
A györöki felfelébe bele lehetne óvatosan kocogni, de nem nekem, ebben az állapotban. Végig pihentem és ittam. Mertmajdjólesz... Lefelé 6:30-ban és éppenhogy nem sírva. Aztán innen gyakorlatilag 9-10 perces kilik, a végén a Fénykereszttől tyúklépésben mentem le 12-13p-es ezrekkel.

És igen! Volt még a szintidőből 8,5óra és nekem 28 kilim hátra. Biztos be tudtam volna vonszolni magam, de megint nem láttam ennek értelmét, lehet, hogy rosszul ítélem meg, de nekem így volt helyes.

Érdekes, ez a fájdalom két évvel ezelőtt pont itt a Vadlánon jött elő, de akkor az utolsó 30 kiliben, sokkal enyhébb terepen (akkor fordítva ment ez a kör). 2017-ben némi fogzománc árán beértem, de utána egy hét szinte teljes mozgásképtelenség lett az ára.

Most 30-tól indult, 45-től durvult és mentem vele még 40-et, de baromi szenvedősen. A végén persze már semmit nem tartottak az izmaim így a térdeim és a bal csípőm is nagyon fájt.

Rengeteget frissítettem. Életemben még ennyit nem ittam. (9:33-ból volt 14p állásidő, amiben a büdös-kúti levesezés is benne volt, tehát nem álldogáltam sokat). Megittam 6l izót + 2l vizet + levest + 3db gélt. Az elején aggódtam, hogy nem iszom eleget, mert nem tudtam pisilni, aztán jött egy gázos sárga, majd helyreállt a rend. A rengeteg folyadék ellenére alig jött ki vmi. Nem izzadtam és iszonyat melegem volt, a végén már félmeztelenül mentem (60-tól). Mintha felborult volna a hőháztartásom. Vagy csak a folyamatosan görcsben lévő combjaim termelték a hőt?!?

Fogzománcom nem sok maradt... Hülyeségekre nem költöttem úgy érzem. Az energetikai hullámvölgyből is kimásztam, de ezzel a combnyavalyával nem tudtam zöld ágra vergődni.

Furcsa, hogy futás után nem tudtam inni semmit és mintha az összes folyadék egyszerre akart volna belőlem távozni, állandóan a wc-re jártam. Most hajnalra szomjaztam meg végre.

Deréktől lefelé egy csődtömeg vagyok, asszem a hetem rámegy, hogy megtanuljak járni. Ilyen régebben nem fordult velem elő, egy százast egy-két nap után elfelejtettem. Ez csak a kor miatt van?

Mintha vmi felszívódási dolog lett volna, hiába tápoltam, nem jutottak el az anyagok az izmokhoz.
Olyan izót ittam, amiben az összes szükséges elektrolit benne van, plusz még sótablettát is szedtem. Tényleg nem értem.

Vagy csak edzeni kéne rendesen :) ?!

Tény, hogy nekem most indul a szezon. A július-augusztus szokásosan elég gyászos. Talán ezt a koraőszi időszakot el kellene felejtenem. Pont amikor legszebb az erdő :(((...

Nem baj, tavaszra jobb lesz, biztos jobb lesz. Minden jobb lesz és én okosabb és erősebb :) !

Csapjunk bele!

Fókusz

Nem, nem a tények, meg testvérei, ez nem tv...

Olyan sokszor elhangzik Gizionéknál, hogy már-már nem is figyelünk oda rá. Vagy de, de nem kezeljük a helyén.
Maga a szó is megér egy misét. Koncentráció? Összeszedettség? Nem, egyik sem jó, ez a fókusz ez baromira ott van. Már az a kis finomság is benne rejlik, hogy a fókuszáltságban van egy kis beszűkültség, egy kis környezet kizárás és csőlátás és ez pedig nagyon kell hozzá.

Bár nem vesszük észre de ez a napi rutin része. Része és lényege is egyben.

Ahhoz, hogy egy-egy versenyen ott tudj lenni fejben, hogy 'meg tudd tartani a fókuszt', ahhoz kell a napi rutin. Mert persze ugye senkisenem gondolja komolyan, hogy a mindennapi edzést azért végezzük, hogy mindenféle mitokondriális bizbaszokat növesszünk, meg enzimrendszereket építsünk. Áhhh, ez a figyelemelterelő maszlag :) .
A lényeg az, hogy nap mint nap kimész. Ha nem akarod akkor is. Ha fáradt vagy akkor is és ha esik, akkor is. Azért mész ki - azért tudsz kimenni - mert ráfókuszálsz. Ilyenkor fókuszra eddzel :) . Meg persze amikor hajnalban kell menni, meg hosszabbat, meg olyat amit nemszeretsz és persze lehetőleg abból sokat. Nem véletlen, hogy egy edzőnél a panaszkodás épp akaratunkkal ellentétes reakciót vált ki. Ez nem vmi edzői defekt, ez csupán csak a szakmai szadizmus jótékony megnyilvánulása :) ! Szóval, ha frankón ott tudsz lenn a napi rutin során, akkor ez versenykörülmények között is menni fog. Már, hogy mehet, persze el lehet cseszni ezt is, de bennünk van a lehetőség, hogy akár fókuszáltak is lehetünk.
És ebben rejlik az igazi erő.
Sokszor és sok embernek mondtam már, hogy az a szokás miszerint egy-egy edzésév periódusa alapján akar valaki bárminemű eredményességi jóslatba bocsátkozni, az nem megy. Szervezetünk nem ismeri a Gergely-naptárt. Sem. Őt nem csak az érdekli, hogy mit végeztél az elmúlt 30, 180, vagy 365 napban. Nem, ő csak és kizárólag görgetett adatokkal dolgozik. Mit végeztél eddig? 30, 40, 50 év alatt...
És itt baromi nagy fókusztartalékokat lehet felhalmozni.
Legextrémebb példa Lőw Andris. Hogy szofisztikált legyek, azt kell mondjam, hogy nem hagyományos edzéselméleti alapokon végzi az edzéseit. Mit :) ?? Azimiaz? Viszont olyan fókuszáltságra képes mint nagyon kevesek a műfajban.
Amíg nem érjük el ezt a szintet érdemes kicsit rágyurni :) !

Mi adódik egy hosszabb verseny során?
Valami fáj, fáradtak leszünk, melegünk van, fázunk... Ezek mind tudati szintű dolgok. Ezek nem léteznek, ezek a tudatunkban vannak csak és ha hagyjuk, akkor előtörnek és tarolnak. Ha viszont fókuszban vagyunk, akkor röhögünk rajtuk.
Most komolyan?
Fázol? Meg fáj? Nincs ropi a ponton :) ? Fókusz, fókusz, fókusz...
És ez azt is jelenti, hogy teljesen ki tudsz zárni lényegtelen dolgokat és a lényegesekre pedig oda tudsz figyelni.
Ez nagyon fontos! Hogy a nagy fókuszban azért tudsz figyelni magadra. Enni kell, inni kell, gyorsítani, vagy vissza venni, ezek sokkal jobban működnek. Működnek, mert belül vannak a szűk fókuszon.

Szóval ne rinyálj, menj ki!
Mindig.

Verőce Éjszakai Trail

Uramatyám, mikor is volt, hogy én itt beszámoltam...?!

Most is csak az ad lehetőséget, hogy hosszú idő után sikerült begyűjteni  egy mozgásképtelenhez közeli állapotot.
Gratulálok hozzá ez úton is, szép volt :((( !

Szóval Verőce.
Nyomorúságos UTH után kellett valami, ami elhiteti velem, hogy van értelme bármit is elhinnem. Nyáron. Nappal. Biztoshogynem.
Így jött a tavaly is tervbe vett trail.

Persze UTH után alig futottam.
Megint a kalapácsos emberrel vívtunk egyenlőtlen küzdelmet. Csak órákra, fél napokra kerekedtem felül, többnyire a nyakamon tartotta a lábát. Ha épp nem agonizáltam, akkor viszont tényleg suhanós volt a fíling.
Rájöttem, hogy ha a kánikulában végzett munka közben izóval és sótabival frissítem magam, akkor egész jól végig tudom élni a napokat. Ez alatt azt értem, hogy nem ájulok el estére, csak szimplán nagyon elfáradok. Ez nagy haladás!

Az utolsó pillanatban Frdidi is bejelentkezett - ennek még később jelentősége lesz :) !

Sajnos a tavalyi TDG óta barátságunk kristálygömbje megrepedt, a reparáláshoz meg nem nagyon láttunk hozzá... Ennek az állapotnak persze az sem tesz jót, hogy idén Sperot kísérem majd. (Nyugodtan mondtam igent Speronak, hisz Fridi határozottan kijelentette, hogy biztos nem indul...)

Na, de megint sok a rizsa!

Ja, majdelfelejtem!!!
Bemelegítettem. Én. Komolyan. Nemhiszemel. Olyan profi vagyok, hogy, hogy, hogy...

Kevesen voltunk a rajtban, gyorsan ellőtték.
Élbolyban mentem.
Figyuzod?!?!
Élboly.
:)
Ízlelgessük csak :) !
A mezőnyben volt olyan, aki már futott terepen és ennek ellenére képes voltam az élbolyban menni. Ezkész... Megérte az a röpke 12 év :) !
Ennek örömére már a 2. kilinél közösen beszoptunk egy elágazást. Nyolcan három felé...

Rögtön emelkedővel indult a dolog és bár éreztem, hogy ez Megint nem Az A nap (éjjel), de próbáltam mantrázni, hogy 12-13, 12-13, 12-13...

Az történt, hogy kértem Gabit, hogy írja meg nekem, hogy melyik RPE, milyen távhoz tartozik. Nagy meglepetésemre az 50 kilihez a 12-13-at rendelte. Huhhhh... gondoltam, az komoly, én ennél sokkal jobban szoktam vigyázni magamra :))))) !

Nem volt mit tenni, ebbe sok minden belefért és tolni kellett.
Ment, de nem libbenő lábakkal.
Körülöttem a megszokott zihálás, vérköpés, ááánemfutjaelazelejét....
Mivel igen előkelő helyen voltam próbáltam számolgatni hanyadik is vagyok.
Élboly ugye...
6, 7, 8, 7, 6, 7, 6, 5 (nebazzzz!), 6, 7, 8...
Aztán volt pár komoly kanyar, meg hullám és lassan szétszakadoztunk.
Olyan 4-6 körül lehettem.
Végre kicsit szellősebben! Talán 7-8 kili kellett ehhez? Frankó.
Az első frissítőig még ráfutottam egy csókára, aki úgy értelmezte a szitut, hogy most dől el a befutó sorrendje, de ráhagytam. Aztán el.

Frissítés!
Vittem két fél liter Verofitot és 6 zselét. Az volt a terv, hogy
1.: az első frissítőig kicsit kiiszom a kulacsokból, így teljesen feltöltve majd lesz két hígabb löttyöm amikhez jól jön majd a zselé.
2.: Nem nézem folyton az órám, mint UTH-n de azért a célom az volt, hogy a pontokra száraz kulacsokkal érkezzem.
3.: Vittem még egy 1,5dl-es kis kulacsot sűrű izóval. Ez arra volt jó, hogy a fél oldalamon folyt a piros lé és mindenem ragadt. Okos...

Fissítőpontok: 8-22-31-40 kiliknél
A 8-22-t éreztem rázósnak, főleg , hogy full hegymenet.
Az láttam, hogy átmegyünk Nógrádon és pár éve jártam arra, így emlékeztem egy lassan csordogáló kútra... 'Meg hátha lesz vmi nyomós', gondoltam.
Az első pont után rögtön libbentem, a két üldözőből csak egy jött.
Széles dózer, enyhén emelkedik. Nyammmmdeszeretem! Kicsit cikk-cakkban kellett futni, mert régről maradt sárgödröket kellet kerülgetni, de ment a darálás.
12-13, 12-13, 12-13
Csak ezt mantráztam és próbáltam tartani.
Lefelé 4:30 körül, felfelé meg 5:30-7:00-ig szórva ment.
És ment. (Klasszikust idézve: medzsik! )
Nem voltam kirobbanó formában és kicsit tartottam a kalapácsostól, de valahol legbelül úgy éreztem, hogy mára tűzszünetet kötöttünk.
Nógrád előtt volt egy bazi susnyás, magas füves rész ahol nehéz volt tolni, de azért forszíroztam.
A falu szélén megtaláltam a forrást is, de tényleg baromi lassan csordogált. Mindegy, töltöttem és ittam is. Az átlagom megy egyre csak javult! 6:30-as átlag nem lett volna rossz a 25 kilinél lévő fordítónál és 6:09-nél jártam! Ez a nézegetés, számolgatás, mantrázás jól el is vitte a figyelmemet, hipp-hopp a 21-es pontra értem. Gyors kulacstöltés után szóltak, hogy Fridi 10 perce ment el és szarul nézet ki. Bezzeg én! :) !
Eszembe nem jutott, hogy Fridi előtt nincs senki. Gondoltam, hogy 1-2 ember meg még előtte járhat...
Innen aztán a Foltán-keresztig persze jöttek a gyaloglós, szedres, benőtt részek, de egész tűrhetően haladtam.
Pont 25,00kilinél volt a fordító.
A Börzsöny Éjszakai-ról jól ismert ösvényre fordultunk, csak most lefelé ereszkedtünk. Az eleje haladós, de a Spartacus-házhoz közelítve szigorodik. 7-8 perces lefelék... Mivaaaaan?
Aztán a mini szintmetszeten nem látszott, hogy felküldenek minket a kék négyzeten. Ez nem esett jól. Amatőr hiba volt nem megnézni!
Innen 5p-esnél gyorsabban, de olyan kőtengerben, hogy minden lépés felért egy halálugrással. És persze mindezt fejlámpával...
Királyrét kicsit nehezen jött és nem is kellett igazán bemenni, de a frissítő pont jókor volt jó helyen! Tápolásügyileg minden rendben ment. A zseléket kifejezetten kívántam. Néha megpróbáltam a kis kulacsból is fogyasztani, hogy ne az oldalamon csorogjon végig, de csak mérséklet sikerrel jártam.
Innen aztán egy hosszú, darálós, változó szélességű és talajú lejtő jött. Nem sokra emlékszem belőle, csak arra, hogy Gabi néha benyögi, hogy 'Baszki, Honi Kati lehagy papucsban!'. Ez általában hatott...
Itt elmentem a vérengző fenevadok előtt, amire Miki az eligazításon felhívta a figyelmünket - örökhála!!! Kicsit felébredtem.
Emlékeztem, hogy 2-3 bucka lesz a vége előtt. De hogy 2 vagy 3 és hogy melyik nagyobb, hosszabb??? Pedig készültem :) !
Mindegy, egy megvolt. Rövid, gyaloglós. Annyira bele is merültem az utána következő lejtőbe, hogy egyszer csak egy kerítésnél találtam magam. Szalag sehol. Jajjjj.... pedig jó kis lejtő volt... Kis hátraarccal megoldottam, de nem esett jól. Főleg, hogy már 6:30 körül járt az átlagom. Vagyis sikerült lefelé lassulnom?!? Ezmiez?!
Az utolsó ponton teljesen feltankoltam és egész szépen kilőttem 4:00-4:30-ra magam, mivel azt mondták, hogy Fridi most ment el. Kinek mi a most, ugye...? És mennyire csak biztatni akar...?
Rövid szintút után kacskaringós, és egyre meredekebb aszfalt jött. Fridi persze sehol. Forszíroztam kicsit, mert innen nincs mire tartalékolni, de azért már kijött, hogy a héten főleg csak a kalapácsossal kergetőztem... Nehezen jött egy lejtő is de olyan meredek, hogy inkább lassított, mint gyorsított. Verőcére beérve még próbáltam szedni a csülkeimet, de az 5 óra körüli álomidő távolodása azért mély nyomokat hagyott a lelkierőmön...
Aztán persze ahogy az elején a hegymenet váratlanul jól ment, úgy a végén az egyre csak emelkedő 'lejtő' kikészített. Gyalogoltam. Töredelmesen be kell valljam. Nincs enyhítő körülmény. 2,5 kili nyúlós emelkedő. Nagyon nem ment. Tutira vettem, hogy hátba csap valaki, de végre az uccsó lejtőn már nyugodtan gurultam le.
A célban senki nem volt, gőzöm nem volt hanyadik lettem.
Jött egy csóka, adott egy befutóérmet, aztán el is tűnt.
Később, a fürdőt keresve beszéltem Fridivel és ő mondta, hogy második lettem.

Tanulság, hogy van olyan lehetetlen időpontban (csütörtök éjjel) szervezett, mások által még nem felfedezett verseny, amin dobogóra tudok állni :) .
Csak szervezés kérdése...

A kifogás

Egész sokáig szerettem beszámolókat írni.
Monnyuk egész sokáig filmeket is szerettem összekalapálni...
Aztán jól ráuntam magamra.

Egy beszámoló, vagy film is olyan (meg talán maga az élet is), hogy van eleje, vége, van benne egy ív, ami összefogja. Ezek persze nem látszanak, csak olyan összeszedett lesz tőlük a produktum.
Először persze az ívet kell megszülni. Az néha nehéz, néha meg magától jön. (Ez lehet az ihlet, vagy mi?!)
Beszámoló ügyben sajnos nálam az ívet egyre többször a 'kifogás' húzza.
Nem mondva csinált kifogások. Komoly, férfi emberhez mérten is indokolható, igazolható dolgokról beszélek. Van alapjuk, jogosultságuk. Legitimek! (Jajjj, de jó, hogy megtaláltam ezt a szót!)
Szóval nincs itt hiba. (És ezt most nem ironikusan írom ((Tudom, hogy 'és'-el nem kezdünk mondatot)).
Ez viszont nem gyengíti azt a tényt, hogy 'ráuntam magamra'. Mondhatnám, hogy 'volt valamikor egy utolsó csepp a pohárban'. Aztán a cseppek azóta is gyűlnek, de a tanulságok poharát már nem tudják tovább tölteni - bár talán kárba nem vesznek.
Mint amikor a kutya orrát saját piszkába verik. Ezt az önmagam orrba verését valahogy nem sikerül, vagy nem tudom megunni. Lehet, hogy ez vmi biológiai program nálam. Csak leírva látni - meg megírni - unalmas.

Van, hogy a gyomrom, a csípőm, a térdem, a felkészültségem, a sok munka, a vérképem, a mikroelemek... A lényeg az, hogy van kifogás. (Itt tényleg komolyan hangsúlyozom, hogy olyan dolgokról beszélek amik valódi! okok!. Amiket érvként felhozva a  többség megadóan és őszintén szánakozva igazolja az újabb és újabb betlit.)

Pedig én még csak sokat sem várnék el önmagamtól. Engedékeny vagyok és szélesre tárom a kaput az élvezetek előtt :) !
Hanka kérdezte abban a rövid Hoka-s cikkben, hogy melyik futásomra vagyok büszke? (Itt rögtön didaktikai problémám van, ugyanis nem tudom értelmezni a 'büszke' szót. Mióta nekem szegezte ezt a kérdést, azóta próbálom kibogozni ennek szónak az értelmét, de nem sikerült. Nem röhög, tényleg így van. Fűnyíró tolás közben ilyeneken agyalok. (A másik ilyen szó a 'megsértődni', de ezt lehet, hogy azért nem tudom megfejteni, mert összefüggésben van a büszkeséggel?!?!))

Mit is várnék el?
Ez olyasmi mint lejtőn futni.
Hiszem, hogy minden lejtőnek és lejtőzőnek megvan a ritmusa. Lejtőn nem gyorsan kell futni. Nem. Lejtőn pont úgy kell futni, hogy ritmusban legyünk. Ha ritmusban leszünk, akkor pont ott lesz egy hely a lábunknak, ahol kell, pont ott nem billeg a kő ahol kell és még a lélegzetünk is erre a ritmusra fog beállni. Ez tapasztalat. Ha azt érezzük, hogy 'toljuk', akkor gond lesz. Inkább a közös frekvenciát kell levadászni.
Ha egy futásnak is megvan a maga íve és ritmusa, akkor az egy jó futás. Szükségszerűen jó futás, nem tud nem az lenni. Ritmusban leszünk. Ritmusban lesz a tüdőnk, a gyomrunk, a lépéseink. Lesz időnk befogadni a környezetünket és mivel ezek szinte maguktól működnek, így marad egy csomó energiánk, amitől meg nagyon erősnek fogjuk magunkat érezni. Amitől aztán nagyon erősek is leszünk.
Ennyi.
Egyszerű.
Igen, ez lehet a flow.
Persze ezt nem adják ám ingyen! Sok munkát kell belerakni ahhoz, hogy egy komolyabb futás ilyen legyen. A már megénekelt 'kásahegy', amin átrágva magunkat jutunk el egy-egy ilyen élményhez. Ha egy célversenyen ilyet éreznék, akkor rögtön jelentkeznék Hankánál a cikk helyesbítése végett :) !
De egyelőre nem hogy flow közelébe nem kerülök, de egy izzadságszagú, 'iparos munka' minősítésű teljesítést sem sikerül összehozni! Egy ilyen korrekt, munkás - mondhatni 'férfias' - futás legalább vállalható eredmény - lenne.
A vállalható eredmény kapcsán meg rögtön beleütközünk a feladni/nem feladni kérdésébe.
A tegnapi példánál maradva.
Lupus erőszakoskodott velem Pap-réten, hogy továbbhaladásra bírjon.
Nem kérdés, volt egy csomó időm, tehát simán begyalogolhattam volna a célba.
És?
Lett volna egy érmem és felkerültem volna a teljesítők listájára. Ennyi.
De én nem ezért jöttem.
Ha valaki azért vág bele egy versenybe, mert minden áron teljesíteni szeretné, akkor ez annak opció. Nekem meg nem.
2016-ban már besétáltam. Fájt mindenem, alig éltem. Besétáltam. Megcsináltam. Tudom, hogy képes vagyok rá. (Mint ahogy már többször beszenvedtem magam célokba. Leszakadt csonthártyával a Kinizsi céljába, vagy  22 órás agóniával a CCC céljába.) Tudom , hogy tudom. Bármikor felállok egy fotelből és monnyuk 18 óra alatt megcsinálok egy százast. Tudom. Nem akarom ezt többször bebizonyítani önmagamnak. (Bakancslista pipa?! :) )
Persze van akinek ez a cél és abszolút el tudom fogadni és tisztelni, szeretni ezért.
De én nem ezért jöttem!
Most azért mentem, mert azt hittem, erősen hittem, hogy írhatok egy helyesbítésért Hankának. Azért mertem hinni mert Gabi befogadott, rendezetté tette a felkészülésemet, rövid és kérész életű hullámhegyekkel és hosszú és keserves hullámvölgyekkel teli munka állt mögöttem. Mert van több mint 30.000 kilométernyi futótapasztalat a testemben, a lelkemben. Mert el tudom hinni, mert Újra és Újra el tudom hitetni magammal, hogy most majd nem lesz kifogás.
Most. Most meg lesz! Most elkapom.!
Nem futom el, nem rúgok bele, nem tévedek el! Most figyelni fogok az ivásra, evésre, a sporttársakra, a napsütésre, a sárra, a tócsákra, a hűsítésre, a pálya ívére a lejtő és ösvény ritmusára. Okos leszek és tudatos, hideg fejű számító, és pillangókat reptető, virágszirmokat számláló érzelgős lény egyszerre. Tuti lesz.
Mondom. Sőt, mi több, hangsúlyozom :) : nem időért és nem helyezésért megyek!
Nem. (Szélesre tárt élvezetek kapuja, ugye..)

Azt szoktam mondani magamnak, meg néha másnak is hogy kb. 10 méter után pontosan érzem, hogy milyen is lesz az aznapi futás. Tulajdonképpen elég lenne ezt a 10 métert lefutni ahhoz hogy Gabinak beszámolót írjak. Az ezen felüli mennyiséget csak becsületből szoktam teljesíteni :) !

Tegnap is már Szentendrén belül éreztem, hogy 'rendes, becsületes ipari munka' kategóriába sorolható futásom lesz. Ez nem leszólás. Egy ilyenért kutya keményen meg kell dolgozni. Egy kovácsolt vas gyertyatartó (milyen szép hasonlat..) szakmányban gyártva is munkás dolog. Korrekt munka, de nem összetévesztendő egy egyedi, művészi gyertyatartóval (van ilyen?). Az utóbbi elkészítése lehet, hogy nem is annyira keserves, csak hát benne van az a plusz...
Szóval éreztem, hogy ebben nem lesz meg az a plusz...
Ettem, ittam, figyeltem, akartam.
Lehet, hogy nagyon akartam?
Pedig ez ott van nálam a 'Best of' -ok falán.

Nem is lényeges. Ez már a múlt. Van ok, indokolható, talán lesz megoldás is és megint egy betli.
Van egy kedvenc könyvcímem, ami ide teljesen klappol. (Maga a könyv is jó, de a címe, maga egy életfilozófia.)
Édenkert a sarkon túl.
Tehát maga az éden! És nincs messze! Csak itt a sarkon kell befordulni! Nem kell messzi menni érte, szinte belátható és hát maga 'Az' éden...
Most, most még nem jó, de mindjárt jó lesz.
A kutya orra elé lógatott csont :) ...

És befordulsz a sarkon és rájössz, hogy nem ez a sarok az, hanem a következő, ott nem messze és milyen szerencse, hogy már csak egy sarok...
Csak hát ez már a huszonötödik sarok és megint átbasztak.
Fáradsz. 
Egyre gyanakvóbb vagy, de hiszel abban az édenben, hisz látod, hogy mások megtalálták és megtalálják a magukét, tehát nagy eséllyel neked is eljön a sajátod. Lehet, hogy gyorsabban kéne menned! Vagy lassabban? Nem lényeg. Inkább csak az hogy higgy benne!

Én hiszem, hogy lesz egy sarok - lehet, hogy tér és idő görbületen túl :) - befordulok és utána tuti írok egy levelet Hankának.