CélvagyÚt

Azt ugye sokan és sokszor elsütik, hogy igazán az út a fontos. Persze leginkább senki nem gondolja komolyan és világvége hangulat lesz úrrá az embereken, ha az út végi CÉL megváltozik/eltűnik, vagy egyszerűen időben eltolódik.

Én viszont tényleg komolyan gondolom, hogy engem a hétköznapi kihívások és hétköznapi helytállások sokkal jobban érdekelnek, mint az ünnepi 'pillanatok'.
Persze jó rájuk gondolni munka közben, de sajnos - sajnos? - trenírozva vagyok arra, hogy ne nagyon érintsen meg egy-egy ilyen cél utólagos megváltozása.

Az idei tavaszi célt tényleg nagyon komolyan gondoltam. 2016-ban voltam már az Isztrián és nagyon jó emlékekkel tértem haza, hogy aztán 2017-ben anyagi, 2018-ban meg egészségügyi okok miatt kihagyjam ezt a jó kis versenyt.
A tavalyi szégyenletes Vadlán óta egész jó felkészülésem volt.
Legnagyobb változás, hogy november eleje óta Gizion lettem és Főni szárnyai alatt végre a felkészülés lelki terhét sem kellett cipelnem. Elég volt a testit :) ...
Eltelt azóta 13 hét és én nagyon rég nem élveztem ennyire a futást. És azt hiszem hogy ezen mondat után már nem is kell semmi magyarázatot leírjak. Én ezzel igazán elégedett vagyok.
Igen, jó lenne elmenni, de nem minden áron.
A tavalyi horror évkezdettel szemben idén az anyagi helyzetünk is végre normalizálódni kezd. Persze olyanról már nem is álmodom, hogy ne legyenek hirtelen felmerülő problémák, de azért uraljuk a helyzetet. Ebbe most nagyon nehezen férne bele egy isztriai verseny.
A magam részéről nem tartom etikusnak - nem tudom mi a jó szó... - hogy egyedül menjek ki. Nyaralásra sem tudunk, csak napokra együtt elmenni, így szerintem nem lenne helyes most nekem tavasszal külföldön versenyezgetni.
Ennyi.
Nem is tudom, amíg gondolt okoz egy pár futócipő megvétele, akkor minek akarok én bárhová is elmenni?

Csak, hogy a jó oldalát nézzem - csakis és mindig!
Ha már április közepén versenyeztem volna, miért ne csinálnám meg ebben az időpontban végre a Vérkört?!?!
2016-ban a TT-n úgy mentem 7:44-et, hogy folyton Fridire vártam és többször leültem a pontokon, hogy utol érjen. Nagyon jó emlékeim vannak onnan.
A mostani pályacsúcs sem elérhetetlen, bár annak azért majd kicsit később kéne nekifutni ;) !
Nem kell senkihez igazodni, egyedül szépen megcsinálom.
Már fel vagyok dobva!

Kicsit persze sajnálom az isztriai versenyt, de csak azért, mert azért érzékelem magamon, hogy annyira nem gyerekjáték ebben a korban fenntartani ezt az edzettségi szintet és ki tudja mi lesz velem egy év múlva...? Akkorra viszont már szerencsés esetben több mint 60 hétnyi Gizionság áll majd a hátam mögött :) !!

És persze ott a Vadlán, remélem attól semmi nem ment meg!!

Fekete lyuk

Nem is tudom már melyik volt az a mese, amiben szerepel egy pásztor. Erre a pásztorra rábíznak egy titkot. Király, vagy királylány, vagy mittudoménki. Az a lényeg, hogy szegény igen csak igyekszik betartani az ígéretét, de nagyon kikívánkozik belőle ez a titok. A végén ás egy lyukat a mezőn és ebbe mondja bele azt, amit másnak nem mondhat el. Aztán persze valahogy mégis kitudódik a dolog, mert ha nem tudódna, akkor nem lenne mese ugye.
Szóval nekem ez a felület a magam által ásott fekete lyuk. Remélem ez nem mese és nem tudódik ki...
Nekem meg jó visszaolvasni.

Kérdésekválaszok

- Mikor és miért kezdtél el futni? 
2005-ben az intenzív osztályon fekve nyilallt belém, hogy lehet, hogy változtatni kellene az életemen, mert az nem normális, hogy 34 évesen itt fekszem... Aztán kerékpárt vettem, meg újra elkezdtem túrázgatni. Később a magashegyi mászáshoz kellett kondit gyűjteni így jó ötletnek tűnt teljesítménytúrákra járni. 2007 januárjában a HHH-ről lefelé jövet kocogtam bele először, erre tisztán emlékszem. Úgy gondoltam ez jó móka. Kimentem a közeli szántóföldre és háromszor lekocogtam 9 km-t, aztán arra a következtetésre jutottam, hogy ha ez sikerült gond nélkül, akkor elmegyek a Kinizsi 100-ra. Neki is vágtam és be is értem 15:55-el. Innen nem volt megállás...

- Hogyan ismerkedtél meg a Hokával, mikor és miért próbáltad ki és kezdted el használni?
Még megvan a videóm arról, hogy Német Csabi és Lőrincz Olivér megkapja az első Hokáját a gyártótól tesztelésre. Ez Chamonix-ban volt és a cipőt elnézve megfogalmazódott bennem, hogy ilyen csótányroppantóm nekem soha nem lesz :)! Aztán Fridman haveromat kísértem a TDG-n 2011-ben, aki egy Hoka Mafate-ben teljesítette a távot. Tőle kaptam az első pár Hoka-t, ezzel köszönte meg a kísérést. Felpróbáltam és innen nem volt megállás...

- Milyen Hokát használsz jelenleg, melyik a kedvenc Hoka modelled, miért?
Bondi-t. A magyar és az általam - sajnos egyre ritkábban - látogatott nemzetközi versenyek döntő többségéhez nem szükséges speciális terep cipő - szerintem. A nagyon saras viszonyok kivételével nekem elegendő a Bondi csillapítása, súlya, talpkiképzése. Nagyon fontos, hogy ebből a típusból létezik 'wide' verzió, így az én széles lábfejem is kényelmesen elfér. E mellett régebben a Rapa Nui, most a Speegoat modellt használom nagyon saras körülmények között. A 45,5 lábamra 47 1/3 - 48-as méretet szoktam hordani.
 
- Melyik futóeredményedre vagy a legbüszkébb?
Ilyen eredmény még várat magára, de remélem egyszer majd lesz ebből a fajtából is.

Nyári 'élmények'

Milyen volt ez a nyár? Eddig - mert még tart egy darabig.
Olyan mint a bejegyzéseim.
Semmilyen.
Jó, kicsit azért rosszabb.

Épp Zenyik kollegával értekeztem minap és egy jó hasonlattal bátorkodtam élni.
Veszünk egy szép - esetleg új - autót. Aztán használat közben jönnek a kisebb karcok, horpaszok, piciny hibák és elhajlások. Egyik sem különösen nagy, de összességében azért egy idő után elég leharcoltnak tűnik majd a verda.
Pont úgy, mint ahogy én is érzem magam.
Egyelőre végzetes gyártási hibát nem látok. (Ez ennyi idő alatt azért kiderült volna.) De a kisebb stiklik tömege már már idgesítő kezd lenni és a használatot is erősen befolyásolja...
Más kérdés, hogy egyáltalán milyen gyártmánnyal állunk szemben. Nem biztos, hogy egy aszfaltbetyárral kéne offroad versenyekre járni... (Monnyuk az erre való alkalmatlanság is kiderült volna több mint tíz év alatt szerintem.)

Mert, hogy itt állandó sírás van, meg világvége, azt ugye meg lehetett szokni, de ha írtam is volna ide - ami teszem azt pozitív - szinte azonnal überelte valami nyavalya.
Egyik nap futok egy jót, bizakodom, másnap már beáll a vállam, ami miatt 4-5 napig mozogni is alig tudok. Aztán megint belekezdek, de akkor meg olyan munkahegy jön a kánikula kellős közepén, hogy épp csak élek és az ágyból való reggeli kikászálódás is nehéz. Utána egy kis derék, meg csípő, meg mittoménmi...

De a hagyományokhoz híven megint le kell írjam, hogy ez annyira reménytelen vállalkozás, hogy nem hagy nyugodni és folyamatos érdeklődéssel követem a fejleményeket.

Hogy azért pozitív részek nélkül ne maradjon e poszt.

Minap hajnalban lementünk egyet csobbanni. Tükörsima, langymeleg víz, szélcsend, korai időpont miatt tömeg sem volt, mondjuk az a két fürdőző azért jöhetett volna később is, de ez talán belefér. Szóval nem kellett több mint fél óra a vízben. Énmegavíz... De tényleg jó volt. Után olyat futottam, hogy azt hittem a lábaim kiszaladnak alólam.

De említhetném a tegnapi szösszenetet. Az éjjeli, reggeli eső után végre rászántam magam egy bakonybéli körre. (Itt sem voltam ezer éve, bár régebben azért elég rendszeres vendég voltam.) Bakonybél-Huszárokelőpuszta aszfalt bemelegítés után a dózeren fel a Kőris-hegyre, majd aszfalton vissza Bakonybélbe. A dózertől féltem, mert az ugye kb. egy óra hegymenet, de teljesen vállalhatóan ment. A bögölypopulációnak ez úton is külön köszönöm, hogy nem hagyták, hogy figyelmem lankadjon... Ezen a murvás úton még nem jártam, csak rég szemeztem vele. Jó móka. Egész egyenletes az emelkedése és zömében árnyas is csak egy kicsit túlfutottam a tervezetthez képest, mert benéztem egy elágazást. A lefele aszfalt sem volt rossz, de azért rendszert nem csinálnék belőle...

Augusztus végén megyünk egy rövid családi nyaralásra. A tavalyi egy napot kicsit megpróbáltuk felbővíteni :) ! Szlovéniában  bledi tónál találtam vmi szégyenletesen olcsó szállást. Lesz víz, meg hegyek a közelben, kerékpárutak, meg város. Mindenki szemezgethet magának. Egy Triglav sportos mászást tervezek, de ezek a tervek... Hmmm...

A dolgok jelenlegi állása szerint nagy a valószínűsége, hogy idén is kísérem Fridit a TDG-n. Mondtam neki, hogy kanyi pénzem nincs úgy kalkuláljon, de eléggé köti az ebet a karóhoz. Meglátjuk. Hátha.

Mostanában nagyon foglalkoztat - újra és újra - az edző kérdés. Pár hete voltam Csanyának pályát jelölni a Börzsönyben. Első nap jelöléses séta, másnap reggel kontrollfutás. Az egy dolog, hogy mennyire nem ment, de a meleg miatt nem is esett túlzottan jól.
Itt aztán összefutottam BarátGiziGabival.
Már korábban nézegettem a kis csapatát, munkásságát és tetszett amit láttam. A vele való rövid diskurzus is megerősített abban, hogy szimpatikus amit/ahogy csinál.
Annyi a bökkenő, hogy nincs nála felvétel és pénzem sem tudom honnan lenne rá. Szóval így teljesen reménytelen a dolog. Vagyis kezd érdekelni :) !

Azt hiszem akkor kezdődik majd a végzetem, ha egyszer valami sima, megoldható, reális probléma felé veszem az irányt.

Valami nyár...?

A nyár egy dupla hétvégés Hohe Wand-os kiruccanással kezdődött.
Az úgy volt, hogy amikor vagy tíz éve (vagy több) mászogatni jártunk, akkor néha azért a kölköket is magunkkal hurcolásztuk. Ott sertepertéltek a fal alatt, néha fellógattuk őket a kötél végére, had lógjanak a falon, legalább megszáradnak...
Aztán csak arra eszméltem, hogy Zsezse és barátja valami mászótanfolyamot emlegetnek...
Nosza, gyorsan belecsaptam a szervezésbe. Természetesen nem is lehetett másról szó, mint a mi 'Papink'-ról. Az 'Öregről', 'Lacibácsiról'.
Ő tényleg olyan nekünk egy kicsit mint egy pót nagypapa. Tanította az egész családot síelni, két éve vele voltunk a Garda-tónál kicsit mászogatni.
Egy élő legenda. A szó legszorosabb értelmében. A magyar hegymászó társadalomban nincs - mondom NINCS - olyan ember aki ne ismerné és szerintem a többség ELismeri.
Itt most oldalakat írhatnék a fényezéséről, de asszem nincs rá szüksége :).
Május utolsó és június első hosszú hétvégéje volt a kitűzött tanfolyami idő. Az első hétvége péntekjén esett, így nálunk, a tornácon zajlott a tanfolyás.

Méghogy egy tornácon nem lehet standolni?!
Papi nyomta nekik az elméletet is közben és persze a hangulat sem volt rossz, így észre sem vették, hogy mennyit tanulnak. Az öreg teljesen napra kész. De totál ott van a szeren. Kristóf kérdezett tőle vmi kütyüről, ami kér hete jelent meg a piacon, Papi meg nemhogy tudott róla, ismerte, de simán kivette a farzsebéből...
Aztán folytattuk kint.
Musi is jött velünk, én vele mászogattam, meg túráztam és végre kettesben beszélgettünk jó nagyokat. Hihetetlen, hogy 'A KICSI' is most szombaton lesz 13 éves...
Mivel félévkor sulit váltott és egy sporttagozatos iskolába kerül, nem úszta meg, hogy benevezzék a diákolimpiára atlétikából. Aztán tornász létére lemosta a mezőnyt távolugrásból. Korcsoportjából az indei ranglistán harmadik lenne az 504cm-es eredményével. Mármint azok között, akik versenyszerűn atletizálnak... Megvan?
Szóval azóta atletizál :) ...
Kint azért sikerült 2-3 alkalommal futnom is. Már amennyire futásnak lehet nevezni egy 400m-es sziklafalon való zergeösvényen való fel- vagy lebicegést.
Második hétvégénk péntekjén szintén esett, így rögtön kiérkezés után elmentem szaladni. Na, kérem ez volt az idei év csúcsfutása. Közeledett a vihar és kb. 10-15 perc után kezdett el esni.  A fal tetején már bőszen villámlott. Kicsit behúzott nyakkal rohantam a kitettebb részeken. Rendesen szerkélt, bokáig jártam a vízben, de egyáltalán nem volt szél, pazar idő volt. Emberrel nem találkoztam - vajjjon miért?? - és iszonyatosan élveztem. Két hatalmasat taknyoltam a végén, ekkorákat még életemben nem estem. Talán nem aszfaltos Hokával kellett volna a hegyen próbálkozni?!

Tehát a nyár ölég pazarul indult.

Sajnos még 2-3 hét teljesen káosz az életemben, mert a suli végére mindenkinek fontos lesz a balatoni nyaralója... Azért próbálok hajnalban futkorászni, ha épp van erőm kikelni reggel az ágyból. A mostani esős idő egyébként egész emberi körülményeket teremt hajnalban egy-egy futáshoz, de most inkább a billentyűket gyepálom, az jobban esik...
A buszba beraktam egy úszógatyát, biztos ami biztos alapon, így van, hogy nap közben leszaladok egyet csobbanni, ha már nagyon fő a fejem a melegben.
Egyelőre próbálom túlélni az elkövetkezendő napokat, aztán a suli végével új napirend indul, aminek nem feltétlen örülök, mert néha el szoktak folyni a reggelek. Nekem ez a 4:30 körüli kelés nagyon fekszik, van egy kis időm reggel eszmélni, de ez szünidőben a késői - értsd 21:00 utáni - fekvések miatt nem tartható.
Na de ez még a távoli jövő, ez meg nem most van...

20 kili

Épp volt időm kiszámolni, hogy ma több mint 20 kili fűnyírást teljesítettem. Hajnalban épp csak egy kis jógára volt időm, este meg már futásra valahogy nem maradt kraft.
Nemtom, hogy számoljam be, de akár ennek is lehet sportértéke - ráadásul szintes volt a pálya és részben tolni is kellett a masinát.
Ami érdekes, hogy az elmúlt napok baromi gyengeségének ellenére most estére sem vagyok hulla fáradt. Talán jó volt valamire, hogy tegnap gyakorlatilag egész nap pihentem. (Na jó, reggel meg délelőtt volt kis munka, de csak nagyon lájtosan.)
Ha hét közben nem is nagyon van időm/energiám, azért legalább hétvégén próbálok két hosszabbat futni, de nem vagyok meggyőződve róla, hogy túl jót tesz. Max a lelkemnek, hogy tudom, hogy csinálok valamit.

Most jön két hosszú hétvége a Hohe Wandon, remélem, hogy képes leszek kihasználni.

1000

Azt hittem sosenem jön már el!
2016-ban márciusban és tavaly is már áprilisban túl voltam az első ezresen...
Viszont!
Az ötvenes pofon hatott!
Múlt héten egész jókat futottam.
Szombaton végre tényleg egész biztató állapotban indultam, hogy aztán konstatáljam, hogy az eltervezett 20-as kör inkább 30-as... Frissítés nélkül ügye. A végére nem volt őszinte a mosolyom. Erre vasárnap rátettem egy tényleghúszast, de az előző napi eléhezést igencsak érezték a csülkeim. Próbálok lavírozni a munkahegyek között, több-kevesebb sikerrel.
Új cipellőm, amiben a Nagymaros-on is voltam nagyon pöpec, de ez nem is hír egy Hoka-tól/ról. Végre valami, ami működik.

Közben sportszakmai változások is zajlanak a családban.
Már régóta cukkolom Musit, hogy ha bemegy a VEDAC-hoz edzésre, akkor ne jobbra forduljon a kapuban (a tornacsarnok felé), hanem balra (az atléták irányába).
Múlt héten a suli benevezte az diákolimpia atlétikai csapatába és tovább is jutottak. Musi távolugrása 4,53m lett, úgy, hogy a tornaórán kívül nem is edzett erre. Aztán a megyein már 5,04m ment. Mondták neki, hogy ezzel korosztályos harmadik lenne, tehát ideje lenne elkezdeni edzeni :) !
Mivel amúgy is edzőváltás volt a tornászoknál és baromi rossz a hangulat, nem kellett sokat győzködni. Tegnap volt az első edzésen, rögtön leigazolták és 3 hét múlva már versenyez. Na, ez kérem a rapid karrier?!!

Mosmár balra fordul.
Megint igazam lett!!!
Margit helyet BesenyőPistabácsi leszek.

Ajándék nekem

Megvolt és emlékezetesre sikeredett...
Nem én lennék, ha nem sikerült volna pont a héten benyalni egy dáthát. Az egész család végig szipogta ezt a pár napot, pedig tényleg nem jellemző ránk. Nem valami súlyos, csak épp nem komfortos.
Száraz adatok szerint kb. ez volt.
Nem szárazak szerint meg ez:
Kicsit olyan érzésem volt az elején, mintha elfelejtettem volna futni. Olyan idegenül mozogtak a lábaim, hogy ezek érzékelésével el is ment az első emelkedő. Szoktam izzadni, de amit itt műveltem az engem is meglepett. Gyakorlatilag fürödtem saját levemben. Gondoltam is, hogy ennyit lehetetlen lesz visszapótolni. Vittem magammal három, dupla adagban mért izó port három kulacsban és egy vizes flaskát. Így kb. 1l folyadék volt velem.
10. kilinél rögtön beugrottam egy kis bokorlátogatásra, innen rendeződtek a sorok.
Visszanézve az adatokat nem volt ez rossz. Szinte meglepő. Belülről viszont elég vergődős volt. Rögtön az elején átfutott az agyamon, hogy még most ki kéne szállni, mert ebből nagyon nagy betli lesz. Aztán a 13.km környékén rögtön benéztem egy elágazást. Annyira megörültem egy pataknak, hogy sapkavizezés és mosakodás után szépen átkeltem és nekiindultam, de nem kellett volna. Az addigi sűrű jelzés eltűnt így még idejében visszafordultam. Egy sráccal kerülgettük egymást. Ő lassan ellépdelt emelkedőkön, de én pillanatok alatt utolértem lejtőkön. Nem nyomtam neki, mert nem akartam szétcsapni a combjaimat, de így is bőven tudtam döcögni 5p belül lefelé. A legmagasabb pont előtt, a Nagy-Sas-hegynél megint továbbszaladtam volna, de ott szerencsémre visszafütyült az említett spori. Innen aztán nagy lejtmenet következett, egyedül is maradtam. Pontoknál maxra töltöttem mindent és ittam is folyamatosan. 1-2 gerezd almát és pár darab banánt ettem a pontokon, de nem sokat. Épp 4:00 óránál estem egy szép nagyot. Pedig nagyon tetszett ez a keskeny ösvényes rész. Innen már éreztem, a hosszú futások hiányát, de azért kocorásztam. A törökmezői pont után Csáki Lacit is beértem és a patakmederben kanyargó, jól benőtt ösvényen még szépen mentek a 5-6p körüli ezrek. Itt fülledt, párás, meleg volt. Zebegénybe beérve már minden folyadékom elfogyott és kezdtem rendesen kiszáradni. Egy kék kút megmentett. A ponton feltöltöttem a készleteket. Tudtam, hogy nem lesz több pont és két bucka még hátra van. Arra nem emlékeztem a szintrajzról, hogy előbb a kis bucka jön, vagy a nagyobb. Amikor másztam fel, akkor reménykedtem, hogy ez a nagyobb, de nem így lett :) ... Az első még ment, de szépen kúsztunk a déli oldalra, mindezt fél kettő tájékában és kezdett vészesen fogyni a folyadékom, meg az erőm. A második bucka meg egyszerűen nem akart véget érni. Még egy kanyar, még egy le, még egy föl... A lefeléken is csak mászni tudtam lefelé, mert olyan meredek és köves volt ( megnéztem, 11-12p-es downhill...) Kezdtem teljesen megborulni. Le kellett üljek, aztán már feküdtem is. Pár másodpercekre, mert tudtam, hogy ha ott maradok, akkor ott maradok. Itt már nem volt semmim, elfogyott minden folyadékom. Egy kereszteződésnél végre kezdett volna lejteni, de itt meg nem volt jelzés. Elindultam, visszafordultam, próbáltam telefonálni a szervezőknek, de nem sikerült. Tébláboltam, megint elindultam. Végre beért Csáki mester és vele tanácstalankodtunk, hogy merre az arra. Az addigi sűrű jelzést helyett több száz méteren keresztül nem volt semmi. Az utolsó jel, viszont pont levitt a jelzett turistaútról... Végre visszahívtak a rendezők és kis tanakodás után megtaláltuk a jelzést. Majdnem fél órám ment rá. Étlen, szomjan. Innen aztán tényleg elengedtük a dolgot, szépen besétáltunk a 2,5km-re levő célba. Közben egy kék kútnál életet leheltem magamba, de így is több mint fél órát ültem a célban az ájulás/hányás határán.
Ahhoz képest, hogy az utolsó bucka előtt még úgy számoltam, hogy hét órán belül meg lesz, majdnem nyolc óra lett. Az utolsó Quamatelt nem vettem be, így a nyomrom is felfordul, de mivel nem volt már semmim, így nem tudtam mit kihányni. Erre a szakaszra legalább 2l folyadék kellett volna. Ráadásul a ponton csak langyos víz volt, ami menet közben jól fel is melegedett.
De ez persze mind csak kifogás, mert ha jobb erőben vagyok, akkor gyorsabban haladok és nincsenek ilyen gondok. Szörnyű megélni, hogy ennyire béka segge alatt van a felkészültségem és ehhez még állandóan fáradt is vagyok.
Ettől függetlenül jó volt. Szépen noszogattam magam, csoszogtam, ha már nem volt erőm, kis, pici ugrásokkal próbáltam átlépni az árnyékomon. Meghaltam, felálltam. Ez erről szól és ezt szeretem benne.
Mára, egy alvás után meg az agyam olyan, mint egy reset után. Tiszta, friss, a munka és gondok kicsit más távlatba helyeződtek és a nyugalmi pulzusom is mintha helyére zökkent volna :) .
Néha kell egy-egy ilyen jellegű pofon, mert csak ez billent helyre igazán.

Dráma nem történ, csak épp látleletet kaptam magamról. Itt tartok.

Na és azáprilis

Az persze teljesen egyértelmű, hogy mivel ma reggel már a 6 (azaz hat) km-es futásomba is bőven bele kellett sétálnom, rögtön elutaltam a pénzt a jövő hét végi 55km-es derbire...
Nem akartam 90 kilire nevezni, mert az azért nagyképűség lett volna, de miután mostanában már majdnem futok heti 55 km-t ez azért jár nekem...
Az az igazság, hogy ezer éve vágytam rá, hogy a szülinapomon szívathassam magam valahol. Hátneszeneked!!!!

A blog faszán nem íródik, vagyis nagyon. Annyira, hogy soha ennyire nem íródott még!

Amikor még megboldogult tervező koromban ültem naphosszat a gép előtt és próbáltam úgy tenni, mintha használnám valamire a nyakamon lévő elcsontosodott bogyót, ez megakadályozott abban, hogy ilyen blogírásos ákombákomokon törjem a törni valót.
Most, hogy fűnyírás, metszés, ásás, permetezés egyéb hasonlók alatt gyakorlatilag parttalanul polemizálok magamban, a blog folyamatosan íródik bennem. Oly annyira, hogy túlíródik, így nincs mit bepötyögni...
El nem tudom képzelni, hogy elég legyen az idő arra, hogy végiggondoljam a sok-sok végiggondolni valót.
Az megvan azért, hogy az emberek menekülnek az egyedüllét elől?!
Minimum zene kell, hogy szóljon, vagy vmi okostelefon, vagy morningsó, vagy háttérbenatévé, vagy bármi, csak ne kelljen egyedül lenni, magunkkal, a gondolatainkkal.
Én nagyon jól elvagyok, oly annyira, hogy nincs az az idő ami elég lenne magammal.
Beteg...
OK. Tényleg lehet, hogy nem 100, de hát monnyuk ez kinek árt?
Egy ultrán azért saját magam közelsége legalább nem jelent újdonságot...

Ismételten sikerült neménvagyok önmagam leleplezése.
Úgy történ, hogy van egy tag, akivel kerülgetjük egymást itt faluhelyen. Szinte valószínűtlen, hogy mennyire elkerüljük egymást, pedig Veszprém nem egy megapolisz... Straván láttam, hogy 1,5 év alatt még véletlenül sem akadtunk össze, pedig...
Szóval most volt egy személyes találkozó.
Gyakorlatilag én beszéltem végig, szerintem szerencsétlen két összefüggő mondatra nem volt ideje. Pedig én ölég hallgatag embernek tartom magam.
Azt vettem észre, hogy azért beszélek, mert, ha beszélek, akkor a másik nem beszél és ha nem beszél, akkor nincs veszélye annak, hogy nem hallom. A süketek taktikája. Nem tudatos, de azért érdekes volt megint szembesülni vele...

Meg azzal is szembesültem, hogy a 10 éves terepfutó múltammal gyakorlatilag őskövület vagyok. Versenyek, versenyzők, nagyöregek, emblematikus eksönkök tekintetében olyannak érzem magam, mint valami ódon, poros, mamutszagú lexikon...

Most magyarázzam valakinek, hogy Terep100, Kilian, Marco Olmo, Anton Krupicka, P85 rajt a HÉV megállóból, Mátrabérc tt, Börzsöny éjszakai (éééérted???? börzsönyéjszakai!!!), sötét lovag(ok), index terepfutás fórum?????
Nem érti, persze én meg a belemet is kibeszélhetem...
Úristendeöregvagyok.

Azért, hogy a sportszakmai szempontok is érvényesüljenek!

Azt konstatáltam, hogy napi 8 óra fizikai munka mellett a futás OK.
Azt konstatáltam, hogy napi 10 óra fizikai munka mellett nem olyan OK, de megoldható.
Azt konstatáltam, hogy napi 12 óra fizikai munka mellett olyannyira nem OK és énáltalam, csak nagyon ritkán megoldható.
Azt konstatáltam, hogy napi 14 óra fizikai munka mellett már csak a lelkiismeret furdalás marad.

Szóval jó tanulság, hogy legközelebb NE tartogassam magam tavaszra! IGEN, novembertől márciusig nyomni kell, hogy aztán a morzsákon eléldegélhessek, mert hiába vigyázok magamra télen, ez nem ad több erőt a tavaszi őrületkor.

Laza vagyok és nyújtok, meg jógázom, csak épp futni nincs már erőm/időm...

Viszont ami igazán nagy újság!
Nagy!
Tényleg!!!!

Hála kopasz haveromnak végre lecserélhetem 1700km-t futott Hokam-at!
Elsemhiszem...
Monnyuk pénzem nem lenne rá, de kis hátszéllel még ez is megtörténik velem.
Örökhála!

Épp kérdezte vki, hogy hova megyek idén versenyezni.
Nem akartam neki részletezni, hogy amíg egy cipőre valót nem tudok összegyűjteni, eddig talán nem kéne nevezéseken töprengeni...
Annyira nem vág földhöz a dolog, mert én választottam ezt az utat, csak szokni kell.

Ebben meg asszem jó vagyok :) !!!

Mijezamárcijus

Gyakorlatilag minden évek óta járt és bejárt tt elmaradt idén, kora tavasszal :(((
Reguly - Odvas-Kőris - Bakony50
Nehéz volt megállni?
Asszem nem.
Egyelőre 20, vagy 20éspici táv elég. Persze a szintugráshoz pont jó alkalom egy-egy ilyen rendezvény, de valahogy most az időzítés sem volt jó. (Az Odvas-Kőris és a Bakony50 most péntek-szombaton lett volna, egymást követő napokon...). Na neeem...
Ha a januári hullaházi állapot felől nézem, akkor egész jó a helyzet. (Akkor onnan nézem, mert onnan szép :) ). Mostanra sikerült 80 körüli kilikre tornászni az adagot amire tavaly augusztus!!!! óta nem volt példa.
Sajnos 21-én sikerült majdnem KO-ra tenni a derekam, de hála a sok jógának, csak egy kisebb, pár napos kiesés lett belőle. Régebben ilyenkor min. két hét mozdulatlanság és ágyhoz kötöttség volt a jutalom, most egész jól megúsztam (bár 2-3 év alatt még ennyi sem volt...).

22ó jóga. Még soha nem jött össze ennyi egy hónapban és nem mondom, hogy ez a csúcsok csúcsa, de néha tényleg ez tart össze.
Mostanában ráadásul min. napi 8 óra talpon-létrán-fán töltött idő. Gyakorlatilag csak sötétedés után tudok végre leülni, szóval aktív a regeneráció...
A három hónap alatt megtett 665 kili még soha nem volt ennyire kevés, de nagyon remélem, hogy fokozatosan és lassan tudom növelni. És ez lenne a lényeg. A mumus tavaszi időszakot nagyobb kilengés és meghalás nélkül túlélni. Ez persze főleg a munkaszervezésen múlik majd és, hogy mennyit sikerül pihenni. Sajnos mostanában estére annyira fáradt vagyok, hogy aztán már aludni sem tudok.
4-5-6 órák, felkelésekkel tarkítva... Nem ideális.
Erősnek nem érzem magam és pl. pont tegnap úgy keltem mint akit agyonvertek, de egy kis jóga és mentális tréning segítségével csak kiráncigáltam magam egy húszasra. Az a szerencse, hogy már tudom, hogy tudni fogom és nem ijedek meg egy-egy rossz nap kezdettől, mint ahogy 70-nél sem vizel az ember a gatyájába csak azért mert nem tudja emelni a lábat, hánynia kell és szédül és még van 2000 szint és 30 kili :))) ...
Megoldjuk.
A türelem a barátom.
Kicsiben és nagyban is. A szokásos 'jól akarok lenni' szlogen...

Számok.
Pont pár napja beszéltem valakivel, aki nem mér pulzust merőérzi.. Nemtom, jó neki én több mint tíz éve mérek de aki azt hiszi, hogy tudja, az nem tudja, hogy csak azt hiszi, hogy tudja.
Tegnap: -20,34 kili - 145 avg - 5,40p/km
Ma:  - 20,54 kili - 143 avg - 5,40p/km
Ez ugyan az, vagy ma jobb. Neeem?
Tegnap: Tökéletesnek mondható időjárásban, jó erőben, jó kedvvel érzésre egész könnyedén. 4alá
Ma: Már az elején meghalva, iszonyat pofaszélben, érzésre egy helyben járva és csak becsületből nem bele sétálva. 2fölé
Szóval kb. ennyit tudnak magukban a számok.
Viszont ha nincsenek számok, nem derül ki, hogy ez a mai egy igazán hasznos edzés volt. Pont az a fajta amire azt mondom, hogy az ebben az állapotban produkált jó eredményekre kell hajtani, mert ezek fognak számítani 50-100-ig. Hiába virgonckodik valaki az első 20-30-40 kilin, azt mindenki tudja.
Onnan kezdődik az egész veleje, vagy hogy klasszikust idézzek 'onnan válik el a szar a májtól'.
Az elején hozok 20-40s-ot egy kilin, hogy aztán elveszítsek 1-2p-t... Höhö...
És ehhez sajnos erre fel kell készülni, és leginkább fejben!
Jó. Nem leginkább, de hangsúlyosan :) .

Mára már elég okos voltam, ugye ;) !