Fácse

Belenéztem ebbe az arcoskodó könyvbe.

Kár lenne rögtön sápítozva, öreg urasan csúnyákat mondani. Pedig kitelne tőlem...

Nagy általánosságban meg nem nyitnám meg magammal azt a vitát, hogy ez mennyire jó, vagy sem, mennyire hasznos, vagy sem.

Ami viszont kívülállóként rögtön szemet szúrt.

Az egész egy reklámfelület.

Minden és mindenki! reklámozza magát. Gyakorlatilag ügyesen szerkesztett és tálalt reklámbejegyzések sora.

Vedd meg, használd, kend fel, edd meg, gyere el...

Akció – és reakció – már az egész világ. E nélkül már az ágyból sem tudnánk igazán kikelni.

Az, hogy egy-egy bolt, vagy brand el akarja magát adni, az még érthető lenne, de a személyekhez kötődő bejegyzések sora is egyfajta önreklámról szól.

Tényleg ennyire láttatni akarjuk magunkat?

Tényleg ennyire fontos számunkra, hogy mindenki tudjon minden megmozdulásunkról?

Klikkelj rá, küldd tovább, oszd meg! - az új mérce és mértékegység. A megfelelési vágy és önigazolás objektív fokmérője. Hányan ismernek és kedvelnek.

Persze jogosnak tűnő kérdés, hogy akkor ez a blog mi, ha nem magamutogató, önreklámozó megnyilvánulás?

Úgy érzem, hogy az egész tálalásából, indíttatásából fakadóan nem az. Ide az jön, az klikkel aki akar – ki az te jó ég?! Itt nincs közös témákon való, közös rágódás. Önrágódás, az igen ;)...

Szóval ez a fácse, olyan nekem, mint a mozifilm előtti reklámblokk, csak épp másfél órás bevezető után érzem rövidnek az öt perces remekművet...

Nem baj ez, nem kötelező – még.

Az is eszembe jutott, hogy bárkivel beszélek arról, hogy nincs tévénk, rögtön megfigyelhető egyfajta szégyenlős hárítás az illető részéről.

Ááááááá én sem nézek ám tévét, vagy csak nagyon ritkán. - jön ilyenkor a reakció. Persze ez lehet igaz is. De mennyiben más a tévézés és mondjuk egy közösségi oldalon való függés? Ez persze nem az oldal hibája és nem csak a Fácséról szól, de mondjuk itt talán szembeötlőbb ez a fajta viszony. A tévében is mások élik meg/át azokat az élményeket, amiket akár személyesen is megtapasztalhatnánk az által, ha épp nem a monitor előtt gubbasztanánk. A gyerekeknek szoktam mondani, hogy ügyeljenek arra, hogy legyen MIT megosztani másokkal. Jobb az író, mint az olvasó szerepe...

Én pl. imádok az edzésadatokkal bíbelődni, de azért próbálok ügyelni arra, hogy legyen mivel...

UTMB+

Lassan talán a beszámolómat is illene befejezni, de előtte még pár gondolat erről a családi nyaralásról.

Mivel nálunk nincs tv, így a 'látványsportok', csak eléggé korlátozottan kápráztatnak el minket. Három kölök úszik, Bodza, a legnagyobb meg röplabdázik.
Ez eléggé behatárolja, hogy kik is a sztárok a gyerkőcök számára.
No meg a terepfutás vagy mi.

Mer' a papa mindigcsakaztnyomatja...

Komoly viták alakulnak ki közöttük Kilian, Olmo, Krupicka, Wolfe és Foote viszonylatában. Élvezet hallgatni :).

Ezek fényében a családi nyaralásként beszervezett UTMB főnyeremény volt.
Csak kapkodták a fejüket. Itt egy Krupicka, ott egy Nuria Picas, amott egy Fernanda...
A befutókat is végignézték, és mivel nekem gyorsan véget ért az idei menet, kimentünk pacsizni a nagyokkal.

Ha belegondolok, hogy annak idején én monnyuk Maradona-val vagy Rummennige-vel pacsizhattam volna...
Nagy élmény volt nekik, ezt bizton állíthatom.

Másnap, az eredményhirdetéskor meg autogram vadászatra indultunk.
Eredményekben gazdag estét zártunk...
Elől Fernanda Maciel szignója és megjegyzése. Vele már Lavaredo-n is találkoztunk és másnap már előre köszönt nekünk :)...

Elől az első Frosty - nagyon kedves volt.
Michael Foote nem akarta elhinni, hogy tőle autogramot akarunk kérni, de Frosty névjegye meggyőzte.
Chaigneau-ba belebotlottunk, vagyis ő belénk. Még rajzolt is egy hegyre mászó emberkét, de halványra sikeredett. Minket látva aztán egész csődület lett és mások is megrohanták. Bazi barátságos volt.
Zigorral már ismerősként üdvözöltük egymást, mert előző nap az én pólómat is aláírta, aztán később szembe jött velem az UTMB-n. Ő már feladta én meg (még) versenyben voltam és kérdőre vontam, hogy mi a fenét csinál velem szemben kocorászva...
Lizzy-nél már alig fogott a toll és megegyeztünk, hogy ez a rajzolás nagyobb cselendzs mint egy kör itt a hegyek között.
A nagy TNF-es buli közben Wolfe is firkált, immáron pirossal, majd egy kicsit ugyan várni kellett, de Jezz Brag is rákerült a pólóra. Mármint a neve...
Dawa végigpuszilta az egész családot és majdnem elnézést kért, hogy nem ő jött oda hozzánk. Mindezt úgy, hogy egy megpakolt hátizsákkal épp rohant valahova...

Estére a kölkök teljesen be lettek zsongítva. Mindegyik terepfutni akart. De rögtön. És nagyon. És magasra.
Ezen felbuzdulva az utolsó nap a Vallorcine-Chamonix távot abszolváltuk, hogy lássák milyen is a sztori vége. Azt hittem azért egy kicsit megviseli őket majd a hegymenet, de csak röhögtek az egészen. A Flegere-en kérdezték, hogy mikor jön az emelkedő :)

Én igazi nagy skalppal vigasztalódtam.
Az expón az Öreget megkértem, hogy firkantson már a pólómra. Úgy meglepődött, hogy a feleségét is odahívta, hogy nézze már meg ezt az őrültet, aki tőle autogramot kér.
No, ezt meg én nem értettem.
Nekem asszem ő a námbervan.

És az is marad.

A cucc

A cuccról már nagyon rég akartam írni, de a mai futás kapcsán különös aktualitást nyert.
A cucc.
Nem kell nagy dologra gondolni, mert jelen esetben én a fotós cumóra gondolok/tam. Is.

Ameddig volt a kis sony kompakt gépem minden szívfájdalom nélkül vittem magammal. Sok helyen és sokszor használtam.
Kicsit életlen, kicsit karcos, nem HD, meg nem lehet agyon állítani de fotót, filmet azért csinál(t). Ebből készítettem azokat a videókat, amiket mostanában a családdal közösen visszanéztünk és nagyokat röhögtünk rajtuk. Technikailag persze nullák, de abszolút vállalhatóan bennük van az amit el akarnak mondani. Nem nagyon csinálnám ma sem másképp, csak hát mégis, mert azóta jobb géppel, jobb programmal tenném.
No, itt van a kutya elásva.
Mert a nagyobb gép nagyobb ugye. Ezért nem, vagy ritkábban viszem magammal. A bonyolultabb program meg bonyolultabb, tehát több idő is kell hozzá, meg nagyobb tárhely... Kezdi a farok csóválni a kutyát.
Aztán körülnézek és mit látok.
Azt látom, hogy sokan attól érzik magukat fotósfilmesnek, hogy megvesznek egy szerkót és jó minőségben nyomják, az amúgy ölég átlagos, vagy az alatti vizuális megnyilvánulásaikat.

Én általában futós, kirándulós, hegyes, völgyes témákat szoktam nézni és kétségbeejtő a kínálat. A legtöbbször a minőséget biztos, ami biztos mennyiséggel ellensúlyozzák. Lehet, hogy homályos, meg rosszul van megvilágítva, meg kicsit kusza a téma, de legalább sok van belőle.

A kedvencem a ferde képkivágás.
Ezt vki látta valahol, aztán vkik látták a vkinél és azóta mindenki ferdén tartja a gépet. Monnyuk nem próbáltam, lehet, hogy úgy kényelmesebb. De mi értelme? Ha ad vmi többet, ha láttat vmit amit amúgy nem, akkor oké. De csak azér' mer... Érdemes megnézni rengeteg van belőlük.

Ferdén képkivágni persze a legegyszerűbb géppel is lehet.
Viszont a mostanában rohamosan terjedő gépcsodákkal rengeteg olyan dolgot is lehet(ne), amit egy régi kompakttal nem.
Igazán csak azért kezdtem bele ebbe a fotós fikázásba, hogy leírjam, hogy a tekknikka pont megöli a dolog értelmét. Pont azok az egyszerű, spontán dolgok maradnak ki sok-sok képből, ami sokszor egy rosszabb, de kézhez álló masinával simán benne lennének.
Nagy géppel, jó képet ezért (is) baromi nehéz csinálni.
A filmben ezek ráadásul hatványozottan jelentkeznek.

Egyszerű dolgok persze ezek és lehet, hogy csak nekem hiányoznak.
Eleje, közepe, vége.
Mondanivalója.
Svungja.
...

Nem baj, rossz, de szép...

Mitől is vált ez ma aktuálissá?

Próbálok visszakerülni a napi rutinba.
Mármint futásilag.
Ez már megy ugye, megint újrakezdés.
Ezertizenhatodszor.
De énfasz persze nem bírok csak egyszerűen jót futni. Áhhh, nem! Mert mér lihegek, mér ennyi idő alatt vagyok itt és itt, mér ennyi már megint a pulzusom, múltkorjobbvolt...
Tehát megy, csak épp egy általam kreált viszonyítási alap devalválja az amúgy egész jó kis futásokat. Vagy épp ott, vagy csak itthon, utólag.
Ez pont olyan, hogy régen egy technikailag rosszabb képnek/filmnek is tudtam örülni, és élveztem az ' alkotás' örömét, most meg mindenféle hibákat és elmosódott foltokat, meg életlen sarkokat keresek.

Nem megyek a Pirosra.
Miért nem megyek?
Azért, mert nem lenne jó. Mert nem lenne olyan amilyennek én szeretném. Próbálom magam rávenni, hogy akkor egy félig sétálgatós, kicsitkocogós, régi futóköreimet számbavevős teljesítésre menjek.
De nem. Nem visz rá a lélek.
Nem vagyok kíváncsi magamra futós-sétálós szerepben.

Kicsit talán kusza párhuzamok, de én értem őket.
Majd remélem, hogy jövőre, ebben az időszakban mosolygósan tudom visszaolvasni őket...

Alibi vége

Nem lehet ezt már tovább húzni.

Szeptember vége a szerencsétlen jobb bokaszalag húzódás miatt lett nevetséges, majd két hét alibi után a gyerkőcöktől kapott vírusok gyűrtek le.
Közben megejtettem egy terheléses vizsgálatot is melynek végleges eredményeit még várom.

Annyi bizonyos, hogy megint vas, vörösvérsejt, haemoglobin hiányom van. Ez már lassan nem is újság...

Ésssakkkor talán mától azt mondhatom, hogy a fáradtságon kívül nincs más nyűgöm, tehát nekikezdhetek, és újrakezdhetek.
Megint.
Megint, megint, megint...
Mert én ezt nem tudom megunni.

Itt volt ez az igazán ajándék ősz és alig tudtam kihasználni.
Csak sétálgattam, fotózgattam.
A házkeresés arra jó volt, hogy legalább Veszprémet bejártam töviről hegyire és olyan utcákba is betévedtem, ahová egyébként sohasem...
Ha minden jól megy, akkor ezt a projektet is kipipálhatjuk, tehát rengeteg időm szabadul majd fel.

Egyedül a P85-öt sajnálom, de nem sok értelmét látnám ilyen előzmények után a részvételnek.
Sebaj, lesz majd jövőre is...

Erről?

Áhh, erről nincs mit írni...
Írhatatlan.
Bírhatatlan.
Vánszorgás.
Mint őszi légy az avaron...

Inkább a mai tihanyi képek...

Esős napokra

BBB

azaz filmszínházunk bemutatja, a
Bakonyi Barangolás Betli c. egyfelvonásos melodrámát.

Főbb szerepekben:

Fridi - egyes számú antihős
futrinka - kettes számú antihős

A filmről röviden:

Két, szebb napokat látott, középkorú, házas, elszánt, de fáradt és enervált falusi matador egy teljesen átlagos teljesítménytúra keretében próbál újra erőre kapni.
Sajnos sikertelenül.
A hosszú és kínosan egyhangú 5 órás film csak egy-egy pillanatában nyújt élvezetet. Végig fájdalmas szenvedés és enervált próbálkozások tanúi lehetünk. A lehangoltságában egységes művet ezen túl semmiféle összetartó erő nem menti meg a fullasztó unalomtól.
Rövid, a természeti környezet szépségét ugyan fel-fel villantó szkeccsek sorozata.
A történetnek igazából sem eleje, sem vége.
Ez még talán megbocsájtható, de sajnos tanulság sincs.
Pedig ilyen szereplőkkel, ilyen témaválasztással joggal számíthatnánk egy csattanós végű, sodró lendületű eposzra is.
De sajnos hiába.

Addig is, egész estés nagyfilm helyett maradnak a próbák.

Hátha azokból még kijön valami értékelhető.


Ízelítőül pár kép a film látványvilágából:

 

 

 

 

Abrak

Asszem betáraztam az őszre.
Mire ennyi kalóriát lefutok,
nagyleszek...

Állóflow

Van ilyen?
Nem tudom,hogy létezik-e, de nekem ma volt.

Végre értelmes futásnak mondható dolgot próbáltam összehozni.
Pont a két héttel ezelőtti baleset útvonalát választottam.
Szememmel végig a kis bokatörőket vizslattam és sikerült is körbeérnem különösebb trauma nélkül. A bokám azért még leragasztottam és jobb is volt így.
Megúsztam a Lovas felé ereszkedő aszfaltos lejtőt is, majd utána szokásomhoz híven a csopaki Endrődi-kilátóba is felkapaszkodtam (nem tudom, hogy még meddig, mert baromi ramaty állapotban van...).
Álltam a kilátó tetején és néztem a Balcsit.
Tökéletes szélcsend volt és olyan 12-13 fok lehetett. Szűrt fények és őszi színpompa.
No, akkor ott azt érzetem, hogy ez bakker most nagyon sokáig tarthatna, mer' ez flow, vagy mi.
Nem mozogtam, nem mozgott semmi, állt még a levegő is és tökéletes összhangban volt minden, ami körülvett.
Nem tudom máshogy leírni, de tényleg olyan volt, mint a futáskor oly ritkán megtapasztalt flow.

Ezt biztató jelként értékelem.
Remélem megint elkezdődhet valami, ami mostanság egy kicsit megakadt.

Ennek örömére délután belefogtunk a szilvalekvár főzésébe!
Már nincs sok hátra, csak egy heti magozás és főzés :))...

Végre gyöpön

Tegnap és ma már sikerült futni majdnem 1-1 órát.
Egyelőre tükörsima dózeren.
Nem fáj, de érzem a jobb bokám.
Lefelé kicsit talán jobban.
Terep egyelőre kizárva.


Mostanában házvásárlási láz söpör rajtunk végig, ezért van csönd erre felé.

Remélem nem sokáig...