"...soha nem érdemes holnapig várni, mert a bal- meg jobbsorsunk a saját kezünkben van. Senki nem állít fel a díványról és senki sem álmodik helyettünk. Álmok nélkül pedig csak droidok vagyunk." (K.B.)

2011. október 29., szombat

Pirosnyolcvanöt

Megvolt.
Ma.

Nagyon vegyesek az érzelmeim. Talán azért is mert nem volt idő az élmények emésztéséhez.
Nem baj. Ez most ilyen lesz.
Melegében...

Elrajtoltunk.
Érzésre minden rendben volt, talán az zavart egy kicsit, hogy a vártnál melegebb reggelre ébredtünk és én ragaszkodtam az eredetileg eltervezett öltözethez. Vékony hosszú felső, mellény, térnadrág.
6-7 fokban.
Talán a mellény sok volt, de nem akartam levenni, mert kellettek a zsebek. A kézi kulacsba csak egy szezámki fér és azt kevésnek ítéltem.
Terv szerint 155 körül, max. 157-el mentem volna.
(Mostanság hiába vizezem a mellkasi jeladóm, amíg nem izzadok meg rendesen, addig nem mér jól. Ezért aztán nem is nagyon néztem rá a rajt után, mert tudtam, hogy teljesen irreális értékeket fog mutatni.).
Aztán a Kevélyekre menet alaposan megizzadtam, tehát a kontakt nem lehetett gond. Ennek ellenére 160 alatti érték nem akart bevillanni a kijelzőn.
Gyalogoltam 155-el!
Röhej, ezzel normál esetben simán megfutom...
Érzésre lassan mentem, nem is volt gond, ittam rendesen.
(A frissítésem főleg limonádéből, és fekete teából állt. Sózva. Ezekből különböző töménységben és összetételben küldtem előre a depókba.)

Nagy-Kevély (2009:0:58/2011:0:55)
( Az órát verseny közben nem nézegettem. Ezt meg tudtam állni. Ezekkel az időkkel csak most szembesültem. Meglepődve...)
Lefelé nagyon jó volt kicsit suhanni, de azért vigyáztam, hogy ne ragadjon el a hév. Néhol talán picit gyorsabb is voltam a kelleténél, de azért ésszel mentem. Csobánkáig meg is ittam az első adag limonádém, de szerencsére ott várt a következő adag.
Csikóváralján csak dugtam és pár aszalvány felmarkolása után indultam is tovább. Nem volt több 5 másodpercnél.
Egy alacsony emberke ment előttem, tisztára, mint Lúdtalp. De ugye az nem lehet, mert ő már messze jár ilyenkor. Szépen eszegettem és kocorásztam. Pulzus még 160 fölött ragadt, ez idegesített.
Meg nem mozdult lefelé.
Próbálgattam milyen a földet nézve, csak a faleveleket bámulva a körülöttem lévő természetre hallgatva menni.
Jó volt. Nagyon.
157-ig lement a freki, ennél lejjebb nem...
Az egyik kanyarban meglepődve konstatáltam, hogy bizony Lúdtalp van előttem. 'Az nem túl jó, elég elfutás gyanús a dolog!' - gondoltam magamban.
Sokszor belegyalogoltam a Tölgyikrekig tartó részbe, mert nem láttam értelmét a felesleges joggolásnak. Érdekes volt látni, hogy pillanatok alatt fel tudtam zárkózni rá, minden erőlködés nélkül. Már múltkoriban is írtam, hogy azt érzem, hogy gyorsabb lett az alapsebességem. Most is ezt láttam/éreztem.
Tölgyikrek (2009:2:05/2011:1:54)
Innen hármasban ereszkedtünk le egy sporival kiegészülve.
Nem esett jól.
Nem tudom miért, de nem volt jó ritmusa. Vagy lassabban, vagy gyorsabban mentem volna. Ennek ellenére velük tartottam. Ez hiba volt.
Sikárostól a sunyi emelkedőn megint bele-bele sétáltam, de a felzárkózással itt sem volt gond. Ezen a részen éreztem először, hogy ez talán kicsit erős tempó, de alapjába véve nem volt gondom. (Ez persze ellentmondás, de mégis így emlékszem vissza rá. Nem esett volna jól lassabban menni, csak az eszem mondta, hogy ez gyors. Vagy valami ilyesmi.) 
Igazán kíváncsi lettem, milyen az, amikor nagyfiúk futnak. Saját andalgásom helyett bevállaltam, hogy Lúdtalpat követem.
Beértünk pár futót, gyorsan el is maradtak, majd lefelé Dömös felé még párat. Itt volt egy horror lépésem, de terheltem rögtön és nem figyeltem rá. Lassan beértük Ákibácsit. 'No ezek most megnyomják.' - gondoltam. Néha tényleg ilyen érzésem volt, de inkább 10-20 m-t lemaradtam. Ezzel együtt gyorsabb volt a tempó, mint amit egyedül mentem volna, de nem vészes.

Dömös (2009:3:07/2011:2:49)
Itt nagyobb futót társaságot értünk be. Én gyorsan elkértem a előre küldött teámat, fogtam két szelet kenyeret, ittam egy pohár vizet és indultam is tovább, hogy menet közben eszegessek. Ahogy elindultam, az első harapásnál éreztem, hogy a csütörtök reggel beragasztott ideiglenes koronám elroppan. Nem volt kellemes... Ráadásul így nyomta a mellette lévő fogat is. Kicsit kétségbe estem, de nem láttam jobb gyógyírt, mint a továbbmenetelt.
Eszegettem, a többiek meg elfutottak mellettem.
Sebaj.
Evés után futás/gyaloglás kombó volt. Szépen közeledtek a többiek. Végre, lesz egy közös futásom kékvirággal - gondoltam - úgyis rég tervezzük már!
Nem, az égiek valamiért nem akarják ezt...
Csak azt láttam, hogy a földön fekszik és fájlalja a térdét. Megnéztem, és nem volt szép...
Fel kellett adnia.
Mondtam neki, hogy szívesen felkísérem Dobogókőre, de egy arra járó gyalogos készséggel vállalkozott a feladatra. Pár percet töltöttünk csak itt, de a többiek persze jól elhúztak. Nagyon kellemetlen volt újra megtalálni a ritmust, ez a közjáték teljesen megzavart. Ez gyengeségre vall, nem volt jó jel.
Innen óvatosan mentem, mert tudtam, hogy a fekete leves még hátra van. Jött is az emelkedő.
Nem ment jól a kapaszkodás, olyan izzadság szagúan küzdős volt...
Kocorászással aztán a Szakó-nyereg is meglett. Érdekes, hogy itt mindig nagyon lassúnak érzem magam...
Szakó-nyereg (2009:3:51/2011:3:33) 
Most látom, hogy 44 perc lett most is, pedig kis ápolás is volt benne és kimondottan csoffadtan éreztem magam.
Kis mászás után a futást kissé beállt combokkal kezdtem. Gondoltam, hogy a gyorsabb tempó miatt egyszer ezt fogom érezni, de nem gondoltam, hogy ennyire hamar.
Ez van. Én főztem, most egyem is meg!.
Akarni kell és én akartam.
Ment is.
Néha azért nagyon kellett akarni és a testem folyton bele akart volna sétálni, de nem engedtem Neki...

Dobogókő (2009:4:17/2011:3:58)
Itt nem lett meg idejében az előre küldött motyóm, így sima vízzel töltöttem meg a kulacsom. Épp egy limonádés adag jött volna és nagyon készültem a savanykás löttyre. Helyette a tiszta víz nem nagyon csúszott, nem beszélve, hogy energia sem volt benne sok...
Lefelé óvatosan mentem, de így is beértem a balesetnél elhúzott csoport egy részét. Ez nagyon meglepett. A meredek lefeléken aztán éreztem, hogy a HOKA-ban nagyon előre csúszik a lábam. Nem volt jó érzés, de a szorosabbra kötést sem szerettem volna, mert síkon és felfelé lazán kötve jobb.
Pilisszentkereszten már együtt futottunk. Nem esett jól az aszfalt, de jó volt, hogy diktálták a tempót. Felfelé én sétáltam ők elfutottak, de aztán a nyeregben lévő pontnál beértem őket. Én nem időztem, mert tudtam, hogy Fridman vár engem Pilisszántó szélén. El is húztam tőlük.
Lefelé nagyon vittek a lábaim, nem éreztem a fáradtságot, gyorsan ott voltam a kocsi mellett.
Kulacsot cseréltem, ettem, ittam, aztán léptem is tovább. Felfelé maradtam a gyaloglásnál, a hullámzó úton. A Csévi-nyereg felé párszor belesétáltam, a lábam nem volt acélos. Ezt nagyon rossz előjelnek vettem, hisz csak a táv feléhez közeledtem. Itt vígan kocogni kellett volna. Ennek ellenére Lúdtalpékat értem be a Csévi-nyeregnél. Akkor mégsem voltam olyan lassú?

Csévi-nyereg (2009:5:15/2011:4:50)
Innen igazán hazai pályán voltam. Előbb indultak a ponttól, 100-150 méter előnyük volt. Szépen tartottam velük a lépést. Jó tempót mentünk.
Piliscsaba felé a sunyi emelkedőkön aztán Lúdtalppal kettesben maradtunk, Ákibácsi lemaradt. Nyomnom kellett, de kellemesen, nem volt hörgés bár nem volt nagy élvezet. A Fehér-hegyre tudtam, hogy sétálni fogunk, így nyugodtam futottam a hegy lábáig. Az emelkedő nagyon nem ment. Nem tudtam mi a baj, csak azt éreztem, hogy gyenge vagyok. Fent Lúdtalp el is lépett, én aztán egyedül szép komótosan kocorásztam. A ponton aztán meglepődve láttam, hogy még ott van.

Kopár-csárda (2009:6:09/2011:5:42)
Egy kis kenyér evés - és újabb fogreccsenés után - együtt indultunk tovább. A Kakukk-hegyi emelkedő megint kibabrált velem, pedig igazán nem nagy...
Nagyon kellemetlen volt lefelé a szűk ösvényen hajolgatni, miközben az alacsony Lúdtalp suhant is tova. Az aszfalton még láttam magam előtt, de a Villa Negránál álló Fridihez már egyedül értem.
Nem voltam jól. A lábaimat egyre nehezebb volt futásra ösztökélni. Merevek voltam, én meg egyre fáradtabb.
Nesze neked nagyfiúkkal való futkorászás, megérdemled!!!!
A homokon többször belesétáltam. Amikor elkezdtem futni és a freki  140-145 fölé kívánt kúszni, a bal mellkasomban bazi szúrást kezdtem érezni. A fejem szédelgett, mintha becsíptem volna. Próbáltam rázogatni, a nyakamat tornáztatni, de nem lett jobb. Közbe masszíroztam a mellkasom is.
Elkezdtem sétálni.
Elmúlt, megint futottam, megint szúrt, megint kóválygott.
Ennek fele sem tréfa!
Nagyon nem voltam jól. Meg is ijedtem. Ha fáj a lábam , akkor legyintek egyet, de mi van, ha a bal oldalam szúrása a szívemből jön? (Ez persze lehetett egy fáradt, okokat kereső, vesztes futó önmentegetése is. Ezt sem zártam ki, de a berúgás érzés, azért durva volt Nem vagyok nagy fejfájós, de a héten kétszer is gyógyszert kellett bevegyek, mert majd széthasadt a kobakom. Ez így együtt nem volt biztató kép.)
Váltogattam a futást/gyaloglást, de nem változott semmi. Szarul voltam és fáradtnak éreztem magam. Alig tudtam bele-bele kocogni.
Bakker, érzésre eddig jól jöttem, most meg game over?!
Nagyon elkeseredtem. Az volt nagyon furcsa, hogy nem ér be senki. Mi az, mindenki dögrováson van?
Ettem, ittam, de nem javult.
Felfelé beért egy magánban kocogó futó és megkértem, hogy szóljon Nagykovácsiban Fridiéknek, hogy a terveinkkel ellentétben ne a falu szélén, hanem a ponton találkozzunk.
Feladom.
Te jó ég. Feladom.
Csak ez járt a fejemben.
Próbáltam bele-bele futni, de egyre jobban szúrt.
Felértem a Nagy-Szénásra. Maga a séta ment és talán az erőm is visszatért, úgy éreztem.

Nagy-Szénás (2009:7:17/2011:6:53) 
(Csak 3 perccel rosszabb ennek a szakasznak az ideje, mint 2009-ben, pedig akkor nagyon egyben voltam itt...)
Lefelé gyötrelem volt, állandóan meg kellett állnom, mert lejtmenetben, talán a rázkódás miatt sokkal jobban fájt a bal oldali mellkasom.
Nagyon elkenődtem.
Nagykovácsiban, az utcán Fridi adott egy tál barackbefőttet a kezembe, annak betermelése volt a feladatom a pontba érésig.
Meg is tettem.
Fura volt, hogy még eddig sem értek utol, nem értettem, bár azt tudom, hogy 'fizika monnyon le!'

Nagykovácsi (2009:7:36/2011:7:14)
Tanácstalan voltam.
Mit tegyek?
Innen gyalogoljak végig? Nem nagyon tetszett az ötlet...
Kértem kávét, vizet, sajtot, olajbogyót, kenyeret. Nem volt veszteni valóm...
10 perc után felálltam és nekiindultam. Gondoltam Feketefejig megnézem mi lesz?
Séta, futás, séta, futás...
Egyre hosszabb szakaszokon sikerült futni, bár nagyon fájt.
Julianna-majornál annyira, hogy elkezdtek potyogni a könnyeim. A sírástól viszont nem kaptam levegőt, tehát gyorsan leállítottam magam...
Feketefej előtt várt a privát frissítés. Nagyon jó volt, hogy ott van Fridi és a fiam, sok erőt adtak. A javuló tendencia miatt persze nem volt kérdéses a folytatás.

Feketefej (2009:8:32/2011:8:19)
A kisebbik buckával nem is volt gond, de a Hárs-hegyi-körútra nehezen értem fel.
Ott is csak vonszoltam magam.
Nagyon erőltettem a futást.
Ment is.
János-hegyre felfelé a síkabb részeket ugyan futottam, de az emelkedők mászósak maradtak.

János-hegy (2011:9:11/2011:9:00)
Lefelé nagyon jó tempót tudtam menni.
Igazán ment.
Egy angol srác futott előttem.
Felfutottam rá, de a fájdalom miatt bele kellett sétáljak.
Újból utolértem, megint séta. Harmadszor ugyanez...
Egyszerűen nagyon fájt.
Makkos előtt az 'emelkedők' kicsináltak, de tempósan gyalogoltam őket.

Makkosmária (2009:9:37/2011:9:27)
Itt még külön kis szurkolótáborom is akadt, mert Fridiéken túl, Bodza lányom és barátnője is kijött az erdő szélére. Mindent kipakoltam a zsebeimből, leraktam a kézikulacsom és nekiindultam. Lefelé nyomtam ahogy tudtam, de felfelé csak a séta ment. Ha megszakadtam volna se ment volna a felfelé futás, viszont a tempós gyaloglással nem volt gond.
Lefelé aztán a szokásos gyötrelem. Amikor csippant a 10 óra, a motivációm is alább hagyott, inkább a túlélésre játszottam. Nagyon kellemetlen volt, hogy a lábam megint előre csúszott a cipőben és nyomta kegyetlenül.
Az aszfalt itt mindig megváltás, most is az volt.
A végjáték nem volt kellemes, de legalább szenvedtem...

Cél (2009:10:19/2011:10:11)

Tanulság és értékelés?!
A jelenlegi edzettségemhez képest elfutottam az elejét.
Nincs mit szépíteni.
Lehetne mentegetődzni, de nem érdemes, ez a szomorú valóság.

Nem lehet, hogy nyom nélkül maradjon majd fél évnyi edzéskiesés...

A célban azért megkérdeztem Lúdtalp dokit és Mg hiányt valószínűsített a fájdalom hátterében. Eddig ilyen egyszer volt, elég rég, de ezentúl nagyon figyelnem kell rá.

Bejött a tézis, miszerint ha már úgy érzi valaki, hogy vége, akkor adjon magának fél órát. Ha utána is úgy éli meg, hogy vége, akkor tényleg lehet, hogy be kell fejezni a játékot...

Más részről pedig javítottam, vagy mifasz! Nem sokat, de szegény ember abból főz, ami van...

Ennyire fájdalmas (szó szerint) futásom talán csak az első CCC-m volt. Nagyon megszenvedtem. Akaraterőből jelesre vizsgáztam magam előtt.
Csak akartam, akartam, akartam.

A végre rendbe jött lábkörmeimből egy biztos hullik és kettő sanszos...

5 megjegyzés:

  1. Én is gratulálok! Nagyon élvezetes volt olvasni a beszámolód.

    VálaszTörlés
  2. Gratu! Igazán kemény lehetett, nagyon átjön a küzdés a beszámolódból.
    Hoka-ügyben: tehát akkor szuperül lehet benne lefelé suhanni csak épp szétszedi a lábujjaidat?

    VálaszTörlés
  3. Köszönöm Nektek!

    HOKA.
    45.5 a lábam
    48-as cipőt hordok futáshoz.

    Nem röhög!

    A HOKA 'csak' 47, 2/3 méretű (ajándékba kaptam és nem is volt nagyobb).
    Féltem, hogy hosszabb futásnál a szorosabbra fűzés miatt gond lesz a körmeimmel (ezért hordok 48-ast, hogy ne legyen), tehát lazábbra fűztem a szokásosnál.
    Így viszont csúszkált benne a lábfejem.
    Az ötlet nem volt rossz, de jött be...
    Megpróbálom szorosabbra fűzve, mert így nem lesz jó az biztos.

    Nem a lefelékkel van a gond általában, nem terhelődik nagyon előre minden lejtőn. Ha valaki volt már a piros jelzés Budaörs előtti szakaszán, az nem felejti el és tudja miről beszélek...
    Baromi fáradtan ér oda a delikvens, szűk, köves, hajolgatós. Egyszerre...
    Van egy rész Dobogókő után is, ahol brutál meredek.
    No, ezeken a helyeken okozott problémát a cipő. Mezei lefeléken - akár köveseken is - szépen teljesített.
    Azért legközelebb 48-as lesz a mérete, az biztos...


    Bozót!
    Már nem tudom követni ezt a nyilvánosság dolgot, legyen aminek lennie kell...

    VálaszTörlés