Banyek! Majdnem izgulok. Miafranc?
Olvasgattam pár beszámolót, az íze kedvéért. Egyet. Kettőt.
Futottunk kabalát a Gerecsében, megint szedreztünk és szinte percre annyit mentünk teljesen más úton mint tavaly.
Jó, hogy már kötődnek ehhez az eseményhez, időszakhoz hagyományok, rítusok. Jó ez így.
Kaptam pár érdeklődő telefont is és talán az, hogy ki kellett mondjak dolgokat ezzel a pénteki sétával kapcsolatban egész jó hatással volt rám. Megkönnyebbültem. Komolyan.
Már az első alkalommal is sok-sok erőt adott az, hogy mennyi ember 'vigyázó' tekintetét éreztem magamon. Most sincs ez másként.
„Legyetek mindenkor készek megfelelni nagy alázatossággal és becsülettel azoknak, akik számot akarnak venni a tibennetek való reménységről.”
2010. augusztus 24., kedd
2010. augusztus 22., vasárnap
Utolsó simítások
Megvan, megtaláltam azt a szót amit minap kerestem:
system.
Nem én találtam ki, persze, innen való és teljesen rendben van (mármint a szó és az ott leírtak).
Megkaptam az új zsákomat, kulacsomat, dzsekimet, minden nagyon faintos, csak én vagyok puding. Olyan érzés, mint amikor a pénzes manager hétvégén kimegy a családdal az erdőbe, de először mindenki felveszi a legújabb outdór cuccait, mert azt úgy kell. Nevetséges.
Holnap még futunk egyet kabalából a Gerecsében, de csak módjával...
Vmi ilyesmi lehet a klimax is (kedélyhullámzásilag). Néha feltoluló jó érzés, önbizalom, kedv, napsugár, csicsergés, hogy aztán pillanatok alatt helyet adjon a feneketlen mélységeknek.
Ma be is kellett pakoljam a cumóim nagy részét, mivel a repülőre csak kézipoggyásszal szállok fel, a többi autóval viszik ki. Készültem az alaszkai hidegtől a sivatagi melegig minden helyzetre, de ahogy elnézem az időjósokat az elmúlt évekhez hasonló tiszta, napos, meleg időnk lesz. Remélem kis szellő lesz majd, mert a Ferret-hágóig tartó 31 km-en árnyék nincs, viszont déli nap az gazdagon...
Bár örülnék, ha a legnagyobb gondot az időjárás jelentené.
Kiforrott a taktikám is végre: Nagyon lassú kezdés után majd meglátjuk mi lesz.
Szerintem ez tartható és nem is frusztrál túlságosan. A pontokon viszont az eddigiekben nagyon sokat töltöttem. (Persze nem a piknikezés miatt, általában újraélesztésemmel voltam elfoglalva.) Idén ezen nagyon sokat kellene javítani. Mondjuk, ha a gyomrom bírná a strapát nem lenne egy hátrány. Tavaly Vallorcine-ban 30 perc alatt sikerült egy padon fekve kiegyenesednem, annyira görcsbe rántott a gyomrom. Szóval vannak még távlatok... Max .10, nagyonesetleg 15p. Az ennél több az gáz.
system.
Nem én találtam ki, persze, innen való és teljesen rendben van (mármint a szó és az ott leírtak).
Megkaptam az új zsákomat, kulacsomat, dzsekimet, minden nagyon faintos, csak én vagyok puding. Olyan érzés, mint amikor a pénzes manager hétvégén kimegy a családdal az erdőbe, de először mindenki felveszi a legújabb outdór cuccait, mert azt úgy kell. Nevetséges.
Holnap még futunk egyet kabalából a Gerecsében, de csak módjával...
Vmi ilyesmi lehet a klimax is (kedélyhullámzásilag). Néha feltoluló jó érzés, önbizalom, kedv, napsugár, csicsergés, hogy aztán pillanatok alatt helyet adjon a feneketlen mélységeknek.
Ma be is kellett pakoljam a cumóim nagy részét, mivel a repülőre csak kézipoggyásszal szállok fel, a többi autóval viszik ki. Készültem az alaszkai hidegtől a sivatagi melegig minden helyzetre, de ahogy elnézem az időjósokat az elmúlt évekhez hasonló tiszta, napos, meleg időnk lesz. Remélem kis szellő lesz majd, mert a Ferret-hágóig tartó 31 km-en árnyék nincs, viszont déli nap az gazdagon...
Bár örülnék, ha a legnagyobb gondot az időjárás jelentené.
Kiforrott a taktikám is végre: Nagyon lassú kezdés után majd meglátjuk mi lesz.
Szerintem ez tartható és nem is frusztrál túlságosan. A pontokon viszont az eddigiekben nagyon sokat töltöttem. (Persze nem a piknikezés miatt, általában újraélesztésemmel voltam elfoglalva.) Idén ezen nagyon sokat kellene javítani. Mondjuk, ha a gyomrom bírná a strapát nem lenne egy hátrány. Tavaly Vallorcine-ban 30 perc alatt sikerült egy padon fekve kiegyenesednem, annyira görcsbe rántott a gyomrom. Szóval vannak még távlatok... Max .10, nagyonesetleg 15p. Az ennél több az gáz.
2010. augusztus 17., kedd
Néha néha
azért feltűnik a napos oldal is :))).
Minden előzetes pihenési szándékom ellenére kedves futótársam elcsábított egy Pilis kerülésre. Korán keltem, volt dolgom elég, délutánra majd elaludtam. Míg vártam rá egy kis szundításon is gondolkodtam, de nem tettem. Szerencsére.
Du. 5 után indultunk Pilisszántóról. Fel a piroson, rögtön futva, hogy nehogymá' gyalogoljnuk, pedig én előre megmondtam, hogy hulla vagyok... Aztán S+ és Z-, majd a Kőkapu sziklái felé. Iszonytató mennyiségű gombát láttunk. Fotóztunk is, mert 30 cm-nél nagyobb pöffetegek is voltak!
Aztán erdőcsodálás, rétnézegetés, sziklacsodálgatás és közben lassú ereszkedés, hogy aztán a P+-en megint kicsit emelkedjünk. Innen szembe a Kinizsi útvonalával haladtunk.
Ment. Ment és nyomtam neki elől mint egy hülyegyerek. Jó volt.
Aztán a Pilisről megcsodáltuk a tiszta időnek köszönhető páratlan panorámát, szépen végigvettük a hegyeket, völgyeket, kicsit sírtunk az újabb irtások miatt, számba vettük az ösvényeket. Leltároztuk futóvagyonunkat. Isteni volt. Aztán leereszkedtünk és megcsodáltuk a Trézsi-forrást és környékét. Mosakodtunk, ittunk, majd visszaereszkedtünk a járműhöz.
Asszem ilyen az örömfutás. Az a futás, ami a testet és lelket melengeti, építi és ráveszi a következő lépésékre.
Minden előzetes pihenési szándékom ellenére kedves futótársam elcsábított egy Pilis kerülésre. Korán keltem, volt dolgom elég, délutánra majd elaludtam. Míg vártam rá egy kis szundításon is gondolkodtam, de nem tettem. Szerencsére.
Du. 5 után indultunk Pilisszántóról. Fel a piroson, rögtön futva, hogy nehogymá' gyalogoljnuk, pedig én előre megmondtam, hogy hulla vagyok... Aztán S+ és Z-, majd a Kőkapu sziklái felé. Iszonytató mennyiségű gombát láttunk. Fotóztunk is, mert 30 cm-nél nagyobb pöffetegek is voltak!
Aztán erdőcsodálás, rétnézegetés, sziklacsodálgatás és közben lassú ereszkedés, hogy aztán a P+-en megint kicsit emelkedjünk. Innen szembe a Kinizsi útvonalával haladtunk.
Ment. Ment és nyomtam neki elől mint egy hülyegyerek. Jó volt.
Aztán a Pilisről megcsodáltuk a tiszta időnek köszönhető páratlan panorámát, szépen végigvettük a hegyeket, völgyeket, kicsit sírtunk az újabb irtások miatt, számba vettük az ösvényeket. Leltároztuk futóvagyonunkat. Isteni volt. Aztán leereszkedtünk és megcsodáltuk a Trézsi-forrást és környékét. Mosakodtunk, ittunk, majd visszaereszkedtünk a járműhöz.
Asszem ilyen az örömfutás. Az a futás, ami a testet és lelket melengeti, építi és ráveszi a következő lépésékre.
2010. augusztus 16., hétfő
Kerülgetem a forró kását
Kerülgetem, kerülgetem, próbálok kis haladékot kicsiholni magam előtt, hogy hátha nem kell megint világvégéről írni, de csak nem jön össze...
Voltam futótársakkal HHH környéki esti 'Varázskörön'. Hiába izmoztak, nem mentem 160 fölé és egészen élvezetesre sikeredett, de másnapra majd leszakadt a lábam. Mindez 23,5 km/1430m szinttől!!!
Múlt hétvégén a tavaly már megkóstolt Csabdi30-ra mentem. 2009-ben a meleg kikészített, a végén sétálgattam is egy pötynyit és nagyon untam az egészet, erre emlékszem. Most a múlt évivel azonos 155-ös max. pulzussal, esős, saras időben mentem, végig futva. Sikerült 40 másodperccel!!!!! jobbat menni, de sokkal magasabb átlag frekivel. Ez szar ügy, mondhatnók.
A hét elején még túráztattam magam némi emelkedőkkel, de keddtől a nagy magyar Alföldön voltam a családdal, így sok szint nem volt a közelemben. Végig kába fáradtságban és fásultságban. Egy métert nem tudtam/akartam futni a lábaim meg olyanok voltak mintha folyamatosan max-on toltam volna.
Ma megint mentem egy kis önbizalomrohasztót. Kis erőlködéssel csak párszor kellett belesétálnom 1,5 órányi kocogásba és a 150-es frekiért komolyan nyomni kellett.
Fáradt vagyok. Nagyon. Testileg egyértelműen, lelkileg meg egyre inkább...
Elindulok futni és már az első lépéseknél azt érzem, hogy a 30. km-nél járok. Fáradtak, merevek a combjaim. pulzusom a béka segge a alatt és baromi erőfeszítés kicsit is megemelni. Zihálok és lassú vagyok...
Viszont végre ma kaptam egy biztató infót egy futó orvos (vagy orvos futó?) ismerőstől, miszerint a tüneteim egyértelműen az egész szervezetre kiterjedő kimerültség jelei. Most mondjam, hogy teljesen megnyugodtam? Nem is tudom. Lehet.
Azt is mondta, hogy tipikusan egy-egy verseny erejéig még vissza szokott jönni a kedv és erő, csak ezt nem szabad a végletekig próbálgatni.
Ha itthon maradok és nem utazom az nagyon gáz, ha elmegyek az sem lesz másmilyen. Szépen lépésről lépésre, méterről méterre fogom saját nem is tudom mimbe verni az orrom. Hibás vagyok? Vagy csak gyenge? Vagy csak... ...mi?
Sokat edzettem, vagy keveset? Jól tettem, hogy feltétel nélkül hallgattam az edzőmre? Talán inkább magamra kellett volna?
Voltam futótársakkal HHH környéki esti 'Varázskörön'. Hiába izmoztak, nem mentem 160 fölé és egészen élvezetesre sikeredett, de másnapra majd leszakadt a lábam. Mindez 23,5 km/1430m szinttől!!!
Múlt hétvégén a tavaly már megkóstolt Csabdi30-ra mentem. 2009-ben a meleg kikészített, a végén sétálgattam is egy pötynyit és nagyon untam az egészet, erre emlékszem. Most a múlt évivel azonos 155-ös max. pulzussal, esős, saras időben mentem, végig futva. Sikerült 40 másodperccel!!!!! jobbat menni, de sokkal magasabb átlag frekivel. Ez szar ügy, mondhatnók.
A hét elején még túráztattam magam némi emelkedőkkel, de keddtől a nagy magyar Alföldön voltam a családdal, így sok szint nem volt a közelemben. Végig kába fáradtságban és fásultságban. Egy métert nem tudtam/akartam futni a lábaim meg olyanok voltak mintha folyamatosan max-on toltam volna.
Ma megint mentem egy kis önbizalomrohasztót. Kis erőlködéssel csak párszor kellett belesétálnom 1,5 órányi kocogásba és a 150-es frekiért komolyan nyomni kellett.
Fáradt vagyok. Nagyon. Testileg egyértelműen, lelkileg meg egyre inkább...
Elindulok futni és már az első lépéseknél azt érzem, hogy a 30. km-nél járok. Fáradtak, merevek a combjaim. pulzusom a béka segge a alatt és baromi erőfeszítés kicsit is megemelni. Zihálok és lassú vagyok...
Viszont végre ma kaptam egy biztató infót egy futó orvos (vagy orvos futó?) ismerőstől, miszerint a tüneteim egyértelműen az egész szervezetre kiterjedő kimerültség jelei. Most mondjam, hogy teljesen megnyugodtam? Nem is tudom. Lehet.
Azt is mondta, hogy tipikusan egy-egy verseny erejéig még vissza szokott jönni a kedv és erő, csak ezt nem szabad a végletekig próbálgatni.
Ha itthon maradok és nem utazom az nagyon gáz, ha elmegyek az sem lesz másmilyen. Szépen lépésről lépésre, méterről méterre fogom saját nem is tudom mimbe verni az orrom. Hibás vagyok? Vagy csak gyenge? Vagy csak... ...mi?
Sokat edzettem, vagy keveset? Jól tettem, hogy feltétel nélkül hallgattam az edzőmre? Talán inkább magamra kellett volna?
2010. augusztus 6., péntek
Visszaszámlálás
Múlt vasárnap óta rengeteg minden történ.
Bizonyos szempontból viszont semmi.
Vannak bizonyos helyzetek, amiben nem tudom magam elképzelni. Ilyen volt a katonaság is. A sorozás előtt egy héttel is biztos voltam benne, hogy nem leszek katona, mert egyszerűen az nem az én szerepem. Nem tudtam volna megmondani, de tudtam, hogy elkerülöm. Aztán csoda történ, pár nap alatt a semmiből elintéződött és nem lettem...
Most meg az előttem álló, régen várt CCC tűnik fel bennem valószínűtlennek. Nem tudom megmondani az okát, de olyan megfogalmazhatatlan kívülállóság tölt el. Érik egy bazi nagy pofon, talán csak ezt érzem. De néha meg nem, néha azt, hogy menni fog. De ez nagyon ritka...
Ha (mint most is), ezt hallgatom, akkor talán a terep felett centikkel suhanva feltűnnek a tájak. Emberek. Érzések. Pillanatok. Csak hát ez a szám pár perc csupán...
Néhány napja meg pont azon gondolkodom, hogy lehetne párhuzamba szedni az ultrafutás-élet összehasonlítását megemlítő gondolatmorzsáimat. Mondjuk 100km az pont jó lenne:
Na, ahhoz képest, hogy az utóbbi futásaimról akartam írni, azok pont kimaradtak...
Feladni? Most komolyan kérded...?
Bizonyos szempontból viszont semmi.
Vannak bizonyos helyzetek, amiben nem tudom magam elképzelni. Ilyen volt a katonaság is. A sorozás előtt egy héttel is biztos voltam benne, hogy nem leszek katona, mert egyszerűen az nem az én szerepem. Nem tudtam volna megmondani, de tudtam, hogy elkerülöm. Aztán csoda történ, pár nap alatt a semmiből elintéződött és nem lettem...
Most meg az előttem álló, régen várt CCC tűnik fel bennem valószínűtlennek. Nem tudom megmondani az okát, de olyan megfogalmazhatatlan kívülállóság tölt el. Érik egy bazi nagy pofon, talán csak ezt érzem. De néha meg nem, néha azt, hogy menni fog. De ez nagyon ritka...
Ha (mint most is), ezt hallgatom, akkor talán a terep felett centikkel suhanva feltűnnek a tájak. Emberek. Érzések. Pillanatok. Csak hát ez a szám pár perc csupán...
Néhány napja meg pont azon gondolkodom, hogy lehetne párhuzamba szedni az ultrafutás-élet összehasonlítását megemlítő gondolatmorzsáimat. Mondjuk 100km az pont jó lenne:
0-10 km - 0-10 év
Fékezhetetlen erő, adrenalin, játék és kacagás, minden szép és kerek, gondolkodni nem is kell, csak kihasználni végtelen erőinket...10-20 km - 10-20 év
Vircsfat, néha pofonokkal, csak azért is megmutatom, erős vagyok és legyőzhetetlen. Hova is kerültem? Mi ez? Milyen hosszú?...20-30 km - 20-30 év
Mindent tudok, nekem ne beszéljen senki, megy a szekér toljuk neki, harcoljunk, mert leharcoltatunk, egyre több trükkre jövök rá és élvezem, hogy kezdek tudásra szert tenni...30-40 km - 30-40 év
Néha azért megbotlok, ha megtolom már érzem, talán ideje lesz magammal komolyabban foglalkozni. Elég erős leszek a végére, fogom bírni? Erőm még van, agyam tiszta...40-50 km - 40-50 év
Vannak határaim, ha erős vagyok megközelíthetem azokat. Nyugi, ne siessünk, szánjunk időt mindenre, segítsük a többieknek. Néha azért jó leülni és elgondolkodni, hogy mit hogyan tettünk és eztán mit hogy fogunk tenni. Okuljunk a hibáinkból, már vannak számosak...50-60 km - 50-60 év
Már érződik a fáradtság, de még messze a vége. Néha fáj itt is ott is. Kerüljünk minden felesleges lépést, innen már nem lesz jobb, csak egyre rosszabb. Hozzá kell szoknunk a gondolathoz, hogy testünk nem bír mindent, amit szeretnénk...60-70 km - 60-70 év
Mi a fenéért csinálom én ezt? Nem kéne kiszállni? Áh, túl sok munka van már benne... Az agy már messze tisztább és frissebb mint a testünk. Egyre tisztábban és világosabban látjuk a problémákat, csak épp erőnk nincs már a megoldásához. Egyre több minden fáj, jó lenne egy kis kényeztetés és valami meleg, mert egyre többször fázom...70-80 km - 70-80 év
Össze vagyok törve, nem kellett volna... Tisztázódnak a hibák, látom a megoldásokat, de moccanni is alig van erőm. Meg pisilni is nagyon nehéz...80-90 km - 80-90 év
Teljesen elhagyatva, vonszolva magam haladok a cél felé, ami már belátható távolságban van. Egyre többet időzöm a frissítésnél, egyetlen örömöm az evés, ivás. Kezem lábam remeg, szinte csak csoszogok...90-100 km - 90-100 év
Minden tiszta és világos. Ok és okozat elválik, minden egyszerű és befogható (amennyiben fekvés közeben történik). Moccanni is nehéz, bár az utolsó méterek szinte észrevétlen eltelnek. Teljes felolvadás önnön eddigi sorsunkban, agyunk tisztán látja az elmúlt idők történéseit, de már késő, helyrehozni semmit nem lehet, ennyi volt és nekünk mindenestül vállalni kell a teljesítményünket...Na, ahhoz képest, hogy az utóbbi futásaimról akartam írni, azok pont kimaradtak...
Feladni? Most komolyan kérded...?
2010. július 25., vasárnap
És lőn.
Megvolt a heti szaunában futás. Kétszer este, kétszer hajnalban, közben jajjgatás, mert nagyon nem ízlett az ízületeimnek az aszfalt.
Futottam egy oda-vissza húszast az UB egyik etapján. Az általunk vitt frissítőpont előtt és után. Kora hajnalban. Piszkosul lehet aszfalton haladni, de piszkos ára is van szóval az egyenleg nem meggyőző. Egy-egy hét kis gyorsításként még belefér az életemben, de több semmiképp.
Sikerült km-et gyűjtenem a héten, sőt a mai napra egy tavaly már teljesített TT néztem ki. A Balatonnál elszenvedett hőguták után kifejezetten jól jött az eső, szél és viszonylagos hideg. Ez az én világom!
A rajtban rögtön kellemes hír fogadott, miszerint a túra elmarad! Aranyos. A pontőrök az éjjeli csapadék miatt nem tudtak kijutni a pontokra. Ez a felettébb érdekes adalék, rögtön sokkal érdekesebbé tettel a dolgot, hisz nagy szívás néz ki! Gyors átöltözés után neki is indultunk futótársammal.
(Tavaly szaggattunk rendesen vhol 165 táján, néha magasabb frekivel, így 3:32-t toltunk, a pályacsúcs 3:22 lett). Most szigorú instrukciók alapján 160 környékén kellett maradjak max. 165-ös 'kilengésekkel'.
Rögtön az élre álltam és bár combjaim voltak már lazábbak és könnyedebbek, de azért bőven az előírt pulzusértékeken belül haladtam. Nagyon ízlett a eső és a hűvös szél. A kék jelzést egy patakmeder mellé terelték tavaly óta, így rögtön 3-4 átkelést lehetett abszolválni. Már az elsőnél láttam, hogy ez pipiskedve nem fog menni, így mentem torony iránt, néha sípcsont középig gázolva a vízben. Az erdő varázslatos volt, néha olyan szürkeség volt, hogy akár a fejlámpa is elkélt volna. Bár megfogadtam, hogy részidőkkel nem hergelem magam, azért néha rápillantottam az órámra és láttam, hogy kis lemaradásban vagyunk 2009-es időnkhöz képest.
Nagybörzsöny-Magosfa 2009(1:37/166max/163avg.) 2010(1:42/165max/157avg.)
Érzésre nagyon vegyes volt a kép. Néhol nagyon könnyedén ment, néhol - főleg a meredekebb részeken - viszont nehézkesnek, lassúnak éreztem magam. Társam közben látótávolságon kívülre lemaradt tőlem. Ettem, ittam és nagyon figyeltem a vekker csipogására.
Megtettem a Magosfához vezető kitérőt, majd a Csóvi és NHH felé indultam. A meredekebb lejtőkön nagyon óvatosan haladtam, hisz az átázott talaj nagy zakózások lehetőségét rejtette magában. Ebben a régióban varázslatos köd fogadott. Majdnem öt éve (is) voltunk hasonló hangulatban, fényekkel ezeken a részeken csak akkor ősz volt.
(Nagyon élvezem, hogy ilyesfajta memóriám szinte végtelen és több évre visszamenőleg vissza tudom hívni a képeket, eseményeket, hozzájuk kötődő sztorikat. Így lesz számomra személyes és meghitt egy-egy hely, egy-egy túra és persze a hozzájuk köthető emberek. Pl: a kék hszög, ahol életem első TT-jén majd meghaltam. Azóta is tisztelem, becsülöm. Vagy idén a téli BÉT-en lefelé ugyanitt térdig érő porhóban...)
Kicsit lassúnak éreztem a haladásom, de megint csak azzal nyugtattam magam, hogy majd talán a végén visszakapom az itt bennhagyott perceket. (Pedig nem a pulzuskontroll miatt nem mentem gyorsabban...) Menet közben annyira elgémberedtek az ujjaim, hogy csak nagy szenvedések árán tudtam letépni a gélem tetejét, és így is alig tudtam kiszipkázni a tartalmát. (Erre figyelnem kell majd, mert egy CCC-n ezzel nem pötsölhetek!)
Magosfa-NHH 2009(0:31/167max/159avg) 2010(0:35/161max/150avg.)
A turistaházban feltöltöttem a vízkészleteimet, betuszkoltam a 2. gélem és indultam is tovább. A mostani tudásom alapján már mondhatom, hogy itt tavaly levágtunk egy kanyart, most vezető nélkül szépen megcsináltam a kék sáv kurfliját. Innen aztán a vízcseppek miatt a keskeny ösvényre teljesen behajló csalánoson keresztül vezetett az út. Úgy 100m után már zsibbadt a lábam és mivel nem járt előttem senki így ebből megkaptam a legjavát. Mivel nem volt itinerem a tavalyi emlékeimre hagyatkozva mentem. Zömében lefelé és lehetőleg óvatosan. A fakitermelések miatti keréknyomok most esővízzel teltek meg. Gondolkodás nélkül mentem át rajtuk, bár volt egy majd térdig érő dágvány, ahol majdnem bennragadt a cipőm. A kék kereszt letérésénél bizonytalankodtam, egy kicsit túlfutottam a négyzeten, de gyanús volt az emelkedő. A kereszt keskeny, néhol meredeken letörő ösvénye már ismerős volt és tudtam, hogy egy benőtt részen kell majd balra letérni vmi más jelzésre. Közben volt időm gyönyörködni a ködös, párás sejtelmes bükkösben. Megint pár csalános, úgy hónaljig, sűrűsödő bozótos és meg is lett a balos letérés.
NHH-Hegyes-hegyi-rakodó 2009 (0:27/168max/155avg) 2010(0:27/158max/146avg)
Innen kapaszkodás, de érzésre könnyedebben, lazábban, mint egy éve! Kajapia és tempós gyaloglás, ahol lehet belekocogás. A sárga kör letérése egy kicsit ugyan elbizonytalanított, de aztán meggyőztem magam, hogy tovább felfelé. Helyesen. Egy kisebb tisztáson keresnem kellett az utat, mert az elfekvő magas fűben nem volt meg az ösvény. Mivel a túra a soron következő sárga hszög járhatatlansága miatt maradt el kicsit aggódtam a soron következő szakaszon bemutatandó produkcióm miatt. Teljesen feleslegesen. Szinte észre sem lehetett venni, hogy sár van. Egyszerűen nem is értem mit rinyáltak a szervezők. Röhejes!
H-hegyi-rakodó-Kisirtáspuszta 2009 (0:19/167max/155avg) 2010 (0:17/162max/155avg)
Itt most nem kellett a pontot keresgetnem, mint ahogy azt egy éve tettük, rögtön a szalagozott ösvényen nekiiramodtam az utolsó kaptatónak. Ment. Az aszfaltos pár száz méter is, tavaly pedig itt már eléggé kilógott a belem... Fel a Tolmács-hegyig még mászás, de nem halálos gyötrelem. Éjjjen májuselseje, megint bejött a lassabb kezdés, bíííírom! Ez felvidított.
Kisirtáspuszta-Tolmács-hegy 2009 (0:12/167max/161avg) 2010 (0:11/161max/158avg)
Ezen a helyen egy éve azt mondták, hogy már csak 5 kili lefelé. Aha... Az a 60m szint bizony gyilkos tud lenni annak, aki langymeleg lejtőre számít. De most nem ver át senki. Tudtam mi vár rám és meg is futottam már végig. Volt még egy-két irtásos, fabedőlős, kerülgetős, dágványos rész, de nem számított. Nem futottam az életemért, de azért e lehetőségekhez képest mentem. A falu szélén egy piszkos meredek agyag fal, a végén fiatal akácossal, de az már csak akkor tudatosult bennem, amikor az ágakba szerettem volna kapaszkodni. Az utolsó pillanatban gondoltam meg magam :))... Egy kis aszfaltos levezetés. Vége.
Tolmács-hegy-Nagybörzsöny 2009 (0:26/178max/165avg) 2010 (0:26/164max/157avg)
2009 (3:32/178max/160avg) 2010 (3:38/165max/154avg)
Vagyis NEM ÉRDEMES ROHANNI!!!!!!
Ez egyébként elég paradox helyzet: 'Jobb akarok lenni, gyorsabban szeretnék célba érni, tehát lassabban kell menjek.'
Pedig így van. Persze nem 100 m-en, de a táv növekedésével bőven megtérül a dolog.
Összességében nem is igazán tudom, hogy hova tegyem a mai műsort. A számok szépek ugyan, de ez emelkedők nem mennek igazán. Kicsit izzadság szagú és erőlködős az egész. Hiába, kevés a szint a lábamban és a balatoni km-ek sem növelik a szinteket, pedig a jövő héten is lemegyek a családhoz, az fix.
Más.
A héten próbáltam Spíró György: Feleségverseny c. könyvét elolvasni, de annyira szar, hogy nem ment. Viszont van benne egy sírfelirat, ami gondolatok sorát szülte bennem. Íme:
'lehettem volna, ha akartam volna'
Asszem így is hosszú voltam. No comment...
2010. július 17., szombat
Balatoni nyár
lesz a jövő héten, úgyhogy ma még elmentem a Nagy-Szénásra egy kis szintet gyűjteni. Sikerült is úgyhogy majd elájultam hazafelé.
Pedig 6 előtt elindultam. A 3 órából kicsit több lett és visszafelé jövet már magasan állt a nap és ugye kopár szik sarja, meg a tikkadt szöcskenyájak meg én...
Jó erős hét volt, remélem a balatoni síkozás pihentet, mert jövő hvégére vagy a Tátrába megyek, vagy a Tátralátóra. Nem mindegy monnyuk, de még nem dőlt el.
Pedig 6 előtt elindultam. A 3 órából kicsit több lett és visszafelé jövet már magasan állt a nap és ugye kopár szik sarja, meg a tikkadt szöcskenyájak meg én...
Jó erős hét volt, remélem a balatoni síkozás pihentet, mert jövő hvégére vagy a Tátrába megyek, vagy a Tátralátóra. Nem mindegy monnyuk, de még nem dőlt el.
2010. július 16., péntek
Van ilyen?
Nagyon rég nem tapasztalt, nyugis nagyon lazázós esti futáson voltam tegnap este. Olyan anyaöle bársonyos hangulat volt, talán a négy hölgy résztvevő miatt is. Mikor az ember azt érzi, hogy lebeg a föld felett pár centivel, nincs erőfeszítés, csak madárcsicsergés, illatok, fények, erdő...
Aztán ebbe hasított bele, hogy egyikőnk egy laza mozdulattal - szó szerint!!! - eltörte a combcsontját. Pár méterrel haladtak előttünk. Mire odaértem szerencsétlen sápadtan feküdt a földön és szinte kidöfte a két csonk a combját. Nem 'kicsit' eltört, hanem brutálisan kettéállt a két csontdarab. Iszonyatos látvány volt. Gyorsan hívtuk a mentőt, leszaladtam, felhoztam őket, majd segítettünk, majd 1 km-nyit kicipelni a hordágyat az erdőből. Jött egy másik mentő is amiben volt orvos, infúzió, fájdalom csillapító. Aztán irány a kórház. Persze ez így gyorsnak hat, de vagy 1,5 órát eltartott a dolog...
Annyira banálisan egyszerű kis botlás volt, hogy hihetetlen. Hányszor történik ilyen velünk? Ez pont olyan mint amikor másztam. Minden évben voltak/vannak ott is halálos balesetek, és mindenki - én is - követ/követett el olyan hibát/hibákat, amiből tragédia lehet. Hogy mi kor kerül ránk a sor? Lehet, hogy soha, lehet, hogy holnap. Eszetlenül nem teszek a sorsom ellen, de egy határon túl nincs mit tenni...
Már ma volt mire hazaértem éjjel.
Felkeltem jó korán és futottam 1,5 ó-t. Olyan fingatósat. Elfáradtam, és közben helyreraktam a dolgokat.
És közben néztem a lábam elé...
Aztán ebbe hasított bele, hogy egyikőnk egy laza mozdulattal - szó szerint!!! - eltörte a combcsontját. Pár méterrel haladtak előttünk. Mire odaértem szerencsétlen sápadtan feküdt a földön és szinte kidöfte a két csonk a combját. Nem 'kicsit' eltört, hanem brutálisan kettéállt a két csontdarab. Iszonyatos látvány volt. Gyorsan hívtuk a mentőt, leszaladtam, felhoztam őket, majd segítettünk, majd 1 km-nyit kicipelni a hordágyat az erdőből. Jött egy másik mentő is amiben volt orvos, infúzió, fájdalom csillapító. Aztán irány a kórház. Persze ez így gyorsnak hat, de vagy 1,5 órát eltartott a dolog...
Annyira banálisan egyszerű kis botlás volt, hogy hihetetlen. Hányszor történik ilyen velünk? Ez pont olyan mint amikor másztam. Minden évben voltak/vannak ott is halálos balesetek, és mindenki - én is - követ/követett el olyan hibát/hibákat, amiből tragédia lehet. Hogy mi kor kerül ránk a sor? Lehet, hogy soha, lehet, hogy holnap. Eszetlenül nem teszek a sorsom ellen, de egy határon túl nincs mit tenni...
Már ma volt mire hazaértem éjjel.
Felkeltem jó korán és futottam 1,5 ó-t. Olyan fingatósat. Elfáradtam, és közben helyreraktam a dolgokat.
És közben néztem a lábam elé...
2010. július 15., csütörtök
Szokásos nyár...
Igen. Igen, igen nehéz...
Egyedül lenni itthon, gyerekzsivaj, állandó motozás, esti mesélés nélkül...
Bizonyos értelemben nagyon jó ez a kis magány. Csak épp a munkáimmal nem haladok úgy, ahogy ekkor szeretném. Napi rutin, macskák, nyulak, kert, ház és háztartás. Sajnos nem jut idő többet dolgozni, pedig mindig megfogadom, hogy behozom a lemaradásaimat.
Reggel hiába kelek 5-kor, nem mondhatnám, hogy túl fickós lennék. Pedig jó lenne korán futni, mert aztán később a 3X fokban már nem az igazi.
A esti futások között tegnap mégis rávettem magam egy reggeli mocorgásra. Elfutottam a Nagy-Szénáshoz, hogy a piroson szívassam magam egy kis emelkedőre gyaloglással. Biztatóan alacsony pulzussal megy. Erre nagyon rá kell még feküdjek, mert a begyűjtött szintekkel is nagyon el vagyok maradva a tavalyihoz képest.
(A CCC-re 2009-ben 2649km-el és 84950m szinttel készültem, azóta viszont csak 1814km és 53955m szint jött össze. Ez 68% és 64%.. khm, khm... Jó, van még 1,5 hónap...)
Ez a meleg amúgy sem a barátom és minden egyes futás alkalmával érzem, hogy nem az igazi. Nem megy könnyen, szellősen, lazán. Mereven, döcögősen, akarósan. Csak pillanatokra jön vissza az az igazán szabad érzés, amiért az egészet érdemes csinálni. Ettől persze aztán nem jön meg a kedvem.
Egyedül lenni itthon, gyerekzsivaj, állandó motozás, esti mesélés nélkül...
Bizonyos értelemben nagyon jó ez a kis magány. Csak épp a munkáimmal nem haladok úgy, ahogy ekkor szeretném. Napi rutin, macskák, nyulak, kert, ház és háztartás. Sajnos nem jut idő többet dolgozni, pedig mindig megfogadom, hogy behozom a lemaradásaimat.
Reggel hiába kelek 5-kor, nem mondhatnám, hogy túl fickós lennék. Pedig jó lenne korán futni, mert aztán később a 3X fokban már nem az igazi.
A esti futások között tegnap mégis rávettem magam egy reggeli mocorgásra. Elfutottam a Nagy-Szénáshoz, hogy a piroson szívassam magam egy kis emelkedőre gyaloglással. Biztatóan alacsony pulzussal megy. Erre nagyon rá kell még feküdjek, mert a begyűjtött szintekkel is nagyon el vagyok maradva a tavalyihoz képest.
(A CCC-re 2009-ben 2649km-el és 84950m szinttel készültem, azóta viszont csak 1814km és 53955m szint jött össze. Ez 68% és 64%.. khm, khm... Jó, van még 1,5 hónap...)
Ez a meleg amúgy sem a barátom és minden egyes futás alkalmával érzem, hogy nem az igazi. Nem megy könnyen, szellősen, lazán. Mereven, döcögősen, akarósan. Csak pillanatokra jön vissza az az igazán szabad érzés, amiért az egészet érdemes csinálni. Ettől persze aztán nem jön meg a kedvem.
2010. július 13., kedd
Most mi a fene legyen ennek a címe?
Utolsó alkalommal vmikor március végén voltam szervezett eseményen, úgy, hogy az asztal 'kapok' oldalán álltam. Kicsit már hiányzott is. Vajon miért?!
Mivel kicsit hézagosra sikerült a hetem, így vasárnapra kinéztem magamnak egy jó logisztikájú, közeli TT-t.
Jó alacsonyra (155-re) húztam a vekkert és 8:00 óra felé indultam neki. Már reggel dög meleg volt és ez csak fokozódott. Az erdőben elég ritkásan voltak a sporik így élvezhettem a csöndet és magányt.
A terepviszonyok, a hőmérséklet és a pulzuskontroll konstellációja miatt jelentős sétálós szakaszokat kellett beiktatnom, de nem bántam, jó volt ez így. Az útvonal egyes részein még életemben nem jártam, pedig végig a Pilisben haladtunk. Ez monnyuk nem nagy dicsőség :(((... Meg is fogadtam, hogy a rázósabb részekre még visszanézek, mert pl. a vaskapui emelkedőkben nagy perspektívát látok.
Teszteltem a kulacsöv - kézi kulacs kombóban rejlő lehetőségeket és az eredmény nagyon biztató volt. A kézi mindig kéznél volt, ha kifogyott, cseréltem a kulacsot. Forrásoknál, pontoknál gyorsan, egyszerűen tudtam pótolni a folyadékot, a kis zsebbe meg a gélek elfértek. Sót elfelejtettem vinni, de az egyik ponton volt kenyér is, só is, és paradicsom!!!! is.
Út közben találtam négy kismacskát. Pár naposak lehettek és kedves gazdájuk egy bekötött szájú zacsiban próbált megszabadulni tőlük. Kedves. Egy kis ösvény közepén volt a motyó és majdnem átléptem. Aztán észrevettem, hogy élnek azok a valamik és teljesen elszörnyedtem. Felvettem és a közeli faluban próbáltam béranyát felhajtani nekik. Nem sok sikerrel. Végül a vasárnapi misére bekukkantva az árnyas plébánia küszöbére tettem őket, hátha... Mire autóval visszafelé jövet benéztem, már nem voltak ott. ?!?!?!
Ahogy a célban hallottam, pár spori már látta őket előttem. Nem is értem. Ha látta őket hogy a büdös francba hagyhatta ott őket? '...jajj de kedvesek, utyuliputyuli... no megyek mer' sietek...' - vagy mi?
Ez lelkileg megütött egy kissé. És ez után jött a java szint...
Szóval jó volt, szép volt, bár egy pontot sikerült kihagyni. Utólag visszaolvasva az itinert, akkor sem találtam volna meg a kérdéses ellenőrzőpontot, ha menet közben folyamatosan a betűket böngészem, tehát nem igazán tudtam felhúzni magam ezen. Monnyuk így egy kitűzővel kevesebb, de talán túlélem.
Egy kicsit még munkálkodni kéne ezen a 155-ös frekin, hogy egy kicsit több férjen bele, mert ez harmat gyenge CCC-re. Erre a hétre viszont elég harakiri edzésadag jön, tegnap meg is kóstoltam...
Meglátyuk mi lesz.
Mivel kicsit hézagosra sikerült a hetem, így vasárnapra kinéztem magamnak egy jó logisztikájú, közeli TT-t.
Jó alacsonyra (155-re) húztam a vekkert és 8:00 óra felé indultam neki. Már reggel dög meleg volt és ez csak fokozódott. Az erdőben elég ritkásan voltak a sporik így élvezhettem a csöndet és magányt.
A terepviszonyok, a hőmérséklet és a pulzuskontroll konstellációja miatt jelentős sétálós szakaszokat kellett beiktatnom, de nem bántam, jó volt ez így. Az útvonal egyes részein még életemben nem jártam, pedig végig a Pilisben haladtunk. Ez monnyuk nem nagy dicsőség :(((... Meg is fogadtam, hogy a rázósabb részekre még visszanézek, mert pl. a vaskapui emelkedőkben nagy perspektívát látok.
Teszteltem a kulacsöv - kézi kulacs kombóban rejlő lehetőségeket és az eredmény nagyon biztató volt. A kézi mindig kéznél volt, ha kifogyott, cseréltem a kulacsot. Forrásoknál, pontoknál gyorsan, egyszerűen tudtam pótolni a folyadékot, a kis zsebbe meg a gélek elfértek. Sót elfelejtettem vinni, de az egyik ponton volt kenyér is, só is, és paradicsom!!!! is.
Út közben találtam négy kismacskát. Pár naposak lehettek és kedves gazdájuk egy bekötött szájú zacsiban próbált megszabadulni tőlük. Kedves. Egy kis ösvény közepén volt a motyó és majdnem átléptem. Aztán észrevettem, hogy élnek azok a valamik és teljesen elszörnyedtem. Felvettem és a közeli faluban próbáltam béranyát felhajtani nekik. Nem sok sikerrel. Végül a vasárnapi misére bekukkantva az árnyas plébánia küszöbére tettem őket, hátha... Mire autóval visszafelé jövet benéztem, már nem voltak ott. ?!?!?!
Ahogy a célban hallottam, pár spori már látta őket előttem. Nem is értem. Ha látta őket hogy a büdös francba hagyhatta ott őket? '...jajj de kedvesek, utyuliputyuli... no megyek mer' sietek...' - vagy mi?
Ez lelkileg megütött egy kissé. És ez után jött a java szint...
Szóval jó volt, szép volt, bár egy pontot sikerült kihagyni. Utólag visszaolvasva az itinert, akkor sem találtam volna meg a kérdéses ellenőrzőpontot, ha menet közben folyamatosan a betűket böngészem, tehát nem igazán tudtam felhúzni magam ezen. Monnyuk így egy kitűzővel kevesebb, de talán túlélem.
Egy kicsit még munkálkodni kéne ezen a 155-ös frekin, hogy egy kicsit több férjen bele, mert ez harmat gyenge CCC-re. Erre a hétre viszont elég harakiri edzésadag jön, tegnap meg is kóstoltam...
Meglátyuk mi lesz.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)