Űberbrutál izomlázam lett a hétfői futás-torna kombó után.
A több mint egy hetes szünet után nem ezzel a menüvel kellett volna nyitnom...
Kedden még épphogy, de szerdán már fogvicsorogva, meghalva és végig küzdve tudtam csak futni. Kicsivel több mint egy óra alatt nullára harcoltam magam.
Szerda és csütörtök képtelen voltam edzeni, inkább csak a legegyszerűbb mozgások szabatos kivitelezésére koncentráltam.
Remélem elégséges lesz ez a pihenés, mert holnapi valami 3 órán túli gerecsei körre megyünk.
Nem hangzik túl jól...
Jó, hogy enyhe az idő, de nagy sár lesz, alattomos jeges részekkel tarkítva.
Kicsit megtört eddigi rendületlen optimizmusom. Nagyon negatívan hatott az elszalasztott, edzés nélküli hét és a 'visszatérés' gyötrelme is.
Olyan 'egy lépés előre, kettő hátra' íze van a dolognak, bár mintha ez menne évek óta...
Nem is értem min csodálkozom.
2012. február 24., péntek
2012. február 22., szerda
Jó volt
Az utolsó bejegyzés óta eltelt időszak valóban jó volt, bár futásszakmailag nem kimondottan tökéletes...
Síelésünk előtti héten, még baromi hidegben elmentem futogatni, de már éreztem, hogy vmi nyavalya próbál ledönteni a lábamról.
Nem hagytam magam.
Végül kiegyeztünk döntetlenben.
Rezgett a léc, hogy benyelek valamit, de 12-én, vasárnap csak egy enyhe náthával érkeztünk Praebichl-be. Baromi hideg volt és szél. Viszont a nap sütött.
Az első nap még kitartott ez a jó idő, de aztán napról napra romlott. Csütörtök és pénteken a felvonók sem jártak, annyira szakadt a hó. Monnyuk az igazi ok a süvöltő szél és a lavinaveszély volt.
Gondoltam, hogy egy hótalppal elmegyek kicsit szintet gyűjteni, de a szállásunk melletti sípályát egyszerűen nem találtam meg...
A síliftek alatti meredély megmászásától meg a nyakig érő hó tántorított el.
Szóval sikerült egy nullás hetet abszolválni...
Minden esetre Praebichl nekünk ideális hely. Síeléskor nem kell tömegtől tartani, még hétvégén sem. Amikor ezt a filmet összeraktam, magam is meglepődtem, hogy mennyire nem volt senki a pályán, pedig még órákkal zárás előtt jöttünk le. Ott ez fel sem tűnik. Szóval nyugis hely. A kölköket el lehet engedni, sok helyen nem kell őket keresni, ha lejönnek, akkor csak egy helyen lehetnek, lévén, hogy minden pályának közös a végpontja.
Kicsit furcsa volt látni itthon a 10-20 cm havat.
Ránézésre makett jellegű volt, de hétfőn azért megküzdöttem vele rendesen.
Hogy rögtön a sűrűjével kezdjem, elmentem esti terhestornára is.
Majdbeszaratam.
Végre igazán tetszettek a gyakorlatok és most azokon a helyeken érzek brutális izomlázat, ahol tényleg kell.
Fenék, comb, has.
Tegnapra lett volna egy szép futás is, de mivel Sebi fiam is szerette volna felavatni vadi új futónadrágját, nem tudtam nemet mondani.
Baromi jó volt együtt futni a havas erdőben.
Asszem nagyobb öröm nem is érhet, mintha vmelyik kölök - önszántából - csatlakozik hozzám. Jó, hogy megélhetem ezt is. Remélem egyre többször lesz ilyen alkalom.
Most meg jajjjjgatás és zombimogás, mert fáj sok-sok porcikám.
Nem tudom hogy lesz ebből ma még futómozgás, de megoldjuk.
Elvégre süt a nap és alig fagy.
Ideális körülmények télvíz idején.
Meg kell becsülni az alkalmat.
Síelésünk előtti héten, még baromi hidegben elmentem futogatni, de már éreztem, hogy vmi nyavalya próbál ledönteni a lábamról.
Nem hagytam magam.
Végül kiegyeztünk döntetlenben.
Rezgett a léc, hogy benyelek valamit, de 12-én, vasárnap csak egy enyhe náthával érkeztünk Praebichl-be. Baromi hideg volt és szél. Viszont a nap sütött.
Az első nap még kitartott ez a jó idő, de aztán napról napra romlott. Csütörtök és pénteken a felvonók sem jártak, annyira szakadt a hó. Monnyuk az igazi ok a süvöltő szél és a lavinaveszély volt.
Gondoltam, hogy egy hótalppal elmegyek kicsit szintet gyűjteni, de a szállásunk melletti sípályát egyszerűen nem találtam meg...
A síliftek alatti meredély megmászásától meg a nyakig érő hó tántorított el.
Szóval sikerült egy nullás hetet abszolválni...
Minden esetre Praebichl nekünk ideális hely. Síeléskor nem kell tömegtől tartani, még hétvégén sem. Amikor ezt a filmet összeraktam, magam is meglepődtem, hogy mennyire nem volt senki a pályán, pedig még órákkal zárás előtt jöttünk le. Ott ez fel sem tűnik. Szóval nyugis hely. A kölköket el lehet engedni, sok helyen nem kell őket keresni, ha lejönnek, akkor csak egy helyen lehetnek, lévén, hogy minden pályának közös a végpontja.
Kicsit furcsa volt látni itthon a 10-20 cm havat.
Ránézésre makett jellegű volt, de hétfőn azért megküzdöttem vele rendesen.
Hogy rögtön a sűrűjével kezdjem, elmentem esti terhestornára is.
Majdbeszaratam.
Végre igazán tetszettek a gyakorlatok és most azokon a helyeken érzek brutális izomlázat, ahol tényleg kell.
Fenék, comb, has.
Tegnapra lett volna egy szép futás is, de mivel Sebi fiam is szerette volna felavatni vadi új futónadrágját, nem tudtam nemet mondani.
Baromi jó volt együtt futni a havas erdőben.
Asszem nagyobb öröm nem is érhet, mintha vmelyik kölök - önszántából - csatlakozik hozzám. Jó, hogy megélhetem ezt is. Remélem egyre többször lesz ilyen alkalom.
Most meg jajjjjgatás és zombimogás, mert fáj sok-sok porcikám.
Nem tudom hogy lesz ebből ma még futómozgás, de megoldjuk.
Elvégre süt a nap és alig fagy.
Ideális körülmények télvíz idején.
Meg kell becsülni az alkalmat.
2012. február 6., hétfő
Tövis még
Lehet, hogy csak egy tüske volt, de jól bedagadt és frankón recsegteti az achilleszem...
Ilyenkor, február elején, derékig hóban, meg fagyban olyan messzinek tűnnek a tavaszi, nyári futások, versenyek.
Az ember hajlamos Patópálosodni, aztán hipp-hopp itt a tavasz.
Aztán terveinknek és álmainknak is szevasz tavasz...
Nincs megalkuvás, nincs lazsálás, futás van, még ha recsegnek is az eresztékek itt-ott...
Ilyenkor, február elején, derékig hóban, meg fagyban olyan messzinek tűnnek a tavaszi, nyári futások, versenyek.
Az ember hajlamos Patópálosodni, aztán hipp-hopp itt a tavasz.
Aztán terveinknek és álmainknak is szevasz tavasz...
Nincs megalkuvás, nincs lazsálás, futás van, még ha recsegnek is az eresztékek itt-ott...
2012. február 5., vasárnap
Van ilyen
Ma, kihasználva a gyönyörű, havas erdőt egy 3 ó-s kört kanyarintottunk a Szénások környékén.
Nagyon élveztem, ment, suhantam a friss, pihe könnyű havon.
Aztán a 2. óra vége felé éles fájdalmat kezdtem érezni a bal achilleszemben. Néha kellemetlen volt, de néha szinte teljesen elmúlt. Eléggé elszontyolodtam. No, már megint kezdődik vmi nyavalya...
Most, este arra gondoltam, hogy bekenem egy kicsit, hátha segít, ha mást nem legalább mentálisan.
Ahogy végigsimítottam a vádlim alatti bőrt, vmibe beleakadt az ujjam.
Jé, ezmegmi?
Bementem a fürdőszobába és reflektor mellett megvizsgáltam a kérdéses rész az achilleszem fölött a vádlim alatt (nagggyonszakszerűen).
Látom, hogy vmi kiáll?
???????
Egy szemöldökcsipesszel egy több mint 0,5cm es tövist szedtem ki...
No, minggyármás!
Huhhh....
Nagyon élveztem, ment, suhantam a friss, pihe könnyű havon.
Aztán a 2. óra vége felé éles fájdalmat kezdtem érezni a bal achilleszemben. Néha kellemetlen volt, de néha szinte teljesen elmúlt. Eléggé elszontyolodtam. No, már megint kezdődik vmi nyavalya...
Most, este arra gondoltam, hogy bekenem egy kicsit, hátha segít, ha mást nem legalább mentálisan.
Ahogy végigsimítottam a vádlim alatti bőrt, vmibe beleakadt az ujjam.
Jé, ezmegmi?
Bementem a fürdőszobába és reflektor mellett megvizsgáltam a kérdéses rész az achilleszem fölött a vádlim alatt (nagggyonszakszerűen).
Látom, hogy vmi kiáll?
???????
Egy szemöldökcsipesszel egy több mint 0,5cm es tövist szedtem ki...
No, minggyármás!
Huhhh....
2012. február 4., szombat
Téli XL
Igen, egy hete volt, csak nem jutottam oda, a gép elé.
Ide...
Nagyon jó volt.(Bizonyos szempontból.)
Futásszakmailag mindenképpen.
Lehet, hogy ez nem egy versenyszemléletű hozzáállás, de én azt nevezem jó futásnak, amit élvezek, aminek a végén jól érzem magam és nem élet-halál harcként emlékszem vissza rá.
No ez ilyen volt.
Nagyon nyugisan, nem erőlködve, pulzusra figyelve mentem.
Arra gondoltam, hogy frissítést nem viszek magammal, csak egy müzliszeletet, mert alacsony intenzitáson, hidegben sok nem kell nekem ilyen időtávon.
Bejött.
Lajosházánál vártam, hogy lesz vmi folyadék, de nem volt.
Nem estem kétségbe, hisz még alig több mint fél órája voltam úton.
Mátraszemntimrén már pont jókor jött egy tea, ami kettő lett. Monnyuk 2 dl. Majd 2ó-t mentem eddig, szóval nem lehetett gond, télen 2-3 órára még nem kell frissítő.
Gondoltam, Galyán a Gertrúd presszóban majd megint ihatok vmit. A magammal vitt egyetlen müzliszelet csomagját út közben lassan megbontottam és eszegetni kezdtem. (Ezt a fajtát szeretem a legjobban, mert ez nem olyan száraz állagú, mint a többi, hideg időben sem fagy meg és folyadék nélkül is jól csúszik.)
Ezen a részen végre normálisan futni is lehetett mert egyrészt tartott a hó, másrészt a gyalogosokat sem kellett egy nyomtávon előzgetni.
Persze Gertrúd helyett egy fizetős!!! frissítőpont volt Galyán, tehát az ivás megint ugrott.
Sebaj, haladtam tovább.
Lefeléken nem nagyon eresztettem, mert féltem, hogy a mély hóban rálépek vmi nem kívánt dologra.
A Nyírjes-erdészház utáni emelkedőt meg tudtam futni, ez a szakasz mindig mutatja az aktuális állapotom. Most jó volt.
Gondolkoztam, hogy a pontként nem szereplő és kis kitérővel elérhető Vörösmarty-th-hoz bemenjek-e, vagy reszkírozzak a Pisztrángos-tóig, de utólag jól döntöttem, hogy bementem. A ponton lévő leves baromi tömény és sós volt, így nem voltam benne biztos, hogy a vízháztartásom egyenlegét pozitív irányba billentette...
Innen kellemetlen, szűk és süppedősen havas ösvényen haladtam a tóig, ami nem is volt tó és inni sem lehetett, viszont volt zsírosdeszka, amit én nem vettem igénybe.
Még szerencse, hogy nem toltam neki, mert itt már biztos fejre álltam volna.
Kiváncsi voltam, hogy a rendszeres mászások hatására hogy élem majd meg Gabi-halálát?
Szinte nyugtatólag, pihentetőleg hatott. Lassan majszoltam a szeletem és folyamatosan haladtam, közben meg azt éltem meg, hogy pihenek. Nagyon jó volt.
Utólag visszanézve az edzéseken is mért 600m/h-s VAM érték felett voltam végig.
Híjnye, de jó lenne ezt tudni 20 óra után is!
Felérve végre volt tea, de vmi borzasztó porból, így egy pohár sok is soknak tűnt.
Lefelé aztán már csak az élvezkedés maradt.
Kerülgettem a túrázókat, vigyáztam a jégen és hipp-hopp bent is voltam.
3dl tea és 3/4 müzliszelet elégnek bizonyult.
Jóleső fáradtsággal, elégedetten.
Soha rosszabbat.
Hazafelé azt éreztem, hogy legszívesebben megint mennék egy kört.
Jó zárása volt ez a januári hónapnak.
Az eltervezett 10.000m/hó emelkedést még a hétfő-keddi mászásokkal meg is csináltam, így 10.135m lett a vége. Ennél már csak jobbakat szeretnék.
Baromi módom javulnak a köridőim adott pulzus mellett. Mondjuk ezt nem nehéz most megcsinálni, majd 2-3 hónap múlva nem fognak ennyire javulni...
A januári minimál program - nem lebetegedni, nem lesérülni, kicsit azért mocorogni - működött, most jó lenne egy hasonlóan egészséges februárt prezentálni és akkor még akármi is lehet...
Kedvem jó,
Futni jó,
Más nem is kell...
Ide...
Nagyon jó volt.(Bizonyos szempontból.)
Futásszakmailag mindenképpen.
Lehet, hogy ez nem egy versenyszemléletű hozzáállás, de én azt nevezem jó futásnak, amit élvezek, aminek a végén jól érzem magam és nem élet-halál harcként emlékszem vissza rá.
No ez ilyen volt.
Nagyon nyugisan, nem erőlködve, pulzusra figyelve mentem.
Arra gondoltam, hogy frissítést nem viszek magammal, csak egy müzliszeletet, mert alacsony intenzitáson, hidegben sok nem kell nekem ilyen időtávon.
Bejött.
Lajosházánál vártam, hogy lesz vmi folyadék, de nem volt.
Nem estem kétségbe, hisz még alig több mint fél órája voltam úton.
Mátraszemntimrén már pont jókor jött egy tea, ami kettő lett. Monnyuk 2 dl. Majd 2ó-t mentem eddig, szóval nem lehetett gond, télen 2-3 órára még nem kell frissítő.
Gondoltam, Galyán a Gertrúd presszóban majd megint ihatok vmit. A magammal vitt egyetlen müzliszelet csomagját út közben lassan megbontottam és eszegetni kezdtem. (Ezt a fajtát szeretem a legjobban, mert ez nem olyan száraz állagú, mint a többi, hideg időben sem fagy meg és folyadék nélkül is jól csúszik.)
Ezen a részen végre normálisan futni is lehetett mert egyrészt tartott a hó, másrészt a gyalogosokat sem kellett egy nyomtávon előzgetni.
Persze Gertrúd helyett egy fizetős!!! frissítőpont volt Galyán, tehát az ivás megint ugrott.
Sebaj, haladtam tovább.
Lefeléken nem nagyon eresztettem, mert féltem, hogy a mély hóban rálépek vmi nem kívánt dologra.
A Nyírjes-erdészház utáni emelkedőt meg tudtam futni, ez a szakasz mindig mutatja az aktuális állapotom. Most jó volt.
Gondolkoztam, hogy a pontként nem szereplő és kis kitérővel elérhető Vörösmarty-th-hoz bemenjek-e, vagy reszkírozzak a Pisztrángos-tóig, de utólag jól döntöttem, hogy bementem. A ponton lévő leves baromi tömény és sós volt, így nem voltam benne biztos, hogy a vízháztartásom egyenlegét pozitív irányba billentette...
Innen kellemetlen, szűk és süppedősen havas ösvényen haladtam a tóig, ami nem is volt tó és inni sem lehetett, viszont volt zsírosdeszka, amit én nem vettem igénybe.
Még szerencse, hogy nem toltam neki, mert itt már biztos fejre álltam volna.
Kiváncsi voltam, hogy a rendszeres mászások hatására hogy élem majd meg Gabi-halálát?
Szinte nyugtatólag, pihentetőleg hatott. Lassan majszoltam a szeletem és folyamatosan haladtam, közben meg azt éltem meg, hogy pihenek. Nagyon jó volt.
Utólag visszanézve az edzéseken is mért 600m/h-s VAM érték felett voltam végig.
Híjnye, de jó lenne ezt tudni 20 óra után is!
Felérve végre volt tea, de vmi borzasztó porból, így egy pohár sok is soknak tűnt.
Lefelé aztán már csak az élvezkedés maradt.
Kerülgettem a túrázókat, vigyáztam a jégen és hipp-hopp bent is voltam.
3dl tea és 3/4 müzliszelet elégnek bizonyult.
Jóleső fáradtsággal, elégedetten.
Soha rosszabbat.
Hazafelé azt éreztem, hogy legszívesebben megint mennék egy kört.
Jó zárása volt ez a januári hónapnak.
Az eltervezett 10.000m/hó emelkedést még a hétfő-keddi mászásokkal meg is csináltam, így 10.135m lett a vége. Ennél már csak jobbakat szeretnék.
Baromi módom javulnak a köridőim adott pulzus mellett. Mondjuk ezt nem nehéz most megcsinálni, majd 2-3 hónap múlva nem fognak ennyire javulni...
A januári minimál program - nem lebetegedni, nem lesérülni, kicsit azért mocorogni - működött, most jó lenne egy hasonlóan egészséges februárt prezentálni és akkor még akármi is lehet...
Kedvem jó,
Futni jó,
Más nem is kell...
2012. január 27., péntek
ÚJság
Jó páran kérdik, én meg jó párszor elmondtam már, de nagyon jót tesz, mert így fel kell mondani a leckét.
Régebben is sokat segített a hosszú magolások után, ha fennhangon elmondhattam az anyagot.
No, most leírom.
Nagyon sok szálon futnak az események.
Mint általában az életben.
Az egyes szálak térben, időben és érzelmileg is más-más hangsúlyt kapnak, így elég nehéz pillanatnyi rangsort állítani. Nem is teszem. Csupán csak leltár szerűen rögzíteném, hogy mi is a helyzet.
Jelen.
Alapjában nincs semmi nagy gond velünk. Mármint a családunkkal. Mindenki tudja és teszi a dolgát, nem lóg Damoklész kardja felettünk, tehát akár össze is tehetnénk kezünket lábunkat és hálát adhatnánk sorsunknak.
Ennek ellenére a kisebb gondjaink olyan mód zavarnak, hogy felkavarták az álló vizet.
A gondok.
A Waldorf iskolához ragaszkodunk.
Márka hűek vagyunk :)...
A baj csak az, hogy ehhez 45+45p-nyi autózással visszük a gyerekeket, ráadásul a plusz külön órák miatt még autózunk egy csomót.
Ez időben és anyagilag is nagyon megterhelő. Az iskolai befizetés - mert fizetni kell érte - és a benzinpénz a családi költségvetésünk legnagyobb tétele!
Bár nagyon szeretjük a házunkat, de nem vagyunk teljesen megelégedve vele.
Nagy.
Nekünk kisebb, takarékosabb és mostani eszünkkel más beosztásúra lenne szükségünk.
Tinnye alapjába véve nem rossz hely, de vagy beljebb mennénk a városba, vagy jobban vidékre költöznénk.
Nagyobb telek, állatok, erdő...
Lassan, de biztosan csökken a munkáim száma. Ráadsául az utóbbi években semmi kihívást nem érzek benne, gépiesen csinálom.
Azt hiszem kimondhatom, hogy nem szeretem a munkám, vagy csak ritkán. Illetve szeretem, de az a része, ami érdemi és szeretni való, az egyre kevesebb.
Nincs ezzel gond, ötleteim vannak - azok mindig vannak...
Ezekkel a gondokban az az igazi baj, hogy nem igazán látjuk helyben a megoldásukat. Kicsit perspektíva nélkül állunk és a hogyan továbbra nem jönnek épkézláb válaszok.
Rengetegen ellennének ebben a langyos vízben, hisz látjuk magunk körül, hogy él a többség.
Egy kicsit azt is érezzük, hogy 40 évesen talán az utolsó alkalom, hogy igazán mobilisan változtassunk az életünkön.
Vettünk ugyan egy telket Piliscsabán - eladó, ha vkit érdekel :) - de az ottani építkezéssel csak az iskolába járás gondjai mérséklődnének, egyéb életkörülményeink változatlanok maradnának.
Jövő
Egy teljes külön poszot kellene írni az élelmiszer termelésről szóló gondolataimról, ötleteimről, ezért ezt most inkább kihagynám. A lényeg a mostani történet szempontjából annyi, hogy egy olyan helyet akartunk találni, ahol saját kis termelő 'üzemünket' felépíthetjük. E mellett a tágabban vett szakmánktól sem szeretnénk teljesen elszakadni.
A 'véletlen' úgy hozta, hogy nagybátyámnak van aszófőn egy kisebb birtoka. Saját nyaralónk példáján látom, hogy milyen gond egy ilyen, az év csak kis részében használt ingatlan menedzselése. Ha az ember tényleg élvezni szeretné, akkor rengeteg időt kell eltölteni vele és lehet, hogy összességében nem is éri meg.
Ezzel szemben egyre többen fektetnek ingatlanba.
Aszófőn például alig van magyar tulajdonos. Holland, német, osztrák, svájci emberek veszik a szőlőket.
Igen ám, de ezeket gondozni is kell!
Nagy szerencsémre ma Magyarországon olyan helyen nem kell konkurenciától tartani, ahol dolgozni is kell. Ezeken a telkeken, földeken, birtokokon viszont kell.
A tulajoknak hatalmas gondot okoz, hogy több száz km távolságból irányítsák a munkákat.
Oké, akkor leszek én az intéző.
Intéző leszek.
Lemedzselem a munkákat, lenyírom/lenyíratom a füvet, rendben tartom a portát. Intézem az intézni valót.
Ma szinte egyikőjüknek sincs normális bora, bár szőlőjük tömérdek.
Nincs aki normálisan leszervezze a szüretet, a borkészítést.
Egyenként nincs palackozójuk, nincs iható boruk. Csak költségük.
Nem kéne, hogy így legyen...
Az elképzelésem szerint az első pár évben kerülnék én pénzbe, mert utána a birtokon termelt gyümülcs, szőlő, bor és egyéb termékek még nyereséget is termelnének gazdájuknak.
Én meg kötetlenül dolgozhatok, én osztom be a munkám, a saját ötleteimet nekem kell megvalósítanom, ráadásul fix pénzt kapok, rendszeresen, télen-nyáron. Ez szinte felfoghatatlan biztonságot teremt a mostani viszonyainkhoz képest.
Iskolát találtunk a közelben.
Tetszik. A waldorfos iskoláztatási elvárásainkat nem kell feladnunk.
Mivel jelenlegi házunkat nem tudtuk eddig eladni, így kézenfekvő lett, hogy egyelőre béreljünk egy házat a környéken, mondjuk épp Nemesvámoson, ahol a suli is van. Itt 10 perc alatt bárhonnan be lehet érni a suliba!
Gyalog!
Aszófő 20 kili, kevesebb, mint most a suli és garantáltan nincs dugó.
Az erdőn át futva közelebb van...
Futva megyek dolgozni? Hmmmm...
Vagy kerékpáron? Hmmmm...
1-2 év bérlés után már látni fogjuk, hogy hova érdemes építkezni, ha egyáltalán...
Lehet, hogy be sem jön a dolog...
Minden esetre tervezni bárhonnan tudok, tehát a még bejövő munkáimat meg tudom csinálni, ha ezen felül még lesz bármilyen munka az már plusz.
Az olcsóbb iskola és a kevesebb benzinpénz miatt a bérlés ingyen lesz, tehát anyagilag sem kerül nagy áldozatba a projekt.
Egyedül az iskolaváltás gond, mert persze nem ideális rángatni a kölköket, de hiszem, hogy többet nyerünk (nyerhetünk), mint amit vesztünk.
Tényleg. Mit veszthetünk?
Kicsit persze még összerándul a gyomrom, ha költözésre, albérletre gondolok, de a lecke felmondása azért többnyire erőt ad.
Kis családunkban is érezhetően nőtt az összetartássz új kihívás hatására.
Nem vagyok teljesen biztos a dolgomban, de nem látok a gondolatmenetben, nagy hibalehetőséget így nyugtatgatom magam.
A megszokott puha, meleg otthont sem egyszerű feladni, de nincs nyereség áldozatok nélkül, ezt tudomásul kell venni.
Futólag ennyi...
Régebben is sokat segített a hosszú magolások után, ha fennhangon elmondhattam az anyagot.
No, most leírom.
Nagyon sok szálon futnak az események.
Mint általában az életben.
Az egyes szálak térben, időben és érzelmileg is más-más hangsúlyt kapnak, így elég nehéz pillanatnyi rangsort állítani. Nem is teszem. Csupán csak leltár szerűen rögzíteném, hogy mi is a helyzet.
Jelen.
Alapjában nincs semmi nagy gond velünk. Mármint a családunkkal. Mindenki tudja és teszi a dolgát, nem lóg Damoklész kardja felettünk, tehát akár össze is tehetnénk kezünket lábunkat és hálát adhatnánk sorsunknak.
Ennek ellenére a kisebb gondjaink olyan mód zavarnak, hogy felkavarták az álló vizet.
A gondok.
A Waldorf iskolához ragaszkodunk.
Márka hűek vagyunk :)...
A baj csak az, hogy ehhez 45+45p-nyi autózással visszük a gyerekeket, ráadásul a plusz külön órák miatt még autózunk egy csomót.
Ez időben és anyagilag is nagyon megterhelő. Az iskolai befizetés - mert fizetni kell érte - és a benzinpénz a családi költségvetésünk legnagyobb tétele!
Bár nagyon szeretjük a házunkat, de nem vagyunk teljesen megelégedve vele.
Nagy.
Nekünk kisebb, takarékosabb és mostani eszünkkel más beosztásúra lenne szükségünk.
Tinnye alapjába véve nem rossz hely, de vagy beljebb mennénk a városba, vagy jobban vidékre költöznénk.
Nagyobb telek, állatok, erdő...
Lassan, de biztosan csökken a munkáim száma. Ráadsául az utóbbi években semmi kihívást nem érzek benne, gépiesen csinálom.
Azt hiszem kimondhatom, hogy nem szeretem a munkám, vagy csak ritkán. Illetve szeretem, de az a része, ami érdemi és szeretni való, az egyre kevesebb.
Nincs ezzel gond, ötleteim vannak - azok mindig vannak...
Ezekkel a gondokban az az igazi baj, hogy nem igazán látjuk helyben a megoldásukat. Kicsit perspektíva nélkül állunk és a hogyan továbbra nem jönnek épkézláb válaszok.
Rengetegen ellennének ebben a langyos vízben, hisz látjuk magunk körül, hogy él a többség.
Egy kicsit azt is érezzük, hogy 40 évesen talán az utolsó alkalom, hogy igazán mobilisan változtassunk az életünkön.
Vettünk ugyan egy telket Piliscsabán - eladó, ha vkit érdekel :) - de az ottani építkezéssel csak az iskolába járás gondjai mérséklődnének, egyéb életkörülményeink változatlanok maradnának.
Jövő
Egy teljes külön poszot kellene írni az élelmiszer termelésről szóló gondolataimról, ötleteimről, ezért ezt most inkább kihagynám. A lényeg a mostani történet szempontjából annyi, hogy egy olyan helyet akartunk találni, ahol saját kis termelő 'üzemünket' felépíthetjük. E mellett a tágabban vett szakmánktól sem szeretnénk teljesen elszakadni.
A 'véletlen' úgy hozta, hogy nagybátyámnak van aszófőn egy kisebb birtoka. Saját nyaralónk példáján látom, hogy milyen gond egy ilyen, az év csak kis részében használt ingatlan menedzselése. Ha az ember tényleg élvezni szeretné, akkor rengeteg időt kell eltölteni vele és lehet, hogy összességében nem is éri meg.
Ezzel szemben egyre többen fektetnek ingatlanba.
Aszófőn például alig van magyar tulajdonos. Holland, német, osztrák, svájci emberek veszik a szőlőket.
Igen ám, de ezeket gondozni is kell!
Nagy szerencsémre ma Magyarországon olyan helyen nem kell konkurenciától tartani, ahol dolgozni is kell. Ezeken a telkeken, földeken, birtokokon viszont kell.
A tulajoknak hatalmas gondot okoz, hogy több száz km távolságból irányítsák a munkákat.
Oké, akkor leszek én az intéző.
Intéző leszek.
Lemedzselem a munkákat, lenyírom/lenyíratom a füvet, rendben tartom a portát. Intézem az intézni valót.
Ma szinte egyikőjüknek sincs normális bora, bár szőlőjük tömérdek.
Nincs aki normálisan leszervezze a szüretet, a borkészítést.
Egyenként nincs palackozójuk, nincs iható boruk. Csak költségük.
Nem kéne, hogy így legyen...
Az elképzelésem szerint az első pár évben kerülnék én pénzbe, mert utána a birtokon termelt gyümülcs, szőlő, bor és egyéb termékek még nyereséget is termelnének gazdájuknak.
Én meg kötetlenül dolgozhatok, én osztom be a munkám, a saját ötleteimet nekem kell megvalósítanom, ráadásul fix pénzt kapok, rendszeresen, télen-nyáron. Ez szinte felfoghatatlan biztonságot teremt a mostani viszonyainkhoz képest.
Iskolát találtunk a közelben.
Tetszik. A waldorfos iskoláztatási elvárásainkat nem kell feladnunk.
Mivel jelenlegi házunkat nem tudtuk eddig eladni, így kézenfekvő lett, hogy egyelőre béreljünk egy házat a környéken, mondjuk épp Nemesvámoson, ahol a suli is van. Itt 10 perc alatt bárhonnan be lehet érni a suliba!
Gyalog!
Aszófő 20 kili, kevesebb, mint most a suli és garantáltan nincs dugó.
Az erdőn át futva közelebb van...
Futva megyek dolgozni? Hmmmm...
Vagy kerékpáron? Hmmmm...
1-2 év bérlés után már látni fogjuk, hogy hova érdemes építkezni, ha egyáltalán...
Lehet, hogy be sem jön a dolog...
Minden esetre tervezni bárhonnan tudok, tehát a még bejövő munkáimat meg tudom csinálni, ha ezen felül még lesz bármilyen munka az már plusz.
Az olcsóbb iskola és a kevesebb benzinpénz miatt a bérlés ingyen lesz, tehát anyagilag sem kerül nagy áldozatba a projekt.
Egyedül az iskolaváltás gond, mert persze nem ideális rángatni a kölköket, de hiszem, hogy többet nyerünk (nyerhetünk), mint amit vesztünk.
Tényleg. Mit veszthetünk?
Kicsit persze még összerándul a gyomrom, ha költözésre, albérletre gondolok, de a lecke felmondása azért többnyire erőt ad.
Kis családunkban is érezhetően nőtt az összetartássz új kihívás hatására.
Nem vagyok teljesen biztos a dolgomban, de nem látok a gondolatmenetben, nagy hibalehetőséget így nyugtatgatom magam.
A megszokott puha, meleg otthont sem egyszerű feladni, de nincs nyereség áldozatok nélkül, ezt tudomásul kell venni.
Futólag ennyi...
2012. január 24., kedd
2
Abból a szempontból nem sok változott, hogy mint két éve, úgy ma sem mentem futni.
Nem.
Tegnap sem.
Lehet, hogy kéne, de én nem érzek ebben semmi kivetni valót.
Na jó, egy kicsit...
Nem tudom mit, de épp kipihenek és erőt gyűjtök.
Inkább ma gombfociztunk. Az is sport.
Amúgy meg kezelhetetlen sár van és nagyon kell vigyáznom magamra, mert belőlem egy van. Még a végén lesérülök.
A testi és mentális töltekezés ideje van most télen.
Mint két éve is...
Nem.
Tegnap sem.
Lehet, hogy kéne, de én nem érzek ebben semmi kivetni valót.
Na jó, egy kicsit...
Nem tudom mit, de épp kipihenek és erőt gyűjtök.
Inkább ma gombfociztunk. Az is sport.
Amúgy meg kezelhetetlen sár van és nagyon kell vigyáznom magamra, mert belőlem egy van. Még a végén lesérülök.
A testi és mentális töltekezés ideje van most télen.
Mint két éve is...
2012. január 22., vasárnap
Hullámvasút
Egyik nap suhanás és föld fölötti lebegés,
másik nap meghalás, csoszogás, szuszogás és nagyhalál (agyhalál?)...
Minden racionális ok nélkül?
Ezt most megint nem tudom megfejteni.
Meg azt sem, hogy
egy hete, szombaton le-föl mentem a hegyre. A pulzuskontroll miatt leginkább gyalogosan. Bottal, mint a nagyok, jó kedvvel és tempósan.
Összejött (állítólag) 18,8 km és 1770m szint 3:00ó alatt.
Ezzel szemben tegnap futottam egy magamhoz mérten derűset. Iszonytató sárdagasztással indult és fejeződött, de a köztes 2,5ó az futás volt.
Összejött 21,0 kili és 955 szint 2:48ó alatt.
Anyukád, az!
Nemtom mit és hogy mér az órám, meg a footpod-om, de legalább saját magához mérten konzekvensen hazudjon! A tegnapit megnéztem sima 1.0-ás papír alapú térképen és 25,2 kilit mértem rajta.
Amikor hazaérkeztem nagyon le voltam lombozva, hogy néhol majd megszakadva is alig mentem többet mint egy hete gyalogolva.
Ezek mennek.
Jövő hét végén, ha meg tudom oldani a fuvart, akkor megnézem a Mátrát, rég voltam már arra. Valamelyik távon legalább megnézem, hogy mi volt és mi lett?
Hátha...
másik nap meghalás, csoszogás, szuszogás és nagyhalál (agyhalál?)...
Minden racionális ok nélkül?
Ezt most megint nem tudom megfejteni.
Meg azt sem, hogy
egy hete, szombaton le-föl mentem a hegyre. A pulzuskontroll miatt leginkább gyalogosan. Bottal, mint a nagyok, jó kedvvel és tempósan.
Összejött (állítólag) 18,8 km és 1770m szint 3:00ó alatt.
Ezzel szemben tegnap futottam egy magamhoz mérten derűset. Iszonytató sárdagasztással indult és fejeződött, de a köztes 2,5ó az futás volt.
Összejött 21,0 kili és 955 szint 2:48ó alatt.
Anyukád, az!
Nemtom mit és hogy mér az órám, meg a footpod-om, de legalább saját magához mérten konzekvensen hazudjon! A tegnapit megnéztem sima 1.0-ás papír alapú térképen és 25,2 kilit mértem rajta.
Amikor hazaérkeztem nagyon le voltam lombozva, hogy néhol majd megszakadva is alig mentem többet mint egy hete gyalogolva.
Ezek mennek.
Jövő hét végén, ha meg tudom oldani a fuvart, akkor megnézem a Mátrát, rég voltam már arra. Valamelyik távon legalább megnézem, hogy mi volt és mi lett?
Hátha...
2012. január 20., péntek
Vége
Kész, vége.
Ez az egész blog úgy indult, hogy le szerettem volna írni az utamat a fagyos, havas télből a nyári CCC-ig.
Még 2010-ben...
Most meg úgy zárul, hogy nem tudtam kijutni a rég vágyott UTMB-re.
Na, ilyen és ehhez hasonló gondolatok egyáltalán nem fordulnak meg a fejemben.
Nem is értem egyesek elkeseredését? Komolyan. Miii vaaaan?
Kicsit ezzel a mai döntéssel tisztább a kép.
Tehát az idei évre egyelőre biztos:
március 24 - EcoTrail Párizs
május 27 - Maxi race Annecy
Nagyon nézegetem még ezt a versenyt, mert az évek óta tervezett francia nyaralásunk helyszínétől nincs messze.
De szóba jöhetne még ez és ez is, meg annyi más...
Asszem nagyon örülnék, ha ebben az évben ez lenne a legnagyobb gondom.
Viszont tényleg nagy nap a mai, mivel szeptember végén kezdődött fogászati kezelésemre - szó szerint - felkerült a korona. Mind a nyolc :)))... Már hiányozni fog, hogy nem tátom a számat bambán, félig kábulatban, hanyatt fekve.
Hogy futásról is essék szó.
Volt szűzhavas esti tó körüli kocogás, vánszorgás és derékig saras, eltévedős örömfutás. Ma hihetetlen erőtlen vánszorgás, de olyan, hogy elképesztő. Holnap megint megyek és fűrészfogat rajzolok, egy három órásat, csak a sorminta kedvéért.
Nem tudom mi az oka, de mostanában olyan békésen, szinte kívülállóként szemlélem a körülöttem történő dolgokat. Egyáltalán nem bosszant és nem izgat, ha összetörik, leesik, nem megy, fáj, nem sikerül... Nem érint meg igazán. Lehet, hogy csak belül nagyon erősen nem engedem, hogy megsértsen, de tényleg szinte hitetlenkedve élem meg a nyugalmam. Lehet, hogy kezd beérni a 40 év gyümölcse?
Ki tudja?
Rám férne :)...
Házeladás, új munka, új élet, új otthon kérdésében is magától oldódnak meg a dolgok.
Mivel sokan érdeklődnek, sokszor mondom el, hogy mi is vár ránk. Mindenkinek máshogy, mivel mindenkit kicsit más aspektusból érdekel. Ezáltal, mintha felmondanám a 'leckét'. Minden alkalommal tudatosul bennem, egyre valóságosabbá válik és én is egyre jobban bízom benne és egyre otthonosabban mozgok az új környezetben.
Idő kell.
Ehhez is.
Nem kell sietni és kell időt hagyni, hogy a dolgok megtörténjenek.
Hogy megtörténhessenek.
Már Kutuzov is megmondta...
Ez az egész blog úgy indult, hogy le szerettem volna írni az utamat a fagyos, havas télből a nyári CCC-ig.
Még 2010-ben...
Most meg úgy zárul, hogy nem tudtam kijutni a rég vágyott UTMB-re.
Na, ilyen és ehhez hasonló gondolatok egyáltalán nem fordulnak meg a fejemben.
Nem is értem egyesek elkeseredését? Komolyan. Miii vaaaan?
Kicsit ezzel a mai döntéssel tisztább a kép.
Tehát az idei évre egyelőre biztos:
március 24 - EcoTrail Párizs
május 27 - Maxi race Annecy
Nagyon nézegetem még ezt a versenyt, mert az évek óta tervezett francia nyaralásunk helyszínétől nincs messze.
De szóba jöhetne még ez és ez is, meg annyi más...
Asszem nagyon örülnék, ha ebben az évben ez lenne a legnagyobb gondom.
Viszont tényleg nagy nap a mai, mivel szeptember végén kezdődött fogászati kezelésemre - szó szerint - felkerült a korona. Mind a nyolc :)))... Már hiányozni fog, hogy nem tátom a számat bambán, félig kábulatban, hanyatt fekve.
Hogy futásról is essék szó.
Volt szűzhavas esti tó körüli kocogás, vánszorgás és derékig saras, eltévedős örömfutás. Ma hihetetlen erőtlen vánszorgás, de olyan, hogy elképesztő. Holnap megint megyek és fűrészfogat rajzolok, egy három órásat, csak a sorminta kedvéért.
Nem tudom mi az oka, de mostanában olyan békésen, szinte kívülállóként szemlélem a körülöttem történő dolgokat. Egyáltalán nem bosszant és nem izgat, ha összetörik, leesik, nem megy, fáj, nem sikerül... Nem érint meg igazán. Lehet, hogy csak belül nagyon erősen nem engedem, hogy megsértsen, de tényleg szinte hitetlenkedve élem meg a nyugalmam. Lehet, hogy kezd beérni a 40 év gyümölcse?
Ki tudja?
Rám férne :)...
Házeladás, új munka, új élet, új otthon kérdésében is magától oldódnak meg a dolgok.
Mivel sokan érdeklődnek, sokszor mondom el, hogy mi is vár ránk. Mindenkinek máshogy, mivel mindenkit kicsit más aspektusból érdekel. Ezáltal, mintha felmondanám a 'leckét'. Minden alkalommal tudatosul bennem, egyre valóságosabbá válik és én is egyre jobban bízom benne és egyre otthonosabban mozgok az új környezetben.
Idő kell.
Ehhez is.
Nem kell sietni és kell időt hagyni, hogy a dolgok megtörténjenek.
Hogy megtörténhessenek.
Már Kutuzov is megmondta...
2012. január 15., vasárnap
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)