"...soha nem érdemes holnapig várni, mert a bal- meg jobbsorsunk a saját kezünkben van. Senki nem állít fel a díványról és senki sem álmodik helyettünk. Álmok nélkül pedig csak droidok vagyunk." (K.B.)

2011. február 8., kedd

A jól végzett munka öröme

Ez tulajdonképpen válasz nirvana előző poszthoz írt kommentjére, csak kikívánkozik ide, mert épp erről is eszembe jutott vmi a betegségem alatt.

Hajdu Szabolcs filmrendezővel volt interjú a rádióban és én félkómás állapotban hallgattam. A Bibliothéque Pascal c. filmjéről volt szó. Mondom, hogy kómás voltam ezért csak nagyon gyatra fordításban tudom átadni a mondandót.

Hídról ugráló srácokat akartak filmezni e körül volt a sztori. A lényeg az, hogy azt fejtegette a rendező, hogy ahogy a srácok ugráltak a hídról, annak volt egy archaikus, rítus szerű ereje. Volt egy időtlen és megfoghatatlan varázsa, ahogy ott, délutánonként, ki tudja hány generáció óta ugrálnak/ugráltak a srácok a hídról a vízbe.
Ehhez hozzá kell képzelni azt az elementális, semmihez nem fogható szabadság érzést, ami abból adódik, hogy monnyuk az ember kimegy a földre, lekaszál 2 hold lucernát, majd a jól végzett munka örömével haza felé ugrik párat.
Nem tudom, hogy átjön-e ezeken az esetlen sorokon az a katartikus szabadság érzés, amit, ha behunyom a szemem én teljesen át tudok érezni ezek alapján.
Ki érzi ma így magát egy-egy nap után? Kinek adatik ma meg, hogy letéve a ceruzát, klaviatúrát, szikét, tűt, cérnát... azt mondja, hogy ez igen, ez megvolt, kerek volt, elégedett vagyok, itt hagyom a munkám, felállok és teljes szabadsággal most azt teszek amit akarok. Nem kell rágódnom még a munkám miatt, nem kell másnak elszámoljak, nem kell másnak bizonygassak. Kerek volt a nap és én elégedett vagyok.

Én ha magamtól edzek, mindig bujkál bennem egy kis bizonytalanság.
Sok volt, kevés volt, kell még nyomni, vagy inkább most pihenni kéne, vagy több kilit, vagy több szintet...? Bármint is teszem, marad egy kis félsz bennem, hogy jól csinálom-e?
Ha van egy edzéstervem, akkor van egy viszonyítási alap. Általában meg tudom csinálni. Néha nehéz. Néha nagyon. De csak néha. Viszont, ha megvan, akkor bizony megadatik a jól végzett munka gyönyöre. A napi kis lépések, a napi kis örömök.

Sokszor szembetalálkozom azzal az életfelfogással is, hogy bár szar a munka, bár szemét a főnök, bár sokat kell bent robotolni, de azért jól fizetnek, mindenem megvan, frankó helyre járunk nyaralni...
Én nem 335 szar nap után akarom magam 30 napig nagyon frankón érezni!
Nekem inkább kis örömök kellenek 365 napon keresztül. Semmi katarzis, csak apró, szép pillanatok.
Én nem akarok meghalni minden edzésen, hogy egy-egy verseny céljában én legyek a keményfaszú jani. Nekem pont elég a napi edzéseket tisztességes iparos módjára teljesíteni.
A 'tisztességes iparos' pedig nem lekicsinylő, hanem épp a legmagasztosabb jelző. Érti amit csinál, örömét leli benne, kitartó és megújulni képes, ez az én 'tisztességes iparosom'.

Szóval sok minden szól egy edző mellett. Nem kell AZ edzőben gondolkodni. Van sok. Meg kell találni azt, aki nekünk megfelel.
Psziché? Persze, sok olyan aspektus van, amit bele kell/lehet kalkulálni egy edzés programjába. Ez baromi nehéz, és sokkal személyesebb és folytonosabb kapcsolatot igényel, mint amilyenre nekem egyáltalán időm ÉS pénzem van.
Mára talán már megtanultam annyira helyén kezelni egy-egy edzésprogramot, hogy azt vázként kezelve, az egyes napok adta lehetőségekkel kitöltsem. Persze a fegyelem azért kell, de az élet sokszor felül tud írni dolgokat.

Szóval így.

Hétfőn baromi nagy sárban dagonyáztam egyet a HHH környékén.

Ma voltam terhestornán és majdnem rosszul is lettem. Az egyik gyakorlatnál annyira megnyomtam a gyomromat, hogy utána az ájulás és hányas közt egyensúlyoztam. Még az öltözőben is alig tértem magamhoz. Azért csináltam ahogy tudtam, de messze nem volt 100-as.

Holnap megyek esti közös futásra, bár nem vagyok nagy rajongója ezeknek, de néha nem árt...

1 megjegyzés:

  1. Értem. Én kicsit máshogy látom. Elhitetem magammal, hogy keményen, és eleget megyek. Általában hétvégére ennek megfelelően fáradtnak is érzem magam. Persze azzal tisztában vagyok, hogy a fejlődésem nem így a leghatékonyabb, de nem is az a célom. Inkább az hogy jól érezzem magam, az meg nem menne, ha valamilyen utasítást követnék.
    Közben úgy érzem, nagyon a határon mozgok, valószínűleg többet megyek mint kellene.
    Természetesen elfogadom, ha más máshogy látja.

    VálaszTörlés