Bakonyi betyárság

Egy csoda ez az óra!
A héten próbálgattam végre a navigációs lehetőségeit - ha már ezért vettem igazán...

Csütörtökön egy Bakonybéli körömet módosítgattam és egészítettem ki:
Eddig a Z+ valahogy kimaradt pedig elég szintesnek ígérkezik a térkép alapján.
Most beleszerkesztettem ebbe a kis körbe. Az odvaskői mászás nem maradhatott ki és a Bakonybéli-Szarvad-árok tetején is találtam még egy kis szintet, de jelzetlen ösvényen. No, ennek navigálását az órára bíztam.
Össze is jött ez a 20-as karika.
Bazi jól navigált!
Direkt próbáltam eltévedni is, de nem engedett :) !
A jelzetlen vége persze már nincs is, csak susnya, így az aszfaltig tartó szakaszon már teljesen rá hagyatkoztam. Nem bántam meg.
Lefelé meg olyan flow volt, hogy nemhiszemel...
Monnyuk bazi ideális idő volt.
Eső után, szélcsendes, kicsit saras, oldalról jövő, erős surló fényekkel...

Ezen nekibuzdulva ma főpróbát tartottam navigálásból.
Teljesen ismeretlen terepen, csak az órában bízva (jó, vittem a kezemben térképet is - kellett...)
Nyugati-Bakony, Farkasgyepű kiindulással.
Megint egy 20-as.
Borzalmas volt.
Az elején még szépen haladtam.
Csurgó-kútnál egy bő vizű forrás van, ami 3-4 m-es szikláról csobog le mohás kövekre. Pazar látvány. Padok, asztalok, esőbeálló.
Innen már kicsit necces volt a Köves-patak menti haladás, de azért ilyennel már találkoztam... Az óra baromi jól irányított az el-el tűnő ösvényen. A vadászház után aztán a Z- -on próbáltam haladni, mert én kérem a jelzést követem!
Ez egy 4-5 éves tarvágás.
No comment.
Amikor olyan két méter magas lett a szeder, akkor próbáltam még kerülni, de aztán feladtam éa visszafordultam. Olyan 6,6km-nél látszik is...
Visszamentem a dózerra és kikerültem a förtelmes részt.
Ha már Margit.
Lábat förtelenítettem...
Nincsvége...!
Kicsit jellegtelen, inkább vértesi, mint bakonyi tájon haladtam.
Sár volt, de nem vészes.
Könnyen megtaláltam a S- -ot is, helyenként még haladni is lehetett.
Aztán az óra iránymutatásaival ellentétben egy balost vett a jelzés. Kicsit követtem, de aztán visszafordultam, mert kíváncsi voltam, hogy mi van ott, ahova az óra vinne.
Nos, ott a régi jelzéseket meg is találtam, de bazi bozótharcot folytattam értük.
A biztos pontot jelentő dózerra kiérve megtaláltam az Ödön-kútat, ami bőven folydogált így legalább szomjas nem maradtam.
Itt még lerövidíthettem volna a kört, de én fasza gyerek vagyok vagy mi.
Kicsit féltem a sárga végétől, mert arra azt írták, hogy 'nehezen járható'. Az eddigiekre ez nem volt ráírva, tehát éltem a gyanúval, hogy ott vmi nagy disznóság lehet.
A dózeren nem is kellett sokáig kocorásszak, hogy egy jobbos után egy teljesen érintetlen 2-2,5m magas csalánosban találtam magam.
Leírhatatlan volt.
Átkeltem a patakon, majd a túloldalt csalán+szeder+fiatal gyertyános+közte patak 1000 ágon.
Ide már az ellenségem se hoznám el.
Csak hülye jön ide nyár végén!
A Z+-en végre visszafordultam.
No, ez gyönyörű rész. Mesekönyvbe illő, kaszált rét. Hihetetlen szép.
Egész addig, amíg megint nem kellett átkelnem a patakon.
Itt olyan magas volt a csalán és a dzsindzsa, hogy nem látszott a jelzés. Ha volt egyáltalán.
Kis visszafordulás után egy jókora husánggal vertem magam előtt az utat. Hatalmas pókhálókba 'szaladtam' bele pofával, de már meg sem éreztem. Az átkelés után meg olyan dózer, mintha mi sem történt volna.
No, innen szóra sem érdemes.

Itt-ott láttam, hogy szerveznek olyan futásokat, ahol épített akadályok vannak.
Nekem ez olyan szánalmas, de van piaca.
Itt vannak a természetben az akadályok, nem kell építeni, nem kell felesleges energiákat bele feccölni, csak ki kell menni és meg kell csinálni.

Ja, a végén nincs érem és oklevél.
Akkor nemislyó...

Buddha

Még az előző suliban, ahová a kölkök jártak, minden évben szerveztek nyáron egy buddhista tábort - sok más mellett. Az ottani programban állandó elemként szerepelt egy közös mandala rajzolás/építés is.
Homokból.
Több napig építették, közösen.
Majd utolsó nap szépen lerombolták.

Amikor először olvastam egy kicsit értetlenkedtem, de aztán teljesen világossá vált számomra a dolog. Ha már buddhizmus...

Teljesen más, de nekem persze mégsem.

Mert mérjük, mentjük elemezzük lassan inden futásunkat. Ami 'jelentőseb(nek vélt)', azt valami szervezett formában tesszük, hogy nyoma legyen.
Nehogymá' hibába?!
Kiskör, nagy kör, Balboa, oboa, vér meg vércukor kör.
Ranglista, sorrend verseny. Érem kitűző, oklevél, kupa...

Minap a lányokkal beszélgetve előjött a 'szép, fehér királyfi szőke paripán' hasonlat. Arról próbáltam meggyőzni őket, hogy nem biztos, hogy kifizetődő várni ezt a manust. Azaz, hogy várni kell, csak nem biztos, hogy fehér lesz (ő, vagy a lova) és nem biztos, hogy egyáltalán lesz lova, meg koronája. Inkább próbáljanak nyitottak lenni a 'hétköznapi csodára'. Van az, csak észre kell venni, csak le kell hajolni érte.

Már unalomig sokszor leírtam, hogy nekem sokkal fontosabb a szürke hétköznapok csodája, mint az ünnepnapok nagy durrogtatásai.

Leírtam, de mégis rajta kapom magam, amikor nem e szerint cselekszem.

Pénteken futottam egy szokásos körömet. Beértem a paloznaki pincékhez. Egy mesés hely ez, gyönyörű kilátással. Mivel már érik az útszéli szilva a mezsgyéken, megálltam és párat megeszegettem. Közben kiláttam, ha már szép. Pár tíz másodperc múlva meg azon kaptam magam, hogy mehetnékem van.
Merezedzés!
Ha jól érzem magam, akkor már az nem is jó.
???
Teljesen abnormális.
Há' nem ez a hétköznapi csoda? Nem ezért kell lehajolni?
Leugrom futni, közben kilátok, eszem, ha kell megállok és beszélgetek.
Nem, mert akkor nem lesz elég ütős és izzadság szagú...

Hányszor hallottam másoktól, hogy vmi trauma, vagy épp kedvtelenség, motiválatlanság hatására felhagytak az Edzéssel és csak saját örömükre futkorásztak.
Ez azt jelenti, hogy normál esetben nem saját örömükre teszik?
Tejóég!
Akkorminek?
Medálért, sorrendért, helyezésért, plakettért...?

Ezeket csak azért írom, mert saját orrom akarom beleverni, saját piszkomba.
Mert mért tartok ott, hogy egyáltalán említésre méltó dolog az ha megállok szilvázni?!

Hogy jön ide a mandala?

Úgy, hogy azt is az együttlétért, az együttlét öröméért, az alkotás, az együtt alkotás pillanatnyi öröméért építik a gyerekek. És aztán nem marad nyoma, csak bennük az ott szerzett érzések lenyomata.

Nincs érem, sorrend, lista, oklevél,
csak az élmény.

Döcögés

Ahogy a blog írás fonalára sem tudok igazán rátalálni, úgy a futás sem megy valami fényesen.
A múlt hét főként bringáról szólt, ami nem volt baj, mert párszor összekötöttem a munkába járással, vagy egyéb elfoglaltságaimmal. Ha épp Musival, vagy Sebivel mentem azt is nagyon élveztem Nem volt nagy edzés, de a társaság kárpótolt.

Valahogy kusza lett a nyár ezen része és ez a bizonytalanság és folyamatosan változó programok és elfoglaltságok szabta idő'rend' nem kedvez nekem. Szeretem, ha van vmi rendszer a napok menetében.

Reggel magamhoz képest későn kelek, fáradtan, nehezen tudom összekapni magam. Nehezen indul a nap, ami általában elég hektikus beosztású. Estére már elég fáradt vagyok.

Ma is elmentem, hogy végre futok egyet, de 10p után beláttam, hogy ha nem akarom, hogy mentőcsapat hozzon ki az erdőből, akkor jobb ha visszafordulok.

Mert legalább lenne mit kipihennem...

Margit

hova méész?

Mostantól végre szemmel tudom tartani ezt a Margitot!

Ezzel pedig jól el is árultam, hogy korszakos változást állt be szisztem fronton.

Hirtelen felindulásból léptem és a sors a kezemre játszott egy épp eladó, teljesen új Suunto Ambit2-t.

Ráadásul a mai nappal újra futóképessé nyilvánítottam magam!
Nem terveztem, hogy több mint két hétre kivonom magam a forgalomból, de sajnos most ez így sikerült.
Így persze megint elbuktam egy nevezést (Budapest Terep Kupa), de már furcsa is lett volna, hogy el tudok menni egy olyan versenyre, amit előre beterveztem.
Hogy áldom az eszem, hogy idén semmilyen külföldi kiruccanással nem számoltam. Tiszta kidobott pénz!

Stációk

Már nem kelek fel éjjel minden egyes mozdulatra.
Már meg tudok fordulni az ágyban.
Már egyedül tudok felkelni.
Már tudok hason aludni.
Már egyedül be tudok állni a kádba.
Már meg tudom törölni a lábam.
Már tudok ülni hosszabban az asztalnál.
Már fel tudom húzni a zoknim.
Már előre tudok hajolni, hogy megmossam az arcom.
Már tudok vezetni.
Már be tudom kötni a cipőm.
Már előre tudok hajolni.
Már tudok tornázni.

Nyári játék.
Csak, hogy legyen távlat, amiből a futást szemlélhetem.

Derekasan

No, közeledik megint egy verseny, így ideje volt megint elszarnom a derekam.
Tegnap délután óta megint csak elméleti edzések mennek.
Fekve.
Ha majd lemegy a BTK, akkor majd megint jól meggyógyulok.

Pedig a múlt hét is parádés volt és ez a hét sem ígérkezett rossznak, ráadásul az idő is pazar.
Nagy kincs nyár közepén a kora őszi időjárás.
Meg kell(ene) becsülni.

Így jártam...

Futólag

Vasárnap épp ereszkedtem az autóm felé a Kőris-hegyről, amikor egy vadul telefonálgató túrázóba?, futóba?, Lubicsszilvibe botlottam a kéken...

Ereszkedtünk tovább, immáron ketten.

Még hogy nincs futóélet a Bakonyban...

A sűrűje

Szinte minden nap írok.
Néha napjában többször is.
Csak az a baj, hogy fejben és mire géphez ülnék, már túlírtam magam.
Fel kell venni a fonalat.
Ebben is.
És ugye nem kell sokat, csak mindig...

Május végi, június eleji derék fájásból szépen kimásztam.
Ez úgy egyszerűnek tűnik elsőre, de a baromi sok meló mellett nem kis bravúr.

Ha épp egyben leszek, akkor elmegyek a Terep Kupára, egy kis nosztalgia nem árt.

A héten megejtettem egy kis bejárást is.
Volt egy kis dolgom Bp. környékén.
Más talán ismerősöket látogatna, én meg inkább a régi ösvényeket róttam.
Szép kis karika lett belőle a Nagy-Szénás, Mária-völgy, Anna-vadászlak, Tarnai-pihenő, Nagykovácsi útvonalon.
Igazi örömfutás volt, nulla fáradtsággal, 0,5 l limonádéval és vállalható idővel.

Nap közben, vagy este nincs gond a futással, de reggel nem tudok lelket verni magamba. Pedig régebben épp ezt szerettem. Most is felkelek, akár korán is, de futni nincs erőm. Nem tudom az okát, csak kicsit zavar, mert ebben a kánikulában egy hajnali futás azért kevésbé macerás.

No, újraindulásnak ennyi.

Nem lopok

poszt címet, de ide beírom, mert mióta olvastam ezt mantrázom.

'Nem kell sokat dolgozni, csak mindig.'

Ennél nem tudnám jobban összefoglalni azt amiről próbálok itt vakirnyálni évek óta.
Egyáltalán.
Van értelme többet írni?!


Persze, cifrázom még :)...

Nem lesz Nemszázas.
MIért?
Mert terveztem hogy lesz.
Ez ilyen eccerű.

A hétvégére megint szerveztünk egy családi bringatúrával egybekötött bakonyi futást.

Mivel megkaptam a rendezőktől a Bakonyi Nemszázas trekjét, gondoltam, hogy egy 40 kilis, részben ismeretlen szakaszokkal tarkított kört bejárok belőle. Hátha elmegyek és hátha segítségemre lesz.

Farkasgyepű határából indultunk. A lányok bringával vágtak neki ez erdészeti aszfaltnak én meg kis lábacskáimon az erdei ösvénynek.

Persze már Németbányán térképezni kellett és elég nehéz volt követni a jelzetlen ösvényeket. Kis keresgéléssel azért sikerült.
Szerencsére pár ismerős igazodási pontom volt, de aki ezek nélkül vág neki, annak reszeltek. Még egy rekultivált bánya szélére is elvetődtem.

Rekultivált bánya és retusált felhők.

Egy darabon én is rátértem az aszfaltra, hogy tudjunk találkozni a bringásokkal, de aztán mégsem sikerült összeakadni.

Bakonyi, erdészeti aszfalt,

a bicajosok mekkája lehetne, ha jönnének...

Az aszfalt azért nem tartott örökké, bár gyorsan visszasírtam.A kis kanyar a Gyilkos-tó felé teljesen rendben volt.

Gyilkos-tó. Olyan mit az igazi, csak kicsiben.

Utána a kék kereszten aztán csak pár részen volt magasabb nálam a csalán, inkább csak hónaljig, vagy derékig ért. Magasba emeltem a kezem, hogy a felkarom legalább ne bizseregjen, ha már terepfutni megyek...

Az igazi unikum az Bakonybél után indult. Egy szép, hosszú és fokozatosan emelkedő kaptató. Az eleje dózer,

Dózeren ki Bakonybélből, háttérben a cél: a Hajag.

aztán füves, kertekalja hangulatú utacska

Puha utacska

 friss jelzésekkel,

Ez errefelé korrekt jelzésnek számít.

sőt, a semmiben még tábla is akadt!!!!

Persze utólag rekonstruálva az eseményeket, vhol errefelé vitt vakvágányra a csodajelzés... Innen patakmeder, vadcsapás és a végén olyan csalános szedres, hogy az utolsó 10m pont 15percig tartott.

Viszont felértem a Hajagra!
Innen haza pálya, ismerős ösvények.
Lefotóztam a Barkaszt is.
Ez amolyan bakonyi bennfentes igazodási pont.
'Tudod, jössz le a piroson és a Barkasznál balra.'
Ezt errefelé mindenki tudja.
Ezer éve ott áll.

A balos után aztán az egyik legkedvesebb panorámám. Nekem EZ A Bakony:

Hullámzó Bakony.

Kicsit ereszkedtem, majd halkan lépegettem, hogy a ravaszdit nehogy megzavarjam vadászat közben. No, hol a róka?

Szemközti, jobb oldali tisztásra tartok.

Visszanézve meg ilyen:

Hajag tömbje, én a szemközti tisztásról jövök.

Innen aztán szépen beállt a bal forgóm , mint a T100-on. Egyre szarabb lett és én egyre nyűgösebb. Ráadásul poros, kitett részre értem, sohanemlesszvége fílingem volt.

Annyira tele volt a Hokám, hogy ilyenre is volt időm, csak futni ne kelljen...

Innen kanyargós, dózer. Több mint két kili, árnyék nélkül, innivaló nélkül, türelem és működőképes derék nélkül...

Nemakaromdózer. Pedig szép.

Itt már néha majdnem összecsuklott alattam a lában néha annyira fájt. Egy megváltás volt végre a Pisztrángos-tóhoz visszaérni.

Itt újra örültünk egymásnak, majd szépen felslattyogtunk az autóhoz.

Egy későbbiekben is vállalható kör lett belőle, bár a csalán miatt inkább téli, tavaszi időben ajánlható, meg persze ha vendég jön :)...

Most pont 5ó lett, de 4:00-4:30 alatt simán abszolválható.

MVM

Ez kérem a Május Végi Mumus.

Két éve már megmutatta magát.
Akkor épp a Maxi-Race-re készültem, most meg épp a M115 lenne küszöbön.

Kezdenek összecsapni a hullámok a fejem felett.
Már-már röhejes, hogy tegnap, amikor konstatáltam, hogy elcsesztem a derekam, rögtön négy új SOS munkára kaptam felkérést.
Hetekig langyosvíz, nyugalom.
Érzem, hogy szorul a hurok és ahogy beadom a kulcsot, már szakad is a gát.

Itt ülök mozdulatlanságra ítélve és most kéne a legerősebbnek lennem.

Az az igazság, hogy én már hivatalból nem adom fel.

A T100 óta rendszeres torna, SMR henger, népi gyógyászat, népi erősítés, nemzeti öntudat, mindentbevetek... nem elég...

Valami óriásplakáton láttam egy bazi nagy szlogent, ami nekem az abszolút igazságot rejti:

'Nem a célba érés a kihívás, hanem eljutni a rajtig.'
(Vagy vmi ilyesmi.)