Nyugalom

Igen, úgy látszik sikerült eltalálni az alkati szerem és 3 hét távlatából azt mondhatom, hogy az első és legfontosabb érzés amit megélek, a nyugalom. Az a fajta belső, lelki nyugodtság amire mindig is vágyik az ember. Aminek az állapotában sok olyan dolgot tud helyére rakni, amit egyébként nem.

Ez a nyugalom nem jelent persze gügye, pszichedelikus bizsergést. Nem jelenti azt, hogy lebegek a kellemesen langyos, nagy, magyar szarban.
Egyáltalán.
Csak annyi, hogy talán egy kicsit kívülről nézve is rá tudok mosolyogni.

Egy kicsit ódzkodva írok a mostanában a Spartahlon topikon kibontakozó eszmecseréről (21550 hsz környéke). Pár hét múlva nem lesz már aktuális, mint megannyi szappanopera folyó epizódja. De azért bizsergető biztonságérzetet ad, hogy az intolerancia, az önzés és butaság a legváratlanabb helyeken, a legváratlanabb formában fel tudja ütni a fejét.
Látom, tudom és érzem, hogy itthon vagyok, a megszokott, családias légkörben.
Ez persze egy kis zsenge szelet, gyenge adalék a hétköznapok abszurditásai közt.

Nagyon megnyugtató érzés, hogy végre tudom miért nem értek szót az emberek többségével.
Van egy olyan ország, ahol az emberek többsége egy olyan rezsim, mellett tette le a voksát, mely számomra atomjaiban elfogadhatatlan, melynek értékrendje, számomra értelmezhetetlen fogalmak tárháza. Nincs olyan mozzanata, megnyilvánulása, mely ne lenne számomra visszataszító, undorító és vállalhatatlan.
Ennek ellenére az emberek többsége úgy érzi, hogy a dolgok jól mennek, az út helyes, csak így tovább.
Nincs ezzel gond, tegyék, lelkük rajta.
Én nem így érzem és látom, hogy miért beszélünk el oly sokszor egymás mellett, hogy miért nincs esélyünk sem megérteni egymást. Hisz itt fogalmak, egyszerű főnevek és igék értelmezésében van olyan eltérés közöttünk, hogy ezzel az erővel hottentottául is beszélhetnénk egymással.

Szervezet, egyház, egyesület nem létezik. Magukban ezek csak szavak, jelek. Értelmet az őket képviselő, őket követő és őket magukénak valló emberek által nyernek.

Amikor gyakorlatilag 100%-os gyakorisággal derül ki egyes párt/szervezet/egyház (vagy/és) hozzátartozóiról, hogy nem értünk szót, akkor valami azt mondatja velem, hogy nem vagyunk egy tőről valók. (Fontos, hogy előbb derül ki az egyet nem értés, mint a hova tartozás, de azért kiderül.)

Komolyan megfogalmazódott bennem, hogy a hallgatás beleegyezés elvét követve cinkossá válok. Annak idején a nácik is választások által kerültek hatalomra, a többség akaratából. Ennek tükrében nem bírok bízni a többség bölcsességében. De jogos számon kérni a néma tömeg hallgatólagos beleegyezését? Nem azt játsszuk mi is megint?

Marquez: Egy előre bejelentett gyilkosság krónikája sejlik fel bennem, mint olyan sokszor. Tudjuk, hogy mi fog történni, mindenki tudja, de Mindenki vár Valakire, hogy tegyen ellene. Aztán persze annak ellenére megtörténik a baj, hogy Bárki is akarná.

Szóval talán nem kellene ezt, most itt, de tényleg olyan nyugodtan és indulatoktól mentesen tudom átélni ezt, hogy szinte élvezem a saját kívülállóságom.

Pl: Most voltam az esztergomi Polgármester asszonynál. Megállapodtunk, hogy egy 2009 júniusi munkánkat 2012 november 25-e után fogják kifizetni. Ez tök jó, nem? Még szerencse, hogy 2009 januárban éjt nappallá téve dolgoztunk, hóviharban mértünk kint, mert sürgős munkáról volt szó.
Annyira aranyos, hogy szép...
De a számlát most kell kiállítani és az ÁFA-t előre befizetni ;)))))...

És peregnek a kockák, nézem őket, mintha egy vonat ablakán bámulnék kifele.

Hogy sportszakmailag is tegyünk valamit az asztalra, azt el kell mondjam, hogy a héten minden nap futottam. Monnyuk 1:10 volt a csúcs egyben, de azért az is valami.
Sűrű-magas emelkedők, lankás, virágszőnyeges, puha lejtők.
Napról napra zuhan a pulzusom, hihetetlen, hogy a szervezet mikre emlékezik. Tegnap mindent meg tudtam futni csipogás nélkül. Ennek ellenére az 1ó környékéről még nem tudok elszakadni.
Ma voltam egy kis gyógymasszírkodáson. Jobb nem lett, de legalább élveztem.

Azt kell mondjam, hogy akinek még nincs alkati szere, annak legyen, mert már maga a kiválasztás is olyan önismereti tréning, amit kár kihagyni.

Persze hinni kell ebben is, mint minendben,

én még hiszem pl., hogy 1 órán túl is van élet...