kicsit összejött, -jön minden.
Főleg a költözés az oka.
Talán.
A fejemben már írom a beszámolókat, van mikről.
Hamarosan jövök!
2012. július 22., vasárnap
2012. június 18., hétfő
Még mindig
futok.
Nemhiszemel!!!
A múlt két hétben 10 napot tudtam edzeni és egyre jobban. Na!
Az első héten csak a szokásos 10 kilis alapkörön, aztán múlt héten már kicsit bátrabban. Bicaj is volt.
Hétvégén meg egy gerecsei 33 kilis kör.
A lényeg az, hogy ugyan nem vagyok erős és elfáradok mint a fene, de van erőm, nincs meghalás, nincs KO.
Bírok úgy futni, hogy izomlázam legyen, bírom még tovább nyomni a jóleső határon túl, tehát valami azért elindult.
Vége a tanévnek is, így talán egy kicsit kevesebb rohanásban lesz részem, de azért nem fogok tétlenül pihengetni mostanában sem, az biztos.
Mivel a Lavaredo nevezésem senkinek sem kellett, ingyé sem, így megértve a sors szavát elindulok jövő hét végén.
Nem, nem hülyültem meg. Teljesen nem.
Szépen kinyomtattam az útvonal térképét és tanulmányoztam egy keveset.
16-33-48-67-78-98-105-110 km-nél lesznek frissítőállomások.
Mindegyik megközelíthető autóval is.
Mivel már megszerveztük ezt az utat családi nyaralás részeként, így elindulunk.
Én meg a versenyen.
Este 10:00-kor, pénteken.
Ha 8 - azaz nyolc - óra alatt elérek a 48. km-nél lévő pontra, akkor pont napfelkelte környékén láthatom a Három Nővért, ami azért nem rossz és nekem épp elég is lenne.
A szintidő idáig 10 óra, tehát nagyon megszakadni nem kell.
Autóval eljön ide a család, aztán ha nagyon lóg a belem, akkor ügyesen sétálgattam egy jót éjszaka és hazamegyek aludni. Ennyi.
Ha valami csoda folytán lesz még erőm és továbbmegyek, akkor az már hab a tortán.
Remélem lesz majd olyan évem, amikor valóban felkészülten is odaállhatok a rajzhoz. Akkor meg jó lesz egy kis helyismeret.
Tehát van egy kis cél is most előttem és azon túl, hogy végre kezdek magamra találni legalább a hegyek közt tölthetek pár napot is.
Ezen a héten még mocorgok ahogy tényleg jónak és építőnek érzem, aztán jövő hét kedd-szerda táján indulás.
Nemhiszemel!!!
A múlt két hétben 10 napot tudtam edzeni és egyre jobban. Na!
Az első héten csak a szokásos 10 kilis alapkörön, aztán múlt héten már kicsit bátrabban. Bicaj is volt.
Hétvégén meg egy gerecsei 33 kilis kör.
A lényeg az, hogy ugyan nem vagyok erős és elfáradok mint a fene, de van erőm, nincs meghalás, nincs KO.
Bírok úgy futni, hogy izomlázam legyen, bírom még tovább nyomni a jóleső határon túl, tehát valami azért elindult.
Vége a tanévnek is, így talán egy kicsit kevesebb rohanásban lesz részem, de azért nem fogok tétlenül pihengetni mostanában sem, az biztos.
Mivel a Lavaredo nevezésem senkinek sem kellett, ingyé sem, így megértve a sors szavát elindulok jövő hét végén.
Nem, nem hülyültem meg. Teljesen nem.
Szépen kinyomtattam az útvonal térképét és tanulmányoztam egy keveset.
16-33-48-67-78-98-105-110 km-nél lesznek frissítőállomások.
Mindegyik megközelíthető autóval is.
Mivel már megszerveztük ezt az utat családi nyaralás részeként, így elindulunk.
Én meg a versenyen.
Este 10:00-kor, pénteken.
Ha 8 - azaz nyolc - óra alatt elérek a 48. km-nél lévő pontra, akkor pont napfelkelte környékén láthatom a Három Nővért, ami azért nem rossz és nekem épp elég is lenne.
A szintidő idáig 10 óra, tehát nagyon megszakadni nem kell.
Autóval eljön ide a család, aztán ha nagyon lóg a belem, akkor ügyesen sétálgattam egy jót éjszaka és hazamegyek aludni. Ennyi.
Ha valami csoda folytán lesz még erőm és továbbmegyek, akkor az már hab a tortán.
Remélem lesz majd olyan évem, amikor valóban felkészülten is odaállhatok a rajzhoz. Akkor meg jó lesz egy kis helyismeret.
Tehát van egy kis cél is most előttem és azon túl, hogy végre kezdek magamra találni legalább a hegyek közt tölthetek pár napot is.
Ezen a héten még mocorgok ahogy tényleg jónak és építőnek érzem, aztán jövő hét kedd-szerda táján indulás.
2012. június 4., hétfő
Újra futok
Komolyan.
Ma, 12 nappal lerokkanásom után, újra futottam.
10 kilit, lassan, nehezen, izzadva, de futottam.
Szerdán intéztem el magam és vasárnapig gyakorlatilag egyfolytában aludtam. Kicsit ki voltam merülve.
Eccerűen a szervezetem keresett magának vmit, amivel ezt az őrültet ki lehet pár napra iktatni. A derékfájás kézenfekvőnek tűnt, így meg is kaptam a magamét.
Szóval futok, egyelőre többet nem is kívánhatok.
Innen szép nyerni, ugye...
Ma, 12 nappal lerokkanásom után, újra futottam.
10 kilit, lassan, nehezen, izzadva, de futottam.
Szerdán intéztem el magam és vasárnapig gyakorlatilag egyfolytában aludtam. Kicsit ki voltam merülve.
Eccerűen a szervezetem keresett magának vmit, amivel ezt az őrültet ki lehet pár napra iktatni. A derékfájás kézenfekvőnek tűnt, így meg is kaptam a magamét.
Szóval futok, egyelőre többet nem is kívánhatok.
Innen szép nyerni, ugye...
2012. május 24., csütörtök
Kétheti vegyes
Sok minden történt, nem is tudom hol kezdjem?!
T100 napján fiammal futottam. Élete első félmaratoni terep távját nyomta.
Bevállalta a kölök és meg is csinálta!
Pedig nem volt egy egyszerű nap, ezt sokan bizonyíthatják. Meleg volt a javából.
A Piliscsabai Negyvenesek rövidebb távjait már teljesítettük a korábbi években, de most a 20-as került sorra.
Nem ragozom.
Nincs is csodálatosabb érzés, mint amikor az ember a kölkével futhat a napfényes, tavaszi erdőben!!!
Asszem nekem is épp elég volt ez a táv.
Edzőkörnek sem lenne rossz, de gyanítom, hogy már nem lesz túl sok időm koptatni az itteni ösvényeket...
Aztán következett egy horrorisztikus hét. Hajnaltól estig lótásfutás.
A későbbi nyugodt életért most hatványozott pörgéssel kell előre fizetni. Nem esik jól és nem is bírom...
Összesen egy szombat hajnali futásra tellett. Szombat, vasárnap még ráhúztam egy kicsit a munkára, nehogy pihenjek má' egy kicsit.
Közben megjött a második vérvétel eredménye is miszerint a vasam helyrejött.
:)))
Persze...
Viszont a terheléses vércukor mérés eredménye nem lett túl fényes. Nehezen szívódik fel bennem a cukor és a második órában viszont a túlzott inzulintermelés hatására a vércukrom a minimál alá zuhan. Vigyázni kell, mert ebből később bármi is lehet. Mondják a szakik.
Szóval: Nó sok zukker!
Az az igazság, hogy amíg nem futottam, akkor egy teljesen normális embernek éreztem magam.
Most egyre betegebb vagyok - vagy legalábbis annak érzem magam.
Próbálok annyi mindenre figyelni, hogy az már túlzás. Ne egyek tejterméket, ne egyek cukrosat, se sok húst, se sok gyümölcsöt, ne igyak édeset...
Legeljek? Basszameg!
Az ezen való rágódás meg akkor se tenne jót, ha amúgy rendben lennék.
De nem vagyok.
Van nap, hogy azt érzem, hogy max a lélegzéshez van energiám, de arra is csak úgy, hogy kicsit kinyitom a szám és azon hagyom, hogy a levegő magától áramoljon.
Komolyan.
Futástól, mint mozgásformáról nagyon messze vagyok, nemhogy edzéstől...
Azért arra gondoltam, hogy most hét végén, ha már mindent kifizettünk, legalább kimegyünk Emővel Annecy-be egy kis alpesi levegő szívására, miegyébre. Csütörtöktől hétfői annyi minden történhet?! Hátha ragad rám valami ott kint.
Egész beleéltem magam.
Amikor futók - értsd: aktív futók - közelében vagyok, olyan könnyűnek tetszik ez a futósdi. Aztán amikor belekezdek, akkor az első 100 m után rájövök, hogy kevés vagyok ehhez.
Jól el is rendeztük a dolgainkat, de tegnap egy rossz mozdulattal megpecsételődött a sorsom.
Estére már csak feküdni bírtam, azt is kínok közepette.
Már csak röhögök az egészen.
Ilyen még úgy sem volt. Egyszerre erőtlenség, gyengeség és derékfájás, teljes mozdulatlanság.
Mindig van lejjebb :)!
Szóval redukálódtak a célok.
Egyelőre kiegyeznék azzal, hogy normálisan eljutok a wc-ig.
Vagy a zuhanyzás luxusa sem jönne rosszul, de az egyelőre nagyon távolinak tűnik.
Lassan veszélybe kerül a jövő évi UTMB is mert nem lesznek meg a pontjaim. Beszarás, ezt nem gondoltam volna...
T100 napján fiammal futottam. Élete első félmaratoni terep távját nyomta.
Bevállalta a kölök és meg is csinálta!
Pedig nem volt egy egyszerű nap, ezt sokan bizonyíthatják. Meleg volt a javából.
A Piliscsabai Negyvenesek rövidebb távjait már teljesítettük a korábbi években, de most a 20-as került sorra.
Nem ragozom.
Nincs is csodálatosabb érzés, mint amikor az ember a kölkével futhat a napfényes, tavaszi erdőben!!!
Asszem nekem is épp elég volt ez a táv.
Edzőkörnek sem lenne rossz, de gyanítom, hogy már nem lesz túl sok időm koptatni az itteni ösvényeket...
Aztán következett egy horrorisztikus hét. Hajnaltól estig lótásfutás.
A későbbi nyugodt életért most hatványozott pörgéssel kell előre fizetni. Nem esik jól és nem is bírom...
Összesen egy szombat hajnali futásra tellett. Szombat, vasárnap még ráhúztam egy kicsit a munkára, nehogy pihenjek má' egy kicsit.
Közben megjött a második vérvétel eredménye is miszerint a vasam helyrejött.
:)))
Persze...
Viszont a terheléses vércukor mérés eredménye nem lett túl fényes. Nehezen szívódik fel bennem a cukor és a második órában viszont a túlzott inzulintermelés hatására a vércukrom a minimál alá zuhan. Vigyázni kell, mert ebből később bármi is lehet. Mondják a szakik.
Szóval: Nó sok zukker!
Az az igazság, hogy amíg nem futottam, akkor egy teljesen normális embernek éreztem magam.
Most egyre betegebb vagyok - vagy legalábbis annak érzem magam.
Próbálok annyi mindenre figyelni, hogy az már túlzás. Ne egyek tejterméket, ne egyek cukrosat, se sok húst, se sok gyümölcsöt, ne igyak édeset...
Legeljek? Basszameg!
Az ezen való rágódás meg akkor se tenne jót, ha amúgy rendben lennék.
De nem vagyok.
Van nap, hogy azt érzem, hogy max a lélegzéshez van energiám, de arra is csak úgy, hogy kicsit kinyitom a szám és azon hagyom, hogy a levegő magától áramoljon.
Komolyan.
Futástól, mint mozgásformáról nagyon messze vagyok, nemhogy edzéstől...
Azért arra gondoltam, hogy most hét végén, ha már mindent kifizettünk, legalább kimegyünk Emővel Annecy-be egy kis alpesi levegő szívására, miegyébre. Csütörtöktől hétfői annyi minden történhet?! Hátha ragad rám valami ott kint.
Egész beleéltem magam.
Amikor futók - értsd: aktív futók - közelében vagyok, olyan könnyűnek tetszik ez a futósdi. Aztán amikor belekezdek, akkor az első 100 m után rájövök, hogy kevés vagyok ehhez.
Jól el is rendeztük a dolgainkat, de tegnap egy rossz mozdulattal megpecsételődött a sorsom.
Estére már csak feküdni bírtam, azt is kínok közepette.
Már csak röhögök az egészen.
Ilyen még úgy sem volt. Egyszerre erőtlenség, gyengeség és derékfájás, teljes mozdulatlanság.
Mindig van lejjebb :)!
Szóval redukálódtak a célok.
Egyelőre kiegyeznék azzal, hogy normálisan eljutok a wc-ig.
Vagy a zuhanyzás luxusa sem jönne rosszul, de az egyelőre nagyon távolinak tűnik.
Lassan veszélybe kerül a jövő évi UTMB is mert nem lesznek meg a pontjaim. Beszarás, ezt nem gondoltam volna...
2012. május 15., kedd
Sokadik
Igen,
sokadik nekifutás részemről
sokadik újrakezdés
és sokadik fogadkozás
sokadik verseny, ahol csak kibickedem
sokadik videjó
sokadik alkalom, amikor a női nem különleges (futó)teljesítménye lenyűgöz
sokadik olyan élmény, ami nem engedi, hogy feladjam
sokadik alkalom a tanulásra
sokadik alkalom az ismerkedésre
sokadik alkalom az önismeretre
sokadik alkalom a megdöbbenésre
sokadik balatoni naplemente a hit gyűjtésére
sokadik talpra állás és
sokadik megsemmisülés.
Ez egy hét.
Egy hónap.
Egy év.
Egy élet.
Folytattam volna, de ennyi fért bele:
sokadik nekifutás részemről
sokadik újrakezdés
és sokadik fogadkozás
sokadik verseny, ahol csak kibickedem
sokadik videjó
sokadik alkalom, amikor a női nem különleges (futó)teljesítménye lenyűgöz
sokadik olyan élmény, ami nem engedi, hogy feladjam
sokadik alkalom a tanulásra
sokadik alkalom az ismerkedésre
sokadik alkalom az önismeretre
sokadik alkalom a megdöbbenésre
sokadik balatoni naplemente a hit gyűjtésére
sokadik talpra állás és
sokadik megsemmisülés.
Ez egy hét.
Egy hónap.
Egy év.
Egy élet.
Folytattam volna, de ennyi fért bele:
2012. május 7., hétfő
Fussunk neki megint
Megint.
Megint vagy századszor...
Próbálom megemészteni, hogy meg kell emészteni. Hogy emészteni kell.
Lassan belelendülök.
Be kell vallanom, hogy így azért valamivel könnyebb.
11 napos kényszerszünet után egy laza PB-vel indult a visszatérés.
Szép nyugisan.
Kocorászva, alacsony pulzussal.
PB.
Egész jó érzés volt futni úgy, hogy erőm is volt hozzá.
Másnap is PB közeli idővel szaladtam.
Jó, nincs harag.
Próbáljuk meg újra.
Akkor most százegyedszer.
Olyan nincs, hogy egyszer nem sikerül.
Türelem és kitartás.
Nap a napra, lépés a lépésre.
Nem hagyom magam, az biztos.
Ha másért nem csakzértis.
De nem kell csakazértis, mert ez egy nagyon jó dolog önmagában és önmagától is, főleg így május elején.
Ma esőben futhattam és ez külön ritka és különleges, ajándék alkalom.
Köszönöm.
Megint vagy századszor...
Próbálom megemészteni, hogy meg kell emészteni. Hogy emészteni kell.
Lassan belelendülök.
Be kell vallanom, hogy így azért valamivel könnyebb.
11 napos kényszerszünet után egy laza PB-vel indult a visszatérés.
Szép nyugisan.
Kocorászva, alacsony pulzussal.
PB.
Egész jó érzés volt futni úgy, hogy erőm is volt hozzá.
Másnap is PB közeli idővel szaladtam.
Jó, nincs harag.
Próbáljuk meg újra.
Akkor most százegyedszer.
Olyan nincs, hogy egyszer nem sikerül.
Türelem és kitartás.
Nap a napra, lépés a lépésre.
Nem hagyom magam, az biztos.
Ha másért nem csakzértis.
De nem kell csakazértis, mert ez egy nagyon jó dolog önmagában és önmagától is, főleg így május elején.
Ma esőben futhattam és ez külön ritka és különleges, ajándék alkalom.
Köszönöm.
2012. május 2., szerda
Minimál
Olyan minimál üzem, hogy ennél már nem lehet minimálabb.
MB óta nem futottam egy métert sem, viszont már tudok enni és bennem is marad. Hogy mi szívódik fel belőle az persze más kérdés, de már nem akarok egész nap aludni, fel tudok kelni az ágyból, fel tudok menni az emeletre pihenő nélkül.
Apró örömök.
1-2 nap és futni is megpróbálok.
El nem kapkodom a dolgot az biztos.
Most jött meg még a múltkori vérvétel pár eredménye.
Hmmmm...
Pár hete már szedem a D vitamint, de ennek ellenére még min. alatt van az is. Ez nem jó. (Gondoltam linkelek egy cikket, de majd akit érdekel, az úgyis rákeres...)
Tehát elég stagnáló vegetatív szakaszban vagyok, de legalább nem híztam el.
A rizsre és almára egyelőre nem gondolok jó szívvel, de futhatnékom már nagyon van.
Ennek a korai nyárnak megvárom a végét aztán óvatosan belecsapok.
MB óta nem futottam egy métert sem, viszont már tudok enni és bennem is marad. Hogy mi szívódik fel belőle az persze más kérdés, de már nem akarok egész nap aludni, fel tudok kelni az ágyból, fel tudok menni az emeletre pihenő nélkül.
Apró örömök.
1-2 nap és futni is megpróbálok.
El nem kapkodom a dolgot az biztos.
Most jött meg még a múltkori vérvétel pár eredménye.
Hmmmm...
Pár hete már szedem a D vitamint, de ennek ellenére még min. alatt van az is. Ez nem jó. (Gondoltam linkelek egy cikket, de majd akit érdekel, az úgyis rákeres...)
Tehát elég stagnáló vegetatív szakaszban vagyok, de legalább nem híztam el.
A rizsre és almára egyelőre nem gondolok jó szívvel, de futhatnékom már nagyon van.
Ennek a korai nyárnak megvárom a végét aztán óvatosan belecsapok.
2012. április 23., hétfő
A futókat lelövik, ugye?
A nap fénypontja az volt, amikor a Múzsla előtt egy kis tisztáson lefeküdtem.
Délutáni meleg napfény, friss fű, szélcsend.
Hanyatt dőltem.
Arra gondoltam 10 perc elég lesz.
Aztán 2 perc múlva elővettem a még megmaradt frissítőmet és kortyolgatni kezdtem. Frissíteni inkább lassú andalgás közben lehet a legjobban, így feltápászkodtam és nekiindultam. Apró kortyokat ittam. Nem esett jól, viszont összerándult a gyomrom amint leértek az első cseppek. Kiittam a kis flakon tartalmát aztán még egy kis vízzel leöblítettem.
Ott álltam a Múzsla köves csúcsa alatt és abszolút nem kívántam már az egészet.
Felértem.
Innen nagyjából lefelé.
Ágasvár óta fájt mindenem ami az emésztőrendszeremhez tartozik.
Na jó, a szám és a nyelőcsövem nem.
Pedig ha nem is tökéletesen, de jól indult ez a nap.
Tökéletes időben és tökéletesen megválasztott szerelésben, jól kitalált frissítőkkel. Akármi is lehetett volna belőle, a szervezésen nem múlt.
Egész jó tempóban haladtam, de az emelkedők nem mentek igazán. Lassú voltam és amíg a Téli Mátrán pihentem a felfeléken, most inkább nyögvenyelős feladatok voltak. Daráltam őket, de nem azzal a laza lendülettel, mint ahogy ez szokott menni.
Azt hittem bőven 3ó elül fent leszek, de nem.
Ez elkedvetlenített, nem tagadhatom.
Innen Galyáig megpróbáltam olyan tempót választani amivel aztán a célig simán beevickélek. Ez sikerült is. Vagyis azt hittem, hogy sikerül.
A frissítőpont utáni kis emelkedőn éreztem megint hogy nem ér le a kaja. Eszem, iszom, de mintha nem szívódna fel semmi. Nincs új energia hiába próbálkozom. A gyomrom sem volt jól, legszívesebben nem kért volna semmit, nagyon nem akart dolgozni. A lefelék jó tempóba mentek, de felfelé maradt a séta.
Emlékszem, hogy múlt évben hol ért el a kaszás Ágasvár előtt és nagyjából most is ott volt a fordulópont. Monnyuk most a csúcs fel/le jól ment, de a Csörgő-patak völgyében már nagyon morgott a belsőm és sétára kellett váltanom, mert egy takaros hasmars nézett ki. Minden egyes döccenés kísértés volt. Mintha tojásokon lépkednék, úgy mozogtam és persze már a lakott területen ért el a klasszikus mostösszefosomamgamazzonnal érzés. A frissítőponton azért almát, meg sós kekszet vételeztem, aztán mentem is tovább.
Galyán még bőven 8 órán belüli időt jósoltam magamnak, de Keresztes után ,már a 8 is necces volt. Aztán felfelé csak vánszorgás maradt. Hiába, bevitt energia nélkül nincs haladás. A Nyikom-nyeregnél, aztán a tettek mezejére léptem és meglátogattam a susnyást. Egy kis súlyfelesleg leadása nem tűnt rossz ötletnek. Nem is volt, de javítani nem javított az állapotomon. Fájt belül mindenem.
Itt érkeztem el a kis tisztáshoz.
A csúcson konstatáltam hogy lőttek a 8 órának így az utolsó motiváló tényező is elveszett. Innen leginkább csak leharcoltan döcögtem lefele. Út közben megint - mint tavaly is - összetalálkoztam egy még a szarvasi kollégiumi évemből ismert futóval, akivel átvettük a tüneteket. Megnyugtatott, hogy neki is hajszálra ezekkel kellett megküzdenie és végül bélgyulladást állapítottak meg nála. Állítólag ez tipikus futó betegség, ami a sok rázkódástól tud kialakulni. A vas hiány is tipikus tünete. Kicsit még futottunk együtt, aztán mint tavaly is, most is magára hagytam.
Elvégre nem rázathatom a gyulladt beleimet.
Innentől aztán még betegebbnek éreztem magam :).
A faluban még futottam egy kicsit, de nem nagy meggyőződéssel, aztán beslattyogtam a célba.
Vmi 8:3x lett.
A legrosszabb aztán hazafele a kocsiban volt.
Én hülye ettem a gulyásból. No, ez hol alul, hol felül akart kijönni, és közben beleim annyi gázt termeltek, hogy egy kisebb erőmű ellátását is bevállalhattam volna...
Nagyon tanulságos volt, azért, nem bánom, hogy elmentem.
Az első és legfontosabb, hogy vissza akarom állítani azt az állapotot, amikor még a futás örömadó, pozitív energiákat nyújtó elfoglaltságom volt.
Nem napi penzum, fáradságos munka. És ez nem csak azon múlik, hogy van-e edzésterv, vagy nincs.
Szóval elkezdek szép lassan megint a nulláról építkezni. Annecy-ba elmegyek, de nem indulok. Sétálgatunk, nézelődünk Emővel, de nem megyek szenvedni. Nem akarok több ilyen negatív élményt.
Az más, ha fáj, szorít, nyom, ha elfáradunk a végére. Az természetes.
De folyamatosan a vesztes pozíció nem vezet jóra.
Néha nyerni kell hagyni magunkat.
Délutáni meleg napfény, friss fű, szélcsend.
Hanyatt dőltem.
Arra gondoltam 10 perc elég lesz.
Aztán 2 perc múlva elővettem a még megmaradt frissítőmet és kortyolgatni kezdtem. Frissíteni inkább lassú andalgás közben lehet a legjobban, így feltápászkodtam és nekiindultam. Apró kortyokat ittam. Nem esett jól, viszont összerándult a gyomrom amint leértek az első cseppek. Kiittam a kis flakon tartalmát aztán még egy kis vízzel leöblítettem.
Ott álltam a Múzsla köves csúcsa alatt és abszolút nem kívántam már az egészet.
Felértem.
Innen nagyjából lefelé.
Ágasvár óta fájt mindenem ami az emésztőrendszeremhez tartozik.
Na jó, a szám és a nyelőcsövem nem.
Pedig ha nem is tökéletesen, de jól indult ez a nap.
Tökéletes időben és tökéletesen megválasztott szerelésben, jól kitalált frissítőkkel. Akármi is lehetett volna belőle, a szervezésen nem múlt.
Egész jó tempóban haladtam, de az emelkedők nem mentek igazán. Lassú voltam és amíg a Téli Mátrán pihentem a felfeléken, most inkább nyögvenyelős feladatok voltak. Daráltam őket, de nem azzal a laza lendülettel, mint ahogy ez szokott menni.
Azt hittem bőven 3ó elül fent leszek, de nem.
Ez elkedvetlenített, nem tagadhatom.
Innen Galyáig megpróbáltam olyan tempót választani amivel aztán a célig simán beevickélek. Ez sikerült is. Vagyis azt hittem, hogy sikerül.
A frissítőpont utáni kis emelkedőn éreztem megint hogy nem ér le a kaja. Eszem, iszom, de mintha nem szívódna fel semmi. Nincs új energia hiába próbálkozom. A gyomrom sem volt jól, legszívesebben nem kért volna semmit, nagyon nem akart dolgozni. A lefelék jó tempóba mentek, de felfelé maradt a séta.
Emlékszem, hogy múlt évben hol ért el a kaszás Ágasvár előtt és nagyjából most is ott volt a fordulópont. Monnyuk most a csúcs fel/le jól ment, de a Csörgő-patak völgyében már nagyon morgott a belsőm és sétára kellett váltanom, mert egy takaros hasmars nézett ki. Minden egyes döccenés kísértés volt. Mintha tojásokon lépkednék, úgy mozogtam és persze már a lakott területen ért el a klasszikus mostösszefosomamgamazzonnal érzés. A frissítőponton azért almát, meg sós kekszet vételeztem, aztán mentem is tovább.
Galyán még bőven 8 órán belüli időt jósoltam magamnak, de Keresztes után ,már a 8 is necces volt. Aztán felfelé csak vánszorgás maradt. Hiába, bevitt energia nélkül nincs haladás. A Nyikom-nyeregnél, aztán a tettek mezejére léptem és meglátogattam a susnyást. Egy kis súlyfelesleg leadása nem tűnt rossz ötletnek. Nem is volt, de javítani nem javított az állapotomon. Fájt belül mindenem.
Itt érkeztem el a kis tisztáshoz.
A csúcson konstatáltam hogy lőttek a 8 órának így az utolsó motiváló tényező is elveszett. Innen leginkább csak leharcoltan döcögtem lefele. Út közben megint - mint tavaly is - összetalálkoztam egy még a szarvasi kollégiumi évemből ismert futóval, akivel átvettük a tüneteket. Megnyugtatott, hogy neki is hajszálra ezekkel kellett megküzdenie és végül bélgyulladást állapítottak meg nála. Állítólag ez tipikus futó betegség, ami a sok rázkódástól tud kialakulni. A vas hiány is tipikus tünete. Kicsit még futottunk együtt, aztán mint tavaly is, most is magára hagytam.
Elvégre nem rázathatom a gyulladt beleimet.
Innentől aztán még betegebbnek éreztem magam :).
A faluban még futottam egy kicsit, de nem nagy meggyőződéssel, aztán beslattyogtam a célba.
Vmi 8:3x lett.
A legrosszabb aztán hazafele a kocsiban volt.
Én hülye ettem a gulyásból. No, ez hol alul, hol felül akart kijönni, és közben beleim annyi gázt termeltek, hogy egy kisebb erőmű ellátását is bevállalhattam volna...
Nagyon tanulságos volt, azért, nem bánom, hogy elmentem.
Az első és legfontosabb, hogy vissza akarom állítani azt az állapotot, amikor még a futás örömadó, pozitív energiákat nyújtó elfoglaltságom volt.
Nem napi penzum, fáradságos munka. És ez nem csak azon múlik, hogy van-e edzésterv, vagy nincs.
Szóval elkezdek szép lassan megint a nulláról építkezni. Annecy-ba elmegyek, de nem indulok. Sétálgatunk, nézelődünk Emővel, de nem megyek szenvedni. Nem akarok több ilyen negatív élményt.
Az más, ha fáj, szorít, nyom, ha elfáradunk a végére. Az természetes.
De folyamatosan a vesztes pozíció nem vezet jóra.
Néha nyerni kell hagyni magunkat.
2012. április 21., szombat
Az első balatoni kör
Csütörtökön végre volt időm és megejthettem az első balatoni körömet.
Ez volt:
Ez volt:
Délutáni napsütés, tavaszi meleg, szélcsend...
Érdekes, hogy a 4,5 kili aszfaltot sokkal többnek éreztem. Bármennyire is szép a táj és gyorsan peregnek a percek, azért az aszfalt, az aszfalt. Több mint kétszer ennyi volt a többi, mégis azt éreztem, hogy fele/fele az arány.
Vasárnap óta ez volt az első - és azóta egyetlen futásom.
Pihenek.
Rápihenek.
Most ez esik jó, bár azért hiányzik az erdő.
A rohangálások miatt nem is jut most több időm erre, illetve bele lehetne préselni mindig az időbe, de most nem préselnék, ha nem muszáj...
Nem hagyom, hogy azt érezzem, hogy kell.
Persze kell, de edzésterv nélkül legalább nincs lelkiismeret furdalásom.
Cserébe, viszont ez az alkalom nagyon pöpec volt.
Monnyuk kutyailag nem perfekt a helyzet, de majd még ki kell tapasztalnom az itteni populáció szokásait. Egyelőre tisztes távolban tartottuk egymást...
Találtam egy bő vizű, térképen sem jelzett forrást, szép szőlőket, fenyvest, tarvágást, erdei ösvényt, tehát nem lehet panaszom az első benyomásokra.
Rendkívüli atmoszférája van a helynek, annyira változékony a táj és a domborzat, hogy nagyon gyorsan eltelnek a futással töltött percek (órák).
Holnap MB.
Teljesen zsákbamacska.
Többet nem tehetek az ügyért, lesz ami lesz.
Ha süt majd a nap azért lesz jó, ha esik azért.
Ha fázunk, akkor annak örülünk, ha melegünk lesz azért.
Egy kicsit mintha haza mennék. Ismerős a táj, az útvonal, a futók többsége sem ismeretlen.
Otthon meg nem fél az ember...
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)