...mindennapi suhanásunk add meg nekönk ma...

2014. szeptember 22., hétfő

Főpróba jeles

Megvolt ez a dupla beöntés, vagy mi.

Gyakorlatilag osztálykirándulós tempóban, remekül tesztelve a lengyel versenyen majd követendőket.

Az elején baromira beragadtunk egy gombászós sorba, ami arra volt jó, hogy nem tudtuk elfutni az elejét. Mondtam is Pepének, hogy ez a szakasz lesz a mi bankbetétünk, amit majd a második körben szépen kamatostul visszaveszünk.
Annyiban azért tanulságos volt ez az etap, hogy van azért az a lassú tempó, ami már fáraszt...
Néha tettem tétova próbálkozásokat egy-egy előzés erejéig, de semmi értelme nem volt, mert teljesen mindegy hogy egy hosszú sor végén, vagy közepén sétálgat az ember.
Nem ismertem ezt a részt (sem) és meglepett, hogy nagyobb kaptató nélkül is fel lehet érni a Kékesre. Ez egy nagyon jól futható útvonal.
Nagyonsokadiknak érkeztünk a pontra. ahol nem igazán időztünk.
A kéken lefelé aztán szinte sprintben futottak el mellettünk olyanok, akik a végén majd' egy órát kaptak tőlünk...
Nagyon jól kijött, hogy milyen béna vagyok a köves lefeléken. Pepe sem nyomta, de épp csak tudtam tartani vele a lépést. Pisztrángos-tó után viszont a Bakonyhoz hasonló terepviszonyok között nagyon otthonosan mozogtam. Néha bele-bele feledkeztem a kocogásba, de ilyenkor Pepére kellett várjak, aki mostanában nem tud annyit edzeni, mint amennyit szeretne. Próbáltam mögé beállva haladni, de nekem annyira más volt a ritmusom, hogy inkább a 'saját laza tempó - sétálós bevárás' taktika mellett döntöttem.
A fordító után persze sorra fogtuk be a párosokat. Ez a szakasz is nagyon tetszett, innen legalább már ismertem egyes részeket. A Sombokortól kicsit tartottam, de szerencsére rövid, ebből monnyuk egy 2-3-szor hosszabb már emberes lenne. Kékesig megint jól futható és jó, hogy nem egyből jön a lejtő, így van benne egy kis átmozgatós rész.
Frissítés után majdnem rossz felé mentünk, pedig Pepe nem először jár erre... Jelzés nem volt, de a helyismeret aztán megmentett minket. A kék hszögnek csak a legelejével találkoztam eddig, még a Téli Mátrákon. No, itt megint Pepe ment elől és hálát adtam az égnek, hogy nem siet!
Gyakorlatilag a Kékes-Pisztrángos-tó, majd kékhszög ezen első szakasza volt az a két rész amin konkrétan éreztem, hogy nagyon béna vagyok. 5:00-4:30 körüli tempóval jöttünk, de egyedül biztos nem tennék ilyet. Remélem a Beszkidekben nem sok hasonló rész vár majd rám.
A közös szakaszon még épp összetalálkoztunk a későbbi győztes párossal.
Az első kört 4:19-el zártuk és éreztem, hogy legalább még egy ilyet biztos tudunk.
Egy kis leves kenyérrel nagyon jót tett, bár az addigi frissítésemre nem lehet panaszom.
Egy marék datolya, egy szezamki, egy banán, és egy zacsi gumicukor ment le, ami habzsidőzsi! Ittam mint a kefekötő, a legurított kb. 1,5 l kifejezetten sok, annak tükrében, hogy nem is volt vészesen meleg.
Nagyon jó állapotban indultunk neki a második körnek. Próbáltam páromat kocorászásra ösztökélni, de végül egy minimálnak vélt tempóban egyedül haladtam. Időnként belesétáltam, hogy ne legyen túl nagy köztünk a távolság, de nem volt komfortos az átizzadt felsőben lazázni. Szegény Pepe nagyon küzdött. Minden elismerésem ez övé.
Mire felértem az aszfaltra jó kis köd ereszkedett le a hegyre. Leültem egy lépcsőre és a kamáslim ellenére a cipőmbe kerülő apró kavicsokkal bíbelődtem.
A sétálgatások és bevárások ellenére is gyorsabb volt ez a felfelénk mint az első, ráadásul már csak egy felfele és két ereszkedés várt csak ránk, így bizakodó voltam. Ilyen lazán is befogtunk egy párost, szépen jöttünk egyre feljebb.
A csúcsPont után most egyedül ereszkedtünk.
A szokásos koreográfia szerint Pisztrángos-tóig Pepe diktálta az iramot, majd én próbáltam húzni őt. Ez annyira sikerült, hogy kicsit túlhúzta és a tározónál egy kis magányos félrevonulás mellett döntött. Itt be is ért minket a felfelé leelőzött Ultra Manók páros, de nem maradtunk le, Parádsasváron már együtt frissítettünk.
Pepe egész nagy lendületet vett és nekifeküdtünk a piros sávnak.
Egész furcsa, hogy ha előttem ment, akkor fárasztó volt követni, ha pedig elé kerültem, akkor 1-2 perc alatt annyira lemaradt, hogy nem is láttam.

Az egész verseny legnagyobb tanulsága talán ez volt.
Eddig azt hittem, hogy csak a magunkhoz mért gyorsabb tempó tud halálos lenni, de most világosan kiderült, hogy a lassabb is gyilkos. Tehát azt a taktikámat, miszerint valaki mögé beállva szépen vontatom magam, teljesen felül kell írjam.
Észrevétlenül leszívja az erőmet.
A legjobb bizonyíték erre a mellkasi jeladóm volt.
Ha lefelé menet Pepe mögött haladtam, akkor a visszafogott tempó miatt csak le-föl ugráltam, mintha joggoltam volna. Ettől az idétlen mozgástól meg a pólóm annyira feltöltődött elektrosztatikusan, hogy rögtön 180-as pulzust mért a vekker és csipogott. Folyton fel kellett emelnem a pólóm, hogy ne nyekeregjen. Amikor felhúztam, abbahagyta, amikor normál tempóban mentem, akkor sem volt vele gond.

Szóval megint egyedül haladtam. Az aszfaltra kiérve meg is pillantottam a már régóta üldözött lengyel párost, akik nem örültek nekem :)!
Nem voltak túl jól, csak próbálták imitálni a futást. Sombokor aljára már Pepe is lehagyta őket. Kékesre érve már le is maradtak jócskán, viszont Ultra Manóék akkor mentek csekkolni, amikor mi eljöttünk. Ez Pepét is tempóra sarkalta így lefelé megint nem volt gond.
A négy technikásabb lefeléből ez volt, amit a legjobban élvezetem. Igazi levezetés lett. Az aszfalton aztán szerencsére Pepe hátra nézett és még volt időnk egy kis tempóváltásra. Így nem fogtak be minket.

Összességében bazi elégedett vagyok.
Gyakorlatilag végig bőven komfort zónában, tökéletes frissítéssel tudtam haladni.
Nem mondom, még két kör azért több lett volna mint elég, de októberben azért arányaiban kevesebb szint lesz. Az éjjeli kezdés talán az elfutástól is megvéd majd...

Ha az is jól sikerül, akkor az már tényleg dupla élmény lesz.

1 megjegyzés:

  1. hejj, azért ez nem osztálykirándulós tempó :) gratula, nagyon jól jöttetek, és ez annak volt köszönhető, hogy az első felfelét ellazáztátok.. jó formában vagy! hajrá!

    VálaszTörlés