...mindennapi suhanásunk add meg nekönk ma...

2014. október 28., kedd

Mud Ultra Trail

Ahhoz képest, hogy előre látó módon nem megyek a kora tavaszi, sárdagasztós, csúszkálós versenyek közelébe ez most elég nagy maflás lett.

A verseny közben és persze azóta is elmerengek ezen a terepfutás nevezetű dolgon.
Már hogy mit is jelent ez számomra.
Persze mindenki azt ért rajta, amit akar és ez így szép. Ami neki tetszik és amiben örömét leli, amit szeret.

Nos, én ebben nem leltem örömömet és nem szerettem.

Nekem a terepfutás azért, vmi futás szerű mozgásforma. Jó, hogy nem vagyok egy kengyelfutó, de azért mégis. Alapvetőleg ilyen formán edzek, alapvetőleg erre készülök és ezt várom el magamtól. Nem okoz lelki traumát egy kis belegyaloglás, hegyre caplatás, vagy lefelé tipegés.

Sok-sok poszt maradt el mostanában, de azért bennem folyamatosan íródott, az utóbbi időben egyre gyakrabban flow-ban megélt futásaim krónikája. Most hétvégén meg állandóan azon kaptam magam, hogy próbálok valami szépet felfedezni abban amit művelek, de nem ment.
Miért?

Ha egy kicsit összeszedem a gondolataimat és tapasztalataimat erről a hétvégéről, akkor egy beszámolónak nem nevezhető benyomáshalmaz lesz belőle.

Íme.

Az egész versenyt két részre bontanám.

Az első fele tartott 80 kiliig, a rövidebb táv rajtjáig. Ide mi is küldhettünk egy kisebb csomagot a célból.

A második fele, meg innen tartott volna a célig.

Mivel éjfélkor volt a rajt, az első feléből nem sokat láttam.
Amit éreztem:
Küzdés, küzdés, küzdés.
Az elején volt egy kis futás, az ment és nagyon kellemes tempóban haladtam. Éreztem, hogy a mezőny első részében lehetek, mert elég szellősen voltunk. Gyorsan kialakult egy kisebb boly, amivel aztán sokat vonatoztunk, kisebb-nagyobb megszakítással. Először csak kisebb sarak szakaszok jöttek, majd bedurvult és folyamatosan überelte saját magát. Amikor az elképzelhetetlen kategóriánál voltunk, akkor az még mindig csak a kezdet volt - csak akkor még nem tudtam... Az első egy-két patakátkelés még tetszett is, mert lemosta a csatakot rólam, de amikor öt-hat lépés széles, sípcsont középig érő átkelés jött egymás után több, akkor az már fájt.
10 és 20 kili közt gyakorlatilag egy patakban futottunk. Ha szélesedett a völgy, akkor sárban, ha szűkült, akkor vízben. A sár minden fajtáját megismerhettem. A legmélyebb részen térdig, mondom TÉRDIG! ért.
Híg, folyós, kemény, csúszós, esetleg marhaszarral kevert, vagy sima agyagos változat. Bármi ami koszos és futhatatlan. Az egyetlen célom a talpon maradás volt. Futásról szó sem lehetett.
Eddig úgy tudtam, hogy a meredek részek nem sarasak, mert lefolyik róluk a víz. Lehet, hogy nálunk igen, de a Lengyeleknél nem.
Egyébként még a felfelék voltak a jobbak.
A lefeléből is volt persze aranyos. Monnyuk a Somborkor lefelé, kétszeres hosszban, saras altalaj, vastag, fagyott levélszőnyeggel fedve. Komolyan lassabb voltam lefelé, mint fel. Nemhogy hoztam, de még rontottam is az átlagomon. Nem élveztem és csak túlélni akartam. Ráadásul valami hascsikarás féle tekergett bennem, de nem mertem félre állni, mert egyáltalán nem láttam követhetőnek a jelzéseket. Elképzelni nem tudtam, hogy a többiek honnan tudják, hogy mikor merre kell menni?
Aztán pont 20 kilinél nem bírtam tovább és egy gyors sodrós balost vettem.
Innen egy egész futható szakasz jött az első frissítő és ellenőrző pontig.
Sajnos kóla nem volt, így egy tea legyűrése után tovább is mentem.
Itt egy öregebb csókával vonaglottam 35-ig, de akkor már valami nagyon nyomta a jobb lábujjaimat. Leültem egy rönkre és a cipőlevétel után konstatáltam, hogy egy sár hurka van az ujjaim alatt, ami a zokniba van épülve, tehát nem tudom kiszedni.
Visszanéztem, itt 27 perces kiliket tudtam menni, pedig nem voltam fáradt...

Innen többnyire egyedüli darálás volt csak, egész a 48 km-nél lévő 2. ellenőrző pontig.
6:30 alatt...

A szussznásnyi időt brutálisan megtorolta a következő, lápon át vezetett szakasz.
Itt út sem volt, csak a rekettyésre felkötött szalagok. Szerencse, hogy itt már lámpa nélkül tudtam menni.
Részletesen nem írom a továbbiakat, mert nincs mit.
Asszem összesen háromszor taknyoltam el, különböző módokon és különböző okok miatt. Reggel még volt pár 1-2 kilis szakasz, amit tudtam futni, de inkább csak harcoltam.

Ennyi volt az első fele.
82km/11:42ó

A szakaszzáró egy frankó pont volt, meleg kajával és átöltözési lehetőséggel.

Ettem, ittam, zoknit, pólót cseréltem és bizakodva indultam neki a második résznek.
Az volt a stratégiám, hogy 102-ig biztos elmegyek. Onnan már nincs messze a 119-es pont, ha meg már csak egy emelkedőt megmászom, az a 133-as, cél előtti pihihely, onnan meg már be lehet gurulni.

82-102-ig két bucka volt.
Egy nagy és egy kicsit nagyobb. (Ezt az ottani viszonyok szerint kell érteni, vagyis az első 200, a második 350m-t jelentett. Bakfitty!)
Az első felfelé ment, bár baromi meleg lett.
Lefelé sztem hosszabb volt, mint fel...
A második már felfelé sem volt egyszerű, de lefelé teljesen kész lettem.
Előttem húztak le több rönknyi fát a híg, sárban. Gyönyörűen előkészített bobos nyomvályú lett az eredmény, csak jég helyett vizes agyaggal bélelve...
Aztán egy aszfaltos részre értem ki, ami a térkép szerint a frissítőig vezetett. A bal térdem és a jobb bokám annyira fájt, hogy a lazán lejtő aszfaltot sem tudtam már megfutni. A nap is egyre laposabban sütött és az árnyékban bazira fáztam.
Mivel az előző pontnál a zsákomba raktam az órámat tölteni, szépen előbányásztam. Persze megnyomódott a 'pause', így nem volt pontos adatom a menetidőmről.
Kicsit elszámoltam sajnos az órákat, mert azt kalkuláltam, hogy az utolsó 20kilit 6 óra alatt tettem meg. (Ezzel szemben 'csak' 4:20 kellett hozzá.)

A leltár így nézett ki.

Az állapotom miatt futni nem tudok.
Az utolsó 20-ast 6ó alatt tettem meg.
Van még 44 kili. Az 12ó, ha nincs valami extrém rendezői szívatás.
Mivel nem tudok futni, így hőt sem termelek. A szép tiszta ég miatt biztos fagypont alatt lesz a hőmérséklet. Már most fázom, mi lesz még 12 órán át?!
Nekem ez nem kell.

Szépen beültem a pont mögötti étterembe és kortyolgattam egy kis forró teát.


Nem bántam meg.
Még most sem.

Kicsit sajnálom, hogy végre egész elfogadható állapotban álltam rajzhoz és mégsem tudtam ezt eredményre váltani, de sajnos most sportágat tévesztettem.

Majd egyszer futva is megpróbálnám...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése