...mindennapi suhanásunk add meg nekönk ma...

2011. április 11., hétfő

14. hét

Ez a hét is inkább pihenős lett.

Viszont a Marsbéli krónikával jól haladtam.
Nem lehet nem elolvasni, nem lehet nem sokszor elolvasni! Hátborzongató!

Csütörtökön voltunk egy kis VTM jelzéskaparáson. Gyalogosan, öregesen, meg-meg állva a tavaszi erdőben. Sütött a nap, a madarak, fák tették a dolgukat.
Mi is.
Ez így van jól, nem is kell semmi több. A félmaraton és minimaraton útvonalát jártuk be és így andalogva is rá kellett ébrednem, hogy mennyire barátságos ez a kör. Vissza fogok jönni, amikor már tudok futni is, mert úgy érzem, hogy ezen a karikán igazán élvezetes a km-ek harapása. (Nem beszélve, hogy van egy telepített,16 l-es kóla depó is :))))...)
A pénteki órás rehab kör után pénteken bepróbálkoztam szokásos pihenős karikámmal, de a végére már megint nem esett jól. A jobb csípőmnél még nem rendeződtek a gondok.
Szombat és vasárnap szülői munka keretében túrtuk az iskola kertjét, de én előrelátó módon bekötöttem a kezem, mert az egész hetes pihentetés után nem pont ezen a két napon szerettem volna az egyre javuló ínhüvelygyulladást tesztelni. Kötött kézzel, némi bicegéssel egész jól elvoltam.

Arra gondoltam, hogy ha már a futás nem igazán megy, akkor legalább szintet gyűjtök.
Ma kreáltam egy kört: 6 km - 410m szinttel. Van benne egy fincsi rész: 270 m-en 110m szintemelkedéssel. Ha belegondolok, hogy régebben ezt az 'emelkedőt' futottam teljes erőből többször is egymás után úgy, hogy a freki nem tudta elérni a célzónát?!?...
Lefelé lankásan, mély homokban és virágszőnyeges domboldalon.
Csudaszép!
Holnap viszek gépet és próbálok vmit megörökíteni belőle, mert ténleg gyönyörű.

Szóval nem adom fel. Ha nem megy futva, majd megy gyalogolva, ha úgy sem megy, akkor majd a rákjárást tanulom meg...

Közben gyógytornáztatom magam és olyan hajlékony vagyok már, hogy nagyon, kár, hogy ezt nem pontozzák.

Néha beleolvasok a fórumba.
Lehet, hogy csak saját bénaságom okán érzem, de úgy tűnik, hogy mostanság a hozzászólások sémája kissé sarkítva kb. ez:
- Voltunk a Bükkben, nagyon lazán mentünk, nem siettünk, nyomtunk 63,591km-t 3252,5 m szinttel. 5:15 lett.
- Mi a Mátrában voltunk. AK1-ben 2:32, AK2-ben 1:15, LT-ben 2:12, így 5:59 tiszta idővel toltunk 70 kilit 4500 szinttel.

Mindenki penge, mindenki harcol, mindenki leigáz, de valahogy csak számmisztikai vagdalkozásnak tűnik a dolog.
Mondom, lehet, hogy csak eccerűen savanyú a szőlő...
Vagy tényleg így tolja a társaság?!!!!
A legjobb hozzászólás ez lett - a második bekezdést kell nézni. A kedvencem.

Közben lehet, hogy a homeopátiás kezelés is hatni kezd, (2-3 hét min. kell egy alkati szernek) mert olyan béke és nyugalom kezd megszállni, hogy az valami egészen különös. Annyira nem tud kihozni a sodromból semmi, hogy félelmetes. Ilyenkor a dolgok is elkezdenek klappolni és ez elég öngerjesztő tud lenni.
Szokták mondani, hogy vannak vezetők, akik nem tudják felvenni a forgalom ritmusát, vagy egy foci, vagy kosármeccsen valaki nem úgy pörög mint a többiek. Ilyenkor hiába az amúgy jó manuális érzék, az egész részeként nem tudjuk magunkat hova tenni és óhatatlanul hibázunk.
Az élet is ilyen. Kell hozzá a ritmusérzék. Akkor jönnek a dolgok maguktól, olyan mint futás közben a flow. Kegyelmi állapot és nagyon jó megfürödni benne.
Tenni érte? Lehet, hogy lehet, nem tudom bár az biztos, hogy saját magunkkal való béke sokat nyomhat a latba.

Tehát ez egy ilyen hét volt.
Tanulságos.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése