"...soha nem érdemes holnapig várni, mert a bal- meg jobbsorsunk a saját kezünkben van. Senki nem állít fel a díványról és senki sem álmodik helyettünk. Álmok nélkül pedig csak droidok vagyunk." (K.B.)

2010. szeptember 18., szombat

A hét

nagyon jól sikerült. Futottam esőben, szélben, napon és árnyékban, többet és kevesebbet. A mai Piliscsabai Negyvenesek L távja aztán feltette a koronát erre a hétre. Ugyan esőben indultam, de hamar elállt és a felétől már a nap is kisütött.
Próbáltam tesztelni a jövő heti BÉF-en követendő taktikát. Ez a 40-50 körüli sprint táv nem igazán fekszik nekem, de azért nem adom fel.
Mára 160 körüli frekit terveztem és a 157-es átlag azt mutatja, hogy tudtam is tartani, sőt a felétől szinte végig picit felette voltam, sőt a végén még emelni tudtam. De ez nagyon nyomós ügy...

Ahogy jobban ülepszenek a CCC- s dolgok két nagyon fontos konklúzió kristályosodik ki:.

1. Nagyon elégedett vagyok, tényleg nem lehet panaszom, mert a kivitt 'anyagból' a legtöbbet hoztam ki. Ezt érzem is, hisz nagy kedvvel és nagy lendülettel futkorászom mostanában, tavaly a padlóról kapartam magam össze. Akkor egy sikeres felkészülés után mentem saját érzésre nagyon gyengét és ez elkeserített. A sok munkának ennyi a hozadéka? Egye meg a fene. Most meg azt érzem, hogy ha kicsit jobban és folyamatosabban tudnék készülni, akkor még akármi is lehetne.

És itt jön be a 2. pont.

Mivel egyik közeli futótársam 14:30 körüli időt ért el teljesen máshogy látom a versenyt. Ő ugyanis az élbollyal ellentétben számomra 'hús-vér ember'.
Hogy is értem ezt. 
Nem igazán érint meg, ha vki húszon évesen, csak a sportnak élve, mindent segge alá tolva fantasztikus időket megy. Az nekem UFO kategória. Szép-szép, de nekem nem igazán fel/befogható dolog, kár is izmozni ilyenre. Ha valaki viszont szintúgy családos, dolgozó ember, aki ténleg kevés szabadidejében futkorászik, csak a saját elhatározása hajtja, de mellette fut-lohol-kopácsol-gyereket nevel-füvet nyír stb. úgy már teljesen testközelbe kerül. Ezáltal az eredménye is.

1-2 pontok szintézise:
Eddig úgy éreztem, hogy teljesen átlagos felkészüléssel, nem izmozva, nagy bakikat nem elkövetve 18-19 órát lehet menni. Most úgy érzem, hogy 16 körül minden további nélkül meg lehet csinálni. Ha valami élethalál, nagyon bejön, minden klappol, akkor 15 óra közelében. És innen nincs messze a 12 óra körüli nyertes idő. Nem azt akarom mondani, hogy valaha is meg tudnám csinálni, de nem elképzelhetetlen, felfoghatatlan. Ezáltal hús-vérré váltak a nyertesek is. És ez nagyon felvillanyoz.

Tudom, hogy nekem nincs olyan előéletem amire alapozva nagy durranásokat, vagy hirtelen teljesítmény növekedést várhatnék, így marad a lassú, szívós, kacskaringós út.
Pont az az út, amit eddig is megszoktam.
Én soha semmilyen sportban nem voltam igazán tehetséges, csak szívós. Általános iskolába a kis külvárosi focicsapatból kerültem a serdülő NB I-be. Mazsola voltam, reggelire megettek, kiröhögtek. Fél év alatt biztos kezdő voltam. Akkor már nem röhögtek. A legfontosabb hátvéd pozícióban játszottam, válogatottakat fogtam. Aztán választanom kellett a heti öt edzés plusz hétvégi meccs és a tanulás között és én inkább tanultam...
Kosárlabdában szintén. Kis előjáték után egy évvel az NBII-ben találtam magam és persze semmit nem tudtam, majd szépen araszoltam előre. Amikor már ment, akkor innen is leléceltem és egyetem mellett már csak az addigi 'sportmúltam'-ból éltem. Már amennyire.
Innen aztán snitt.
Jó sokáig.
Egészen egy intenzív osztályon töltött pár napig. Ott ráér az ember gondolkodni, hogy hogy is a hogyis...

Persze jól elkanyarodtam onnan, hogy nagy kedvem van futni és igazán látok magam előtt utat és nagyon remélem, hogy hosszú ez az út és akarok majd haladni rajta. Jó sokáig...

7 megjegyzés:

  1. Ez érdekes. Nemhiába, tanulni jár ide az ember.
    Azért van olyan is akinek ennyi sport multja sincs, vagy nem ilyen sikeres. Nem is messze.
    Érdekelne mikor, és minek volt az az intenziv osztály? Persze csak ha lehet. Akár privátban.
    Zenélsz?! Gratulálok ahhoz is!

    VálaszTörlés
  2. Ez érdekes, Mit tanulhat itt az ember?

    2004-ben volt az akkor még létező OPNI vendége voltam pár napra. Egy elég furcsa nap folytatásaként (véletlen épp a szülinapom volt) iszonyú fejfájásra ébredtem éjjel és nem tudtam beszélni...
    Sokat találgattak az orvosok. Vérrög? Sajátos migrén...? Persze nem jöttek rá...
    De én elgondolkodtam az addigi életemen és pár hétre rá vettem egy kerékpárt...

    Nem zenélek. Én süket vagyok, így nehéz lenne, de a kérdéses helyet átírtam, hogy ne lehessen félre érteni ;).

    VálaszTörlés
  3. Például, hogy hogy építse tudatosan a saját útját. Türelmesen.
    Az kemény nap lehetett. Szerencsére elmúlt, és valószínűleg azóta javult a keringésed. Nekem is hasonló dolog változtatta meg az irányt, csak az édesanyámmal történt. Azóta nem tudok vele beszélgetni.

    VálaszTörlés
  4. huh...ezt nem is tudtam... írj erről.

    VálaszTörlés
  5. '...Vérszagra gyűl az éji vad...'

    :))

    Sok lótás futás, nagy adag stressz, no mozgás, mit írjak még?
    Talán annyit, hogy én nekem nincs szomjúság érzetem. Akkor iszom, ha eszemen jut, ha elfelejtem az gáz. Aznap elfelejtettem. Ez sem használ, a vér nagyon be tud sűrűsödni, akkor meg hajlamos a rögképződésre, az meg sok mindenre...

    Szóval 2004 májusa az abszolút null pont. Onnan csak felfelé vezet út.

    VálaszTörlés
  6. amúgy Szaszát nem én hoztam ide! :) Tényleg!

    VálaszTörlés
  7. Szerencséd, hogy már megvitattam vele :)))))!

    VálaszTörlés