15. hét

Végre egy teljes hét!

Lassú battyogás felfelé, hogy legyen szint, lefelé öreguras gurulás. Még egy kis kerekezés is belefért a hét végére. Gyűjtöttem 3000 m  szintet felfelé, a pulzusom meg napról napra zuhan, lefelé. Amit hétfőn max. közelében gyalogoltam, azt ma simán futottam.
Az 1ó maradt, e fölött kezdem érezni a csülköm. Ez van, ezzel főzünk.
Az erdő, a madarak, a virágszőnyeg minden felé viszont kárpótol mindenért. Van egy mókus ismerősöm is, jön nézni ahogy nyújtok egy több mint 100 éves fenyő alatt.
Már ezekért az élményekért megéri kimenni az erdőbe.

A nyújtással is jól haladok, a gyógytornában elég sok ilyen gyakorlat van. Nagyon látványos a javulás. Laza vagyok, vigyorgok mint a vadalma, csak épp max. 1ó a szavatossági időm.

Ma megint bővült a szisztem.
Nirvana jóvoltából két gatyóval lettem gazdagabb. Holnap meglobogtatom az egyiket az erdőben.

Sajnos nem tudtam személyesen lemenni Sárvárra, így csak lélekben lehettem az ismerős futókkal, de becsületesen velük voltam. Remélem érezték az aggódást és szedték a csülkeiket. Az időre asszem nem lehetett panaszuk, mert ilyen szép, csendes tavasz nagyon rég nem volt.

Nagyon vívódom a MB-trailen, de ez az eddigi teljesítésekkor is így volt. Elindulok, megyek ameddig tudok, élvezem az erdőt, legfeljebb Kékesen beülök egy rendezői autóba. Ilyet még úgy sem csináltam.

Majdnem a 40. szülinapomra esik, nem tehetem, hogy nem megyek el.
Ha tudom és képes leszek rá, azért, ha nem, akkor azért, hogy bebeizonyítsam magamnak, hogy vagyok már annyira nagyfiú, hogy fel tudom adni, ha úgy adódik.

Egyszerűen nem hagyom, hogy rosszul jöjjek ki belőle.

Nem hagyom, hogy ne döntetlen legyen (by Szasza).