...mindennapi suhanásunk add meg nekönk ma...

2011. június 15., szerda

Napos hétköznapok

Mégsem írhatom, hogy szürke hétköznapok.
Ilyenkor, nyár elején, verőfényben, jégesőben...

Nehéz felvenni a fonalat.
Főleg írás vonatkozásában.
Annyira sűrűvé váltak a napok, hogy a kis gondolkodásra alkalmas perceket estére képtelen vagyok egybe gyűjteni. Nem mintha magvas mondandóim volnának, csak úgy.

Ez a rohanás egyrészt jó, mert azt jelenti, hogy van munkám, más részről, meg azt is, hogy túl sok. Egyensúlyi állapot nincs. Egy-egy hullámhegyet alig szakít meg fél napnyi lélegzetvétel.


Achilles dolgában azért még nem vagyok 100-as. Elmúlik, futogatok, érzem, bicajozom, nem érzem, futok, érzem, bicajozom...
Azért próbálok rendszeresen mozogni. Van, hogy egész szép hét kerekedik, de van hogy nagyon gyatra. Ha egy normálisabb alvás után lódulok a hegynek, akkor még talán azt is mondhatnám, hogy érzek némi fejlődést. Derék és ebből adódó combhajlító gondjaim talán múlóban vannak. Ez persze a rendszeres tornának köszönhető. A változatosság kedvéért, most az achilleszemre kell figyeljek.
Az iskolai év zárultával a napirendem is változik. Szinte folyamatosan. Mehetek korán reggel, de lehet, hogy csak este, vagy délben...
Ahogy természetünkből adódóan van kedvenc évszakunk, úgy ezzel rokoníthatóan kedven napszakunk is van.

Én a kora őszt szeretem  és ezzel párban a kora estét. Amikor a munka már befejezve, lassan minden elcsendesedik, a hőség enyhül és a többség nyugodni készül, akkor nekiindulni. Az este még odébb, de már közeleg. Egy kiadós délutáni zuhé után, a lemenő nap utolsó sugarainál futni a tiszta levegőjű erdőben, amikor már a vadak is mozgolódnak. Huhhh... az nagyon jó!
A minap ültem egy padon az erdő szélén és pont ebben napszakban megcsapott a fák közül kiáramló hűvös levegő. Pont az a 22-25 C fokos, kissé párás, de finom illatú levegő, ami olyan érzést kelt, mintha még az anyaméhben lebegnénk.
A legtöbbször ezt a Magas-Tátrában éreztem.
'Ülünk a Téry-ház előtt a nagy legyalult sziklákon. Az egész napi mászás után fáradtan, de büszkén heverészünk, kezünkben egy korsó sörrel. A nap süt, de nem melegít annyira, hogy kellemetlen legyen. Csend van, szélcsend. Semmi nincs, csak a lét gyönyöre.'
Szóval annyira hatalmába kerített ez az érzés, hogy azt hittem menten megőrülök, ha nem juthatok a hegyekbe. És persze nem.

Helyette viszont összeszedtem valami bacit és jól elrontottam a gyomrom. Eléggé halálomon voltam és ez lehúzott a rögvalóhoz. Annyi előnye talán volt a dolognak, hogy az achilleszem pihentettem...

Most viszont eléggé úgy néz ki, hogy normális mederbe kezd visszatérni az élet körülöttem, így ha nagyobb baj nem kerekedik, akkor végre normálisan tudok kocorászni.
Tavaly leírtam az idei évben tervezett bővített futás kívánságlistámat.
Június végéig 13 verseny szerepelt rajta. Ebből eddig egyet gyalogoltam végig. Khmm....

Az asztal másik oldalán viszont egyre nagyobb tapasztalatot gyűjtök. (Már meg is kaptam a magamét, hogy nehogy ott ragadjak...)
A M115 megint csak megerősítette bennem a szlórán létjogosultságát. Idén aktívabban részt vettünk családilag és ez így nagy élmény volt. Legközelebb az UB frissítőcsapatát próbálom erősíteni, de utána már nagyonagyonagyon oda teszem magam a másik oldalra is.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése