Annyira nyűglődős, annyira vonszolódós és reménytelenül ismétlődő kínkeserveket kellett volna írnom eddig, hogy nem tettem, mert nem volt kedvem még írásban is átélni.
Aztán ma annyira abszurdba csapott, hogy átütött vmi falat.
Előzmények.
Az előző poszt már előre vetíttette mi is várt rám Karácsony környékén. Igen a kalapácsos. Gyakorlatilag már egy sima családi séta is nehezemre esett. Ettem (zabáltam) és aludtam és cseppet sem éreztem, hogy javulna az állapotom.
Aztán újév környékén, mintha semmi sem történt volna elkezdtem bazi jókat futni. Az ddigi gyengeséget mintha elvágták volna, szinte átmenet nélkül 'meggyógyultam'. Még a 200-as dombozásoknak is örültem...
Ez egészen eltartott január 7-ig, amikor megint KO. Megint padlón.
Megpróbáltam magam azzal motiválni, hogy az utolsó lehetséges napon beneveztem a Suki trail-re. Rövid távra a fiamat, a hosszabb, 21 kilis távra magamat. Gondoltam, hogy ez a kis plusz motiváció talán használni fog. Ez volt 12-én vasárnap.
13-án elment a nevezés, 14-én pedig a derekam azt mondta, hogy akkor most ő jelentkezne be egy kis pihenésre... Megint egy hét pihi, de a vasárnapi versenyre már legalább fotózni el tudtam menni. (Sebi élete első versenyén, a 2-3. helyről a cél előtt 200 m-el tévedt el...)
Persze már a verseny utáni napon (január 20.), mintha semmi sem történt volna, rögtön nagyon jókat tudtam futni. Ez ment pár napig, amikor valami takonykór próbálkozott, de ilyen kaliberű dolgokon már azért ha lehet, átlépek. Jó nagyot kellett lépni, de legalább futni tudtam.
Ezt élveztem egész február 7-ig. Akkor újra beköszöntött a kalapácsos ember. Megint a szokásos vegetációs gyakorlat.
12-én délelőtt majdnem megírtam a heti beszámolót Gabinak. Mivel kezdett visszatérni az erőm gondoltam, hogy végre egy kis erősítés és torna jót fog tenni. Jó is volt. Gondoltam, hogy futni majd terv szerint fogok. Aha... Délutánra a derekam megint beállt, így gyorsan megoldódott a futás problémája...
Közben felkerestem egy gimnáziumi osztálytársnőmet, aki orvosként kézbe vette ezt a kalapácsos emberes történetet. Egy sor dokihoz kell mennem, kivizsgálások sora vár rám, hátha valami nyomra bukkanunk, mert ez így annyira nem frankó. Eddig tavasszal, vagy nyáron volt egy-egy ilyen periódusom, most meg 2 hetente vág taccsra valami.
A derekammal sem volt évekig gondom, most meg tavaly február óta ez a negyedik, vagy ötödik problémás időszak. Azt érzem, hogy ez más fajta fájdalom, nem annyira éles és nem jár teljes mozgásképtelenséggel mint a régebbi nyavalyám, de azért eléggé megvisel így is.
No és itt a poén amiért most mégis írok.
Ma egy neurológushoz mentem kivizsgálásra.
A vizsgálat után őszintén megmondta, hogy nem tud segíteni, mert semmi olyan tünetem nincs, ami neurológiai problémára utalna. Viszont csináltatott velem pár egyensúlyi feladatot és azt mondta, hogy mintha el lenne mozdulva a medencém környékén valami. Két egyszerű kis gyakorlat és hipp-hopp deréknyavalya úgy elszállt, mintha nem is lett volna!
Szóval ha fáj a derekad menj neurológushoz :) !
Beszarás, ezzel szenvedek egy éve és ennyi a megoldás...
Ezzel együtt mostantól kicsit naplószerűbben jövök ide, hogy később jobban vissza tudjam majd idézni ezt a testi és szellemi hullámvasutat...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése