Katalizátor

A nagyon karcsú kaja posztról jut eszembe.

Egy sor olyan egészségi (no meg mentális) dolog van az életemben mostanság, amiket teljesen máshogy (vagy sehogy) látnék futás nélkül.

Mire is gondolok?

Pl. nagyon fontos tényező az emésztés.
Úgy általában is, de terhelés alatt/között/után meg különösen. Ha nem futnék, ha nem terhelném magam akár 100 kilivel, talán soha nem jönnék rá, hogy nem bírom normálisan feldolgozni, monnyuk a tejet, nem tesz jót a hús, mit művel az alkohol... De említhetnék mást is.

Ha nem futnék és nem jöttek volna idén egymás után a sérülések, a büdös életben nem mentem volna panasz nélkül fogorvoshoz és nem derült volna fény arra, hogy gáz van a fogaim, az állkapcsom környékén.
Ha nem figyelnék ennyire a mozgásomra, nem tennék ennyit a gerincem védelmében az biztos. Vagy ha tennék, ekkor már csak jóval később, mivel a bajokat csak jóval később érezném. Most az első rossz mozdulatra figyelek, az első kis jelre rögtön ellentámadásba lendülök.

Hallottam már rokonoktól az okos dumát, hogy 'Nézd meg XY-t. Egészségesen élt oszt meghalt 4X évesen...'
Ja, de lehet, hogy egészséges életmód híján már 3X évesen meghótt volna...

Edzések alatt rögtön érzem, ha valami nem megy flottul és keresem az okát. Ha nem is megszállottan, de azért próbálok magammal szemben 'látó' lenni. Sokszor másokon is észre veszem az égbe kiáltó jeleket és mindig megrémülök, hogy vajon én is ilyen vak lennék önmagammal szemben? Vajon más látja milyen egyértelmű hibákat vétek csak én nem?

A fatalizmusom is hasonlóképp működik. Ott is az a művészet, hogy a folyamatosan meglévő jeleket dekódolja az ember. Hihetetlen történetek zajlanak körülöttem, nyilvánvaló megoldásokkal, vagy legalábbis, nyilvánvalónak látszó kiutakkal. A legrémisztőbb viszont azt látni, ahogy az emberek nem látják ezeket a megoldásokat maguk körül.

Persze néha be kell látni, ha zsákutcába kerülünk.

Mint most mi is. Ez a ház eladás/felújítás vagy elköltözés/építés/felújítás és építkezés, vagy nagyon elköltözés problémaözön lassan felőrli az idegeinket. Segítségre szorulunk. Megakadt a kerék. Holnap megyünk dokobácsihoz, hogy javasoljon gyógymódot, mert lassan meg fogunk betegedni.

Tehát a futás katalizátor is.
Meg sok minden más is.
Meg sok minden más is katalizátor sok mindenki másnak.

Egyelőre viszont próbálgatom a 'mindenbencsakajótveszemészre' hozzáállást.
Futok és ha fáj itt, akkor koncentrálok arra, hogy viszont nem fáj ott. Ha szomjas vagyok, akkor felidézem, hogy viszont nem vagyok éhes... Egyelőre működik.
Mostanában arra is jut időm edzések közben, hogy olyanokra figyeljek, mint magas sarokemelés. Csoda!
Futkorászom a HOKA-ban és próbálok arra figyelni, hogy magasabbra emeljem a sarkam. Semmi több, csak egy kis odafigyelés. Nem kell erőltetve, csak úgy finoman.
És suhanok.
Beszarás!
Suhanok!

Néztem, hogy két éve miket írogattam P85 előtt.
Arra emlékeztem, hogy elég necces volt az indulás, de csak most láttam, hogy nagyon le voltam gatyásodva. A futás előtti héten alig tudtam edzeni, olyan fáradt voltam.
Húúú bakker, most meg élvezem minden percét!

Pedig jó volna az ilyenkor adekvát mentegetődzés, de sajnos nem megy. Az, hogy fáj a derekam néha, az nem újság, az, hogy bármikor jöhet egy rossz mozdulat, az meg jöhet bármikor. Szóval eccerűen nincs mi mögé bújni.
Futni kell!