...mindennapi suhanásunk add meg nekönk ma...

2012. január 27., péntek

ÚJság

Jó páran kérdik, én meg jó párszor elmondtam már, de nagyon jót tesz, mert így fel kell mondani a leckét.
Régebben is sokat segített a hosszú magolások után, ha fennhangon elmondhattam az anyagot.
No, most leírom.

Nagyon sok szálon futnak az események.
Mint általában az életben.
Az egyes szálak térben, időben és érzelmileg is más-más hangsúlyt kapnak, így elég nehéz pillanatnyi rangsort állítani. Nem is teszem. Csupán csak leltár szerűen rögzíteném, hogy mi is a helyzet.

Jelen.

Alapjában nincs semmi nagy gond velünk. Mármint a családunkkal. Mindenki tudja és teszi a dolgát, nem lóg Damoklész kardja felettünk, tehát akár össze is tehetnénk kezünket lábunkat és hálát adhatnánk sorsunknak.
Ennek ellenére a kisebb gondjaink olyan mód zavarnak, hogy felkavarták az álló vizet.

A gondok.

A Waldorf iskolához ragaszkodunk.
Márka hűek vagyunk :)...
A baj csak az, hogy ehhez 45+45p-nyi autózással visszük a gyerekeket, ráadásul a plusz külön órák miatt még autózunk egy csomót.
Ez időben és anyagilag is nagyon megterhelő. Az iskolai befizetés - mert fizetni kell érte - és a benzinpénz a családi költségvetésünk legnagyobb tétele!

Bár nagyon szeretjük a házunkat, de nem vagyunk teljesen megelégedve vele.
Nagy.
Nekünk kisebb, takarékosabb és mostani eszünkkel más beosztásúra lenne szükségünk.

Tinnye alapjába véve nem rossz hely, de vagy beljebb mennénk a városba, vagy jobban vidékre költöznénk.
Nagyobb telek, állatok, erdő...

Lassan, de biztosan csökken a munkáim száma. Ráadsául az utóbbi években semmi kihívást nem érzek benne, gépiesen csinálom.
Azt hiszem kimondhatom, hogy nem szeretem a munkám, vagy csak ritkán. Illetve szeretem, de az a része, ami érdemi és szeretni való, az egyre kevesebb.
Nincs ezzel gond, ötleteim vannak - azok mindig vannak...

Ezekkel a gondokban az az igazi baj, hogy nem igazán látjuk helyben a megoldásukat. Kicsit perspektíva nélkül állunk és a hogyan továbbra nem jönnek épkézláb válaszok.
Rengetegen ellennének ebben a langyos vízben, hisz látjuk magunk körül, hogy él a többség.

Egy kicsit azt is érezzük, hogy 40 évesen talán az utolsó alkalom, hogy igazán mobilisan változtassunk az életünkön.
Vettünk ugyan egy telket Piliscsabán - eladó, ha vkit érdekel :) - de az ottani építkezéssel csak az iskolába járás gondjai mérséklődnének, egyéb életkörülményeink változatlanok maradnának.

Jövő

Egy teljes külön poszot kellene írni az élelmiszer termelésről szóló gondolataimról, ötleteimről, ezért ezt most inkább kihagynám. A lényeg a mostani történet szempontjából annyi, hogy egy olyan helyet akartunk találni, ahol saját kis termelő 'üzemünket' felépíthetjük. E mellett a tágabban vett szakmánktól sem szeretnénk teljesen elszakadni.

A 'véletlen' úgy hozta, hogy nagybátyámnak van aszófőn egy kisebb birtoka. Saját nyaralónk példáján látom, hogy milyen gond egy ilyen, az év csak kis részében használt ingatlan menedzselése. Ha az ember tényleg élvezni szeretné, akkor rengeteg időt kell eltölteni vele és lehet, hogy összességében nem is éri meg.
Ezzel szemben egyre többen fektetnek ingatlanba.
Aszófőn például alig van magyar tulajdonos. Holland, német, osztrák, svájci emberek veszik a szőlőket.
Igen ám, de ezeket gondozni is kell!
Nagy szerencsémre ma Magyarországon olyan helyen nem kell konkurenciától tartani, ahol dolgozni is kell. Ezeken a telkeken, földeken, birtokokon viszont kell.
A tulajoknak hatalmas gondot okoz, hogy több száz km távolságból irányítsák a munkákat.

Oké, akkor leszek én az intéző.

Intéző leszek.

Lemedzselem a munkákat, lenyírom/lenyíratom a füvet, rendben tartom a portát. Intézem az intézni valót.
Ma szinte egyikőjüknek sincs normális bora, bár szőlőjük tömérdek.
Nincs aki normálisan leszervezze a szüretet, a borkészítést.
Egyenként nincs palackozójuk, nincs iható boruk. Csak költségük.
Nem kéne, hogy így legyen...
Az elképzelésem szerint az első pár évben kerülnék én pénzbe, mert utána a birtokon termelt gyümülcs, szőlő, bor és egyéb termékek még nyereséget is termelnének gazdájuknak.
Én meg kötetlenül dolgozhatok, én osztom be a munkám, a saját ötleteimet nekem kell megvalósítanom, ráadásul fix pénzt kapok, rendszeresen, télen-nyáron. Ez szinte felfoghatatlan biztonságot teremt a mostani viszonyainkhoz képest.

Iskolát találtunk a közelben.
Tetszik. A waldorfos iskoláztatási elvárásainkat nem kell feladnunk.

Mivel jelenlegi házunkat nem tudtuk eddig eladni, így kézenfekvő lett, hogy egyelőre béreljünk egy házat a környéken, mondjuk épp Nemesvámoson, ahol a suli is van. Itt 10 perc alatt bárhonnan be lehet érni a suliba!
Gyalog!
Aszófő 20 kili, kevesebb, mint most a suli és garantáltan nincs dugó.
Az erdőn át futva közelebb van...
Futva megyek dolgozni? Hmmmm...
Vagy kerékpáron? Hmmmm...

1-2 év bérlés után már látni fogjuk, hogy hova érdemes építkezni, ha egyáltalán...
Lehet, hogy be sem jön a dolog...

Minden esetre tervezni bárhonnan tudok, tehát a még bejövő munkáimat meg tudom csinálni, ha ezen felül még lesz bármilyen munka az már plusz.

Az olcsóbb iskola és a kevesebb benzinpénz miatt a bérlés ingyen lesz, tehát anyagilag sem kerül nagy áldozatba a projekt.
Egyedül az iskolaváltás gond, mert persze nem ideális rángatni a kölköket, de hiszem, hogy többet nyerünk (nyerhetünk), mint amit vesztünk.
Tényleg. Mit veszthetünk?

Kicsit persze még összerándul a gyomrom, ha költözésre, albérletre gondolok, de a lecke felmondása azért többnyire erőt ad.
Kis családunkban is érezhetően nőtt az összetartássz új kihívás hatására.

Nem vagyok teljesen biztos a dolgomban, de nem látok a gondolatmenetben, nagy hibalehetőséget így nyugtatgatom magam.
A megszokott puha, meleg otthont sem egyszerű feladni, de nincs nyereség áldozatok nélkül, ezt tudomásul kell venni.

Futólag ennyi...

2 megjegyzés:

  1. Kemény menet lesz. Ha a költözésben kell a segítség csak szólj. Ha kell doboz szólj előre! Hiányozni fogsz/fogtok! Lehet nekünk is költözni kéne....

    VálaszTörlés