...mindennapi suhanásunk add meg nekönk ma...

2018. május 6., vasárnap

Ajándék nekem

Megvolt és emlékezetesre sikeredett...
Nem én lennék, ha nem sikerült volna pont a héten benyalni egy dáthát. Az egész család végig szipogta ezt a pár napot, pedig tényleg nem jellemző ránk. Nem valami súlyos, csak épp nem komfortos.
Száraz adatok szerint kb. ez volt.
Nem szárazak szerint meg ez:
Kicsit olyan érzésem volt az elején, mintha elfelejtettem volna futni. Olyan idegenül mozogtak a lábaim, hogy ezek érzékelésével el is ment az első emelkedő. Szoktam izzadni, de amit itt műveltem az engem is meglepett. Gyakorlatilag fürödtem saját levemben. Gondoltam is, hogy ennyit lehetetlen lesz visszapótolni. Vittem magammal három, dupla adagban mért izó port három kulacsban és egy vizes flaskát. Így kb. 1l folyadék volt velem.
10. kilinél rögtön beugrottam egy kis bokorlátogatásra, innen rendeződtek a sorok.
Visszanézve az adatokat nem volt ez rossz. Szinte meglepő. Belülről viszont elég vergődős volt. Rögtön az elején átfutott az agyamon, hogy még most ki kéne szállni, mert ebből nagyon nagy betli lesz. Aztán a 13.km környékén rögtön benéztem egy elágazást. Annyira megörültem egy pataknak, hogy sapkavizezés és mosakodás után szépen átkeltem és nekiindultam, de nem kellett volna. Az addigi sűrű jelzés eltűnt így még idejében visszafordultam. Egy sráccal kerülgettük egymást. Ő lassan ellépdelt emelkedőkön, de én pillanatok alatt utolértem lejtőkön. Nem nyomtam neki, mert nem akartam szétcsapni a combjaimat, de így is bőven tudtam döcögni 5p belül lefelé. A legmagasabb pont előtt, a Nagy-Sas-hegynél megint továbbszaladtam volna, de ott szerencsémre visszafütyült az említett spori. Innen aztán nagy lejtmenet következett, egyedül is maradtam. Pontoknál maxra töltöttem mindent és ittam is folyamatosan. 1-2 gerezd almát és pár darab banánt ettem a pontokon, de nem sokat. Épp 4:00 óránál estem egy szép nagyot. Pedig nagyon tetszett ez a keskeny ösvényes rész. Innen már éreztem, a hosszú futások hiányát, de azért kocorásztam. A törökmezői pont után Csáki Lacit is beértem és a patakmederben kanyargó, jól benőtt ösvényen még szépen mentek a 5-6p körüli ezrek. Itt fülledt, párás, meleg volt. Zebegénybe beérve már minden folyadékom elfogyott és kezdtem rendesen kiszáradni. Egy kék kút megmentett. A ponton feltöltöttem a készleteket. Tudtam, hogy nem lesz több pont és két bucka még hátra van. Arra nem emlékeztem a szintrajzról, hogy előbb a kis bucka jön, vagy a nagyobb. Amikor másztam fel, akkor reménykedtem, hogy ez a nagyobb, de nem így lett :) ... Az első még ment, de szépen kúsztunk a déli oldalra, mindezt fél kettő tájékában és kezdett vészesen fogyni a folyadékom, meg az erőm. A második bucka meg egyszerűen nem akart véget érni. Még egy kanyar, még egy le, még egy föl... A lefeléken is csak mászni tudtam lefelé, mert olyan meredek és köves volt ( megnéztem, 11-12p-es downhill...) Kezdtem teljesen megborulni. Le kellett üljek, aztán már feküdtem is. Pár másodpercekre, mert tudtam, hogy ha ott maradok, akkor ott maradok. Itt már nem volt semmim, elfogyott minden folyadékom. Egy kereszteződésnél végre kezdett volna lejteni, de itt meg nem volt jelzés. Elindultam, visszafordultam, próbáltam telefonálni a szervezőknek, de nem sikerült. Tébláboltam, megint elindultam. Végre beért Csáki mester és vele tanácstalankodtunk, hogy merre az arra. Az addigi sűrű jelzést helyett több száz méteren keresztül nem volt semmi. Az utolsó jel, viszont pont levitt a jelzett turistaútról... Végre visszahívtak a rendezők és kis tanakodás után megtaláltuk a jelzést. Majdnem fél órám ment rá. Étlen, szomjan. Innen aztán tényleg elengedtük a dolgot, szépen besétáltunk a 2,5km-re levő célba. Közben egy kék kútnál életet leheltem magamba, de így is több mint fél órát ültem a célban az ájulás/hányás határán.
Ahhoz képest, hogy az utolsó bucka előtt még úgy számoltam, hogy hét órán belül meg lesz, majdnem nyolc óra lett. Az utolsó Quamatelt nem vettem be, így a nyomrom is felfordul, de mivel nem volt már semmim, így nem tudtam mit kihányni. Erre a szakaszra legalább 2l folyadék kellett volna. Ráadásul a ponton csak langyos víz volt, ami menet közben jól fel is melegedett.
De ez persze mind csak kifogás, mert ha jobb erőben vagyok, akkor gyorsabban haladok és nincsenek ilyen gondok. Szörnyű megélni, hogy ennyire béka segge alatt van a felkészültségem és ehhez még állandóan fáradt is vagyok.
Ettől függetlenül jó volt. Szépen noszogattam magam, csoszogtam, ha már nem volt erőm, kis, pici ugrásokkal próbáltam átlépni az árnyékomon. Meghaltam, felálltam. Ez erről szól és ezt szeretem benne.
Mára, egy alvás után meg az agyam olyan, mint egy reset után. Tiszta, friss, a munka és gondok kicsit más távlatba helyeződtek és a nyugalmi pulzusom is mintha helyére zökkent volna :) .
Néha kell egy-egy ilyen jellegű pofon, mert csak ez billent helyre igazán.

Dráma nem történ, csak épp látleletet kaptam magamról. Itt tartok.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése