Nem lehet megúszni itt vér nélkül egy lájtosabb TT sem.
Elmentem az Ajkai lihegőre.
Megbántam.
Nem volt jó szervezés, vagyis nem is volt nagyon szervezve. Az egyetlen jele ennek a szalagozás lett volna, de azt hagyjuk.
Viszont voltam két kilátóban!
Ahol eddig még nem.
Nem sok ilyen van.
Az egyik egy iszonytatóan lerobban tákolmány, szinte hihetetlen, hogy áll még és elképesztő, hogy nincs lezárva. De legalább szép kilátás nyílik a Somló felé. A nevét nem tudom, csak azt, hogy Padragkút után van az Oroszlán-sziklákon.
A másik meg egy csilivili új. Teljesen értelmetlen helyen, zéró kilátással. A Kab-hegy alatt, biztos ami biztos, így a körpanorámából 120fok rögtön ugrott. A maradék 240-ben meg nincs mit látni. Viszont drága lehetett.
Van Angliában egy cselendzs, aminek keretében asszem a három legmagasabb csúcsot kell megmászni 24 óra alatt. Mászik, utazik, mászik, utazik, mászik. Van rá egy nap.
Ennek nyomán lehet, hogy összehozok egy hasonlót a Bakonyban. Már csak ezért is mert így lehet, hogy lenne vmi értelme ezeknek az új kilátóknak is.
1. Egybe lehetne venni a füredi, csopaki és hidegkúti kilátókat. Innen szép kilátás van a Balatonra. Ez kb 25 kili.
2. Papod meg a közelében nemrég felavatott, teljesen értelmetlen Fekete István-kilátó. Ez meg lenne 15 kiliből.
3. Széchenyi Zsigmond-kilátó. Na itt még nem voltam, csak elfutottam mellette. Mondjuk ide úgy kéne eljutni, hogy egy kicsit a környéket is be kelljen járni miatta. Megéri. Monnyuk legyen egy 20-as.
4. Itt Veszprémben is van egy most átadott, egy kis-kilátó és egy lebontott, de már újra épülő nagyobb kilátó. Nem messze a Csatár-hegyi-kilátó és most láttam, hogy az ős tiszafás buckáján, Bándon is épült egy. Ezeket fel lehetne fűzni egy körre. Ez is kb 25 kili.
5. A ma meglátogatott két kilátó kiegészítve Kab-heggyel. 15 kili.
6. Desszertnek a Kőris-hegy marad. 15 kili.
Kb 100 kilit kellene megtenni 24 óra alatt.
Nem is lenne rossz.
Autózni nem is kellene sokat, persze a rangsorban csak a futással töltött idő számítana, hogy nem a sofőrökön múljon a rangsor, meg ne törje össze magát ezért senki.
Csak előbb ki kéne próbálni ugye...
2015. október 4., vasárnap
2015. szeptember 20., vasárnap
Ugorgyunk neki - az írásnak is...
Sajnos - vagy nem - ezzel a százassal aztán el is fogyott a lendületem nyárra.
Volt egy Lavaredo betli, amit ezért sajnálok, mert jól ment és egyre jobban, csak épp aztán mégsenagyonlettjó.
Nem bánom, nem volt mit tenni, napok kellettek mire helyrebillent a gyomrom állapota.
Júliusban sikerült 28,25km-t futni.
No comment, talán csak annyi lehet a pozitívum, hogy nem volt deréknyavalyám. A bal ülőidegem meg legalább pihent...
Augusztus remek 153 kilivel zárult, amibe a hó végi MagasBakony50 TT is benne foglaltatik. Csak 10p-et rontottam a tavalyi eredményemen, de az ajándék vacsorameghívás így is zsebbe került :)))!
Voltunk előtte egy hetet a Magas-Tátrában és ott azért végre elindult valami fajta reggeli mocorgás. Végre reggel kesztyűt kellett húzni, ez azért eléggé emberi hőfok volt megint!
A szeptember meg eddig a TDG kísérettel telt.
Ha kilik nem is, de szint az gyűlt. 9500m asc jött össze, pedig még az 1/3-a hátra volt. Még szerencse, hogy csak kíséret voltam...
Sajnos a lehetséges sérülések és nyavalyák sorát bővítettem egy lábszétázós tünettel is. Eddig ilyenem nem volt, most már ügyelhetek erre is.
A kérdéses nap 16:27-kor indultam Fridi elé és másnap 12:00-re értem vissza az autóhoz...
19:33 órányi lábáztatást sajnos nem tolerál a lábam, de monnyuk csak az utolsó 1:30 volt gáz, de az nagyon.
Volt egy Lavaredo betli, amit ezért sajnálok, mert jól ment és egyre jobban, csak épp aztán mégsenagyonlettjó.
Nem bánom, nem volt mit tenni, napok kellettek mire helyrebillent a gyomrom állapota.
Júliusban sikerült 28,25km-t futni.
No comment, talán csak annyi lehet a pozitívum, hogy nem volt deréknyavalyám. A bal ülőidegem meg legalább pihent...
Augusztus remek 153 kilivel zárult, amibe a hó végi MagasBakony50 TT is benne foglaltatik. Csak 10p-et rontottam a tavalyi eredményemen, de az ajándék vacsorameghívás így is zsebbe került :)))!
Voltunk előtte egy hetet a Magas-Tátrában és ott azért végre elindult valami fajta reggeli mocorgás. Végre reggel kesztyűt kellett húzni, ez azért eléggé emberi hőfok volt megint!
A szeptember meg eddig a TDG kísérettel telt.
Ha kilik nem is, de szint az gyűlt. 9500m asc jött össze, pedig még az 1/3-a hátra volt. Még szerencse, hogy csak kíséret voltam...
Sajnos a lehetséges sérülések és nyavalyák sorát bővítettem egy lábszétázós tünettel is. Eddig ilyenem nem volt, most már ügyelhetek erre is.
A kérdéses nap 16:27-kor indultam Fridi elé és másnap 12:00-re értem vissza az autóhoz...
19:33 órányi lábáztatást sajnos nem tolerál a lábam, de monnyuk csak az utolsó 1:30 volt gáz, de az nagyon.
2015. június 16., kedd
B., nem vagy te százas
Mi a terv?
Még világosban visszaérni. - válaszolom.
Látom rajta, hogy azt gondolja 'cöcöcö, kicsi csíra...'
Pontban nyolckor startoltatom magam.
Már az első méteren egyedül vagyok. Nincs tömeg ami magával rántana, nincs nagy tülekedés.
Pár csipát dörzsölgető sátras között kocogok el, majd rögtön patakátkeléssel melegítek. Egész pontosan pár percnyi futó mozgás után a Zörög-heggyel melegítek, de nem futva.
8perces kiliknél jobbat átlagban - ez a cél. Ezzel a 40+ - nagycsaládos - vidéki - 185-190 cm magas - kamáslis - HOKA-s kategóriában fix a dobogó.
Már ha lenne.
Már ha verseny lenne...
De nem verseny ez csak a bő két évnyi bakonyi barangolás emlékeinek lajstromba szedése, felidézése és összegzése. Az egész útvonalból talán 5 kili ismeretlen.
Szóval Zörög-hegy. Igen, rögtön itt a sárga-zöld kereszteződés, amit tavaly agyonszalagozva is benéztem. Most is benézem, de most azért, mert be KELL nézzem. Egyenesen tovább. Húúú, tél óta belehúzott a vegetáció. Az keresztezett irtáson zöld minden, úgy derék magasságig. Hullámzik enyhén és pont jól futható. Csesznek felé még két bringást is befogok, nekik a terep azért nem kedvez, az elmúlt idők esői szép barázdákat húztak az agyagos ösvényre.
Nem szuszogni, nem izzadni, csak épp egy picit a talajhoz érni. Csak lebegni egy picit a puha csernozjom felett...
Csesznekre beérve rögtön az ismerős kék kúthoz térdepelek. Vizezés, ivás.
A Kőmosó-szurdoknál az első pont, gyors pecsét, majd irány a szűk völgyecske. Meglepő, de ez épp ismeretlen kis szakasz. Eddig valahogy mindig elfutottam felette. Most pótlom a mulasztást, bár az átlagom nem javítja. Épp annyi víz van a szurdok alján, hogy szép legyen. Még könnyen átjárható, de nem csont száraz. 10 perc, de meseszép.
Kis szántóföld menti csoszogás után a Töbör-hegy oldalában rácsatlakozom a Bakonyi Mikikről jól ismert szakaszra az Ördögárok-felé. Itt szoktuk Fridivel egymást ráncigálni a csúszós ösvényeken a tömegben. Most se tömeg, se csúszós pálya, viszont olyan buja a növényzet, hogy néha elbizonytalanodom, hogy jó helyen járok-e. Itt is optimális a vízmennyiség, az átkeléseket épp megúszom száraz lábbal. A láncos szakaszokon most nem kell várnom senkire, de így sem tudok rendesen haladni. A 7:30-as átlag nem akar mozdulni, pedig minden adódó pár méter futok. Eszemiszom, aliglélegzem, nemizzadok, ahogy meg vagyon írva az ultratankönyvekben.
Aztán az egyik mászásnál hallom, hogy csippan az órám. No, biztos most állt le - gondolom, de nem, most indul el. Bravó, akkor állt egy ideje, ezért volt olyan stabil az az átlag...
A zöld elágazásnál olyan szépek a pontőr lányok, hogy először nem is hittem, hogy ott pont van. De, bizony. Ott a pont...
A zöld szokásához híven sunyin emelkedik és kissé saras, de minden erőlködés nélkül megy.
Kis ereszkedés Géza-háza elágazáshoz, ahol télen a Mikulás személyesen szokott pontőrködni, de most csak egy sodrós balos lesz belőle. A legelőn, felfelé menet tankolás, mert a 82-es úthoz még hajnalban kitettem egy depót, addig célszerű lenne mindent magamba gyűrni.
Felérek és a gyorsan megtalált motyóból még egy banánt és egy hideg nektársört is leküldök. Kezembe veszem a ropis zacsit és lassú ropogtatások közepette kelek át az úton. Kitett rész, de még nincs igazán meleg. Az erdőbe érve aztán lejt is egy kissé, így csak a dágvány kerülgetése szab határt az élvezetnek. Ízlelgetem a hangtalan suhanást Károlyházáig, majd a sárgán a Cuha völgyéig.
A pont a porva-cseszneki vasútállomás büféjében van, de erről nem nagyon tud az ott dolgozó legény. Sebaj, kapok egy pecsétet, meg vizet. Ennél egyelőre nem is kell több.
Innen a jelzetlen dózeren megyek tovább. Jól futható és még árnyékban is van. Vmi kanyarnál kell majd letérni, remélem nem vétem el. Nem, mert ezt nem is lehet.
Hopp, innen aztán full szánsájn a szántóföldek között. Kicsit bizonytalan vagyok fejben, hogy akkor hogy is fogok én Porváról Borzavárra jutni, de kiderül, hogy sehogy, mert épp az utóbbi határában köt ki az út az aszfaltra. Innen ismerős a fíling, mert legutóbb a családdal pont akkor sikerült itt bicajozni, amikor az olvadt aszfalton meglátszottak a keréknyomaink... Most sincs hideg... Egész konkrétan ember fia nincs az utcákon, mert miért is lenne ebben a hőségben. A kék kutat várom, de lassan rájövök, hogy előbb lesz a szépalmapusztai lehajtó mint a kút. Rövid meleg, vagy hosszú hideg? Inkább rövid...
Innen hullámzó aszfalt és full nap. Végig szépen futva megy és még csak nem is kell erőlködni. Bekapcsolom a mentális légkondit és egész jól működik. Remélem nem fogyaszt sokat. A karámoktól aztán végre lejtő. Kicsit köves ugyan, de lejt. A balos nem vétem el, nem is véthetem, mert februárban a retinámba égettem, amikor majdnem derékig érő hóban jöttem erre, csak épp szemből. Most csak a a fű ér derékig. Az sem rossz. A télen dágványos olvadékos rész most sem szebb, de legalább látom hova lépek.
Megváltás az aszfalt, majd pár perc a kisszépalmai pont. Itt is lányok és itt is szépek...
Víz, sós kenyérszelet, majd megfontolt Kőris-hegy támadás a kéken. Csak nagyon keveset kocogok bele. Alig több mint tizenöt perc és már újra pecsételek a kilátónál. Innen a kedvenc pirosomon ereszkedhetek lefelé. Ebbe az irányba talán ha egyszer haladtam, általában felfelé szoktam jönni. Voltam itt már hóban, tavaszi medvehagymában, nyári hőségben és őszi színorgiában is. Rengetegszer. Imádom ezt a részt, gyönyörű a bükkös. És árnyas és szellős. Próbálom nem elfutni, talán sikerrel. 30 perc flow ez a rész.
A parkolóban megkérdek egy srácot, hogy tud-e valamit a pontról, de nem tud. Aztán gyanús lesz az asztalnál ülő két ember és jól gyanítom, ők a pont. A srác meg épp nem tudta, hogy milyen TT-n is van. Spongyát rá. Ellátás nincs.
Van viszont patak és kék kereszt, ami a patak mellett halad. Még az ösvényt is látni, tehát full komfort. Tavaly derékig ért ilyenkor a csalán, most épp csak térdig. Micsoda lazaság! Lassan azért kifogyok mindenemből, így nagyon kezdem várni, hogy Bakonybélben találjak vmi boltot, vagy kocsmát. De mindnek előtt kedvenc kék kutamat látogatom meg a buszfordulónál. Teljes zuhany. Hűtés, ivás, dagonyázás. A bolt nyitva, így egy hideg kólával és egy fagyival leszek gazdagabb. Csak később jut eszembe, hogy ropit is vehette volna. Azért elégedetten markolom mindkét jéghideg szerzeményem és el is kél a segítség, mert egy óra körül jár az idő és pokoli meleg van. A vizes ruha még rádob egy lapáttal a hűtésre, így egész jól megúszom ezt a szakaszt. Mire a kegyhelynél lévő ponthoz érek újabb két fürdésen és a teljes fagyi betermelésén túl vagyok. Itt a víz mellett még egy teljes zacsi ropit is kapok, amit kézcsókkal honorálok a pontőr hölgy legnagyobb meglepetésére. Innen irány a Hajag. Hajjaj...
Tavaly a piros négyzet brutális harccal végződött, idén kihagynám ezt a műsorszámot.
Már az eleje sokkal szarabb, mint legutóbb. Saras és egy egész gulya túrta össze, alig bírok ugrándozni, ezen a terepen. Aztán már csak magas a fű. Idén még a patak is folyik, bár érdekes a színe... Egy sapkavizezésre azért még jó.
No, lassan valami okos balost kellene vegyek, mert különben bekebelez a csalán és a szeder. A Szekrényes-kő előtt érzésre elkanyarodok és meg is lelek pár 'T' jelzést. Huhh ez szerencse! De persze nem örülhetek sokáig, mert kiderül, hogy teljesen járhatatlanná válik a nem létező ösvény. Az irányt érzem, tudom, hogy felettem fut vhol a sárga sáv és a dózer, de jó lenne minél rövidebbre venni ezt a részt. Egyre vadabb a biotóp és egy hevenyészett fakitermelés maradványaiba is belefutok. Futok?! Cöcöcö... Nénykézláb mászom. Végre valami járható részre lelek, de ez nem épp jó irányba visz. Kicsit talán visszafelé, de legalább felfelé. OK. meglátjuk. Pár perc után elérem a dózert, csak épp fogalmam sincs merre vagyok. Felfelé az biztos, de hogy milyen messze még a teteje?
Hát messze... És persze full nap. Itt azért sok a séta. Nem kéne, de ha futok, akkor tuti fejre állok ebben a hőségben. És megint kanyar és megint, és megint... a világon nincs ennyi kanyar...
(folyt köv.)
Még világosban visszaérni. - válaszolom.
Látom rajta, hogy azt gondolja 'cöcöcö, kicsi csíra...'
Pontban nyolckor startoltatom magam.
Már az első méteren egyedül vagyok. Nincs tömeg ami magával rántana, nincs nagy tülekedés.
Pár csipát dörzsölgető sátras között kocogok el, majd rögtön patakátkeléssel melegítek. Egész pontosan pár percnyi futó mozgás után a Zörög-heggyel melegítek, de nem futva.
8perces kiliknél jobbat átlagban - ez a cél. Ezzel a 40+ - nagycsaládos - vidéki - 185-190 cm magas - kamáslis - HOKA-s kategóriában fix a dobogó.
Már ha lenne.
Már ha verseny lenne...
De nem verseny ez csak a bő két évnyi bakonyi barangolás emlékeinek lajstromba szedése, felidézése és összegzése. Az egész útvonalból talán 5 kili ismeretlen.
Szóval Zörög-hegy. Igen, rögtön itt a sárga-zöld kereszteződés, amit tavaly agyonszalagozva is benéztem. Most is benézem, de most azért, mert be KELL nézzem. Egyenesen tovább. Húúú, tél óta belehúzott a vegetáció. Az keresztezett irtáson zöld minden, úgy derék magasságig. Hullámzik enyhén és pont jól futható. Csesznek felé még két bringást is befogok, nekik a terep azért nem kedvez, az elmúlt idők esői szép barázdákat húztak az agyagos ösvényre.
Nem szuszogni, nem izzadni, csak épp egy picit a talajhoz érni. Csak lebegni egy picit a puha csernozjom felett...
Csesznekre beérve rögtön az ismerős kék kúthoz térdepelek. Vizezés, ivás.
A Kőmosó-szurdoknál az első pont, gyors pecsét, majd irány a szűk völgyecske. Meglepő, de ez épp ismeretlen kis szakasz. Eddig valahogy mindig elfutottam felette. Most pótlom a mulasztást, bár az átlagom nem javítja. Épp annyi víz van a szurdok alján, hogy szép legyen. Még könnyen átjárható, de nem csont száraz. 10 perc, de meseszép.
Kis szántóföld menti csoszogás után a Töbör-hegy oldalában rácsatlakozom a Bakonyi Mikikről jól ismert szakaszra az Ördögárok-felé. Itt szoktuk Fridivel egymást ráncigálni a csúszós ösvényeken a tömegben. Most se tömeg, se csúszós pálya, viszont olyan buja a növényzet, hogy néha elbizonytalanodom, hogy jó helyen járok-e. Itt is optimális a vízmennyiség, az átkeléseket épp megúszom száraz lábbal. A láncos szakaszokon most nem kell várnom senkire, de így sem tudok rendesen haladni. A 7:30-as átlag nem akar mozdulni, pedig minden adódó pár méter futok. Eszemiszom, aliglélegzem, nemizzadok, ahogy meg vagyon írva az ultratankönyvekben.
Aztán az egyik mászásnál hallom, hogy csippan az órám. No, biztos most állt le - gondolom, de nem, most indul el. Bravó, akkor állt egy ideje, ezért volt olyan stabil az az átlag...
A zöld elágazásnál olyan szépek a pontőr lányok, hogy először nem is hittem, hogy ott pont van. De, bizony. Ott a pont...
A zöld szokásához híven sunyin emelkedik és kissé saras, de minden erőlködés nélkül megy.
Kis ereszkedés Géza-háza elágazáshoz, ahol télen a Mikulás személyesen szokott pontőrködni, de most csak egy sodrós balos lesz belőle. A legelőn, felfelé menet tankolás, mert a 82-es úthoz még hajnalban kitettem egy depót, addig célszerű lenne mindent magamba gyűrni.
Felérek és a gyorsan megtalált motyóból még egy banánt és egy hideg nektársört is leküldök. Kezembe veszem a ropis zacsit és lassú ropogtatások közepette kelek át az úton. Kitett rész, de még nincs igazán meleg. Az erdőbe érve aztán lejt is egy kissé, így csak a dágvány kerülgetése szab határt az élvezetnek. Ízlelgetem a hangtalan suhanást Károlyházáig, majd a sárgán a Cuha völgyéig.
A pont a porva-cseszneki vasútállomás büféjében van, de erről nem nagyon tud az ott dolgozó legény. Sebaj, kapok egy pecsétet, meg vizet. Ennél egyelőre nem is kell több.
Innen a jelzetlen dózeren megyek tovább. Jól futható és még árnyékban is van. Vmi kanyarnál kell majd letérni, remélem nem vétem el. Nem, mert ezt nem is lehet.
Hopp, innen aztán full szánsájn a szántóföldek között. Kicsit bizonytalan vagyok fejben, hogy akkor hogy is fogok én Porváról Borzavárra jutni, de kiderül, hogy sehogy, mert épp az utóbbi határában köt ki az út az aszfaltra. Innen ismerős a fíling, mert legutóbb a családdal pont akkor sikerült itt bicajozni, amikor az olvadt aszfalton meglátszottak a keréknyomaink... Most sincs hideg... Egész konkrétan ember fia nincs az utcákon, mert miért is lenne ebben a hőségben. A kék kutat várom, de lassan rájövök, hogy előbb lesz a szépalmapusztai lehajtó mint a kút. Rövid meleg, vagy hosszú hideg? Inkább rövid...
Innen hullámzó aszfalt és full nap. Végig szépen futva megy és még csak nem is kell erőlködni. Bekapcsolom a mentális légkondit és egész jól működik. Remélem nem fogyaszt sokat. A karámoktól aztán végre lejtő. Kicsit köves ugyan, de lejt. A balos nem vétem el, nem is véthetem, mert februárban a retinámba égettem, amikor majdnem derékig érő hóban jöttem erre, csak épp szemből. Most csak a a fű ér derékig. Az sem rossz. A télen dágványos olvadékos rész most sem szebb, de legalább látom hova lépek.
Megváltás az aszfalt, majd pár perc a kisszépalmai pont. Itt is lányok és itt is szépek...
Víz, sós kenyérszelet, majd megfontolt Kőris-hegy támadás a kéken. Csak nagyon keveset kocogok bele. Alig több mint tizenöt perc és már újra pecsételek a kilátónál. Innen a kedvenc pirosomon ereszkedhetek lefelé. Ebbe az irányba talán ha egyszer haladtam, általában felfelé szoktam jönni. Voltam itt már hóban, tavaszi medvehagymában, nyári hőségben és őszi színorgiában is. Rengetegszer. Imádom ezt a részt, gyönyörű a bükkös. És árnyas és szellős. Próbálom nem elfutni, talán sikerrel. 30 perc flow ez a rész.
A parkolóban megkérdek egy srácot, hogy tud-e valamit a pontról, de nem tud. Aztán gyanús lesz az asztalnál ülő két ember és jól gyanítom, ők a pont. A srác meg épp nem tudta, hogy milyen TT-n is van. Spongyát rá. Ellátás nincs.
Van viszont patak és kék kereszt, ami a patak mellett halad. Még az ösvényt is látni, tehát full komfort. Tavaly derékig ért ilyenkor a csalán, most épp csak térdig. Micsoda lazaság! Lassan azért kifogyok mindenemből, így nagyon kezdem várni, hogy Bakonybélben találjak vmi boltot, vagy kocsmát. De mindnek előtt kedvenc kék kutamat látogatom meg a buszfordulónál. Teljes zuhany. Hűtés, ivás, dagonyázás. A bolt nyitva, így egy hideg kólával és egy fagyival leszek gazdagabb. Csak később jut eszembe, hogy ropit is vehette volna. Azért elégedetten markolom mindkét jéghideg szerzeményem és el is kél a segítség, mert egy óra körül jár az idő és pokoli meleg van. A vizes ruha még rádob egy lapáttal a hűtésre, így egész jól megúszom ezt a szakaszt. Mire a kegyhelynél lévő ponthoz érek újabb két fürdésen és a teljes fagyi betermelésén túl vagyok. Itt a víz mellett még egy teljes zacsi ropit is kapok, amit kézcsókkal honorálok a pontőr hölgy legnagyobb meglepetésére. Innen irány a Hajag. Hajjaj...
Tavaly a piros négyzet brutális harccal végződött, idén kihagynám ezt a műsorszámot.
Már az eleje sokkal szarabb, mint legutóbb. Saras és egy egész gulya túrta össze, alig bírok ugrándozni, ezen a terepen. Aztán már csak magas a fű. Idén még a patak is folyik, bár érdekes a színe... Egy sapkavizezésre azért még jó.
No, lassan valami okos balost kellene vegyek, mert különben bekebelez a csalán és a szeder. A Szekrényes-kő előtt érzésre elkanyarodok és meg is lelek pár 'T' jelzést. Huhh ez szerencse! De persze nem örülhetek sokáig, mert kiderül, hogy teljesen járhatatlanná válik a nem létező ösvény. Az irányt érzem, tudom, hogy felettem fut vhol a sárga sáv és a dózer, de jó lenne minél rövidebbre venni ezt a részt. Egyre vadabb a biotóp és egy hevenyészett fakitermelés maradványaiba is belefutok. Futok?! Cöcöcö... Nénykézláb mászom. Végre valami járható részre lelek, de ez nem épp jó irányba visz. Kicsit talán visszafelé, de legalább felfelé. OK. meglátjuk. Pár perc után elérem a dózert, csak épp fogalmam sincs merre vagyok. Felfelé az biztos, de hogy milyen messze még a teteje?
Hát messze... És persze full nap. Itt azért sok a séta. Nem kéne, de ha futok, akkor tuti fejre állok ebben a hőségben. És megint kanyar és megint, és megint... a világon nincs ennyi kanyar...
(folyt köv.)
2015. június 12., péntek
Bocsi
A hülyeség emlékművéhez nem 30-40 hanem 132m3, igen, igen százharminckét köbméter fát használtak fel.
És büszkék rá!
Nem is mertem azzal számolni, hogy teljesen tömör az egész, de megint a valóság felülírt minden abnormális képzeletet is...
Tényleg, ez a legjobb szöveg amit mostanában olvastam:
Magyarország államformája: Hírcsárda.
És büszkék rá!
Nem is mertem azzal számolni, hogy teljesen tömör az egész, de megint a valóság felülírt minden abnormális képzeletet is...
Tényleg, ez a legjobb szöveg amit mostanában olvastam:
Magyarország államformája: Hírcsárda.
2015. június 11., csütörtök
Balcsi
Egész elemi erővel csapott belém, hogy milyen egy lüke voltam eddig.
Itt lakunk a Balaton közelében és ennek ellenére tavaly egyszer voltam úszni.
Ez így nem jó.
A héten már háromszor voltam az Örvényesi szabad strandon.
Dél környékén elugrok, úszom egyet, lepihenek, megebédelek.
1ó az egész és megy a nap tovább.
Hogy ezt mér' nem csináltam eddig? Fel nem foghatom...
Bakonyi Nemszáz beszámolót meg írom, de egyre jobban unom magam, lehet, h nem készül el soha. Ez sem...
Itt lakunk a Balaton közelében és ennek ellenére tavaly egyszer voltam úszni.
Ez így nem jó.
A héten már háromszor voltam az Örvényesi szabad strandon.
Dél környékén elugrok, úszom egyet, lepihenek, megebédelek.
1ó az egész és megy a nap tovább.
Hogy ezt mér' nem csináltam eddig? Fel nem foghatom...
Bakonyi Nemszáz beszámolót meg írom, de egyre jobban unom magam, lehet, h nem készül el soha. Ez sem...
2015. június 3., szerda
Bakony + 100
Az uccsó három héten abszolvált három darab futás ellenére nem tudok nem elmenni a Bakonyi Nemszázra.
Hét végén még lepakoltam két depót is és néztem két kellemes kerülő útvonalat (mert itt szabad). Ezzel meg is volt a felkészülés.
Annyira szép az erdő, annyira üde, hogy nem tudok nem elmenni. Bakker... kicsit gyalogolok, kicsit kocorászom, kicsit nézelődöm... kint a Bakonyban. Ismerős helyeken, szinte otthon.
Aztán este vár az évente megrendezésre kerülő utcabál. Kis, talán 150m hosszú utcánkban ilyenkor kitelepülnek a lakók és mindenki hoz vmit a közösbe.
Eszemiszom, dínomdánom...
Milllyen nap!
Hét végén még lepakoltam két depót is és néztem két kellemes kerülő útvonalat (mert itt szabad). Ezzel meg is volt a felkészülés.
Annyira szép az erdő, annyira üde, hogy nem tudok nem elmenni. Bakker... kicsit gyalogolok, kicsit kocorászom, kicsit nézelődöm... kint a Bakonyban. Ismerős helyeken, szinte otthon.
Aztán este vár az évente megrendezésre kerülő utcabál. Kis, talán 150m hosszú utcánkban ilyenkor kitelepülnek a lakók és mindenki hoz vmit a közösbe.
Eszemiszom, dínomdánom...
Milllyen nap!
2015. május 31., vasárnap
Izmos hét
Csak a szokásos május.
A szakadó esőben való futást megúsztam (szó szerint és képletesen) nátha nélkül, de a vasárnapi szép időben sikerült betaknyulni.
Heti pihi lett belőle.
Ma egy kis rehab futás volt.
A 'lepényhal megy utoljára' jegyében a szombati Nemszázra depóztam.
Nem értem honnan ez az optimizmus, de egy hét hosszú idő...
A szakadó esőben való futást megúsztam (szó szerint és képletesen) nátha nélkül, de a vasárnapi szép időben sikerült betaknyulni.
Heti pihi lett belőle.
Ma egy kis rehab futás volt.
A 'lepényhal megy utoljára' jegyében a szombati Nemszázra depóztam.
Nem értem honnan ez az optimizmus, de egy hét hosszú idő...
2015. május 23., szombat
Gyepű50
A hétvégi össznépi derbi kimarad, de azért a töketlenre sikerült hét végére terveztem a Káli60-at. Már vagy nyolc éve tervezem...
Aztán logisztika, meg felkelés - jó, igen, punnyadékság - okán este gyorsan a Gyepű50 mellett döntöttem.
Múlt héten a keleti Bakony ismeretlen részeit jártam be, most párnyugati ösvény várt rám.
Olyan nyolc körül indultam Farkasgyepűről, teljesen meglepő módon szakadó esőben. Konkrétan 10m alatt teljesen vizes voltam. Ezt ezért én alapjába véve szeretem, kár lenne tagadni. A CCC-s kabala kis széldzsekim volt rajtam. Ha ott viharban bevált, most itt a Bakonyban is be fog - gondoltam.
Rögtön egy ismeretlen résszel indult a menet, kék +.
Széles dózer, kellemetlenül köves és lejt. Monnyuk hőt nem termeltem rajta sokat viszont rögtön konstatáltam, hogy nem lesz sár a túrán, mivel ugye ha patakban fut az ember, akkor ott nincs sár...
Németbánya gyorsan eljött.
Szeretem ezt a települést, szép zsákfalu, nem egy pörgős hely. Itt ellenőrző pont lett volna, de mire észbe kaptam, már át is futottam rajta. Így jártam...
Innen a piros+, amit csak részleteiben ismerek.
Húúúú, ez finom rész, egész jól emelkedett! Felveszem a repertoárba.
A Pénz-lik környéke ismerős. Párás, ködös volt az idő, de szél nem fújt. A friss zöld növényzet baromi jól nézett ki ebben a fel-fel szálló fehér köntösben.
Gyors kódolvasás után kis töketlenkedés, mert szépen tovább indultam a jelzésen. Még jó, hogy az imént általam helyes irányba terelt sporttársak utánam szóltak, hogy nem arra, az arra. Majdnem négykézlábas visszamászás lett a dologból, de az új HOKA tette a dolgát.
(Mert ugye mikor is avassam fel az új Rapát, ha nem ebben a cuppogós dágványban?!)
Itt aztán kis flikk-flakk volt az útvonalban. Kis jelzés, kis szalag, megint jelzés.
Ezt aztán a továbbiakban sem értettem meg igazán.
Ha van egy jelzett út, akkor sztem tök értelmetlen, amúgy jellegtelen, semmi pluszt nem adó jelzetlen csapásokra vinni az utat, ráadásul elég hektikus szalagozási gyakorisággal.
Egy kis telefonálgatás közben szépen leértem az aszfaltra, majd túlfutottam egy letérésen. Aztán vissza, aztán letértem ott ahol nem kellett volna, aztán itinert olvastam a szakadó esőben. Pár percbe azért beletelt, mire rájöttem az útvonaltervező szándékaira... A szép, színes térképmellékletet meg úgy rajzolták, hogy az útvonal alatt pont nem látszottak a jelzések. Finom...
No, végül az ismert kék sáv után egy erdészeti dózer jött, majd megint a kék.
Huuhhh, nem volt eccerű...
Na de ami ez után jött!
A Pisztrángos-tó előtt levittek megint egy szép, friss irtásra, ahol jelzés sem volt. Nyomolvasás a köbön! Old Satterhand kutyafasza volt hozzám képest, ráadásul szedresben, csalánosban, esőben...
És végül..., és végül..., és végül nem volt semmi, hanem négykézláb visszamásztunk a Pisztrángos-tóhoz. Jó volt na!
Innen végre ismerős helyeken kolbászoltunk egy keveset, majd az első, kisebb 15 kilis kör végén megint Farkasgyepűre érkeztünk.
Innen sárga sáv. A 83-as mentén egy darabon, majd meglett a letérés is. Gyanúsan eseménytelen lejtő következett. Kiértünk egy csodálatos bakonyi kaszálóra, ahol bizony villanypásztorok között kellett haladni. Kicsit gyanús is volt a sok állat meg karám. Mire bevillant, hogy ilyen helyen kutya is szokott lenni, már jött is egy borjú méretű komondor.
Fasza.
Jobbra villany, balra villany, elöl eb.
Szépen megfordultam és óvatos, természetes mozdulatokkal majd összeszartam magam.
Most akkor mi lesz? Vissza Farkasgyepűre? Ennyi volt mára? Kapaszkodtam visszafelé és arra jutottam, hogy kievickélek vhogy a 83-as útra és azon besodródom Bakonyjákóra.
Próbáltam tudományosan valami ösvényt keresni, de aztán csak bevetettem magam a helyi flórába. Épp azon gondolkoztam, hogy max. Hunor és Magor járhatott itt előttem, amikor egy jókora agancsot találtam.
Naugye! Montam, hogy jó felé járok, ez biztos a csodaszarvasé volt. Kicipeltem az aszfalt közelébe, majd egyszer visszanézek érte, ha erre lesz dolgom.
Azért azt nem mondanám, hogy nagyon élveztem a főút mellett kocorászást, de 5 perc nem a világ.
A falu is volt vagy 1,5 kili. Túl sokan nem flangáltak kint...
Még a rajtban mondták, hogy a sportpálya mellett lesz egy kis víz.
No, aki ismeri a helyi viszonyokat, az tudja, hogy ez azt jelenti, hogy legalább egy Niagarán kell átkelni úgy, hogy két fehér cápa is részt vesz a mentésben...
Csodálkoztam is, hogy a balszélső helyén milyen simán suhanok ki a faluból.
Nem sokáig.
Már jöttek is szembe a túratársak, hogy bizony itt fennforgás van, mert víz alatt az ösvény.
Noésakkormivan?
Mennyi az annyi?
20-30 centi.
Banyek, ez a gond?
Látom, hogy tényleg szép a kép.
Jobbra a megáradt Bitva hömpölyög, balra a meredek Jákó-hegy oldala némi fiatalos susnyás vegetációval.
Most én megmutatom, hogy ki a betyár a gáton!
20-30cm. Cöcöcö...
Sárga, sáros lé.
Ellepi a cipőmet, a sípcsontom közepéig ér, a térdem fölé, combközépig, majd derékig. Némi keréknyomot vélek érezni a talpam alatt, de a mélység nem igazán csökken. Derékig merülve haladok vagy 20m-t és látom, hogy a jelzéses fa egy tó közepén álldogál. Ott már sodrás is van rendesen. Kicsit balra el, majd combközép mélységűben haladgatok. Megint mélyebb aztán vége, mert innen már mélyül a patakmeder. Nénykézláb kimászom a partoldalra és haladgatok, bújkálok. Remélem a Suunto sárálló is mert egy seggen csúszás után nem is látom a kezemen olyan trutyis leszek.
Végül is nincs radioaktív veszély, nem lőnek, tehát valahogy csak lehet haladni. Ha 50cm 'magasra' összekuporodom a földön, akkor remek vadcsapásokat veszek észre, így remekül haladok. Van ahol sikerül 55perces kiliket abszolválni.
Remek!
Az ember hajlamos dramatizálni e helyzetet, de utólag visszanézve nem tartott negyed óráig sem ez a kis kerülő. Oszt egy kicsit saras lettem. Vizesebb már nem lehettem...
Egyébként meg ez egy szép rész, csak épp nem áradáskor kell erre jönni.
Valami csoda folytán a kilátóhoz való elágazást is megleltem és egy gyors oda-vissza kanyarral a szükséges kódot is begyűjtöttem. Sajnos kilátás az nem volt, majd legközelebb az is lesz.
Szalagozás segítségével aztán Szarvaskő-vára is feltűnt. Fényképről ismerős, de ezek mellet a fényviszonyok mellett különösen szép volt.
Döbröntén habzsi-dőzsi pont.
Nutellás kenyeret kapok és meleg teát!!!!!
Innen leginkább szalagozáson haladtunk. De ez legalább szép rész. Nagyon szép. Kövér, bakonyi legelők, hagyásfák, ligetek. Csodás!
Aztán egyszer csak az Ödön-forrásnál találtam magam. No, ez ismerős. És előre féltem, mert itt egy olyan részen kell majd átkelni, ahol ősszel több mint 2m-es szűz csalánoson kellett jó darabon haladnom. Most persze keskeny ösvény van és csak fél méter csalán. Piha.
A hidat még épp nem sodorta el az ár, pár deszkája még kilátszott így óvatosan át tudtam kelni rajta.
A másik oldalon nemes egyszerűséggel egy oldalágban kellett haladni, de itt csak térdig ért a víz. Mivel mindkét oldalon fiatal akácos, a kerülésről szó sem lehetett.
A szalagozók idáig jöhettek mert innen aztán csak a helyismeretem miatt nem tévedtem el. A zöld+ most is szép volt. Egy malomrom mellett haladtam el és bár itt pont lett volna, sem embert, sem kódot nem találtam. Volt viszont magas fű és ezer kis erecske. Attól nem kellett félnem, hogy hamar kiszárad a cipőm...
Még egy kis gázlós átkelés, majd végre ismerős dózer!
Innen egy jó darabon megint jelzésen kellett haladni. Víz az volt, de ezek inkább csak tócsák voltak, sár viszont alig.
Magyarpolány szélén azért egy jó kilis cuppogós sárdagasztásba azért belefutottam. Szó szerint. Itt aztán a településen sem szalag, sem a leírás nem segített, a térképvázlatról nem is beszélve. Érzésre mentem. A kálvária itt elég komoly, nem holmi kis földkupacra kell gondolni. Lépcsősor és nem viccel. Itt sem volt sem ember, sem kód.
Leereszkedtem még egy faluszéli kaszálóra, aztán megint vissza a faluba, aztán ide-oda töketlenkedtem ,de végre kitaláltam, az amúgy meseszép faluból
Ide vissza kell még jönnöm!!!
Igen, vissza, de nem a sárga+-en. Szántóföldek között halad és nincs jelzés és cuppogósan vendégmarasztaló... Több mint 4 kili.
Volt két nagyobb trágyahalom is út közben, ott csak arra koncentráltam, hogy a barna vízbe ne nagyon lépjek...
És megint patakátkelés, és egy kis nekirugaszkodás és Farkasgyepűn voltam megint.
Tavaly Lengyelországban ledoktoráltam sárbó, most megszereztem a kandidátusit vízből.
Miről írjam a nagydoktori?
Aztán logisztika, meg felkelés - jó, igen, punnyadékság - okán este gyorsan a Gyepű50 mellett döntöttem.
Múlt héten a keleti Bakony ismeretlen részeit jártam be, most párnyugati ösvény várt rám.
Olyan nyolc körül indultam Farkasgyepűről, teljesen meglepő módon szakadó esőben. Konkrétan 10m alatt teljesen vizes voltam. Ezt ezért én alapjába véve szeretem, kár lenne tagadni. A CCC-s kabala kis széldzsekim volt rajtam. Ha ott viharban bevált, most itt a Bakonyban is be fog - gondoltam.
Rögtön egy ismeretlen résszel indult a menet, kék +.
Széles dózer, kellemetlenül köves és lejt. Monnyuk hőt nem termeltem rajta sokat viszont rögtön konstatáltam, hogy nem lesz sár a túrán, mivel ugye ha patakban fut az ember, akkor ott nincs sár...
Németbánya gyorsan eljött.
Szeretem ezt a települést, szép zsákfalu, nem egy pörgős hely. Itt ellenőrző pont lett volna, de mire észbe kaptam, már át is futottam rajta. Így jártam...
Innen a piros+, amit csak részleteiben ismerek.
Húúúú, ez finom rész, egész jól emelkedett! Felveszem a repertoárba.
A Pénz-lik környéke ismerős. Párás, ködös volt az idő, de szél nem fújt. A friss zöld növényzet baromi jól nézett ki ebben a fel-fel szálló fehér köntösben.
Gyors kódolvasás után kis töketlenkedés, mert szépen tovább indultam a jelzésen. Még jó, hogy az imént általam helyes irányba terelt sporttársak utánam szóltak, hogy nem arra, az arra. Majdnem négykézlábas visszamászás lett a dologból, de az új HOKA tette a dolgát.
(Mert ugye mikor is avassam fel az új Rapát, ha nem ebben a cuppogós dágványban?!)
Itt aztán kis flikk-flakk volt az útvonalban. Kis jelzés, kis szalag, megint jelzés.
Ezt aztán a továbbiakban sem értettem meg igazán.
Ha van egy jelzett út, akkor sztem tök értelmetlen, amúgy jellegtelen, semmi pluszt nem adó jelzetlen csapásokra vinni az utat, ráadásul elég hektikus szalagozási gyakorisággal.
Egy kis telefonálgatás közben szépen leértem az aszfaltra, majd túlfutottam egy letérésen. Aztán vissza, aztán letértem ott ahol nem kellett volna, aztán itinert olvastam a szakadó esőben. Pár percbe azért beletelt, mire rájöttem az útvonaltervező szándékaira... A szép, színes térképmellékletet meg úgy rajzolták, hogy az útvonal alatt pont nem látszottak a jelzések. Finom...
No, végül az ismert kék sáv után egy erdészeti dózer jött, majd megint a kék.
Huuhhh, nem volt eccerű...
Na de ami ez után jött!
A Pisztrángos-tó előtt levittek megint egy szép, friss irtásra, ahol jelzés sem volt. Nyomolvasás a köbön! Old Satterhand kutyafasza volt hozzám képest, ráadásul szedresben, csalánosban, esőben...
És végül..., és végül..., és végül nem volt semmi, hanem négykézláb visszamásztunk a Pisztrángos-tóhoz. Jó volt na!
Innen végre ismerős helyeken kolbászoltunk egy keveset, majd az első, kisebb 15 kilis kör végén megint Farkasgyepűre érkeztünk.
Innen sárga sáv. A 83-as mentén egy darabon, majd meglett a letérés is. Gyanúsan eseménytelen lejtő következett. Kiértünk egy csodálatos bakonyi kaszálóra, ahol bizony villanypásztorok között kellett haladni. Kicsit gyanús is volt a sok állat meg karám. Mire bevillant, hogy ilyen helyen kutya is szokott lenni, már jött is egy borjú méretű komondor.
Fasza.
Jobbra villany, balra villany, elöl eb.
Szépen megfordultam és óvatos, természetes mozdulatokkal majd összeszartam magam.
Most akkor mi lesz? Vissza Farkasgyepűre? Ennyi volt mára? Kapaszkodtam visszafelé és arra jutottam, hogy kievickélek vhogy a 83-as útra és azon besodródom Bakonyjákóra.
Próbáltam tudományosan valami ösvényt keresni, de aztán csak bevetettem magam a helyi flórába. Épp azon gondolkoztam, hogy max. Hunor és Magor járhatott itt előttem, amikor egy jókora agancsot találtam.
Naugye! Montam, hogy jó felé járok, ez biztos a csodaszarvasé volt. Kicipeltem az aszfalt közelébe, majd egyszer visszanézek érte, ha erre lesz dolgom.
Azért azt nem mondanám, hogy nagyon élveztem a főút mellett kocorászást, de 5 perc nem a világ.
A falu is volt vagy 1,5 kili. Túl sokan nem flangáltak kint...
Még a rajtban mondták, hogy a sportpálya mellett lesz egy kis víz.
No, aki ismeri a helyi viszonyokat, az tudja, hogy ez azt jelenti, hogy legalább egy Niagarán kell átkelni úgy, hogy két fehér cápa is részt vesz a mentésben...
Csodálkoztam is, hogy a balszélső helyén milyen simán suhanok ki a faluból.
Nem sokáig.
Már jöttek is szembe a túratársak, hogy bizony itt fennforgás van, mert víz alatt az ösvény.
Noésakkormivan?
Mennyi az annyi?
20-30 centi.
Banyek, ez a gond?
Látom, hogy tényleg szép a kép.
Jobbra a megáradt Bitva hömpölyög, balra a meredek Jákó-hegy oldala némi fiatalos susnyás vegetációval.
Most én megmutatom, hogy ki a betyár a gáton!
20-30cm. Cöcöcö...
Sárga, sáros lé.
Ellepi a cipőmet, a sípcsontom közepéig ér, a térdem fölé, combközépig, majd derékig. Némi keréknyomot vélek érezni a talpam alatt, de a mélység nem igazán csökken. Derékig merülve haladok vagy 20m-t és látom, hogy a jelzéses fa egy tó közepén álldogál. Ott már sodrás is van rendesen. Kicsit balra el, majd combközép mélységűben haladgatok. Megint mélyebb aztán vége, mert innen már mélyül a patakmeder. Nénykézláb kimászom a partoldalra és haladgatok, bújkálok. Remélem a Suunto sárálló is mert egy seggen csúszás után nem is látom a kezemen olyan trutyis leszek.
Végül is nincs radioaktív veszély, nem lőnek, tehát valahogy csak lehet haladni. Ha 50cm 'magasra' összekuporodom a földön, akkor remek vadcsapásokat veszek észre, így remekül haladok. Van ahol sikerül 55perces kiliket abszolválni.
Remek!
Az ember hajlamos dramatizálni e helyzetet, de utólag visszanézve nem tartott negyed óráig sem ez a kis kerülő. Oszt egy kicsit saras lettem. Vizesebb már nem lehettem...
Egyébként meg ez egy szép rész, csak épp nem áradáskor kell erre jönni.
Valami csoda folytán a kilátóhoz való elágazást is megleltem és egy gyors oda-vissza kanyarral a szükséges kódot is begyűjtöttem. Sajnos kilátás az nem volt, majd legközelebb az is lesz.
Szalagozás segítségével aztán Szarvaskő-vára is feltűnt. Fényképről ismerős, de ezek mellet a fényviszonyok mellett különösen szép volt.
Döbröntén habzsi-dőzsi pont.
Nutellás kenyeret kapok és meleg teát!!!!!
Innen leginkább szalagozáson haladtunk. De ez legalább szép rész. Nagyon szép. Kövér, bakonyi legelők, hagyásfák, ligetek. Csodás!
Aztán egyszer csak az Ödön-forrásnál találtam magam. No, ez ismerős. És előre féltem, mert itt egy olyan részen kell majd átkelni, ahol ősszel több mint 2m-es szűz csalánoson kellett jó darabon haladnom. Most persze keskeny ösvény van és csak fél méter csalán. Piha.
A hidat még épp nem sodorta el az ár, pár deszkája még kilátszott így óvatosan át tudtam kelni rajta.
A másik oldalon nemes egyszerűséggel egy oldalágban kellett haladni, de itt csak térdig ért a víz. Mivel mindkét oldalon fiatal akácos, a kerülésről szó sem lehetett.
A szalagozók idáig jöhettek mert innen aztán csak a helyismeretem miatt nem tévedtem el. A zöld+ most is szép volt. Egy malomrom mellett haladtam el és bár itt pont lett volna, sem embert, sem kódot nem találtam. Volt viszont magas fű és ezer kis erecske. Attól nem kellett félnem, hogy hamar kiszárad a cipőm...
Még egy kis gázlós átkelés, majd végre ismerős dózer!
Innen egy jó darabon megint jelzésen kellett haladni. Víz az volt, de ezek inkább csak tócsák voltak, sár viszont alig.
Magyarpolány szélén azért egy jó kilis cuppogós sárdagasztásba azért belefutottam. Szó szerint. Itt aztán a településen sem szalag, sem a leírás nem segített, a térképvázlatról nem is beszélve. Érzésre mentem. A kálvária itt elég komoly, nem holmi kis földkupacra kell gondolni. Lépcsősor és nem viccel. Itt sem volt sem ember, sem kód.
Leereszkedtem még egy faluszéli kaszálóra, aztán megint vissza a faluba, aztán ide-oda töketlenkedtem ,de végre kitaláltam, az amúgy meseszép faluból
Ide vissza kell még jönnöm!!!
Igen, vissza, de nem a sárga+-en. Szántóföldek között halad és nincs jelzés és cuppogósan vendégmarasztaló... Több mint 4 kili.
Volt két nagyobb trágyahalom is út közben, ott csak arra koncentráltam, hogy a barna vízbe ne nagyon lépjek...
És megint patakátkelés, és egy kis nekirugaszkodás és Farkasgyepűn voltam megint.
Tavaly Lengyelországban ledoktoráltam sárbó, most megszereztem a kandidátusit vízből.
Miről írjam a nagydoktori?
2015. május 21., csütörtök
A sport ami megeszi a gyerekeit
Sokszor jut ez eszembe.
Egész pontosan sokszor jutnak eszembe: Sebastien Chaigneau, Geoff Roes, Elisabeth Hawker, Zigor, Andy Symonds, Kaburaki...
Persze nem fiatalok, de hát melyik nagy név fiatal?
Kilian...
Hova tűntek?
Egyszer csak eltűntek.
De tényleg, hol van Seb, vagy Iker?
Kicsit kígyó a farkába harap effektus.
Amikor elkezdődött az egész, akkor persze az idősebb generáció villantott, mert ez ugye az 'öregek' sportja. Aztán jött egy fiatalabb, de még bőven 20-as évei végén járó generáció, akik most 40-esek.
És jött a pénz és jöttek a szponzorok.
Kellett az eredmény, ehhez pedig az egyre több megnyert verseny. Meg az extrém plusszok...
Évről évre nőtt a versenykilométer, pedig ez esztelenség.
Seb aztán már - nem is emlékszem melyik évben - az UTMB-n sem tudott végig menni. Azóta KO. Geff is hirtelen jött, megnyert mindent, majd zutty. Iker egy fasza év végére feltette a koronát egy TDG megnyeréssel. Azóta?
Nem csillagok vannak, csak szupernóvák, meg hullócsillagok.
Régen egy-egy szponzor pár embert futtatott. Ma meg kell nézni egy salomonos csapat videjót és egy hadsereg szaladgál rajta. Meg utánpótlás tábor... Persze, kell a friss hús mert zakatol a daráló... Gyakorlatilag Kilian az egyetlen, aki már egy jó ideje állja a sarat, bár ő is inkább más területre evickélt lassan.
Szóval ésszel. Számomra ez elég fajsúlyos üzenet.
Ezek fényében különösen értékes egy Német Csabi, vagy Marco Olmo portfólió. Mi szinte lehetetlen lenne ilyet összerakni, mert olyan gyilkos a tempó.
És nálunk?
Hol van Papp Gergő? Mit csinál Carlos? Vagy Kopi Zoli? Kiss Miki egy jó 2013-as év után úgy eltűnt, hogy alig lehetett tudni róla. Most próbálja újra összerakni magát.
Persze más dimenziók, de akkor is.
Az a lényeg, hogy nagyon kell vigyáznom magamra, mert belőlem csak egy van, míg másokból meg sok, ugye :)!
Ez a kiégés sztori azért nem érint meg, csak úgy néha bevillan, hogy milyen ára van a csillogásnak. Mert annak általában van.
Egész pontosan sokszor jutnak eszembe: Sebastien Chaigneau, Geoff Roes, Elisabeth Hawker, Zigor, Andy Symonds, Kaburaki...
Persze nem fiatalok, de hát melyik nagy név fiatal?
Kilian...
Hova tűntek?
Egyszer csak eltűntek.
De tényleg, hol van Seb, vagy Iker?
Kicsit kígyó a farkába harap effektus.
Amikor elkezdődött az egész, akkor persze az idősebb generáció villantott, mert ez ugye az 'öregek' sportja. Aztán jött egy fiatalabb, de még bőven 20-as évei végén járó generáció, akik most 40-esek.
És jött a pénz és jöttek a szponzorok.
Kellett az eredmény, ehhez pedig az egyre több megnyert verseny. Meg az extrém plusszok...
Évről évre nőtt a versenykilométer, pedig ez esztelenség.
Seb aztán már - nem is emlékszem melyik évben - az UTMB-n sem tudott végig menni. Azóta KO. Geff is hirtelen jött, megnyert mindent, majd zutty. Iker egy fasza év végére feltette a koronát egy TDG megnyeréssel. Azóta?
Nem csillagok vannak, csak szupernóvák, meg hullócsillagok.
Régen egy-egy szponzor pár embert futtatott. Ma meg kell nézni egy salomonos csapat videjót és egy hadsereg szaladgál rajta. Meg utánpótlás tábor... Persze, kell a friss hús mert zakatol a daráló... Gyakorlatilag Kilian az egyetlen, aki már egy jó ideje állja a sarat, bár ő is inkább más területre evickélt lassan.
Szóval ésszel. Számomra ez elég fajsúlyos üzenet.
Ezek fényében különösen értékes egy Német Csabi, vagy Marco Olmo portfólió. Mi szinte lehetetlen lenne ilyet összerakni, mert olyan gyilkos a tempó.
És nálunk?
Hol van Papp Gergő? Mit csinál Carlos? Vagy Kopi Zoli? Kiss Miki egy jó 2013-as év után úgy eltűnt, hogy alig lehetett tudni róla. Most próbálja újra összerakni magát.
Persze más dimenziók, de akkor is.
Az a lényeg, hogy nagyon kell vigyáznom magamra, mert belőlem csak egy van, míg másokból meg sok, ugye :)!
Ez a kiégés sztori azért nem érint meg, csak úgy néha bevillan, hogy milyen ára van a csillogásnak. Mert annak általában van.
2015. május 2., szombat
Ismeretlen utak
Pedig tényleg abban a hitben ringattam magam, hogy jól kihasználom majd ezt a három napnyi tökéletes futóidőt.
De nem.
Sajnos megint KO barátom vendégeskedik, így egyelőre vele küzdök.
Addig is legalább egy-egy rövid túra erejéig próbálom csökkenteni a bakonyi ismeretlen ösvények számát.
Tegnap Kerteskő környékén sikerült felderíteni a régi zöld sáv jelzést, ami persze sokkal szebb, mint a most hatályos. A szurdok után marad a Gerence völgyében és üde kaszálókon halad, néha a patak, néha az erdő felé kanyarodva. A fák alatt full medvehagyma szőnyeg. Pazar.
Az érdekes a dologban, hogy ha az ember fia a szurdok felől érkezik, akkor szabad a bejárás, ha a Szömörke-völgy felől, akkor egy fokozottan védett/szigorúan nagyonbelépni tilos tábla fogadja.
Minden esetre szép.
Nagyon.
Mai nap meg végre elindultunk a keleti Bakony felé, mert ez aztán igazán fehér folt. Pedig tök hüleség. Könnyen megközelíthető Várplota és közelebb is van, mint Bakonybél, vagy Pénzesgyőr. A mai karika lenyűgözően szépre sikeredett. Jövök ide vissza futni amint lábra tudok állni az tuti.
Ez volt a kör.
Kicsit macera volt megtalálni a beszállási pontot, de mostantól sima ügy. Innen meg csoda. Egy széles, két oldalt változó magasságú sziklákkal határolt völgyben haladtunk, majd az abszolút eltérő jellegű, sziklagyepes felső peremen tértünk vissza. Északra van még bőven folytatása, így nem lehet nem visszajönni.
Eccerűen csodaszép volt!
Addig is tömöm magam, pihenek és próbálom mielőbb elhessegetni kedves barátomat...
De nem.
Sajnos megint KO barátom vendégeskedik, így egyelőre vele küzdök.
Addig is legalább egy-egy rövid túra erejéig próbálom csökkenteni a bakonyi ismeretlen ösvények számát.
Tegnap Kerteskő környékén sikerült felderíteni a régi zöld sáv jelzést, ami persze sokkal szebb, mint a most hatályos. A szurdok után marad a Gerence völgyében és üde kaszálókon halad, néha a patak, néha az erdő felé kanyarodva. A fák alatt full medvehagyma szőnyeg. Pazar.
Minden esetre szép.
Nagyon.
Mai nap meg végre elindultunk a keleti Bakony felé, mert ez aztán igazán fehér folt. Pedig tök hüleség. Könnyen megközelíthető Várplota és közelebb is van, mint Bakonybél, vagy Pénzesgyőr. A mai karika lenyűgözően szépre sikeredett. Jövök ide vissza futni amint lábra tudok állni az tuti.
Ez volt a kör.
Kicsit macera volt megtalálni a beszállási pontot, de mostantól sima ügy. Innen meg csoda. Egy széles, két oldalt változó magasságú sziklákkal határolt völgyben haladtunk, majd az abszolút eltérő jellegű, sziklagyepes felső peremen tértünk vissza. Északra van még bőven folytatása, így nem lehet nem visszajönni.
Eccerűen csodaszép volt!
Addig is tömöm magam, pihenek és próbálom mielőbb elhessegetni kedves barátomat...
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)