Ahogy a blog írás fonalára sem tudok igazán rátalálni, úgy a futás sem megy valami fényesen.
A múlt hét főként bringáról szólt, ami nem volt baj, mert párszor összekötöttem a munkába járással, vagy egyéb elfoglaltságaimmal. Ha épp Musival, vagy Sebivel mentem azt is nagyon élveztem Nem volt nagy edzés, de a társaság kárpótolt.
Valahogy kusza lett a nyár ezen része és ez a bizonytalanság és folyamatosan változó programok és elfoglaltságok szabta idő'rend' nem kedvez nekem. Szeretem, ha van vmi rendszer a napok menetében.
Reggel magamhoz képest későn kelek, fáradtan, nehezen tudom összekapni magam. Nehezen indul a nap, ami általában elég hektikus beosztású. Estére már elég fáradt vagyok.
Ma is elmentem, hogy végre futok egyet, de 10p után beláttam, hogy ha nem akarom, hogy mentőcsapat hozzon ki az erdőből, akkor jobb ha visszafordulok.
Mert legalább lenne mit kipihennem...
2014. augusztus 5., kedd
2014. július 28., hétfő
Margit
hova méész?
Mostantól végre szemmel tudom tartani ezt a Margitot!
Ezzel pedig jól el is árultam, hogy korszakos változást állt be szisztem fronton.
Hirtelen felindulásból léptem és a sors a kezemre játszott egy épp eladó, teljesen új Suunto Ambit2-t.
Ráadásul a mai nappal újra futóképessé nyilvánítottam magam!
Nem terveztem, hogy több mint két hétre kivonom magam a forgalomból, de sajnos most ez így sikerült.
Így persze megint elbuktam egy nevezést (Budapest Terep Kupa), de már furcsa is lett volna, hogy el tudok menni egy olyan versenyre, amit előre beterveztem.
Hogy áldom az eszem, hogy idén semmilyen külföldi kiruccanással nem számoltam. Tiszta kidobott pénz!
Mostantól végre szemmel tudom tartani ezt a Margitot!
Ezzel pedig jól el is árultam, hogy korszakos változást állt be szisztem fronton.
Hirtelen felindulásból léptem és a sors a kezemre játszott egy épp eladó, teljesen új Suunto Ambit2-t.
Ráadásul a mai nappal újra futóképessé nyilvánítottam magam!
Nem terveztem, hogy több mint két hétre kivonom magam a forgalomból, de sajnos most ez így sikerült.
Így persze megint elbuktam egy nevezést (Budapest Terep Kupa), de már furcsa is lett volna, hogy el tudok menni egy olyan versenyre, amit előre beterveztem.
Hogy áldom az eszem, hogy idén semmilyen külföldi kiruccanással nem számoltam. Tiszta kidobott pénz!
2014. július 19., szombat
Stációk
Már nem kelek fel éjjel minden egyes mozdulatra.
Már meg tudok fordulni az ágyban.
Már egyedül tudok felkelni.
Már tudok hason aludni.
Már egyedül be tudok állni a kádba.
Már meg tudom törölni a lábam.
Már tudok ülni hosszabban az asztalnál.
Már fel tudom húzni a zoknim.
Már előre tudok hajolni, hogy megmossam az arcom.
Már tudok vezetni.
Már be tudom kötni a cipőm.
Már előre tudok hajolni.
Már tudok tornázni.
Nyári játék.
Csak, hogy legyen távlat, amiből a futást szemlélhetem.
Már meg tudok fordulni az ágyban.
Már egyedül tudok felkelni.
Már tudok hason aludni.
Már egyedül be tudok állni a kádba.
Már meg tudom törölni a lábam.
Már tudok ülni hosszabban az asztalnál.
Már fel tudom húzni a zoknim.
Már előre tudok hajolni, hogy megmossam az arcom.
Már tudok vezetni.
Már be tudom kötni a cipőm.
Már előre tudok hajolni.
Már tudok tornázni.
Nyári játék.
Csak, hogy legyen távlat, amiből a futást szemlélhetem.
2014. július 13., vasárnap
Derekasan
No, közeledik megint egy verseny, így ideje volt megint elszarnom a derekam.
Tegnap délután óta megint csak elméleti edzések mennek.
Fekve.
Ha majd lemegy a BTK, akkor majd megint jól meggyógyulok.
Pedig a múlt hét is parádés volt és ez a hét sem ígérkezett rossznak, ráadásul az idő is pazar.
Nagy kincs nyár közepén a kora őszi időjárás.
Meg kell(ene) becsülni.
Így jártam...
Tegnap délután óta megint csak elméleti edzések mennek.
Fekve.
Ha majd lemegy a BTK, akkor majd megint jól meggyógyulok.
Pedig a múlt hét is parádés volt és ez a hét sem ígérkezett rossznak, ráadásul az idő is pazar.
Nagy kincs nyár közepén a kora őszi időjárás.
Meg kell(ene) becsülni.
Így jártam...
2014. július 8., kedd
Futólag
Vasárnap épp ereszkedtem az autóm felé a Kőris-hegyről, amikor egy vadul telefonálgató túrázóba?, futóba?, Lubicsszilvibe botlottam a kéken...
Ereszkedtünk tovább, immáron ketten.
Még hogy nincs futóélet a Bakonyban...
Ereszkedtünk tovább, immáron ketten.
Még hogy nincs futóélet a Bakonyban...
2014. július 5., szombat
A sűrűje
Szinte minden nap írok.
Néha napjában többször is.
Csak az a baj, hogy fejben és mire géphez ülnék, már túlírtam magam.
Fel kell venni a fonalat.
Ebben is.
És ugye nem kell sokat, csak mindig...
Május végi, június eleji derék fájásból szépen kimásztam.
Ez úgy egyszerűnek tűnik elsőre, de a baromi sok meló mellett nem kis bravúr.
Ha épp egyben leszek, akkor elmegyek a Terep Kupára, egy kis nosztalgia nem árt.
A héten megejtettem egy kis bejárást is.
Volt egy kis dolgom Bp. környékén.
Más talán ismerősöket látogatna, én meg inkább a régi ösvényeket róttam.
Szép kis karika lett belőle a Nagy-Szénás, Mária-völgy, Anna-vadászlak, Tarnai-pihenő, Nagykovácsi útvonalon.
Igazi örömfutás volt, nulla fáradtsággal, 0,5 l limonádéval és vállalható idővel.
Nap közben, vagy este nincs gond a futással, de reggel nem tudok lelket verni magamba. Pedig régebben épp ezt szerettem. Most is felkelek, akár korán is, de futni nincs erőm. Nem tudom az okát, csak kicsit zavar, mert ebben a kánikulában egy hajnali futás azért kevésbé macerás.
No, újraindulásnak ennyi.
Néha napjában többször is.
Csak az a baj, hogy fejben és mire géphez ülnék, már túlírtam magam.
Fel kell venni a fonalat.
Ebben is.
És ugye nem kell sokat, csak mindig...
Május végi, június eleji derék fájásból szépen kimásztam.
Ez úgy egyszerűnek tűnik elsőre, de a baromi sok meló mellett nem kis bravúr.
Ha épp egyben leszek, akkor elmegyek a Terep Kupára, egy kis nosztalgia nem árt.
A héten megejtettem egy kis bejárást is.
Volt egy kis dolgom Bp. környékén.
Más talán ismerősöket látogatna, én meg inkább a régi ösvényeket róttam.
Szép kis karika lett belőle a Nagy-Szénás, Mária-völgy, Anna-vadászlak, Tarnai-pihenő, Nagykovácsi útvonalon.
Igazi örömfutás volt, nulla fáradtsággal, 0,5 l limonádéval és vállalható idővel.
Nap közben, vagy este nincs gond a futással, de reggel nem tudok lelket verni magamba. Pedig régebben épp ezt szerettem. Most is felkelek, akár korán is, de futni nincs erőm. Nem tudom az okát, csak kicsit zavar, mert ebben a kánikulában egy hajnali futás azért kevésbé macerás.
No, újraindulásnak ennyi.
2014. június 17., kedd
Nem lopok
poszt címet, de ide beírom, mert mióta olvastam ezt mantrázom.
'Nem kell sokat dolgozni, csak mindig.'
Ennél nem tudnám jobban összefoglalni azt amiről próbálok itt vakirnyálni évek óta.
Egyáltalán.
Van értelme többet írni?!
Persze, cifrázom még :)...
Nem lesz Nemszázas.
MIért?
Mert terveztem hogy lesz.
Ez ilyen eccerű.
A hétvégére megint szerveztünk egy családi bringatúrával egybekötött bakonyi futást.
Mivel megkaptam a rendezőktől a Bakonyi Nemszázas trekjét, gondoltam, hogy egy 40 kilis, részben ismeretlen szakaszokkal tarkított kört bejárok belőle. Hátha elmegyek és hátha segítségemre lesz.
Farkasgyepű határából indultunk. A lányok bringával vágtak neki ez erdészeti aszfaltnak én meg kis lábacskáimon az erdei ösvénynek.
Persze már Németbányán térképezni kellett és elég nehéz volt követni a jelzetlen ösvényeket. Kis keresgéléssel azért sikerült.
Szerencsére pár ismerős igazodási pontom volt, de aki ezek nélkül vág neki, annak reszeltek. Még egy rekultivált bánya szélére is elvetődtem.
Egy darabon én is rátértem az aszfaltra, hogy tudjunk találkozni a bringásokkal, de aztán mégsem sikerült összeakadni.
Az aszfalt azért nem tartott örökké, bár gyorsan visszasírtam.A kis kanyar a Gyilkos-tó felé teljesen rendben volt.
Utána a kék kereszten aztán csak pár részen volt magasabb nálam a csalán, inkább csak hónaljig, vagy derékig ért. Magasba emeltem a kezem, hogy a felkarom legalább ne bizseregjen, ha már terepfutni megyek...
Az igazi unikum az Bakonybél után indult. Egy szép, hosszú és fokozatosan emelkedő kaptató. Az eleje dózer,
aztán füves, kertekalja hangulatú utacska
friss jelzésekkel,
sőt, a semmiben még tábla is akadt!!!!
Persze utólag rekonstruálva az eseményeket, vhol errefelé vitt vakvágányra a csodajelzés... Innen patakmeder, vadcsapás és a végén olyan csalános szedres, hogy az utolsó 10m pont 15percig tartott.
Viszont felértem a Hajagra!
Innen haza pálya, ismerős ösvények.
Lefotóztam a Barkaszt is.
Ez amolyan bakonyi bennfentes igazodási pont.
'Tudod, jössz le a piroson és a Barkasznál balra.'
Ezt errefelé mindenki tudja.
Ezer éve ott áll.
A balos után aztán az egyik legkedvesebb panorámám. Nekem EZ A Bakony:
Kicsit ereszkedtem, majd halkan lépegettem, hogy a ravaszdit nehogy megzavarjam vadászat közben. No, hol a róka?
Visszanézve meg ilyen:
Innen aztán szépen beállt a bal forgóm , mint a T100-on. Egyre szarabb lett és én egyre nyűgösebb. Ráadásul poros, kitett részre értem, sohanemlesszvége fílingem volt.
Innen kanyargós, dózer. Több mint két kili, árnyék nélkül, innivaló nélkül, türelem és működőképes derék nélkül...
Itt már néha majdnem összecsuklott alattam a lában néha annyira fájt. Egy megváltás volt végre a Pisztrángos-tóhoz visszaérni.
Itt újra örültünk egymásnak, majd szépen felslattyogtunk az autóhoz.
Egy későbbiekben is vállalható kör lett belőle, bár a csalán miatt inkább téli, tavaszi időben ajánlható, meg persze ha vendég jön :)...
Most pont 5ó lett, de 4:00-4:30 alatt simán abszolválható.
'Nem kell sokat dolgozni, csak mindig.'
Ennél nem tudnám jobban összefoglalni azt amiről próbálok itt vakirnyálni évek óta.
Egyáltalán.
Van értelme többet írni?!
Persze, cifrázom még :)...
Nem lesz Nemszázas.
MIért?
Mert terveztem hogy lesz.
Ez ilyen eccerű.
A hétvégére megint szerveztünk egy családi bringatúrával egybekötött bakonyi futást.
Mivel megkaptam a rendezőktől a Bakonyi Nemszázas trekjét, gondoltam, hogy egy 40 kilis, részben ismeretlen szakaszokkal tarkított kört bejárok belőle. Hátha elmegyek és hátha segítségemre lesz.
Farkasgyepű határából indultunk. A lányok bringával vágtak neki ez erdészeti aszfaltnak én meg kis lábacskáimon az erdei ösvénynek.
Persze már Németbányán térképezni kellett és elég nehéz volt követni a jelzetlen ösvényeket. Kis keresgéléssel azért sikerült.
Szerencsére pár ismerős igazodási pontom volt, de aki ezek nélkül vág neki, annak reszeltek. Még egy rekultivált bánya szélére is elvetődtem.
 |
| Rekultivált bánya és retusált felhők. |
Egy darabon én is rátértem az aszfaltra, hogy tudjunk találkozni a bringásokkal, de aztán mégsem sikerült összeakadni.
 |
| Bakonyi, erdészeti aszfalt, |
 |
| a bicajosok mekkája lehetne, ha jönnének... |
Az aszfalt azért nem tartott örökké, bár gyorsan visszasírtam.A kis kanyar a Gyilkos-tó felé teljesen rendben volt.
 |
| Gyilkos-tó. Olyan mit az igazi, csak kicsiben. |
Utána a kék kereszten aztán csak pár részen volt magasabb nálam a csalán, inkább csak hónaljig, vagy derékig ért. Magasba emeltem a kezem, hogy a felkarom legalább ne bizseregjen, ha már terepfutni megyek...
Az igazi unikum az Bakonybél után indult. Egy szép, hosszú és fokozatosan emelkedő kaptató. Az eleje dózer,
 |
| Dózeren ki Bakonybélből, háttérben a cél: a Hajag. |
aztán füves, kertekalja hangulatú utacska
 |
| Puha utacska |
 |
| Ez errefelé korrekt jelzésnek számít. |
Innen haza pálya, ismerős ösvények.
Lefotóztam a Barkaszt is.
Ez amolyan bakonyi bennfentes igazodási pont.
'Tudod, jössz le a piroson és a Barkasznál balra.'
Ezt errefelé mindenki tudja.
Ezer éve ott áll.
A balos után aztán az egyik legkedvesebb panorámám. Nekem EZ A Bakony:
 |
| Hullámzó Bakony. |
 |
| Szemközti, jobb oldali tisztásra tartok. |
 |
| Hajag tömbje, én a szemközti tisztásról jövök. |
 |
| Annyira tele volt a Hokám, hogy ilyenre is volt időm, csak futni ne kelljen... |
 |
| Nemakaromdózer. Pedig szép. |
Egy későbbiekben is vállalható kör lett belőle, bár a csalán miatt inkább téli, tavaszi időben ajánlható, meg persze ha vendég jön :)...
Most pont 5ó lett, de 4:00-4:30 alatt simán abszolválható.
2014. május 29., csütörtök
MVM
Ez kérem a Május Végi Mumus.
Két éve már megmutatta magát.
Akkor épp a Maxi-Race-re készültem, most meg épp a M115 lenne küszöbön.
Kezdenek összecsapni a hullámok a fejem felett.
Már-már röhejes, hogy tegnap, amikor konstatáltam, hogy elcsesztem a derekam, rögtön négy új SOS munkára kaptam felkérést.
Hetekig langyosvíz, nyugalom.
Érzem, hogy szorul a hurok és ahogy beadom a kulcsot, már szakad is a gát.
Itt ülök mozdulatlanságra ítélve és most kéne a legerősebbnek lennem.
Az az igazság, hogy én már hivatalból nem adom fel.
A T100 óta rendszeres torna, SMR henger, népi gyógyászat, népi erősítés, nemzeti öntudat, mindentbevetek... nem elég...
Valami óriásplakáton láttam egy bazi nagy szlogent, ami nekem az abszolút igazságot rejti:
'Nem a célba érés a kihívás, hanem eljutni a rajtig.'
(Vagy vmi ilyesmi.)
Két éve már megmutatta magát.
Akkor épp a Maxi-Race-re készültem, most meg épp a M115 lenne küszöbön.
Kezdenek összecsapni a hullámok a fejem felett.
Már-már röhejes, hogy tegnap, amikor konstatáltam, hogy elcsesztem a derekam, rögtön négy új SOS munkára kaptam felkérést.
Hetekig langyosvíz, nyugalom.
Érzem, hogy szorul a hurok és ahogy beadom a kulcsot, már szakad is a gát.
Itt ülök mozdulatlanságra ítélve és most kéne a legerősebbnek lennem.
Az az igazság, hogy én már hivatalból nem adom fel.
A T100 óta rendszeres torna, SMR henger, népi gyógyászat, népi erősítés, nemzeti öntudat, mindentbevetek... nem elég...
Valami óriásplakáton láttam egy bazi nagy szlogent, ami nekem az abszolút igazságot rejti:
'Nem a célba érés a kihívás, hanem eljutni a rajtig.'
(Vagy vmi ilyesmi.)
Égés
Komoly égés ez magam előtt is.
Ennyire töketlenül nem írni és húznihalasztani.
Ez gáz.
Annyira próbáltam megmagyarázni magamnak a talán megmagyarázhatatlan T100 betlit, hogy naponta új megoldásokat véltem felfedezni, aztán rögvest ejteni.
Nem kirobbanó formában, kicsit talán fáradtan indultam neki. A dekoncentráltságot talán az is mutatta, hogy már a Remete-szurdok tetejénél estem egy hatalmasat, pofával előre...
Annyiban volt más az idei menet a tavalyihoz képest, hogy sokkal szellősebb volt a mezőny, már a Nagy-Szénástól. Ezt betudtam annak, hogy sokkal hátrébb éreztem magam a mezőnyben. Ez az apró momentum aztán később részben végzetes is lett...
Piliscsaba határától a későbbi női győztessel kerülgettük egymást.
Úgy éreztem, hogy nagyon takarékosan és okosan, visszafogottan megyek. Ez viszont azt is jelentette, hogy érzésre egy lassított film közepében éreztem magam. Nulla haladás, szinte kirándulós hangulat, termoszparty...
Dobogókőre gond nélkül érkeztem.
Lefelé vitt a lendület, és valami furcsa érzés megint behúzott a tavaly már bejáratott guggolós helyemre. Nem kellett volna igazán, de nem lehetett kihagyni egy rózsabokorba ülés élményét...
Innen aztán tényleg nagyon laza libegés volt lefelé.
A bal forgóm kicsit éreztem, de a lájtos lejtmenet nem ütötte meg nagyon. Ez persze plusz adalék volt a 'lassú vagyok, csak tötyörészek, ménemfutok' fílinghez.
Dömösön meleg volt és jókat fürödtem. A Prédi nem volt vészes, de mire felértem azt éreztem, hogy vagy százan vannak előttem és én nem haladok és nincs ennek a tötyögésnek értelme. (Ez a hátulérzem magam onnan eredt, hogy még a rajt után, az utcákon haladva valami embertelen tömeget láttam magam előtt. A Remete-szurdoktól meg azt éreztem, hogy szinte nem előzök meg senkit, tehát az a sok ember mind előttem van...)
Lefelé a Kisrigó felé teljesen beállt a bal forgóm. Többször meg kellett álljak masszírozni. Tökéletesen futható részek maradtak ki, alig haladtam.
Szörnyű volt, hogy senki nem előzött meg.
Annyira a mezőny végén éreztem magam, hogy már csak a záróbuszt vártam magam mögött.
Tényleg hihetetlen most ezt leírni, de szörnyű volt, hogy előzőleg jó formában lévőnek éreztem magam, ott, akkor meg sokkolt, hogy mennyire nudli vagyok.
Lefelé menetben folyamatosan hullámzott a 'feladjam-ne adjam' játék. Ha sikerült pár tíz métert futnom, akkor minden klappolt, ha fájt, húzott és masszírgáltam magam félreállva, akkor meg minden fekete volt.
Találkoztam Pész Attilával és próbáltam belőle kicsikarni egy állapotomról szóló szakvéleményt, de persze nem tudott sok okossággal szolgálni. Én meg továbbálltam a kételyeimmel.
És fájt és nem ment.
Mint utólag visszanéztem a Kisrigóba percre pontosan a tavalyi időmmel érkeztem. Testileg teljesen jó állapotban, nulla fáradtsággal, energetikailag jól, csak épp az a plusz hiányzott, ami egy ilyen versenyhez még kell.
Feladtam, de most sem gondolom, hogy másként csinálnám.
Fájt és tényleg rossz volt a bal forgóm. Tavaly csak húszon kilit kellett vele megtegyek, most a fele még hátravolt. Ehhez társult az a tehetetlen, töketlen, lúzer érzési is...
Az már más kérdés, hogy miért fájt!
Ami akkor, ott egyértelmű fájdalom volt, az bőven lehet(ett) egy mentális blokk. Valahol testet kellett öltsön és volt neki helye.
Abszolút gyengeségre vall, hogy engedtem magam azzal foglalkozni, hogy mennyire nem megy. Belülről 'tűnhet úgy'.
És?
Azt bizony tudni kell, hogy belülről sok minden tűnhet másként.
Érdektelen.
Futni kell és élvezni a természetet.
Ezt nem tudtam?
Égés.
Ennyire töketlenül nem írni és húznihalasztani.
Ez gáz.
Annyira próbáltam megmagyarázni magamnak a talán megmagyarázhatatlan T100 betlit, hogy naponta új megoldásokat véltem felfedezni, aztán rögvest ejteni.
Nem kirobbanó formában, kicsit talán fáradtan indultam neki. A dekoncentráltságot talán az is mutatta, hogy már a Remete-szurdok tetejénél estem egy hatalmasat, pofával előre...
Annyiban volt más az idei menet a tavalyihoz képest, hogy sokkal szellősebb volt a mezőny, már a Nagy-Szénástól. Ezt betudtam annak, hogy sokkal hátrébb éreztem magam a mezőnyben. Ez az apró momentum aztán később részben végzetes is lett...
Piliscsaba határától a későbbi női győztessel kerülgettük egymást.
Úgy éreztem, hogy nagyon takarékosan és okosan, visszafogottan megyek. Ez viszont azt is jelentette, hogy érzésre egy lassított film közepében éreztem magam. Nulla haladás, szinte kirándulós hangulat, termoszparty...
Dobogókőre gond nélkül érkeztem.
Lefelé vitt a lendület, és valami furcsa érzés megint behúzott a tavaly már bejáratott guggolós helyemre. Nem kellett volna igazán, de nem lehetett kihagyni egy rózsabokorba ülés élményét...
Innen aztán tényleg nagyon laza libegés volt lefelé.
A bal forgóm kicsit éreztem, de a lájtos lejtmenet nem ütötte meg nagyon. Ez persze plusz adalék volt a 'lassú vagyok, csak tötyörészek, ménemfutok' fílinghez.
Dömösön meleg volt és jókat fürödtem. A Prédi nem volt vészes, de mire felértem azt éreztem, hogy vagy százan vannak előttem és én nem haladok és nincs ennek a tötyögésnek értelme. (Ez a hátulérzem magam onnan eredt, hogy még a rajt után, az utcákon haladva valami embertelen tömeget láttam magam előtt. A Remete-szurdoktól meg azt éreztem, hogy szinte nem előzök meg senkit, tehát az a sok ember mind előttem van...)
Lefelé a Kisrigó felé teljesen beállt a bal forgóm. Többször meg kellett álljak masszírozni. Tökéletesen futható részek maradtak ki, alig haladtam.
Szörnyű volt, hogy senki nem előzött meg.
Annyira a mezőny végén éreztem magam, hogy már csak a záróbuszt vártam magam mögött.
Tényleg hihetetlen most ezt leírni, de szörnyű volt, hogy előzőleg jó formában lévőnek éreztem magam, ott, akkor meg sokkolt, hogy mennyire nudli vagyok.
Lefelé menetben folyamatosan hullámzott a 'feladjam-ne adjam' játék. Ha sikerült pár tíz métert futnom, akkor minden klappolt, ha fájt, húzott és masszírgáltam magam félreállva, akkor meg minden fekete volt.
Találkoztam Pész Attilával és próbáltam belőle kicsikarni egy állapotomról szóló szakvéleményt, de persze nem tudott sok okossággal szolgálni. Én meg továbbálltam a kételyeimmel.
És fájt és nem ment.
Mint utólag visszanéztem a Kisrigóba percre pontosan a tavalyi időmmel érkeztem. Testileg teljesen jó állapotban, nulla fáradtsággal, energetikailag jól, csak épp az a plusz hiányzott, ami egy ilyen versenyhez még kell.
Feladtam, de most sem gondolom, hogy másként csinálnám.
Fájt és tényleg rossz volt a bal forgóm. Tavaly csak húszon kilit kellett vele megtegyek, most a fele még hátravolt. Ehhez társult az a tehetetlen, töketlen, lúzer érzési is...
Az már más kérdés, hogy miért fájt!
Ami akkor, ott egyértelmű fájdalom volt, az bőven lehet(ett) egy mentális blokk. Valahol testet kellett öltsön és volt neki helye.
Abszolút gyengeségre vall, hogy engedtem magam azzal foglalkozni, hogy mennyire nem megy. Belülről 'tűnhet úgy'.
És?
Azt bizony tudni kell, hogy belülről sok minden tűnhet másként.
Érdektelen.
Futni kell és élvezni a természetet.
Ezt nem tudtam?
Égés.
2014. május 9., péntek
Nem szőrözök
Vagyis de.
Tegnap ültem a kádban és borotváltam a térdem.
Asszem ennél nincs lejjebb...
Két hete volt egy próba jobbos térdtépelésem és akkor nagyon bejött.
Azt beszéltük Zsuzsával, a masszőrrel, hogy esetleg T100-ra beragasztja mindkettőt.
Vívódtam rajta, hogy kell-e...
Az első ragasztáskor elővett egy bazi nyírógépet és körbenyírta - jó rátartással :) - a térdkalácsom környékét. Mer ugye szőrre nem tapad a tép.
Lehet, hogy jó masszőr, de pocsék borbély, így a ragasztás nem tartott sokáig.
Megfogadtam, hogy ha arra kerül a sor, akkor kézbe veszem a dolgot.
No, így kerültem a kád szélére.
Rendesen össze is kaszaboltam magam, legalábbis mintha pengéken térdepeltem volna egy ideig.
Viszont frankón nézek ki.
Szőrös láb, két csupasz folttal a térdeim körül.
Amíg rajta van a ragacs, addig hagyján...
Tegnap beragasztotta mindkettőt, szép kékkel, mert az megy a nadrágomhoz.
Á nem, ez vicc.
De tényleg kék.
Ettől olyanjóleszek.
Mindegy is mi lesz, az biztos, hogy erre fogom.
Tegnap ültem a kádban és borotváltam a térdem.
Asszem ennél nincs lejjebb...
Két hete volt egy próba jobbos térdtépelésem és akkor nagyon bejött.
Azt beszéltük Zsuzsával, a masszőrrel, hogy esetleg T100-ra beragasztja mindkettőt.
Vívódtam rajta, hogy kell-e...
Az első ragasztáskor elővett egy bazi nyírógépet és körbenyírta - jó rátartással :) - a térdkalácsom környékét. Mer ugye szőrre nem tapad a tép.
Lehet, hogy jó masszőr, de pocsék borbély, így a ragasztás nem tartott sokáig.
Megfogadtam, hogy ha arra kerül a sor, akkor kézbe veszem a dolgot.
No, így kerültem a kád szélére.
Rendesen össze is kaszaboltam magam, legalábbis mintha pengéken térdepeltem volna egy ideig.
Viszont frankón nézek ki.
Szőrös láb, két csupasz folttal a térdeim körül.
Amíg rajta van a ragacs, addig hagyján...
Tegnap beragasztotta mindkettőt, szép kékkel, mert az megy a nadrágomhoz.
Á nem, ez vicc.
De tényleg kék.
Ettől olyanjóleszek.
Mindegy is mi lesz, az biztos, hogy erre fogom.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)