A szabály

Mint fogalom, mint olyan...

Minap voltam egyik lányom iskolájában szülői esten (ez Waldorfoséknál olyan, mint normál isiben a szülői értekezlet, csak tovább tart, süti is van és néha egész okos dolgok hangoznak el).
Már többször is érintettük a szabály és szabálykövetés témáját. Rendszerint nem szólok bele ezekbe az eszmecserékbe, mert már kettőnél több ember előtt is baromi nehezemre esik dumálni, nemhogy huszonvalahány előtt. Tartom magamban, igyekszem visszafolytani (néha az indulatomat is), aztán olykor sikerül kirobbantani magamból egy 'Nesze nyuszika baszd meg a létrádat!' c. eposzt...

Arról van szó, hogy az egyik tanító tilt vmit, a másik nem. Ezért az egyik osztálynak szabad (monnyuk ping-pongozni szünetben), a másiknak nem. Ez ellen az iskola és a tanárok közösségének kell tennie, az ottani szabályokat ők hozzák és ők tartják, tartatják be. Vagy nem. Vagy nemigen...

No, ennél nagyobb ökörséget nehéz elképzelni.

Sikerül kis társadalmunk mutyivilágát, már iskolás korban lemodellezni.

Nem az egyes szabályokkal és azok horderejével van a gond, hanem egyáltalán azzal a fogalomzavarral, amely majd ahhoz társul, hogy vannak szabályok, de mégsincsenek. Hogy egyáltalán megforduljon kis eszükben az, hogy egy szabály be nem tartása egyáltalán opció legyen.

Én szülőként is próbálom magam ahhoz tartani, hogy bizonyos határok nagyon keményen betartok és betartatok. Vannak olyan dolgok, amiket egyáltalán nem lehet megkérdőjelezni és ebből nem engedek. Ilyen 'etalonok' nem képezik vita tárgyát, mert velük kapcsolatban nyelvtanilag lehetetlen eldöntendő kérdést feltenni. Eccerűen ilyen nincs.
Ha egy szülő elkezd üngyürbüngyürkézni azon, hogy veszünk-e ma kabátot, vagy sem, hogy megyünk-e aludni, vagy sem, mosunk-e fogat vagy sem, meg stb, stb. akkor az elveszett. Megásta a sírját, elenyészett, híre, hamva nem marad...

Ezek kemény dolgok, na!

Lehet persze ebbe is fifikát tenni. Én például sohasem kérdezem meg, hogy 'Kérsz-e répát kicsi fiacskám?' Mert arra ugye adható olyan válasz, hogy 'Nem!'.
Ellenben, ha azt kérdem, hogy 'Mennyi répát kérsz?', akkor az ugye nem is kérdés, hogy eszik belőle, max. a mennyiségről vagyok hajlandó szűk keresztmetszetű vitát nyitni.

Persze nem igazán a zöldségfogyasztatás terén elért kimagasló eredményeimmel szeretnék dicsekedni, pusztán a szabályok kerülgetése kapcsán hoztam fel példának.

Célszerű bizonyos szabályok mentén élni, ez azért nem egy egetverő megállapítás. Lehet ezt erkölcsnek, mert belső zsinórmértéknek, meg mittudoménminek is hívni, de az a lényeg, hogy tartsuk be!
És ebben nem igazán ismerek szürke zónát!
Sokszor a szememre vetik (meg talán én is magamnak?!), hogy fehéren-feketén látom a világot.
Lehet.
De egy szabály vagy be van tarva, vagy nincs. Ezen nem látom be, hogy sokat lehetne filozofálni.

Abban a pillanatban, ha kezdjük fellazítani, felpuhítani a határokat, rögtön jön egy zsíros hajú esztéta és szarrá alázza a kereteinek.

Most hirtelen egy közeli, futós példa jut eszembe:
P85.
Ez egy olyan verseny volt, ahol előre megadott pontokat kell érinteni menet közben. Ezeken a helyeken ellenőrzik a versenyzők áthaladását. Valamely pont kihagyása a teljesítést annulálja.
Ezek után a két első helyezett pontot hagyott ki.
Ha a célban rögtön kizárják őket, akkor max. saját fütyiségüket okolhatták volna, mert a pontkihagyás mint szabály, olyan eleme a versenynek, mely nem lehet vita tárgya.
Egyébként két szabály van, ami terepfutásban véresen komoly. (Persze most minden sor után írhatnám, hogy SZERINTEM. Tehát mindig oda kell tenni hogy: Szerintem!).

1. Ellenőrző pontok érintése.
2. Saját erőből, saját lábakon való teljesítés (no bicaj, no roller, no fakutya, no görkori) csak LÁB!

Ennyi. A többi maszlag és tupír.

Tehát beér a delikvens.
- Érintett minden pontot?
- Nem.
- Köszi, hogy eljöttél, próbáld meg jövőre, ott hátul a zuhany. Szia.
Ennyi.
Hja, hogy első, hogy második. És?

És innen jön a duma.
Kaptak büntetőperceket a kihagyás miatt.
Beszarás.
Mennyit? Miért pont annyit? Az egyik ennyit kapott, a másik annyit, miért? Egy pontnál mondjuk 20p, akkor két pontnál 40p? Akkor én kihagynék 5 pontot 100 percért. Jó? Nem? Miért?
Kap 50p. büntetést. És mi van akkor, ha a pont felé menet épp megbotlott volna egy gödörben és meghúzta volna a lábát. Akkor lehet, hogy 118,5 peccel ment volna rosszabbat. És ha a ponton evett volna valamit, amitől később rosszul lesz, akkor lehet, hogy visszaesik a 14. helyre?!
Soha nem tudjuk meg. de mind lehetséges forgatókönyv - és ilyen gyártható még ezer.
És miért?
Mert egy lapvető szabályt PUHÁN kezeltünk. Kész, meghaltunk, legyilkoltak minket elveinkkel szabályainkkal együtt.
Ráadásul pályacsúcs lett. De mennyivel? Mennyit futott valójában az első?

És megmagyarázza.
Ilyenkor szakad le a pofám.
Megmagyarázza. (No nem a versenyző, hanem a töketlen rendező. Aki felrúg egy szabályt, pláne a sajátját, az mindig nagyon okos!)
Asszongya, hogy nem volt jelzés annál a kanyarnál, ahol le kellett volna térni.
És? Más megtalálta?
Igen.
Jó, ugorjunk...
Igen, de szegény még nem járt ezen a versenyen.
És? Készült a versenyre? Elolvasta a kiírást? Ott szerepel, hogy van pont Nagykovácsiban? Igen. Akkor miért nem fordult vissza a falu határából, amikor észlelte, hogy nem csekkolt?
Ugorjunk...
Egyszerűen nincs érv, csak rendezői maszatolás.

Hangsúlyozom, hogy az én futóteljesítményem messze nem ér fel ahhoz, hogy beleszóljak a dobogó körüli viadalba. Nem is ez, és nem is EZ az eset speckó amivel gond van!

Azzal van gond, hogy nemhogy a törvényeket és általánosan elvárható erkölcsi szabályokat nem tartunk be, de SAJÁT szabályainkat sem! Akkor meg mi a jó..... tól várjuk, hogy bármi működő képes lesz?

Ha egy határidő nekem szent és sérthetetlen, akkor az AZ.
Eszembe sem jut, hogy megkérdőjelezzem
A boltban a pénztárnál fizetni kell.
Ez többségünk számára evidens. És hogy fel vagyunk háborodva, ha vki nem tartja be!
De miért is?

Én a saját előírt edzéstervemet is szent és sérthetetlennek tartottam. Ha bele pusztultam akkor is megcsináltam, csak fizikai akadály tántoríthatott el ettől.
Az idők, pulzustartományok, ismétlések mind-mind pontosan a helyükön voltak. Komolyan szarul éreztem magam, ha egy emelkedő futást nem az edzés 2. felében végeztem, mert monnyuk nem volt rá bucka...

Mivel nem értek hozzá, ezért megkértem valakit, aki szerintem ért hozzá, hogy segítsen nekem. Azon túl, hogy fizetek érte, betartom az utasításait, mert bízom benne. Ha nem bíznék, akkor ugye nem kértem volna meg. Ha meg nem tartom be az edzéstervet, akkor belepiszkálok egy olyan dologba amihez nem értek. Ha meg belepiszkálok, akkor nem sokat ér. Ha nem sokat ér, akkor meg minek fizessek érte...
Ahh... elvesztettem a fonalat...

A múlt időt csak azért használom, mert ebben a játékban a saját testem és énem csak én ismerem. Ugyan megpróbáltam figyelmen kívül hagyni ezen nüasznyi dolgot, de rá kellett jönnöm, hogy nem megy. Ez esetben nem megy és kell egy fajta felülbírálata a dolgoknak.
No, itt aztán rögtön jönnek a kérdések.
Fáj? Tényleg? Ez már annyira, hogy nagyon? Kimerültem? Nagyon? Annyira, hogy nagyon nagyon? Pihenjek még, vagy azért forszírozzam?

Mondom, ha elkezdjük áthágni a szabályokat, akkor csak a duma marad, de abból már annyi félét hallgattam...