Vagy inkább futástalan.
Hallatlan.
Alig tudok kimozdulni az udvarból.
A közelítő tél és a befejezetlen ház szorításában egyszerűen képtelen vagyok kimozdulni.
Meg erőm sincs hozzá.
Kis torna meg jóga, ennél többre most nem futja.
Szerencsére pár nap múlva talán tényleg jön vmi télféle és akkor, ha akarom sem tudom tovább húzni ezt a felújítás ügyet.
Addig is egy kis film az október végi, lengyel dágványról.
0:53-nál az éj sötétjében villan meg felejthetetlen bokám, majd 2:23-tól kocorászom két kísérővel.
Ennyi.
2014. november 20., csütörtök
2014. október 28., kedd
Mud Ultra Trail
Ahhoz képest, hogy előre látó módon nem megyek a kora tavaszi, sárdagasztós, csúszkálós versenyek közelébe ez most elég nagy maflás lett.
A verseny közben és persze azóta is elmerengek ezen a terepfutás nevezetű dolgon.
Már hogy mit is jelent ez számomra.
Persze mindenki azt ért rajta, amit akar és ez így szép. Ami neki tetszik és amiben örömét leli, amit szeret.
Nos, én ebben nem leltem örömömet és nem szerettem.
Nekem a terepfutás azért, vmi futás szerű mozgásforma. Jó, hogy nem vagyok egy kengyelfutó, de azért mégis. Alapvetőleg ilyen formán edzek, alapvetőleg erre készülök és ezt várom el magamtól. Nem okoz lelki traumát egy kis belegyaloglás, hegyre caplatás, vagy lefelé tipegés.
Sok-sok poszt maradt el mostanában, de azért bennem folyamatosan íródott, az utóbbi időben egyre gyakrabban flow-ban megélt futásaim krónikája. Most hétvégén meg állandóan azon kaptam magam, hogy próbálok valami szépet felfedezni abban amit művelek, de nem ment.
Miért?
Ha egy kicsit összeszedem a gondolataimat és tapasztalataimat erről a hétvégéről, akkor egy beszámolónak nem nevezhető benyomáshalmaz lesz belőle.
Íme.
Az egész versenyt két részre bontanám.
Az első fele tartott 80 kiliig, a rövidebb táv rajtjáig. Ide mi is küldhettünk egy kisebb csomagot a célból.
A második fele, meg innen tartottvolna a célig.
Mivel éjfélkor volt a rajt, az első feléből nem sokat láttam.
Amit éreztem:
Küzdés, küzdés, küzdés.
Az elején volt egy kis futás, az ment és nagyon kellemes tempóban haladtam. Éreztem, hogy a mezőny első részében lehetek, mert elég szellősen voltunk. Gyorsan kialakult egy kisebb boly, amivel aztán sokat vonatoztunk, kisebb-nagyobb megszakítással. Először csak kisebb sarak szakaszok jöttek, majd bedurvult és folyamatosan überelte saját magát. Amikor az elképzelhetetlen kategóriánál voltunk, akkor az még mindig csak a kezdet volt - csak akkor még nem tudtam... Az első egy-két patakátkelés még tetszett is, mert lemosta a csatakot rólam, de amikor öt-hat lépés széles, sípcsont középig érő átkelés jött egymás után több, akkor az már fájt.
10 és 20 kili közt gyakorlatilag egy patakban futottunk. Ha szélesedett a völgy, akkor sárban, ha szűkült, akkor vízben. A sár minden fajtáját megismerhettem. A legmélyebb részen térdig, mondom TÉRDIG! ért.
Híg, folyós, kemény, csúszós, esetleg marhaszarral kevert, vagy sima agyagos változat. Bármi ami koszos és futhatatlan. Az egyetlen célom a talpon maradás volt. Futásról szó sem lehetett.
Eddig úgy tudtam, hogy a meredek részek nem sarasak, mert lefolyik róluk a víz. Lehet, hogy nálunk igen, de a Lengyeleknél nem.
Egyébként még a felfelék voltak a jobbak.
A lefeléből is volt persze aranyos. Monnyuk a Somborkor lefelé, kétszeres hosszban, saras altalaj, vastag, fagyott levélszőnyeggel fedve. Komolyan lassabb voltam lefelé, mint fel. Nemhogy hoztam, de még rontottam is az átlagomon. Nem élveztem és csak túlélni akartam. Ráadásul valami hascsikarás féle tekergett bennem, de nem mertem félre állni, mert egyáltalán nem láttam követhetőnek a jelzéseket. Elképzelni nem tudtam, hogy a többiek honnan tudják, hogy mikor merre kell menni?
Aztán pont 20 kilinél nem bírtam tovább és egy gyors sodrós balost vettem.
Innen egy egész futható szakasz jött az első frissítő és ellenőrző pontig.
Sajnos kóla nem volt, így egy tea legyűrése után tovább is mentem.
Itt egy öregebb csókával vonaglottam 35-ig, de akkor már valami nagyon nyomta a jobb lábujjaimat. Leültem egy rönkre és a cipőlevétel után konstatáltam, hogy egy sár hurka van az ujjaim alatt, ami a zokniba van épülve, tehát nem tudom kiszedni.
Visszanéztem, itt 27 perces kiliket tudtam menni, pedig nem voltam fáradt...
Innen többnyire egyedüli darálás volt csak, egész a 48 km-nél lévő 2. ellenőrző pontig.
6:30 alatt...
A szussznásnyi időt brutálisan megtorolta a következő, lápon át vezetett szakasz.
Itt út sem volt, csak a rekettyésre felkötött szalagok. Szerencse, hogy itt már lámpa nélkül tudtam menni.
Részletesen nem írom a továbbiakat, mert nincs mit.
Asszem összesen háromszor taknyoltam el, különböző módokon és különböző okok miatt. Reggel még volt pár 1-2 kilis szakasz, amit tudtam futni, de inkább csak harcoltam.
Ennyi volt az első fele.
82km/11:42ó
A szakaszzáró egy frankó pont volt, meleg kajával és átöltözési lehetőséggel.
Ettem, ittam, zoknit, pólót cseréltem és bizakodva indultam neki a második résznek.
Az volt a stratégiám, hogy 102-ig biztos elmegyek. Onnan már nincs messze a 119-es pont, ha meg már csak egy emelkedőt megmászom, az a 133-as, cél előtti pihihely, onnan meg már be lehet gurulni.
82-102-ig két bucka volt.
Egy nagy és egy kicsit nagyobb. (Ezt az ottani viszonyok szerint kell érteni, vagyis az első 200, a második 350m-t jelentett. Bakfitty!)
Az első felfelé ment, bár baromi meleg lett.
Lefelé sztem hosszabb volt, mint fel...
A második már felfelé sem volt egyszerű, de lefelé teljesen kész lettem.
Előttem húztak le több rönknyi fát a híg, sárban. Gyönyörűen előkészített bobos nyomvályú lett az eredmény, csak jég helyett vizes agyaggal bélelve...
Aztán egy aszfaltos részre értem ki, ami a térkép szerint a frissítőig vezetett. A bal térdem és a jobb bokám annyira fájt, hogy a lazán lejtő aszfaltot sem tudtam már megfutni. A nap is egyre laposabban sütött és az árnyékban bazira fáztam.
Mivel az előző pontnál a zsákomba raktam az órámat tölteni, szépen előbányásztam. Persze megnyomódott a 'pause', így nem volt pontos adatom a menetidőmről.
Kicsit elszámoltam sajnos az órákat, mert azt kalkuláltam, hogy az utolsó 20kilit 6 óra alatt tettem meg. (Ezzel szemben 'csak' 4:20 kellett hozzá.)
A leltár így nézett ki.
Az állapotom miatt futni nem tudok.
Az utolsó 20-ast 6ó alatt tettem meg.
Van még 44 kili. Az 12ó, ha nincs valami extrém rendezői szívatás.
Mivel nem tudok futni, így hőt sem termelek. A szép tiszta ég miatt biztos fagypont alatt lesz a hőmérséklet. Már most fázom, mi lesz még 12 órán át?!
Nekem ez nem kell.
Szépen beültem a pont mögötti étterembe és kortyolgattam egy kis forró teát.
Nem bántam meg.
Még most sem.
Kicsit sajnálom, hogy végre egész elfogadható állapotban álltam rajzhoz és mégsem tudtam ezt eredményre váltani, de sajnos most sportágat tévesztettem.
Majd egyszer futva is megpróbálnám...
A verseny közben és persze azóta is elmerengek ezen a terepfutás nevezetű dolgon.
Már hogy mit is jelent ez számomra.
Persze mindenki azt ért rajta, amit akar és ez így szép. Ami neki tetszik és amiben örömét leli, amit szeret.
Nos, én ebben nem leltem örömömet és nem szerettem.
Nekem a terepfutás azért, vmi futás szerű mozgásforma. Jó, hogy nem vagyok egy kengyelfutó, de azért mégis. Alapvetőleg ilyen formán edzek, alapvetőleg erre készülök és ezt várom el magamtól. Nem okoz lelki traumát egy kis belegyaloglás, hegyre caplatás, vagy lefelé tipegés.
Sok-sok poszt maradt el mostanában, de azért bennem folyamatosan íródott, az utóbbi időben egyre gyakrabban flow-ban megélt futásaim krónikája. Most hétvégén meg állandóan azon kaptam magam, hogy próbálok valami szépet felfedezni abban amit művelek, de nem ment.
Miért?
Ha egy kicsit összeszedem a gondolataimat és tapasztalataimat erről a hétvégéről, akkor egy beszámolónak nem nevezhető benyomáshalmaz lesz belőle.
Íme.
Az egész versenyt két részre bontanám.
Az első fele tartott 80 kiliig, a rövidebb táv rajtjáig. Ide mi is küldhettünk egy kisebb csomagot a célból.
A második fele, meg innen tartott
Mivel éjfélkor volt a rajt, az első feléből nem sokat láttam.
Amit éreztem:
Küzdés, küzdés, küzdés.
Az elején volt egy kis futás, az ment és nagyon kellemes tempóban haladtam. Éreztem, hogy a mezőny első részében lehetek, mert elég szellősen voltunk. Gyorsan kialakult egy kisebb boly, amivel aztán sokat vonatoztunk, kisebb-nagyobb megszakítással. Először csak kisebb sarak szakaszok jöttek, majd bedurvult és folyamatosan überelte saját magát. Amikor az elképzelhetetlen kategóriánál voltunk, akkor az még mindig csak a kezdet volt - csak akkor még nem tudtam... Az első egy-két patakátkelés még tetszett is, mert lemosta a csatakot rólam, de amikor öt-hat lépés széles, sípcsont középig érő átkelés jött egymás után több, akkor az már fájt.
10 és 20 kili közt gyakorlatilag egy patakban futottunk. Ha szélesedett a völgy, akkor sárban, ha szűkült, akkor vízben. A sár minden fajtáját megismerhettem. A legmélyebb részen térdig, mondom TÉRDIG! ért.
Híg, folyós, kemény, csúszós, esetleg marhaszarral kevert, vagy sima agyagos változat. Bármi ami koszos és futhatatlan. Az egyetlen célom a talpon maradás volt. Futásról szó sem lehetett.
Eddig úgy tudtam, hogy a meredek részek nem sarasak, mert lefolyik róluk a víz. Lehet, hogy nálunk igen, de a Lengyeleknél nem.
Egyébként még a felfelék voltak a jobbak.
A lefeléből is volt persze aranyos. Monnyuk a Somborkor lefelé, kétszeres hosszban, saras altalaj, vastag, fagyott levélszőnyeggel fedve. Komolyan lassabb voltam lefelé, mint fel. Nemhogy hoztam, de még rontottam is az átlagomon. Nem élveztem és csak túlélni akartam. Ráadásul valami hascsikarás féle tekergett bennem, de nem mertem félre állni, mert egyáltalán nem láttam követhetőnek a jelzéseket. Elképzelni nem tudtam, hogy a többiek honnan tudják, hogy mikor merre kell menni?
Aztán pont 20 kilinél nem bírtam tovább és egy gyors sodrós balost vettem.
Innen egy egész futható szakasz jött az első frissítő és ellenőrző pontig.
Sajnos kóla nem volt, így egy tea legyűrése után tovább is mentem.
Itt egy öregebb csókával vonaglottam 35-ig, de akkor már valami nagyon nyomta a jobb lábujjaimat. Leültem egy rönkre és a cipőlevétel után konstatáltam, hogy egy sár hurka van az ujjaim alatt, ami a zokniba van épülve, tehát nem tudom kiszedni.
Visszanéztem, itt 27 perces kiliket tudtam menni, pedig nem voltam fáradt...
Innen többnyire egyedüli darálás volt csak, egész a 48 km-nél lévő 2. ellenőrző pontig.
6:30 alatt...
A szussznásnyi időt brutálisan megtorolta a következő, lápon át vezetett szakasz.
Itt út sem volt, csak a rekettyésre felkötött szalagok. Szerencse, hogy itt már lámpa nélkül tudtam menni.
Részletesen nem írom a továbbiakat, mert nincs mit.
Asszem összesen háromszor taknyoltam el, különböző módokon és különböző okok miatt. Reggel még volt pár 1-2 kilis szakasz, amit tudtam futni, de inkább csak harcoltam.
Ennyi volt az első fele.
82km/11:42ó
A szakaszzáró egy frankó pont volt, meleg kajával és átöltözési lehetőséggel.
Ettem, ittam, zoknit, pólót cseréltem és bizakodva indultam neki a második résznek.
Az volt a stratégiám, hogy 102-ig biztos elmegyek. Onnan már nincs messze a 119-es pont, ha meg már csak egy emelkedőt megmászom, az a 133-as, cél előtti pihihely, onnan meg már be lehet gurulni.
82-102-ig két bucka volt.
Egy nagy és egy kicsit nagyobb. (Ezt az ottani viszonyok szerint kell érteni, vagyis az első 200, a második 350m-t jelentett. Bakfitty!)
Az első felfelé ment, bár baromi meleg lett.
Lefelé sztem hosszabb volt, mint fel...
A második már felfelé sem volt egyszerű, de lefelé teljesen kész lettem.
Előttem húztak le több rönknyi fát a híg, sárban. Gyönyörűen előkészített bobos nyomvályú lett az eredmény, csak jég helyett vizes agyaggal bélelve...
Aztán egy aszfaltos részre értem ki, ami a térkép szerint a frissítőig vezetett. A bal térdem és a jobb bokám annyira fájt, hogy a lazán lejtő aszfaltot sem tudtam már megfutni. A nap is egyre laposabban sütött és az árnyékban bazira fáztam.
Mivel az előző pontnál a zsákomba raktam az órámat tölteni, szépen előbányásztam. Persze megnyomódott a 'pause', így nem volt pontos adatom a menetidőmről.
Kicsit elszámoltam sajnos az órákat, mert azt kalkuláltam, hogy az utolsó 20kilit 6 óra alatt tettem meg. (Ezzel szemben 'csak' 4:20 kellett hozzá.)
A leltár így nézett ki.
Az állapotom miatt futni nem tudok.
Az utolsó 20-ast 6ó alatt tettem meg.
Van még 44 kili. Az 12ó, ha nincs valami extrém rendezői szívatás.
Mivel nem tudok futni, így hőt sem termelek. A szép tiszta ég miatt biztos fagypont alatt lesz a hőmérséklet. Már most fázom, mi lesz még 12 órán át?!
Nekem ez nem kell.
Szépen beültem a pont mögötti étterembe és kortyolgattam egy kis forró teát.
Nem bántam meg.
Még most sem.
Kicsit sajnálom, hogy végre egész elfogadható állapotban álltam rajzhoz és mégsem tudtam ezt eredményre váltani, de sajnos most sportágat tévesztettem.
Majd egyszer futva is megpróbálnám...
2014. szeptember 22., hétfő
Főpróba jeles
Megvolt ez a dupla beöntés, vagy mi.
Gyakorlatilag osztálykirándulós tempóban, remekül tesztelve a lengyel versenyen majd követendőket.
Az elején baromira beragadtunk egy gombászós sorba, ami arra volt jó, hogy nem tudtuk elfutni az elejét. Mondtam is Pepének, hogy ez a szakasz lesz a mi bankbetétünk, amit majd a második körben szépen kamatostul visszaveszünk.
Annyiban azért tanulságos volt ez az etap, hogy van azért az a lassú tempó, ami már fáraszt...
Néha tettem tétova próbálkozásokat egy-egy előzés erejéig, de semmi értelme nem volt, mert teljesen mindegy hogy egy hosszú sor végén, vagy közepén sétálgat az ember.
Nem ismertem ezt a részt (sem) és meglepett, hogy nagyobb kaptató nélkül is fel lehet érni a Kékesre. Ez egy nagyon jól futható útvonal.
Nagyonsokadiknak érkeztünk a pontra. ahol nem igazán időztünk.
A kéken lefelé aztán szinte sprintben futottak el mellettünk olyanok, akik a végén majd' egy órát kaptak tőlünk...
Nagyon jól kijött, hogy milyen béna vagyok a köves lefeléken. Pepe sem nyomta, de épp csak tudtam tartani vele a lépést. Pisztrángos-tó után viszont a Bakonyhoz hasonló terepviszonyok között nagyon otthonosan mozogtam. Néha bele-bele feledkeztem a kocogásba, de ilyenkor Pepére kellett várjak, aki mostanában nem tud annyit edzeni, mint amennyit szeretne. Próbáltam mögé beállva haladni, de nekem annyira más volt a ritmusom, hogy inkább a 'saját laza tempó - sétálós bevárás' taktika mellett döntöttem.
A fordító után persze sorra fogtuk be a párosokat. Ez a szakasz is nagyon tetszett, innen legalább már ismertem egyes részeket. A Sombokortól kicsit tartottam, de szerencsére rövid, ebből monnyuk egy 2-3-szor hosszabb már emberes lenne. Kékesig megint jól futható és jó, hogy nem egyből jön a lejtő, így van benne egy kis átmozgatós rész.
Frissítés után majdnem rossz felé mentünk, pedig Pepe nem először jár erre... Jelzés nem volt, de a helyismeret aztán megmentett minket. A kék hszögnek csak a legelejével találkoztam eddig, még a Téli Mátrákon. No, itt megint Pepe ment elől és hálát adtam az égnek, hogy nem siet!
Gyakorlatilag a Kékes-Pisztrángos-tó, majd kékhszög ezen első szakasza volt az a két rész amin konkrétan éreztem, hogy nagyon béna vagyok. 5:00-4:30 körüli tempóval jöttünk, de egyedül biztos nem tennék ilyet. Remélem a Beszkidekben nem sok hasonló rész vár majd rám.
A közös szakaszon még épp összetalálkoztunk a későbbi győztes párossal.
Az első kört 4:19-el zártuk és éreztem, hogy legalább még egy ilyet biztos tudunk.
Egy kis leves kenyérrel nagyon jót tett, bár az addigi frissítésemre nem lehet panaszom.
Egy marék datolya, egy szezamki, egy banán, és egy zacsi gumicukor ment le, ami habzsidőzsi! Ittam mint a kefekötő, a legurított kb. 1,5 l kifejezetten sok, annak tükrében, hogy nem is volt vészesen meleg.
Nagyon jó állapotban indultunk neki a második körnek. Próbáltam páromat kocorászásra ösztökélni, de végül egy minimálnak vélt tempóban egyedül haladtam. Időnként belesétáltam, hogy ne legyen túl nagy köztünk a távolság, de nem volt komfortos az átizzadt felsőben lazázni. Szegény Pepe nagyon küzdött. Minden elismerésem ez övé.
Mire felértem az aszfaltra jó kis köd ereszkedett le a hegyre. Leültem egy lépcsőre és a kamáslim ellenére a cipőmbe kerülő apró kavicsokkal bíbelődtem.
A sétálgatások és bevárások ellenére is gyorsabb volt ez a felfelénk mint az első, ráadásul már csak egy felfele és két ereszkedés várt csak ránk, így bizakodó voltam. Ilyen lazán is befogtunk egy párost, szépen jöttünk egyre feljebb.
A csúcsPont után most egyedül ereszkedtünk.
A szokásos koreográfia szerint Pisztrángos-tóig Pepe diktálta az iramot, majd én próbáltam húzni őt. Ez annyira sikerült, hogy kicsit túlhúzta és a tározónál egy kis magányos félrevonulás mellett döntött. Itt be is ért minket a felfelé leelőzött Ultra Manók páros, de nem maradtunk le, Parádsasváron már együtt frissítettünk.
Pepe egész nagy lendületet vett és nekifeküdtünk a piros sávnak.
Egész furcsa, hogy ha előttem ment, akkor fárasztó volt követni, ha pedig elé kerültem, akkor 1-2 perc alatt annyira lemaradt, hogy nem is láttam.
Az egész verseny legnagyobb tanulsága talán ez volt.
Eddig azt hittem, hogy csak a magunkhoz mért gyorsabb tempó tud halálos lenni, de most világosan kiderült, hogy a lassabb is gyilkos. Tehát azt a taktikámat, miszerint valaki mögé beállva szépen vontatom magam, teljesen felül kell írjam.
Észrevétlenül leszívja az erőmet.
A legjobb bizonyíték erre a mellkasi jeladóm volt.
Ha lefelé menet Pepe mögött haladtam, akkor a visszafogott tempó miatt csak le-föl ugráltam, mintha joggoltam volna. Ettől az idétlen mozgástól meg a pólóm annyira feltöltődött elektrosztatikusan, hogy rögtön 180-as pulzust mért a vekker és csipogott. Folyton fel kellett emelnem a pólóm, hogy ne nyekeregjen. Amikor felhúztam, abbahagyta, amikor normál tempóban mentem, akkor sem volt vele gond.
Szóval megint egyedül haladtam. Az aszfaltra kiérve meg is pillantottam a már régóta üldözött lengyel párost, akik nem örültek nekem :)!
Nem voltak túl jól, csak próbálták imitálni a futást. Sombokor aljára már Pepe is lehagyta őket. Kékesre érve már le is maradtak jócskán, viszont Ultra Manóék akkor mentek csekkolni, amikor mi eljöttünk. Ez Pepét is tempóra sarkalta így lefelé megint nem volt gond.
A négy technikásabb lefeléből ez volt, amit a legjobban élvezetem. Igazi levezetés lett. Az aszfalton aztán szerencsére Pepe hátra nézett és még volt időnk egy kis tempóváltásra. Így nem fogtak be minket.
Összességében bazi elégedett vagyok.
Gyakorlatilag végig bőven komfort zónában, tökéletes frissítéssel tudtam haladni.
Nem mondom, még két kör azért több lett volna mint elég, de októberben azért arányaiban kevesebb szint lesz. Az éjjeli kezdés talán az elfutástól is megvéd majd...
Ha az is jól sikerül, akkor az már tényleg dupla élmény lesz.
Gyakorlatilag osztálykirándulós tempóban, remekül tesztelve a lengyel versenyen majd követendőket.
Az elején baromira beragadtunk egy gombászós sorba, ami arra volt jó, hogy nem tudtuk elfutni az elejét. Mondtam is Pepének, hogy ez a szakasz lesz a mi bankbetétünk, amit majd a második körben szépen kamatostul visszaveszünk.
Annyiban azért tanulságos volt ez az etap, hogy van azért az a lassú tempó, ami már fáraszt...
Néha tettem tétova próbálkozásokat egy-egy előzés erejéig, de semmi értelme nem volt, mert teljesen mindegy hogy egy hosszú sor végén, vagy közepén sétálgat az ember.
Nem ismertem ezt a részt (sem) és meglepett, hogy nagyobb kaptató nélkül is fel lehet érni a Kékesre. Ez egy nagyon jól futható útvonal.
Nagyonsokadiknak érkeztünk a pontra. ahol nem igazán időztünk.
A kéken lefelé aztán szinte sprintben futottak el mellettünk olyanok, akik a végén majd' egy órát kaptak tőlünk...
Nagyon jól kijött, hogy milyen béna vagyok a köves lefeléken. Pepe sem nyomta, de épp csak tudtam tartani vele a lépést. Pisztrángos-tó után viszont a Bakonyhoz hasonló terepviszonyok között nagyon otthonosan mozogtam. Néha bele-bele feledkeztem a kocogásba, de ilyenkor Pepére kellett várjak, aki mostanában nem tud annyit edzeni, mint amennyit szeretne. Próbáltam mögé beállva haladni, de nekem annyira más volt a ritmusom, hogy inkább a 'saját laza tempó - sétálós bevárás' taktika mellett döntöttem.
A fordító után persze sorra fogtuk be a párosokat. Ez a szakasz is nagyon tetszett, innen legalább már ismertem egyes részeket. A Sombokortól kicsit tartottam, de szerencsére rövid, ebből monnyuk egy 2-3-szor hosszabb már emberes lenne. Kékesig megint jól futható és jó, hogy nem egyből jön a lejtő, így van benne egy kis átmozgatós rész.
Frissítés után majdnem rossz felé mentünk, pedig Pepe nem először jár erre... Jelzés nem volt, de a helyismeret aztán megmentett minket. A kék hszögnek csak a legelejével találkoztam eddig, még a Téli Mátrákon. No, itt megint Pepe ment elől és hálát adtam az égnek, hogy nem siet!
Gyakorlatilag a Kékes-Pisztrángos-tó, majd kékhszög ezen első szakasza volt az a két rész amin konkrétan éreztem, hogy nagyon béna vagyok. 5:00-4:30 körüli tempóval jöttünk, de egyedül biztos nem tennék ilyet. Remélem a Beszkidekben nem sok hasonló rész vár majd rám.
A közös szakaszon még épp összetalálkoztunk a későbbi győztes párossal.
Az első kört 4:19-el zártuk és éreztem, hogy legalább még egy ilyet biztos tudunk.
Egy kis leves kenyérrel nagyon jót tett, bár az addigi frissítésemre nem lehet panaszom.
Egy marék datolya, egy szezamki, egy banán, és egy zacsi gumicukor ment le, ami habzsidőzsi! Ittam mint a kefekötő, a legurított kb. 1,5 l kifejezetten sok, annak tükrében, hogy nem is volt vészesen meleg.
Nagyon jó állapotban indultunk neki a második körnek. Próbáltam páromat kocorászásra ösztökélni, de végül egy minimálnak vélt tempóban egyedül haladtam. Időnként belesétáltam, hogy ne legyen túl nagy köztünk a távolság, de nem volt komfortos az átizzadt felsőben lazázni. Szegény Pepe nagyon küzdött. Minden elismerésem ez övé.
Mire felértem az aszfaltra jó kis köd ereszkedett le a hegyre. Leültem egy lépcsőre és a kamáslim ellenére a cipőmbe kerülő apró kavicsokkal bíbelődtem.
A sétálgatások és bevárások ellenére is gyorsabb volt ez a felfelénk mint az első, ráadásul már csak egy felfele és két ereszkedés várt csak ránk, így bizakodó voltam. Ilyen lazán is befogtunk egy párost, szépen jöttünk egyre feljebb.
A csúcsPont után most egyedül ereszkedtünk.
A szokásos koreográfia szerint Pisztrángos-tóig Pepe diktálta az iramot, majd én próbáltam húzni őt. Ez annyira sikerült, hogy kicsit túlhúzta és a tározónál egy kis magányos félrevonulás mellett döntött. Itt be is ért minket a felfelé leelőzött Ultra Manók páros, de nem maradtunk le, Parádsasváron már együtt frissítettünk.
Pepe egész nagy lendületet vett és nekifeküdtünk a piros sávnak.
Egész furcsa, hogy ha előttem ment, akkor fárasztó volt követni, ha pedig elé kerültem, akkor 1-2 perc alatt annyira lemaradt, hogy nem is láttam.
Az egész verseny legnagyobb tanulsága talán ez volt.
Eddig azt hittem, hogy csak a magunkhoz mért gyorsabb tempó tud halálos lenni, de most világosan kiderült, hogy a lassabb is gyilkos. Tehát azt a taktikámat, miszerint valaki mögé beállva szépen vontatom magam, teljesen felül kell írjam.
Észrevétlenül leszívja az erőmet.
A legjobb bizonyíték erre a mellkasi jeladóm volt.
Ha lefelé menet Pepe mögött haladtam, akkor a visszafogott tempó miatt csak le-föl ugráltam, mintha joggoltam volna. Ettől az idétlen mozgástól meg a pólóm annyira feltöltődött elektrosztatikusan, hogy rögtön 180-as pulzust mért a vekker és csipogott. Folyton fel kellett emelnem a pólóm, hogy ne nyekeregjen. Amikor felhúztam, abbahagyta, amikor normál tempóban mentem, akkor sem volt vele gond.
Szóval megint egyedül haladtam. Az aszfaltra kiérve meg is pillantottam a már régóta üldözött lengyel párost, akik nem örültek nekem :)!
Nem voltak túl jól, csak próbálták imitálni a futást. Sombokor aljára már Pepe is lehagyta őket. Kékesre érve már le is maradtak jócskán, viszont Ultra Manóék akkor mentek csekkolni, amikor mi eljöttünk. Ez Pepét is tempóra sarkalta így lefelé megint nem volt gond.
A négy technikásabb lefeléből ez volt, amit a legjobban élvezetem. Igazi levezetés lett. Az aszfalton aztán szerencsére Pepe hátra nézett és még volt időnk egy kis tempóváltásra. Így nem fogtak be minket.
Összességében bazi elégedett vagyok.
Gyakorlatilag végig bőven komfort zónában, tökéletes frissítéssel tudtam haladni.
Nem mondom, még két kör azért több lett volna mint elég, de októberben azért arányaiban kevesebb szint lesz. Az éjjeli kezdés talán az elfutástól is megvéd majd...
Ha az is jól sikerül, akkor az már tényleg dupla élmény lesz.
2014. szeptember 10., szerda
Próbajáték
Én vagyok az örökoptimistaponthu.
Annak ellenére, hogy az idei versenyeim eddigi listája így néz ki:
T100 - feladtam
M115 - el sem jutottam a rajtig
Bakonyi Nemszázas - helyette az ágyban fetrengtem
Budapest Terep Kupa - épp nem tudtam futni
... tehát ennek ellenére még most őszre beneveztem a
Dupla Élményre
és a
Lemkowyna Ultra Trailre
Az előbbire hirtelen felindulásból, a múlt heti RUNtotta béli szeánszon kapott intuíció miatt.
Pepével leszünk párban, akivel 2010 óta együtt ünnepeljük második szülinapunkat. Ekkor éltük át azt a kedves kis vihart a Flegere-en...
Az utóbbira meg azért, mert idén egy árva UTMB pontom sincs és 4pontot itt lehetett a legolcsóbban kihozni. Fuvarom van, aránylag közel van és középhegységi a környezet, ami azért október végén nem hátrány.
De, hogy mi lesz ebből?!?
Annak ellenére, hogy az idei versenyeim eddigi listája így néz ki:
T100 - feladtam
M115 - el sem jutottam a rajtig
Bakonyi Nemszázas - helyette az ágyban fetrengtem
Budapest Terep Kupa - épp nem tudtam futni
... tehát ennek ellenére még most őszre beneveztem a
Dupla Élményre
és a
Lemkowyna Ultra Trailre
Az előbbire hirtelen felindulásból, a múlt heti RUNtotta béli szeánszon kapott intuíció miatt.
Pepével leszünk párban, akivel 2010 óta együtt ünnepeljük második szülinapunkat. Ekkor éltük át azt a kedves kis vihart a Flegere-en...
Az utóbbira meg azért, mert idén egy árva UTMB pontom sincs és 4pontot itt lehetett a legolcsóbban kihozni. Fuvarom van, aránylag közel van és középhegységi a környezet, ami azért október végén nem hátrány.
De, hogy mi lesz ebből?!?
2014. szeptember 4., csütörtök
Azóta is csoda
Nem győzöm kihasználni.
Hétvégén elmentem egy bakonyi ötvenesre, ha már közelben volt.
Remélem jövőre az UTMB miatt nem fogok tudni elmenni rá...
Ráadásul az ötvenes távon elsőnek beérkező egy két főre szóló ebéd/vacsora meghívást nyert.
No, az eredmény szerint,
ha más futó nem indul, akkor képes vagyok elsőnek beérni!
Fasza.
Ráadásul voltak benne ismeretlen részek is, és mégis!
Számomra mostanában gyorsan csökkennek a fehér foltok a Bakonyban.
Az eleje ennek a TT-nek ismerős volt.
A K+ és főleg a P- Kőris-hegyig teljesen hazai pálya.
A piros folytatását már futottam ősszel de most helyenként annyira elmosta az eső, hogy alig ismertem rá. Folyton vissza kellett fognom magam, mert nagyon vitt a lábam, de féltem, hogy elfutom az elejét és a későbbi melegtől is tartottam.
A Vinye felé tartó aszfaltot eddig csak autóból ismertem, és meg kell mondjam, hogy úgy jobban tetszett...
A Zörög-tetőre a Z- már megvolt, de ellenkező irányból. Sokkal nagyobb emelkedőre számítottam. Egyébként brutálul jelzett pálya volt.
Szalag, tábla, jelzés dögivel.
Ebből a szempontból teljesen futóbarát TT.
A navigációt nem is néztem, mert ismertem a terepet. Egy kajálós, kapaszkodós rész után mégis valami miatt a vekkerre néztem és dermedten láttam, hogy a kis nyíl nincs az úton!
Bakker ezmi?!
Nagy szerencsém volt, mert csak 50 m-t tévesztettem.
Persze a kereszteződésben két szalag és egy A4-es tábla is volt. Ennyit az evésről és vekkernézésről... Futni kéne tán...
Megint egy pisor pont a vekkernek!
A Zörög-hegyen épp felért a pontőr, csak pecsét és gurultam is lefelé. Cseszneken volt egy kis oda-vissza szakasz. Itt megnyugodtam, hogy nincs a nyakamban senki.
Egyébként ez az elsőség még így egy noném tt-n is megviselt. Egyszerűen frusztrált. Komolyan jobban örültem volna ha már végre valaki leelőz, francnak van kedve elsőnek lenni!
Aztán következett a S- felfelé. Nulla út, bazi susnya és kb 20-30 cm széles, a szederből kivágott kis ösvény, ami kavarog le-föl, jobbra-balra. Szegény gps majd megkergült. Meg én is.
Aztán a Bakonyi Mikiről szemből többször bejárt, ismerős rész és végre a Cuha-völgy!
Mivel már fogytán volt a vizem, örültem a vasútállomáson lévő pontnak,
egész addig amíg ki nem derült, hogy csak bubis vizük van.
Eztsohasenemfogommegérteni.hu
Bubisvíz az erdő közepén, akkor, amikor sima vizet az épületből is kihozhatnának...
Spongyátrá!
Innen a Z- megint ismeretlen rész volt.
Gyönyörű patakmeder kicsit teknikás betétekkel. Egy csámpázós felfelén meg azt vettem észre, hogy vhogy kikapcsoltam az órám. A susnyaharcban egy rönk átkelésen biztos megnyomtam vhogy. Így csak egy szép piros vonal maradt ezen az útszakaszon.
Aztán a nagy élvezkedést egy kiadós szántóföld szélén futás koronázta. Persze tűző napon...
Porváról meg zsombékos fűfutás volt a menü, szintén szántóföldek között. Itt bizony már tolnom kellett a gumicukrot az arcomba rendesen...
Az aszfalton végre elértem az ismerős K- jelzést. Innen Szépalma nincs messze, viszont genya emelkedő hátráltatott. Pecsét után kis lejtőzés után elég lélekromboló aszfaltozás jött amiről még film is készült.
Mégpedig azért, mert ezen a futáson avattam fel a gyártó Makai Bettivel közösen összehozott futóalsómat. Ez hátul tele van zsebbel, ebbe fér el egy csomó cucc. Ráadásul vmi egész elképesztő anyagból van. Olyan vékony, hogy nagyon.
Szóval termékmenedzselt futó lettem, vag ymi?!
Ma meg Pénzesgyőrben volt dolgom, így ott futottam egy karikát.
Az indító P+ nincs is igazából, így csak az órámmal tudtam abszolválni.
A lehető legszebb, legvarázslatosabb részeken megy. Nemhiába nincs jel:)!
A Kerteskői-szurdok meg tele van vízzel, így olyan mint a Szlovák-paradicsom. Monnyuk utána a csalános már igazi hungaricum.
Az teljességgel lehetetlen, hogy nekem valaha is reumám legyen! Mostanában annyiszor szívok a szedres-csalános részeken, hogy az nem igaz.
Lehet, hogy a Bakonyt nem egy csapadékos nyár utáni, kora őszi, full kontaktos időszakban kéne felfedeznem?
Hétvégén elmentem egy bakonyi ötvenesre, ha már közelben volt.
Remélem jövőre az UTMB miatt nem fogok tudni elmenni rá...
Ráadásul az ötvenes távon elsőnek beérkező egy két főre szóló ebéd/vacsora meghívást nyert.
No, az eredmény szerint,
ha más futó nem indul, akkor képes vagyok elsőnek beérni!
Fasza.
Ráadásul voltak benne ismeretlen részek is, és mégis!
Számomra mostanában gyorsan csökkennek a fehér foltok a Bakonyban.
Az eleje ennek a TT-nek ismerős volt.
A K+ és főleg a P- Kőris-hegyig teljesen hazai pálya.
A piros folytatását már futottam ősszel de most helyenként annyira elmosta az eső, hogy alig ismertem rá. Folyton vissza kellett fognom magam, mert nagyon vitt a lábam, de féltem, hogy elfutom az elejét és a későbbi melegtől is tartottam.
A Vinye felé tartó aszfaltot eddig csak autóból ismertem, és meg kell mondjam, hogy úgy jobban tetszett...
A Zörög-tetőre a Z- már megvolt, de ellenkező irányból. Sokkal nagyobb emelkedőre számítottam. Egyébként brutálul jelzett pálya volt.
Szalag, tábla, jelzés dögivel.
Ebből a szempontból teljesen futóbarát TT.
A navigációt nem is néztem, mert ismertem a terepet. Egy kajálós, kapaszkodós rész után mégis valami miatt a vekkerre néztem és dermedten láttam, hogy a kis nyíl nincs az úton!
Bakker ezmi?!
Nagy szerencsém volt, mert csak 50 m-t tévesztettem.
Persze a kereszteződésben két szalag és egy A4-es tábla is volt. Ennyit az evésről és vekkernézésről... Futni kéne tán...
Megint egy pisor pont a vekkernek!
A Zörög-hegyen épp felért a pontőr, csak pecsét és gurultam is lefelé. Cseszneken volt egy kis oda-vissza szakasz. Itt megnyugodtam, hogy nincs a nyakamban senki.
Egyébként ez az elsőség még így egy noném tt-n is megviselt. Egyszerűen frusztrált. Komolyan jobban örültem volna ha már végre valaki leelőz, francnak van kedve elsőnek lenni!
Aztán következett a S- felfelé. Nulla út, bazi susnya és kb 20-30 cm széles, a szederből kivágott kis ösvény, ami kavarog le-föl, jobbra-balra. Szegény gps majd megkergült. Meg én is.
Aztán a Bakonyi Mikiről szemből többször bejárt, ismerős rész és végre a Cuha-völgy!
Mivel már fogytán volt a vizem, örültem a vasútállomáson lévő pontnak,
egész addig amíg ki nem derült, hogy csak bubis vizük van.
Eztsohasenemfogommegérteni.hu
Bubisvíz az erdő közepén, akkor, amikor sima vizet az épületből is kihozhatnának...
Spongyátrá!
Innen a Z- megint ismeretlen rész volt.
Gyönyörű patakmeder kicsit teknikás betétekkel. Egy csámpázós felfelén meg azt vettem észre, hogy vhogy kikapcsoltam az órám. A susnyaharcban egy rönk átkelésen biztos megnyomtam vhogy. Így csak egy szép piros vonal maradt ezen az útszakaszon.
Aztán a nagy élvezkedést egy kiadós szántóföld szélén futás koronázta. Persze tűző napon...
Porváról meg zsombékos fűfutás volt a menü, szintén szántóföldek között. Itt bizony már tolnom kellett a gumicukrot az arcomba rendesen...
Az aszfalton végre elértem az ismerős K- jelzést. Innen Szépalma nincs messze, viszont genya emelkedő hátráltatott. Pecsét után kis lejtőzés után elég lélekromboló aszfaltozás jött amiről még film is készült.
Mégpedig azért, mert ezen a futáson avattam fel a gyártó Makai Bettivel közösen összehozott futóalsómat. Ez hátul tele van zsebbel, ebbe fér el egy csomó cucc. Ráadásul vmi egész elképesztő anyagból van. Olyan vékony, hogy nagyon.
Szóval termékmenedzselt futó lettem, vag ymi?!
Ma meg Pénzesgyőrben volt dolgom, így ott futottam egy karikát.
Az indító P+ nincs is igazából, így csak az órámmal tudtam abszolválni.
A lehető legszebb, legvarázslatosabb részeken megy. Nemhiába nincs jel:)!
A Kerteskői-szurdok meg tele van vízzel, így olyan mint a Szlovák-paradicsom. Monnyuk utána a csalános már igazi hungaricum.
Az teljességgel lehetetlen, hogy nekem valaha is reumám legyen! Mostanában annyiszor szívok a szedres-csalános részeken, hogy az nem igaz.
Lehet, hogy a Bakonyt nem egy csapadékos nyár utáni, kora őszi, full kontaktos időszakban kéne felfedeznem?
2014. augusztus 23., szombat
Bakonyi betyárság
Egy csoda ez az óra!
A héten próbálgattam végre a navigációs lehetőségeit - ha már ezért vettem igazán...
Csütörtökön egy Bakonybéli körömet módosítgattam és egészítettem ki:
Eddig a Z+ valahogy kimaradt pedig elég szintesnek ígérkezik a térkép alapján.
Most beleszerkesztettem ebbe a kis körbe. Az odvaskői mászás nem maradhatott ki és a Bakonybéli-Szarvad-árok tetején is találtam még egy kis szintet, de jelzetlen ösvényen. No, ennek navigálását az órára bíztam.
Össze is jött ez a 20-as karika.
Bazi jól navigált!
Direkt próbáltam eltévedni is, de nem engedett :) !
A jelzetlen vége persze már nincs is, csak susnya, így az aszfaltig tartó szakaszon már teljesen rá hagyatkoztam. Nem bántam meg.
Lefelé meg olyan flow volt, hogy nemhiszemel...
Monnyuk bazi ideális idő volt.
Eső után, szélcsendes, kicsit saras, oldalról jövő, erős surló fényekkel...
Ezen nekibuzdulva ma főpróbát tartottam navigálásból.
Teljesen ismeretlen terepen, csak az órában bízva (jó, vittem a kezemben térképet is - kellett...)
Nyugati-Bakony, Farkasgyepű kiindulással.
Megint egy 20-as.
Borzalmas volt.
Az elején még szépen haladtam.
Csurgó-kútnál egy bő vizű forrás van, ami 3-4 m-es szikláról csobog le mohás kövekre. Pazar látvány. Padok, asztalok, esőbeálló.
Innen már kicsit necces volt a Köves-patak menti haladás, de azért ilyennel már találkoztam... Az óra baromi jól irányított az el-el tűnő ösvényen. A vadászház után aztán a Z- -on próbáltam haladni, mert én kérem a jelzést követem!
Ez egy 4-5 éves tarvágás.
No comment.
Amikor olyan két méter magas lett a szeder, akkor próbáltam még kerülni, de aztán feladtam éa visszafordultam. Olyan 6,6km-nél látszik is...
Visszamentem a dózerra és kikerültem a förtelmes részt.
Ha már Margit.
Lábat förtelenítettem...
Nincsvége...!
Kicsit jellegtelen, inkább vértesi, mint bakonyi tájon haladtam.
Sár volt, de nem vészes.
Könnyen megtaláltam a S- -ot is, helyenként még haladni is lehetett.
Aztán az óra iránymutatásaival ellentétben egy balost vett a jelzés. Kicsit követtem, de aztán visszafordultam, mert kíváncsi voltam, hogy mi van ott, ahova az óra vinne.
Nos, ott a régi jelzéseket meg is találtam, de bazi bozótharcot folytattam értük.
A biztos pontot jelentő dózerra kiérve megtaláltam az Ödön-kútat, ami bőven folydogált így legalább szomjas nem maradtam.
Itt még lerövidíthettem volna a kört, de én fasza gyerek vagyok vagy mi.
Kicsit féltem a sárga végétől, mert arra azt írták, hogy 'nehezen járható'. Az eddigiekre ez nem volt ráírva, tehát éltem a gyanúval, hogy ott vmi nagy disznóság lehet.
A dózeren nem is kellett sokáig kocorásszak, hogy egy jobbos után egy teljesen érintetlen 2-2,5m magas csalánosban találtam magam.
Leírhatatlan volt.
Átkeltem a patakon, majd a túloldalt csalán+szeder+fiatal gyertyános+közte patak 1000 ágon.
Ide már az ellenségem se hoznám el.
Csak hülye jön ide nyár végén!
A Z+-en végre visszafordultam.
No, ez gyönyörű rész. Mesekönyvbe illő, kaszált rét. Hihetetlen szép.
Egész addig, amíg megint nem kellett átkelnem a patakon.
Itt olyan magas volt a csalán és a dzsindzsa, hogy nem látszott a jelzés. Ha volt egyáltalán.
Kis visszafordulás után egy jókora husánggal vertem magam előtt az utat. Hatalmas pókhálókba 'szaladtam' bele pofával, de már meg sem éreztem. Az átkelés után meg olyan dózer, mintha mi sem történt volna.
No, innen szóra sem érdemes.
Itt-ott láttam, hogy szerveznek olyan futásokat, ahol épített akadályok vannak.
Nekem ez olyan szánalmas, de van piaca.
Itt vannak a természetben az akadályok, nem kell építeni, nem kell felesleges energiákat bele feccölni, csak ki kell menni és meg kell csinálni.
Ja, a végén nincs érem és oklevél.
Akkor nemislyó...
A héten próbálgattam végre a navigációs lehetőségeit - ha már ezért vettem igazán...
Csütörtökön egy Bakonybéli körömet módosítgattam és egészítettem ki:
Eddig a Z+ valahogy kimaradt pedig elég szintesnek ígérkezik a térkép alapján.
Most beleszerkesztettem ebbe a kis körbe. Az odvaskői mászás nem maradhatott ki és a Bakonybéli-Szarvad-árok tetején is találtam még egy kis szintet, de jelzetlen ösvényen. No, ennek navigálását az órára bíztam.
Össze is jött ez a 20-as karika.
Bazi jól navigált!
Direkt próbáltam eltévedni is, de nem engedett :) !
A jelzetlen vége persze már nincs is, csak susnya, így az aszfaltig tartó szakaszon már teljesen rá hagyatkoztam. Nem bántam meg.
Lefelé meg olyan flow volt, hogy nemhiszemel...
Monnyuk bazi ideális idő volt.
Eső után, szélcsendes, kicsit saras, oldalról jövő, erős surló fényekkel...
Ezen nekibuzdulva ma főpróbát tartottam navigálásból.
Teljesen ismeretlen terepen, csak az órában bízva (jó, vittem a kezemben térképet is - kellett...)
Nyugati-Bakony, Farkasgyepű kiindulással.
Megint egy 20-as.
Borzalmas volt.
Az elején még szépen haladtam.
Csurgó-kútnál egy bő vizű forrás van, ami 3-4 m-es szikláról csobog le mohás kövekre. Pazar látvány. Padok, asztalok, esőbeálló.
Innen már kicsit necces volt a Köves-patak menti haladás, de azért ilyennel már találkoztam... Az óra baromi jól irányított az el-el tűnő ösvényen. A vadászház után aztán a Z- -on próbáltam haladni, mert én kérem a jelzést követem!
Ez egy 4-5 éves tarvágás.
No comment.
Amikor olyan két méter magas lett a szeder, akkor próbáltam még kerülni, de aztán feladtam éa visszafordultam. Olyan 6,6km-nél látszik is...
Visszamentem a dózerra és kikerültem a förtelmes részt.
Ha már Margit.
Lábat förtelenítettem...
Nincsvége...!
Kicsit jellegtelen, inkább vértesi, mint bakonyi tájon haladtam.
Sár volt, de nem vészes.
Könnyen megtaláltam a S- -ot is, helyenként még haladni is lehetett.
Aztán az óra iránymutatásaival ellentétben egy balost vett a jelzés. Kicsit követtem, de aztán visszafordultam, mert kíváncsi voltam, hogy mi van ott, ahova az óra vinne.
Nos, ott a régi jelzéseket meg is találtam, de bazi bozótharcot folytattam értük.
A biztos pontot jelentő dózerra kiérve megtaláltam az Ödön-kútat, ami bőven folydogált így legalább szomjas nem maradtam.
Itt még lerövidíthettem volna a kört, de én fasza gyerek vagyok vagy mi.
Kicsit féltem a sárga végétől, mert arra azt írták, hogy 'nehezen járható'. Az eddigiekre ez nem volt ráírva, tehát éltem a gyanúval, hogy ott vmi nagy disznóság lehet.
A dózeren nem is kellett sokáig kocorásszak, hogy egy jobbos után egy teljesen érintetlen 2-2,5m magas csalánosban találtam magam.
Leírhatatlan volt.
Átkeltem a patakon, majd a túloldalt csalán+szeder+fiatal gyertyános+közte patak 1000 ágon.
Ide már az ellenségem se hoznám el.
Csak hülye jön ide nyár végén!
A Z+-en végre visszafordultam.
No, ez gyönyörű rész. Mesekönyvbe illő, kaszált rét. Hihetetlen szép.
Egész addig, amíg megint nem kellett átkelnem a patakon.
Itt olyan magas volt a csalán és a dzsindzsa, hogy nem látszott a jelzés. Ha volt egyáltalán.
Kis visszafordulás után egy jókora husánggal vertem magam előtt az utat. Hatalmas pókhálókba 'szaladtam' bele pofával, de már meg sem éreztem. Az átkelés után meg olyan dózer, mintha mi sem történt volna.
No, innen szóra sem érdemes.
Itt-ott láttam, hogy szerveznek olyan futásokat, ahol épített akadályok vannak.
Nekem ez olyan szánalmas, de van piaca.
Itt vannak a természetben az akadályok, nem kell építeni, nem kell felesleges energiákat bele feccölni, csak ki kell menni és meg kell csinálni.
Ja, a végén nincs érem és oklevél.
Akkor nemislyó...
2014. augusztus 10., vasárnap
Buddha
Még az előző suliban, ahová a kölkök jártak, minden évben szerveztek nyáron egy buddhista tábort - sok más mellett. Az ottani programban állandó elemként szerepelt egy közös mandala rajzolás/építés is.
Homokból.
Több napig építették, közösen.
Majd utolsó nap szépen lerombolták.
Amikor először olvastam egy kicsit értetlenkedtem, de aztán teljesen világossá vált számomra a dolog. Ha már buddhizmus...
Teljesen más, de nekem persze mégsem.
Mert mérjük, mentjük elemezzük lassan inden futásunkat. Ami 'jelentőseb(nek vélt)', azt valami szervezett formában tesszük, hogy nyoma legyen.
Nehogymá' hibába?!
Kiskör, nagy kör, Balboa, oboa, vér meg vércukor kör.
Ranglista, sorrend verseny. Érem kitűző, oklevél, kupa...
Minap a lányokkal beszélgetve előjött a 'szép, fehér királyfi szőke paripán' hasonlat. Arról próbáltam meggyőzni őket, hogy nem biztos, hogy kifizetődő várni ezt a manust. Azaz, hogy várni kell, csak nem biztos, hogy fehér lesz (ő, vagy a lova) és nem biztos, hogy egyáltalán lesz lova, meg koronája. Inkább próbáljanak nyitottak lenni a 'hétköznapi csodára'. Van az, csak észre kell venni, csak le kell hajolni érte.
Már unalomig sokszor leírtam, hogy nekem sokkal fontosabb a szürke hétköznapok csodája, mint az ünnepnapok nagy durrogtatásai.
Leírtam, de mégis rajta kapom magam, amikor nem e szerint cselekszem.
Pénteken futottam egy szokásos körömet. Beértem a paloznaki pincékhez. Egy mesés hely ez, gyönyörű kilátással. Mivel már érik az útszéli szilva a mezsgyéken, megálltam és párat megeszegettem. Közben kiláttam, ha már szép. Pár tíz másodperc múlva meg azon kaptam magam, hogy mehetnékem van.
Merezedzés!
Ha jól érzem magam, akkor már az nem is jó.
???
Teljesen abnormális.
Há' nem ez a hétköznapi csoda? Nem ezért kell lehajolni?
Leugrom futni, közben kilátok, eszem, ha kell megállok és beszélgetek.
Nem, mert akkor nem lesz elég ütős és izzadság szagú...
Hányszor hallottam másoktól, hogy vmi trauma, vagy épp kedvtelenség, motiválatlanság hatására felhagytak az Edzéssel és csak saját örömükre futkorásztak.
Ez azt jelenti, hogy normál esetben nem saját örömükre teszik?
Tejóég!
Akkorminek?
Medálért, sorrendért, helyezésért, plakettért...?
Ezeket csak azért írom, mert saját orrom akarom beleverni, saját piszkomba.
Mert mért tartok ott, hogy egyáltalán említésre méltó dolog az ha megállok szilvázni?!
Hogy jön ide a mandala?
Úgy, hogy azt is az együttlétért, az együttlét öröméért, az alkotás, az együtt alkotás pillanatnyi öröméért építik a gyerekek. És aztán nem marad nyoma, csak bennük az ott szerzett érzések lenyomata.
Nincs érem, sorrend, lista, oklevél,
csak az élmény.
Homokból.
Több napig építették, közösen.
Majd utolsó nap szépen lerombolták.
Amikor először olvastam egy kicsit értetlenkedtem, de aztán teljesen világossá vált számomra a dolog. Ha már buddhizmus...
Teljesen más, de nekem persze mégsem.
Mert mérjük, mentjük elemezzük lassan inden futásunkat. Ami 'jelentőseb(nek vélt)', azt valami szervezett formában tesszük, hogy nyoma legyen.
Nehogymá' hibába?!
Kiskör, nagy kör, Balboa, oboa, vér meg vércukor kör.
Ranglista, sorrend verseny. Érem kitűző, oklevél, kupa...
Minap a lányokkal beszélgetve előjött a 'szép, fehér királyfi szőke paripán' hasonlat. Arról próbáltam meggyőzni őket, hogy nem biztos, hogy kifizetődő várni ezt a manust. Azaz, hogy várni kell, csak nem biztos, hogy fehér lesz (ő, vagy a lova) és nem biztos, hogy egyáltalán lesz lova, meg koronája. Inkább próbáljanak nyitottak lenni a 'hétköznapi csodára'. Van az, csak észre kell venni, csak le kell hajolni érte.
Már unalomig sokszor leírtam, hogy nekem sokkal fontosabb a szürke hétköznapok csodája, mint az ünnepnapok nagy durrogtatásai.
Leírtam, de mégis rajta kapom magam, amikor nem e szerint cselekszem.
Pénteken futottam egy szokásos körömet. Beértem a paloznaki pincékhez. Egy mesés hely ez, gyönyörű kilátással. Mivel már érik az útszéli szilva a mezsgyéken, megálltam és párat megeszegettem. Közben kiláttam, ha már szép. Pár tíz másodperc múlva meg azon kaptam magam, hogy mehetnékem van.
Merezedzés!
Ha jól érzem magam, akkor már az nem is jó.
???
Teljesen abnormális.
Há' nem ez a hétköznapi csoda? Nem ezért kell lehajolni?
Leugrom futni, közben kilátok, eszem, ha kell megállok és beszélgetek.
Nem, mert akkor nem lesz elég ütős és izzadság szagú...
Hányszor hallottam másoktól, hogy vmi trauma, vagy épp kedvtelenség, motiválatlanság hatására felhagytak az Edzéssel és csak saját örömükre futkorásztak.
Ez azt jelenti, hogy normál esetben nem saját örömükre teszik?
Tejóég!
Akkorminek?
Medálért, sorrendért, helyezésért, plakettért...?
Ezeket csak azért írom, mert saját orrom akarom beleverni, saját piszkomba.
Mert mért tartok ott, hogy egyáltalán említésre méltó dolog az ha megállok szilvázni?!
Hogy jön ide a mandala?
Úgy, hogy azt is az együttlétért, az együttlét öröméért, az alkotás, az együtt alkotás pillanatnyi öröméért építik a gyerekek. És aztán nem marad nyoma, csak bennük az ott szerzett érzések lenyomata.
Nincs érem, sorrend, lista, oklevél,
csak az élmény.
2014. augusztus 5., kedd
Döcögés
Ahogy a blog írás fonalára sem tudok igazán rátalálni, úgy a futás sem megy valami fényesen.
A múlt hét főként bringáról szólt, ami nem volt baj, mert párszor összekötöttem a munkába járással, vagy egyéb elfoglaltságaimmal. Ha épp Musival, vagy Sebivel mentem azt is nagyon élveztem Nem volt nagy edzés, de a társaság kárpótolt.
Valahogy kusza lett a nyár ezen része és ez a bizonytalanság és folyamatosan változó programok és elfoglaltságok szabta idő'rend' nem kedvez nekem. Szeretem, ha van vmi rendszer a napok menetében.
Reggel magamhoz képest későn kelek, fáradtan, nehezen tudom összekapni magam. Nehezen indul a nap, ami általában elég hektikus beosztású. Estére már elég fáradt vagyok.
Ma is elmentem, hogy végre futok egyet, de 10p után beláttam, hogy ha nem akarom, hogy mentőcsapat hozzon ki az erdőből, akkor jobb ha visszafordulok.
Mert legalább lenne mit kipihennem...
A múlt hét főként bringáról szólt, ami nem volt baj, mert párszor összekötöttem a munkába járással, vagy egyéb elfoglaltságaimmal. Ha épp Musival, vagy Sebivel mentem azt is nagyon élveztem Nem volt nagy edzés, de a társaság kárpótolt.
Valahogy kusza lett a nyár ezen része és ez a bizonytalanság és folyamatosan változó programok és elfoglaltságok szabta idő'rend' nem kedvez nekem. Szeretem, ha van vmi rendszer a napok menetében.
Reggel magamhoz képest későn kelek, fáradtan, nehezen tudom összekapni magam. Nehezen indul a nap, ami általában elég hektikus beosztású. Estére már elég fáradt vagyok.
Ma is elmentem, hogy végre futok egyet, de 10p után beláttam, hogy ha nem akarom, hogy mentőcsapat hozzon ki az erdőből, akkor jobb ha visszafordulok.
Mert legalább lenne mit kipihennem...
2014. július 28., hétfő
Margit
hova méész?
Mostantól végre szemmel tudom tartani ezt a Margitot!
Ezzel pedig jól el is árultam, hogy korszakos változást állt be szisztem fronton.
Hirtelen felindulásból léptem és a sors a kezemre játszott egy épp eladó, teljesen új Suunto Ambit2-t.
Ráadásul a mai nappal újra futóképessé nyilvánítottam magam!
Nem terveztem, hogy több mint két hétre kivonom magam a forgalomból, de sajnos most ez így sikerült.
Így persze megint elbuktam egy nevezést (Budapest Terep Kupa), de már furcsa is lett volna, hogy el tudok menni egy olyan versenyre, amit előre beterveztem.
Hogy áldom az eszem, hogy idén semmilyen külföldi kiruccanással nem számoltam. Tiszta kidobott pénz!
Mostantól végre szemmel tudom tartani ezt a Margitot!
Ezzel pedig jól el is árultam, hogy korszakos változást állt be szisztem fronton.
Hirtelen felindulásból léptem és a sors a kezemre játszott egy épp eladó, teljesen új Suunto Ambit2-t.
Ráadásul a mai nappal újra futóképessé nyilvánítottam magam!
Nem terveztem, hogy több mint két hétre kivonom magam a forgalomból, de sajnos most ez így sikerült.
Így persze megint elbuktam egy nevezést (Budapest Terep Kupa), de már furcsa is lett volna, hogy el tudok menni egy olyan versenyre, amit előre beterveztem.
Hogy áldom az eszem, hogy idén semmilyen külföldi kiruccanással nem számoltam. Tiszta kidobott pénz!
2014. július 19., szombat
Stációk
Már nem kelek fel éjjel minden egyes mozdulatra.
Már meg tudok fordulni az ágyban.
Már egyedül tudok felkelni.
Már tudok hason aludni.
Már egyedül be tudok állni a kádba.
Már meg tudom törölni a lábam.
Már tudok ülni hosszabban az asztalnál.
Már fel tudom húzni a zoknim.
Már előre tudok hajolni, hogy megmossam az arcom.
Már tudok vezetni.
Már be tudom kötni a cipőm.
Már előre tudok hajolni.
Már tudok tornázni.
Nyári játék.
Csak, hogy legyen távlat, amiből a futást szemlélhetem.
Már meg tudok fordulni az ágyban.
Már egyedül tudok felkelni.
Már tudok hason aludni.
Már egyedül be tudok állni a kádba.
Már meg tudom törölni a lábam.
Már tudok ülni hosszabban az asztalnál.
Már fel tudom húzni a zoknim.
Már előre tudok hajolni, hogy megmossam az arcom.
Már tudok vezetni.
Már be tudom kötni a cipőm.
Már előre tudok hajolni.
Már tudok tornázni.
Nyári játék.
Csak, hogy legyen távlat, amiből a futást szemlélhetem.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)