"...soha nem érdemes holnapig várni, mert a bal- meg jobbsorsunk a saját kezünkben van. Senki nem állít fel a díványról és senki sem álmodik helyettünk. Álmok nélkül pedig csak droidok vagyunk." (K.B.)

2010. június 28., hétfő

Megint hétfő

Igen egy másik.

Igen, egy másik verseny kapcsán álltam az asztal belső felére. Bár jó volt és szélcsend is volt, és nem is esett, és megint kaptam egy faintos pólót, és végre a fiamat is el tudtam vinni, de most asszem elég volt egy időre ebből a műfajból.

Pedig egy nagyon jó kis terep verseny volt a budai hegyekben. Ráadásul a pálya egy részét én jelölhettem ki, így kedvenc, eldugott ösvényeimre csalogattam a mezőnyt. Nem volt nagy tülekedés, mivel 10 fő indult. Nem is csoda, hisz nagyon nem volt meghirdetve a derbi. No, majd jövőre...

Mostanában azért egyre reménykeltőbben alakulnak a dolgok futásügyileg. Nem szaggatom még az erdei ösvényeket, de 2-2,5 ó azért megy, akár intenzíven is. Szóval lehet ebből akár mi is, bár baromi kevés kili és szint van még a csülkeimben.

Amennyire plusz erőt adott télen, hogy a tavalyi időszakhoz képest mennyivel jobban állt a felkészülésem, most pont fordítva érzem.

Nem baj, majd ősszel, nagyon ott leszek a szeren... ...vagy télen... ...vagy tavasszal...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése