"...soha nem érdemes holnapig várni, mert a bal- meg jobbsorsunk a saját kezünkben van. Senki nem állít fel a díványról és senki sem álmodik helyettünk. Álmok nélkül pedig csak droidok vagyunk." (K.B.)

2010. augusztus 24., kedd

Majdnem izgulok

Banyek! Majdnem izgulok. Miafranc?

Olvasgattam pár beszámolót, az íze kedvéért. Egyet. Kettőt.

Futottunk kabalát a Gerecsében, megint szedreztünk és szinte percre annyit mentünk teljesen más úton mint tavaly.
Jó, hogy már kötődnek ehhez az eseményhez, időszakhoz hagyományok, rítusok. Jó ez így.

Kaptam pár érdeklődő telefont is és talán az, hogy ki kellett mondjak dolgokat ezzel a pénteki sétával kapcsolatban egész jó hatással volt rám. Megkönnyebbültem. Komolyan.

Már az első alkalommal is sok-sok erőt adott az, hogy mennyi ember 'vigyázó' tekintetét éreztem magamon. Most sincs ez másként.



„Legyetek mindenkor készek megfelelni nagy alázatossággal és becsülettel azoknak, akik számot akarnak venni a tibennetek való reménységről.”

2 megjegyzés:

  1. éppen így gondoltam
    szép munka volt
    …és — gondolom — szép emlék marad

    András

    VálaszTörlés
  2. Gratulálok, kemény vagy! Nagy menet lehetett, várom a beszámolót.

    zoli

    VálaszTörlés