"...soha nem érdemes holnapig várni, mert a bal- meg jobbsorsunk a saját kezünkben van. Senki nem állít fel a díványról és senki sem álmodik helyettünk. Álmok nélkül pedig csak droidok vagyunk." (K.B.)

2015. október 4., vasárnap

Bakonyi véradás

Nem lehet megúszni itt vér nélkül egy lájtosabb TT sem.

Elmentem az Ajkai lihegőre.
Megbántam.
Nem volt jó szervezés, vagyis nem is volt nagyon szervezve. Az egyetlen jele ennek a szalagozás lett volna, de azt hagyjuk.

Viszont voltam két kilátóban!
Ahol eddig még nem.
Nem sok ilyen van.

Az egyik egy iszonytatóan  lerobban tákolmány, szinte hihetetlen, hogy áll még és elképesztő, hogy nincs lezárva. De legalább szép kilátás nyílik a Somló felé. A nevét nem tudom, csak azt, hogy Padragkút után van az Oroszlán-sziklákon.

A másik meg egy csilivili új. Teljesen értelmetlen helyen, zéró kilátással. A Kab-hegy alatt, biztos ami biztos, így a körpanorámából 120fok rögtön ugrott. A maradék 240-ben meg nincs mit látni. Viszont drága lehetett.

Van Angliában egy cselendzs, aminek keretében asszem a három legmagasabb csúcsot kell megmászni 24 óra alatt. Mászik, utazik, mászik, utazik, mászik. Van rá egy nap.
Ennek nyomán lehet, hogy összehozok egy hasonlót a Bakonyban. Már csak ezért is mert így lehet, hogy lenne vmi értelme ezeknek az új kilátóknak is.

1. Egybe lehetne venni a füredi, csopaki és hidegkúti kilátókat. Innen szép kilátás van a Balatonra. Ez kb 25 kili.
2. Papod meg a közelében nemrég felavatott, teljesen értelmetlen Fekete István-kilátó. Ez meg lenne 15 kiliből.
3. Széchenyi Zsigmond-kilátó. Na itt még nem voltam, csak elfutottam mellette. Mondjuk ide úgy kéne eljutni, hogy egy kicsit a környéket is be kelljen járni miatta. Megéri. Monnyuk legyen egy 20-as.
4. Itt Veszprémben is van egy most átadott, egy kis-kilátó és egy lebontott, de már újra épülő nagyobb kilátó. Nem messze a Csatár-hegyi-kilátó és most láttam, hogy az ős tiszafás buckáján, Bándon is épült egy. Ezeket fel lehetne fűzni egy körre. Ez is kb 25 kili.
5. A ma meglátogatott két kilátó kiegészítve Kab-heggyel. 15 kili.
6. Desszertnek a Kőris-hegy marad. 15 kili.

Kb 100 kilit kellene megtenni 24 óra alatt.
Nem is lenne rossz.
Autózni nem is kellene sokat, persze a rangsorban csak a futással töltött idő számítana, hogy nem a sofőrökön múljon a rangsor, meg ne törje össze magát ezért senki.

Csak előbb ki kéne próbálni ugye...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése